Larry one-shot

Sziasztok! 

Így, karácsony alkalmával szerettelek volna meglepni titeket, remélem tetszeni fog ez a kis one-shot. Kicsit kedveskedni akartam ezzel nektek, mivel ígértem, hogy hozok egy új sztorit, viszont a vizsgák és az egyetem miatt sajnos nem tudtam/tudom bevállalni (nyáron elkezdtem egy 36 fejezetes történetet fordítani, viszont szeptembertől megint abba kellett hagynom).

Remélem azért ennek is örülni fogtok:) Boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket!

Puszi,

J.

Érted sóvárogva

- Komolyan srácok, ez nagyon fontos!

- Ez? – kérdezi Zayn szárazon, egy sapkát húzva a fejére. Kint fagy van, de természetesen neki elég egy vékony bőrdzseki is, gondolja Louis magában, miközben magára veszi a kabátját, Niall pedig az orráig felhúzza bélelt dzsekijének cipzárját.

- Igen, – válaszolja Louis – Az évnek ebben a szakaszában semmi sem fontosabb, mint egy Louis-fát venni.

Látva Zayn szemforgatását, Niallből kitör a nevetés. Nagyon vicces, gondolja Louis.

- Ez az, ahogy anyád hívta akkor, mikor még gyerek voltál? – kérdezte Zayn.

- Nem – pontosan ezért, most, hogy felnőtt, az egyetemet maga mögött hagyva, a nagy, rossz világban élve el tudja hessegetni ezt az egész karácsonyfa dolgot és kreálni egy másikat, amiről valójában is szól.

- Ez a legeslegelső Louis-fa. A karácsony túl van értékelve – mondja Louis, miközben elindul kifelé. A Nap lilára festi a felhőket az égbolton, az utcai fényeket pedig még csak most kezdik el fölkapcsolni. Ahogy a fagyos levegő megcsapja az arcát, Louis csupasz kezeit összedörzsöli. Most már tényleg fel kéne vennie egy kesztyűt.

- Jól van – szól közbe Niall, orra hegye kezdi felvenni a pirosas árnyalatot. A karácsonyfa vásár a sarkon túl, a város szélén található.

- Figyelj, nem én kértem, hogy karácsonykor szülessek – mondja Louis. Őszintén szólva, bárki versenyezne a születésnapjáért. Viszont ha Louis beleszólhatott volna, akkor júniusban, októberben vagy márciusban született volna, hogy az egész hónap róla szólhasson, és nem kéne rajta osztozni az emberiség megmentőjével, blabla.

Ahogy a sarok felé igyekeznek, sötét árnyékuk vetül az aszfaltra a hátuk mögött lenyugvó Nap sugarai miatt, Louis pedig végig figyeli ezt. Az összes fenyő, nagy, kicsi, tömzsi és vékony rendezett sorban állnak az embertömegben, idősebb párokat és kisgyerekes családokat rejtenek el a fák sokasága, ahol a fáradt szülők próbálják rábeszélni a kicsiket, hogy válasszanak végre egyet.

- Nézd ezeket az embereket, – mondja Louis – válogatják a Louis-fájukat.

Niall felhorkant, Zayn pedig a szemöldökéig húzza a sapkáját – Haladjunk, mert befagy a seggem.

- Ehhez idő kell, Zayn. Idő, türelem és alapos megfontoltság – mondja Louis és Zayn elé áll – Tökéletesnek kell lennie.

Majd csak a srác távolodó alakját nézi, ahogy elvegyül a valószínűleg kiselejtezett fenyők között.

- Örülök, hogy eltaláltatok hozzánk – mondja hirtelen egy mély, ismeretlen hang mögöttük – Biztos vagyok benne, hogy itt megtaláljátok a tökéletes fát.

Ahogy Louis megfordul, az első, amit meglát, az a zöld szín. Zöld, mint a karácsony, talán egy kicsit sötétebb, mint a körülöttük lévő fák levele, és kissé csillognak a fények miatt. A másik dolog, amire felfigyel, azok a gödröcskék, mély, gyönyörű gödröcskék egy ragyogó arcon, és az első gondolat, ami megfogalmazódott Louis fejében, az az igen.

- Igen – válaszolja.

A fiatal srác mosolya megnő, ezzel még jobban kiemelve a gödröcskéket, fején egy kék gyapjú sapka van, göndör, barna haja pedig majdhogynem vállát súrolja, és annyira selymesnek tűnik, hogy Louis legszívesebben megérintené azt.

- Karácsonyfát kerestek? – kérdezi a srác, mintha tényleg szükség lenne rá, hisz mi másért jöttek volna ide? Kivéve, ha valójában nem is ezért vannak itt, hangja nagyon mély, és Louis azt kívánja, bárcsak sokáig hallgathatná ezt a baritont, akkor is, ha éppen Shakespeare-t olvasna föl. Megérné neki ez az áldozat.

- Valójában nem, – szólal meg mögötte Niall – Louis-fáért jöttünk – küld Louisnak egy sunyi vigyort, aki bosszúsnak érzi magát, mert milyen hülyén hangozhat ez egy idegennek, ugye?

A fiú mosolya lehervad az arcáról, értetlenül ráncolja össze szemöldökét, ami kívülről nagyon aranyosnak tűnik, főleg ahogy lebiggyeszti ajkait, és furcsa mód Louis szívesebben látja így, ha egy csókjával halvány mosolyt tudna rá varázsolni.

És… oké. Kissé elragadtatta magát. Ez is az egyik kiskori tulajdonságai közé tartozik, amit a mai napig nem tudott kinőni.

- Egy Louis-fát? – kérdez vissza a göndör hajú srác, arcáról tisztán kivehető a zavar.

- Louis szülinapja pont Szentestére esik – mondja Niall és karját átdobja az említett válla fölött – Ezért nem szabad ünnepelnünk a karácsonyt.

- Sosem mondtam ilyet-

- Tehát ezért kell nekünk egy Louis-fa! – folytatja Niall egy vidám mosollyal – Ezzel ünnepeljük meg a mi urunk és megváltónk, Louis Tomlinson születését, és egy portréja fog felmenni a csúcsdísz helyére, és az összes születésnapi ajándéka is a fa alatt lesz.

- Fogd be, Niall, ez nem az, amit én-

De a göndör hajú fiú ráemeli a tekintetét, majd elvigyorodik, Louis pedig érzi, miként megy át az arcszíne vörösbe, mert sosem mondana neki ilyen dolgokat, a srác viszont csak mosolyog rajta, mintha egy Louis-fának bármennyi értelme is lenne. Ez az ő formája.

- Ó! – mondja hirtelen a fiú, és bólint – Egy Louis- fát! Persze, van olyanunk is.

Louis csak pislog, és… baszki, pontosan ki ez a gyerek?

Ahogy próbálja megfejteni, hirtelen egy sárga kesztyű kerül a látókörébe, ami a kezéért nyúl – Amúgy Harry vagyok. Ezek a fenyők Liamék gazdaságából vannak, ő a legjobb barátom. Segítek neki árusítani.

Louis megrázta a kezét, még a vastag, sárga gyapjún keresztül is érzi a fiú melegét – Louis – mondja, mintha ez eddig nem lett volna egyértelmű – Ő pedig itt Niall. Van velünk egy másik srác is, csak őt nem nagyon járta még át a karácsony szelleme.

- Úgy érted a Louis Nap szelleme – mondja a fiú, a lehető legnagyobb komolysággal.

Louis ma már sokadjára kérdezi magától, hogy Harry valódi-e.

- Jól van, lássuk – mondja Harry, aztán gyorsan végigfuttatja tekintetét Louis testén. Mikor a tekintetük találkozik, szeme ragyog és mosolyog – Azt hiszem, találhatunk egy-két jól kinézőt.

Harry megfordul, és Niall az első, aki követni kezdi őt, kérdőn nézve Louisra, miközben elhalad mellette. A fiú próbál velük lépést tartani és nem figyelni a kellemes zsibbadásra, ami átjárja a testét.

Harry a sarok egyik eldugottabb részébe vezeti őket, talpuk alatt jól hallatszódik a hó ropogása. Eltart egy ideig, míg Louis el bírja szakítani tekintetét Harryről mikor rájön, hogy alig van néhány ember a vásár ezen részén, és hogy a körülöttük lévő fák alig érik fel a kulcscsontját.

- Hé… várj – mondja Louis és megtorpan. Harry megfordul, egy halvány mosollyal az arcán, amit próbál elrejteni. Egyetlen gödröcske árulja el csupán.

- Azt mondtad egy Louis-fát szeretnél – mondja ártatlanul. A szemtelen kis rohadék.

Három másodpercet vesz igénybe, míg Niall felfogja az elhangzottakat, és hangos nevetésbe kezd, Louis pedig legszívesebben arcon csapná, ha el bírná szakítani tekintetét Harry vigyoráról. A srác tényleg büszke magára.

- Hát itt vagytok.

A magasabb fenyők közül Zayn lép ki, és Louis alig veszi tudomásul a magasabb, szélesebb embert mögötte. Harry, másrészről örömteljesen figyeli őket.

- Liam! – mondja, és megszorítja az említett kezét – Csak segítettem a srácoknak Louis-fát találni.

Liam összezavarodottnak néz ki, szemöldökét olyan lehetetlenül felhúzza, hogy Louist egy árva kölyökkutyára emlékezteti – Egy Louis-fát?

Zayn megtalálja az említett tekintetét és összeráncolja a homlokát – Ez most komoly, Lou?

- Ez fontos – jegyzi meg, szinte már könyörögve. Harryhez fordul – Te viszont, Harold, te vagy a legrosszabb Louis-fát árusító személy, akivel valaha is találkoztam.

- Én? – Harry meglepettségében szinte az égig húzza szemöldökét. Louis viszont átlát rajta. Öt perce ismerik egymást, de Harry már most viccelődik Louis magasságával. Nem tudja, hogyan érezzen ezzel pontosan.

- Igen, Lou, ő? – kérdezi Niall. Ráadásképp megpaskol egy különösen zömök fenyőfát – Azt hiszem ez pont hozzád illik.

Louis felhúzza az orrát. Felháborodása közben meleg lehelete füstként száll föl a hidegben – Rendben. De ha úgy gondolod, egyetlen Louis Napra is meghívlak, nagyon tévedsz, Horan.

- Ez most akkor egy nap? – kérdezi mosolyogva Zayn, mulatságosnak tartja Louis cukkolását.

- Persze, hogy egy nap! – szól közbe Harry, mielőtt Louis bármit is reagálhatna. A fiú pedig ránéz. A gödröcskék ismét feltűnnek összepréselt ajkai mellett, szemei pedig csillognak.

Louis őrlődik, annyira nagyon őrlődik magában, mert itt ez az imádnivaló idegen, aki ezekkel a törpefenyőkkel viccelődik, és utálja, amiért ennyire odavan, ha valaki a magasságával poénkodik, ráadásul jól is csinálja. Sosem fogja bevallani, de teljesen lenyűgözte.

- Még mindig nem értem, mi folyik itt – mondja Liam, majd Zaynre néz – Nem karácsonyfát kerestek?

Zayn csak pislog, Louis mégis meg tudja mondani, mi jár a fejében; Zayn, az ő macsó bőrdzsekijében járkálja körbe a vásárt, csak azért, hogy ilyen kölyökkutya-képű fiúkat magába bolondítson, akik a hibájukból bele is esnek, főleg a karácsonyi szezonban és a fenyőfavásárokon. Zaynnek, pedig hála, hogy a fagyos szíve könnyen meg tud olvadni, már pár szóval sikerül maga köré csavarni az áldozatait.

- Louis-fát akarnak – magyarázza Harry. Odasétál Liamhez és átkarolja – Fiúk, ő itt Liam. Ő neveli a fákat – néz Liamre – Ne aggódj, oda fogom adni a pénzüket.

- Erről szól ez az egész? – kérdezi Louis – A pénzről? – a srácot már teljesen átjárta a Louis nap szelleme.

- Tudod, ezek a Louis-féle fák nagyon hasonlítanak az eredeti Louis-fához – kezd bele Niall, tekintetét végig vezeti a fenyőkön – De ez csak kívülről tűnik úgy, nem? Azt hiszem, egy eredeti Louis-fa hatalmas.

- Kicseszett magas lehet, tényleg – mondja Zayn, jól szórakozik az egészen.

De végül abbahagyják, Louis pedig legszívesebben bármit megtenne, hogy kijusson ebből a hobbit erdőből.

- Harry, mutass nekünk egy igazi Louis-fát, kérlek – mondja, újra belenézve a göndör hajú szemeibe. Harry elmosolyodik, és örömmel kezdi mutatni az utat, Liam pedig ugyan olyan zavarodott, ha csak nem jobban.

Zayn mellé lép, abban reménykedve, hogy tőle talán megkapja a válaszokat. Vagy azt, mennyire szexin néz ki Liam abban a téli kabátban vagy, hogy a borostájával és ezzel a szereléssel mennyire hasonlít egy favágóhoz. Louis szereti a frusztrált Zaynt.

Harry visszanézett rá, szemei borostyánként csillogtak, Zayn és Liam pedig a gondolataikba merültek. Minden, amit látott, azok a gödröcskék és fürtök voltak, nem pedig egy fa.

Baszki.

- A faszért, Lou, nem tudom elhinni, hogy tényleg megteszem ezt neked – mondja Zayn, arca alig látszik ki a fenyő ágaitól. Csigatempóban haladnak a járdán, ami Louisnak egy kicsit extrém. Fát cipelnek, nem betonlapokat.

- Csak te vagy itt az ünnepek alatt, Zayn – válaszolja Louis, Nagyszerűen cipeli a fa csúcsát.

Egy sóhaj hallatszik az ágakon keresztül, semmi több. Louis jót mosolyog magában, mert Zayn nem csinálna semmit az ünnepek alatt, és ez az, ami számít.

 - Ne aggódjatok, fiúk, már majdnem ott vagyunk – mondja Louis, mikor befordulnak az utcába és megjelenik a házuk.

- És aztán vihetjük fel azon a kicseszett lépcsőn – Niall hangja a fa alapjától hallatszik.

- Mikor új lakást fogunk venni, egy liftes házba költözünk – mondja Louis. Remélhetőleg a jelenlegi szűkösségét a Starbucks-ban lévő munka megoldja, és megengedhet majd magának ilyen luxust.

Őszintén szólva, szereti a kis lakásukat. Már másodéves egyetemi hallgatóként együtt éltek, és közülük Louis végzett előbb, Niall és Zayn mégsem tudtak megszabadulni tőle. A Louis-fájuk tökéletesen fog állni a kis nappaliban.

Ez egy tökéletes Louis-fa, tényleg. Magas, impozáns és csak egy kicsit hullámos, tökéletesen tökéletlen, és amikor Louis azt mondta Harrynek, hogy megtalálta a legjobb fát, arca fényesebb lett, mint bármelyik csillag az égen.

Kissé megdobogtatta Louis szívét, mikor felrémlett előtte Harry csillogó szeme és az édes gödröcskés arca. Nagyon hamar elváltak útjaik, Harry persze úriember módjára felajánlotta a segítségét, amikor megtudta, hogy gyalog fogják hazacipelni a fenyőt, de sajnos a három fiú elég volt egy Louis-fához.

Megkapta, amit akart a vásáron, szóval ez a küldetés teljesítve lett. És ha még össze is futna újból az aranyos fiúval, még inkább sikeres lenne.

- Oké, srácok, felkészültetek néhány nehéz lépcsőzésre? – kérdezte Louis, mikor a bejárat előtt szünetet tartottak, hogy ki tudja venni a kulcsot. Két nyögést kapott válaszul.

Elmosolyodott magában, kinyitotta az ajtót, és a fát a vállára vette. Mindössze egy-két napig fog tartani, míg elfelejti a ragyogó, göndör hajú fiút azokkal a karácsony zöld szemeivel.

Louis nem akarta ismét azon találni magát a következő délután, hogy a vásáron lévő rendezett fenyőket bámulja.

Most éppen hazafelé tart a munkából, és érzi, hogy egy kis testmozgás nem ártana, ezért elindul a párszáz méterre lévő park felé. Csak hogy egészséges legyen.

Fizikai egészség… szellemi frissesség… mert egész nap egy bizonyos zöld szempár járt a gondolataiban, és Louis esküszik, ha hamarosan nem látja újra azt az édes mosolyt, a szíve sajogni fog. Ami egészségtelen, és idő előtti halálozáshoz vezethet, Niallnek és Zaynnek nincs elég pénzük ahhoz, hogy az ő megérdemelt temetését fizessék.

- Louis?

Hall egy halk hangot mögüle, és az érzés, ami magába keríti, leírhatatlan, mintha egész nap víz alatt lett volna és végül megtalálja a levegő forrását. Amiért kicsit aggódnia kéne, mivel kevesebb, mint huszonnégy órája ismeri a fiút.

Megfordul, és a ragyogó mosoly helyett egy ráncolt homlokot kap csupán, és Louis szívéből egy darabka letörik, mikor Harry megkérdezte - Valami baj van a fáddal?

És… oh, Harry azt hiszi, azért van itt, mert nem elégedett a tegnap vásárolt fával. Ami teljességgel kizárt, mert szinte a nappali felét elfoglalja, és amikor majd este feldíszítik, kibaszott fenséges lesz.

- Nem! – vágja rá Louis – Úgy értem, ah, nem. Fantasztikus. Tényleg nagyon szép. Ma este fogjuk feldíszíteni.

Harry a homlokát ráncolja, de ott lapul a mosoly, amire Louis oly régóta várt. Ennek ellenére kicsit zavartnak tűnik – Akkor hogy hogy itt vagy?

- Oh, öm – Louis alig találja a hangját. El kéne mondania az igazságot, de mégsem jönnek a szájára a szavak. Ehelyett azt mondja, – Szükségem van egy másikra.

Harry szemöldöke meglepetten csúszik föl – Neked? Egy másik Louis-fára?

Louis nem engedheti meg magának, hogy úgy nézzen ki, mintha önmagával lenne elfoglalva, még ha igaz is – Ó, nem. Valójában egy karácsonyfa miatt jöttem. Nem igazán vettem észre, hogy Niallnek milyen fontos hagyománya van, és nem vehetem el tőle a karácsony ünneplését, tudod? Bízz bennem, nem akarsz egy szomorú Niallt látni, úgy érzem magam tőle, mint a Grinch – valószínűleg abba kellett volna hagynia, amint kijelentette, hogy karácsonyfáért jött.

Viszont nagyon elbűvölte, mikor Harry kuncogni kezdett – A Louis, aki ellopta a karácsonyt – mondja, szeme úgy csillog, mintha ez lett volna a legviccesebb dolog, amit életében hallott. Louis úgy gondolja, szíve legalább ötszörösére nőtt.

- Igen, azt nem tehetem, igaz? – mosolyog rá vissza.

- Természetesen nem – ért vele egyet Harry. Megigazítja kék sapkáját, ami által néhány kósza fürt kiszabadul, és körülnéz – Oké, akkor milyen karácsonyfát keresel?

Harminc perc múlva, melynek a felét tényleg karácsonyfa keresésre fordítják, a többit pedig Louis vicceire és Harry gyönyörű nevetésére, Louis egy újabb fát kapott, és csak abban a pillanatban jutott az eszébe, hogy Zayn és Niall valószínűleg meg fogják ölni, amint hazaér vele.

Ez szerencsére kisebb méretű, szóval fel sem fogja tudni venni a versenyt Louis fájával szemben. Az egyetlen hátránya az, hogy elég kicsi ahhoz, hogy Louis egyedül is haza tudja cipelni, és nem kérheti meg Harryt, hogy segítsen neki, valamint egy nagycsalád sok-sok gyerekkel pont most érkezett meg, Harry pedig szemeivel meg bírná fojtani őket. Louis reméli, hogy az ő Grinch szíve nagyobb.

- Ez a legjobb része benne, nem? – kérdezi, mert nem engedheti meg magának, hogy még egyszer elveszítse Harryt. Utalva a csillogó szemű, piros pozsgás arcú gyerekekre, akik már kétségtelenül október közepén megírták a karácsonyi listájukat.

Harry halványan elmosolyodik és bólint – Fontos, hogy megtaláljuk a nekik megfelelő karácsonyfát. Vagyis, a legelső dolog, ami eszükbe jut a karácsonyfáról az az, hogy a Mikulás leereszkedik a kéményükből, érted? Szép, úgy ahogy van, de képviselnie is kell őket – mosolya kiszélesedik – Amikor kicsi voltam, nagyon aprólékosan díszítettem fel a fánkat, mert úgy gondoltam, hogy ez az én ajándékom lesz a Télapónak. Ő ajándékokat hagy maga után, cserébe pedig láthatja a mi gyönyörű fánkat – szemeiben őszinteség csillogott. Most, hogy újra találkoztak Louisval, kissé mintha szerényebb lenne. Megrántja egy picit a vállát, és Louis először látja szégyenlősnek.

Louist azonban túlságosan is elbűvöli a fiú – Ez… nagyon megható, Harry – nem hiszi, hogy valaha is találkozott odaadóbb karácsonyfa árussal.

A fiú újra elmosolyodik – És, tudod, a gyerekek aranyosak – fejét lehajtja, szempillái alól néz Louisra, és ahogy találkozik a tekintetük, megáll, egy apró mosollyal a szája szélén – Néhányan a vevőim közül aranyosabbak.

Louis érzi, amint arca felforrósodik, és nem a hideg levegőtől, szíve pedig majd ki akar szakadni a helyéről, miközben Harryre bámul, távolról kívánva, hogy bárcsak, bárcsak lecsókolhatná azt a mosolyt valamivel szélesebbre.

Harry egy mosolygós boldog karácsonyt kíván, Louis pedig béna téglavörös arccal viszonozza, majd figyeli, ahogy Harry megfordul, hogy segítsen az izgatott gyerekeknek, és megjegyezte, hogy nem ők a legaranyosabb vásárlói, Harry szerint.

Baszki, gondolja, miközben félúton jár, egy másik fenyővel a kezében. Most biztos, hogy vissza kell mennie.

- Ezt most tényleg nem értem – mondja Niall az ajtóban állva kabátban, mögötte az ajtó tárva-nyitva, ami által megy be a hideg. A két fára néz – Két Louis-fára volt szükséged?

Louis a szemét forgatja, kínosan áll a nagyobb fa mellett, majd megpróbálja felrakni rá az égősort. Zayn a kanapén ül, és pattogatott kukoricát eszik – Nem, természetesen nem. Ez egy karácsonyfa – bólint fejével a kisebbre.

- Ugye tudod, hogy te nem akartál karácsonyfát? – kérdezi Niall.

- Fontosnak tartom, hogy tiszteljük egymás ünnepi szokásait – válaszolja – Ha csak a saját szokásodhoz híven ünnepelsz, semmit sem fogsz megtanulni más népek kultúrájáról vagy vallásáról.

Niall csak pislog. Majd szája szórakozott vigyorba szalad – Csak újra látni akartad azt a Harry srácot.

Louis felakasztja az első izzósort a fára. Nem néz rá – Henry kit?

- Reménytelen vagy, haver – vigyorog teli szájjal Zayn.

- A te segged reménytelen – vág vissza Louis – Bármiről is beszélsz, szállj le rólam és segíts feldíszíteni ezt a valamit.

- Hát nemtom, – mondja Zayn – szeretnék többet megtudni ezekről a karácsonyi kultúrákról. Évek óta nem voltam már Louis-templomban.

Egyáltalán nem vicces - kapja be -, Niall nevetése mégis kitölti az apró szobát, és Zaynnek is megjelennek a nevetőráncai, látszik, hogy teljesen elégedett önmagával. És ha ez nem lenne minden, Louis azt remélte, ez az este a közös fadíszítésükről fog szólni, nem pedig erről.

- Köszi, Niall – nyomatékosítja szavait, mikor a szőke fiú felakaszt egy üres nyalókás papírt az egyik ágra. Küld egy szemrehányó pillantást Zayn felé, aki válaszul egy marék kukoricát töm a szájába.

A lenyűgöző önmegtartózkodás miatt Louis képes volt két teljes napig távol maradni a karácsonyfa vásártól, főleg amiatt, mert tudta, hogy szüksége van egy tervre, ha vissza akar menni oda. Tehát eldöntötte, hogy a kiskori tulajdonságához mérten belevág a dolgok közepébe. Egyszerűen csak elhívja randira Harryt.

Persze csak négy napja ismeri a fiút, de már csak másfél hét van karácsonyig, és nem fognak örökre fenyőfákat árulni. Emellett, Louis mindig azt mondogatta, hogy „meg kell ragadni a pillanatot”. Biztos volt benne, hogy ez az idézet még a twitterén lévő bioban is megállná a helyét.

Éppen szabadnapos, és érzi az eszpresszó és tejszínhab illatát, miközben az egyik felszolgáló lány két forró csokit nyom a kezébe. Gondoskodott róla, hogy extra forró legyen, és tartson ki, amíg a parkba nem ér. Mikor odaér, az arca teljesen megfagyott, de a forró italok hője a kartonpapíron átütve melegítik a kezét. Amikor meglátja az ismerős fenyősorokat, szíve zakatolni kezd.

Louis nem adja fel, hogy is adná, Tomlinson vér folyik az ereiben. Készen áll. Meg tudja csinálni. Tehát amikor a kivilágítás alatt elsétál, meghall egy hangot, ami az ő nevét szólítja, – Louis? – fejében még kavarog ez a szó, majd ráveszi magát, hogy megforduljon.

- Harry! Csak kíváncsi voltam, hogy mit szólnál hozzá, ha…

Liam pislog rá, aki egészen meglepődik, miután meglátta Louis csalódott arckifejezését, kezeiben szorítva a két Starbucksos poharat.

- Szia – köszönt Liam – Harryt keresed?

Nem! – hazudja Louis – Nem, nem, nem, Liam. Liam, ugye? Csak megálltam, hogy…

- Valami baj van a fáddal? – kérdezte Liam, mert őszintén, mi baja lenne egy átkozott fának. Csak egy fa.

- Nem, természetesen nem. Természetesen itt csak jó minőségű fák vannak.

Liam kifújta a bent tartott levegőt – Akkor miért vagy itt?

Louis agya leblokkol, szemeivel a fák csúcsait figyeli, amelyek olyan ismerős zöldek. A szél fújja az ágakat, és mélyen ő is megrázkódik, csak ezután érzi újra a poharakból áradó hőt.

- Én csak… - a másik régi tulajdonsága, hogy előbb kezd el beszélni, minthogy gondolkodna – a barátom, Zayn, emlékszel rá? Amikor itt voltunk utoljára? Sötét haj, kicsit megfontolt, Amerika következő topmodellje, és a szempillái hosszabbak, mint Rapunzel haja?

Liam pislog.

Louis ezt egy igennek veszi – Nos, ő akarja a számodat- mondja – Csak túl betoji ahhoz, hogy saját maga kérdezze meg. Szóval ezért vagyok itt. Hogy elkérjem a számodat. Zaynnek.

Liam ismét pislog, teljesen meg van döbbenve. Louis ugyan ezt érzi. Felé nyújtja az egyik poharat – Ösztönzésképp hoztam.

A fiú kissé elpirul – Ó, nincs szükségem ösztönzésre – zavarában még vörösebb lesz az arca – Úgy értem, persze, igen, megadom neki a számom.

- Szuper – válaszolja Louis, még mindig felé nyújtott kézzel, mikor mögöttük egy másik hangot hallanak, Louis szíve pedig azonnal a torkába ugrik, mivel attól jött a hang, akit remélt, hogy hallani fog.

- Hé, Liam, én csak… Louis? – kérdezi Harry olyannyira felhúzva a szemöldökét, hogy azok eltűnnek a rénszarvasmintás sapkája alatt. Tekintete először a két pohárra esnek, majd kettejük közt cikázik.

- H, van egy tollad? – kérdezi Liam, miközben átkutatja zsebeit, de csak egy régi átvételi papírt talál.

- Ő, ja, azt hiszem – feleli Harry egy kisebb szünet után. Elszakítja tekintetét, hogy átkutassa a zsebeit. Kihúz egy piros zsírkrétát, amit Liamnek nyújt, majd ismét Louisra néz, ezúttal kérdőn. Ő viszont nem mer ránézni.

- Minek kell neked? – kérdezi Harry, miközben visszadugja kezeit a zsebébe, attól függetlenül, hogy egy sárga ujjatlan kesztyűt visel.

- Hogy megadhassam Louisnak a számom – mormogja Liam szórakozottan, és megfordítja a papírt.

Ez elég komikus lenne, ahogy Harry arca megnyúlik, és mondana valamit, de inkább csöndben marad. Viszont egyáltalán nem komikus. Inkább az ellentéte. Ez… szar.

Liam Louisra mosolyog, mikor átnyújtja neki a papírt, majd a még mindig odanyújtott forró csokira mered – Biztos vagy benne? – és mivel túlságosan nagyot bólint, Liam vidáman elveszi – Köszi!

Harrynek pedig savanyú az ábrázata. Olyan savanyú, mint egy megbántott kiscicáé, Louis mégsem mer ránézni. Liam viszont ugyan olyan élénken mosolyog – Szükséged volt valamire, Harry?

A göndör ránéz – Ó, igen, öm, szükségem van rád, hogy be tudjunk tenni egy fát a kocsiba.

- Naná – feleli Liam könnyedén, és őt lehet a világon a legnehezebb utálni, jött rá Louis, mikor látja, hogy Harry arca kicsit meglágyul.

Harry nem néz Louisra, mikor lelép, bemenekülve a fák sokaságába, és Liam is előrelép, hogy kövesse őt. Még visszanéz, és pozitívan így szól – Mond meg neki, hogy írjon, oké?

A fiú visszamosolyog, és csak remélni tudja, hogy neki nem látszik a savanyú ábrázata – Persze, megmondom neki.

Ahogy Liam is elmegy, Louis szíve darabokra törik a hideg, kemény talajon. Mi a fasz? – gondolja magában, miközben kiér a járdára. Az otthona felé sétálva megáll, majd a már langyos forró csokit ráönti az egyik csatornafedélre az út mellett.

- Boldog kibaszott karácsonyt – mondja Louis besétálva a nappaliba, és Zayn ölébe dobja a papír fecnit – Soha többé nem veszek neked semmit. Köszönd meg nekem, amikor összeházasodtok.

Zayn a kanapén ül, homlokát zavartan ráncolja össze. A tv csendesen szól a két fenyő között – Mivan?

Louis sóhajt, majd a padlóra hajítja a kabátját. Letelepszik Zayn mellé a kanapéra, és arcát a kezeibe temeti – Elmentem, hogy randira hívjam Harryt, tudod, a karácsonyfa árusító fiút. De inkább Liamet kérdeztem meg. Neked.

Zayn hangja óvatos – Mi?

Louis felemeli a fejét. Rámutat a papíron lévő pirossal írt számokra – Ez Liam száma. Írj neki. Hívd fel. Küldj neki egy képet a farkadról.

Zayn kissé elpirul – Louis.

- Nem, komolyan mondom – mondja, és valóban úgy gondolja – Szerezz vele örömet neki. Talán megmutatja Harrynek, aki azt hiszi, az majd az enyém.

- Louis!

És újra a tenyerébe fekteti az arcát.

- Annyira drámai vagy – motyogja Zayn, de Louis azért hallja, amint a másik feloldja a telefonját.

Hat nap van hátra karácsonyig, és Louis eldöntötte, hogy újra megpróbálja, meg kell próbálnia, csak még egyszer. Soha ne mond, hogy soha, és egy Tomlinsonok nem olyan, aki könnyen elfogadja a vereséget.

Amúgy meg, Zayn annyira boldog volt az elmúlt néhány napban, folyton a telefonján lógott, mintha csak az éltetné, és mindig mosolygott, ami döbbenetes volt, és Louis legszívesebben elhányta volna magát, de közben az esküvőjüket szervezte volna. Arra is emlékeztették, hogy most ő is ilyen boldog lenne azzal a cuki eladó fiúval.

Ezért Louis visszament, semmi forró csoki, csak ő, és készen áll arra, hogy rekordnak állítsa be azt a pillanatot, mikor elmennek Harryvel randizni. Tényleg nem lehet olyan nehéz.

Eltekintve attól a másodperctől, hogy mikor meglátja Harryt, lefagy, lábai pedig a járdához tapadnak. Még nem is ért be a vásárra.

Harry szemei először ragyognak, és Louis szíve annyira megremeg a mellkasában, hogy az már szánalmas, majd a göndör hajú srác száját egy vonallá préseli, szemei pedig villognak. Nem, Louis abszolút nem ezt akarta.

Kevesebb, mint egy hét van karácsonyig, a tét pedig lényegesen nagyobb, mint eddig bármikor. Mégis, pár pillanatig hezitál, és Harry sem tűnik olyan elfoglaltnak, mint amilyen valójában. Louis mély lélegzetet vesz, és elindul a színes égősorok alatt.

Harry nem mozdul, szemeivel a távolba fókuszál, mintha bármi érdekesebb lenne ott, és mintha nem tudná, hogy Louis valójában ott van.

Mikor odaér hozzá, a szíve zakatol – Szia.

Harry megfordul, sárga kesztyűje viszont ennek hatására beleakad egy fenyőágba – Hupsz – motyogja, és próbálja kihúzni.

Louis gondolkozás nélkül lép oda, hogy segítsen kiszabadítani a kezét. Egyenként fejti le róla az apró tűleveleket, közben pedig rájön, hogy így érzi Harry kezének melegét csupasz ujjaival a kesztyűn keresztül. Ez az egyik legédesebb meleg, és egészen Louis arcáig elterjed.

Mikor végül sikerül kiszedni, Harry megpördül a tengelye körül, és egy apró „köszit” motyog el, pirospozsgás arccal. Várakozásteljesen néz Louisra, mert minek jött volna ide vissza? Mit akarna?

Téged, gondolja Louis. Téged akarlak.

A szája azonban elárulja őt. Sosem tudja befogni. Senkinek sem.

- Szükségem van egy másik fára.

Mi. Mi? Mi?

Harry pislog, arcán pedig a leghalványabb jele sincs az egésznek, amiről Louis leolvashatná, mi is jár a fejében. És emiatt rohadt bénának tartja magát. Megint.

- Egy másikra? – kérdezi, és Louis csak le akarja csókolni azt a duzzogást a szájáról, helyette viszont válaszol – Igen.

- Azt hittem, Zaynnek nincs meg a karácsonyi hangulata – mondja gyorsan és szemeit a körülöttük lévő fákra vezeti.

- Ott van nekem a Louis-fám, nem emlékszel? És Niall is kapott karácsonyfát. Zayn pedig semmit.

Zaynnek ott van Liam. Zayn nem akar saját fát. Sosem akart semmilyen fát. Miért lyukadunk ki mindig Zaynnél?

- Ó, oké – válaszolta Harry, majd körülnézett – A készletünk már kicsit korlátozottabb, de mire gondolsz, milyen kéne neki?

Tíz perc múlva Louisnak egy újabb fa volt a karja alatt, és a tárcája ismét valamivel könnyebb lett. Idén több pénzt költött fákra, mint ajándékokra.

- Köszi, Harry – mondja, megállva a vásár szélén. Késő van, a nap már teljesen lement, a kinti világítások pedig tükröződnek Harry haján, ami a fejkendőjéből kilóg, egyfajta érdekes hatást keltve neki. Louis addig akarja ezt a képet belevésni a fejébe, amíg már fáj neki.

Harry vállat von – Nem probléma, ez a munkám.

Hát persze. Egyáltalán nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt Louis elképzelte. Újra, mi a fasz?

- Én csak… - mondja, egy hirtelen ötlettől vezérelve, miközben a fára néz, és beugrik neki Zayn. Zayn, aki mostanában csak a telefonjától függ – Hallottam Zaynt telefonon beszélni Liammel, hogy mennyire szeretne ő is egy saját fát.

Harry felhúzza szemöldökét – Tényleg?

Louis pislog – Igen – a göndör fiú nem tűnik olyan meglepettnek, mint ahogy azt Louis várta.

Harry szája mosolyra görbül, ami Louist teljesen összezavarja, és vár. Csak vár.

- Várj, – mondta – te tudsz Zaynről és Liamről?

Harry most már vigyorog – Természetesen tudok – válaszolja – Liam a legjobb barátom, Louis. Nem titkolta el előlem Zaynt.

- Várj – ismétli megint magát.

Harry viszont nem vár – Mindent elmondott arról, hogy Zayn miatt kérted el a számát – mondta, ajkain egy apró, kicsit sértő mosollyal – Nagyon kedves volt tőled, Louis.

- Te… - akad el a hangja, a pirulás már a nyakán kúszik le – Te…

Harry vállat von, mosolya pedig kiszélesedik, Louis pedig utálja azokat a gödröcskéket, és hogy nem csókolhatja le őket – Én – válaszolja.

Louis még mindig el van pirulva, és be kéne fejeznie, tényleg. Zavarában kezével az arcát kezdi piszkálni, a hideg bőrt a felhevülthez nyomja, közben pedig fogalma sincs, mit mondjon ennek a hülye, imádnivaló fiúnak.

Harry összeráncolja homlokát – Fázik a kezed? – és mielőtt Louis bármit is mondhatna, Harry már veszi le magáról az ujjatlan kesztyűit, ráadja Louisra, majd az arcán lévő kezeire helyezi az övét.

Megszorítja azokat, éppen hogy csak, és elveszik Louis tekintetében, aki nem bír lélegezni, mert a szíve olyan keményen dobog a mellkasában, tüdeje pedig ötször kisebb lett. Annyira akarja, hogy megcsókolja a fiú a karácsonyi világítás alatt, annyira nagyon akarja. Ahogy azt is, hogy örökre így maradjanak.

Öt perccel később Louis kezei annyira felmelegedtek, mint még soha életében, ujjai szorosan és biztonságosan lapulnak Harry hatalmas kezei alatt, mert a göndör hajú fiú annyira komolyan ragaszkodott hozzá, hogy felmelegítse.

- Igyekezz biztonságban hazajutni, Lou – mondja Harry, mikor Louis a járdához ér – És ha szükséged van még egy fára, ne habozz visszajönni.

És amikor Louis utoljára visszanéz, esküszik, hogy Harry rákacsintott. Vagy talán csak pislogott. Akárhogy is, teljesen le van nyűgözve, szíve pedig még mindig annyira pörög, hogy csodálkozik, hogy bírja ezt huszonhárom éve.

- Kibaszottul viccelsz velem – mondja Zayn.

Ő és Niall a konyhaasztalon ülve figyelik, és egy régi pizzát esznek, miközben Louis a harmadik fával sétál be az ajtón.

- Igen – válaszolja halkan, végig a szemébe nézve – Igen, viccelek veled.

Niall azonban vigyorog – Csak el kéne hívnod egy randira.

- Nem tudom megtenni, Niall – sóhajt fel drámaian. El akarja lopni a kettejük közt lévő utolsó pizza szeletet, viszont Harry kesztyűjét sem akarja levenni – Próbáltam, de valami az agyamban fizikailag megakadályoz benne.

- Nincs hely itt bent több fának, csak mondom – von vállat Niall.

- Akkor, van jobb ötletetek? – kérdezi. Niall és Zayn egymásra néznek.

- Nem kell jobbaknak lenniük– mondja Zayn.

Louis sóhajt, ujjaival Harry ujjatlan kesztyűére simít, remélve, hogy még érződik valamennyire a fiú melege. Annyira teljesen reménytelen.

Louis számított rá, nyilvánvalóan.

Amikor két nappal később besétál a lakásba, sötét van. Túl sötét.

Aztán csak egy kuncogást hall.

Mosolya ötszörösére nő, mielőtt a lámpák felkapcsolódnának, és egy hangos „MEGLEPESTÉS” kiáltás tölti ki a szobát. Niall, Zayn, és csomó egyetemi haverok zsúfolódtak be, és most tűnik csak föl, milyen kis helyet is foglalnak a karácsonyfák. Liam is eljött. Mindannyian mosolyogva és nevetve figyelik őt, mert Louis-nap van, a huszonharmadik születésnapja, Louis viszont csak egy embert néz.

Egyszerűen nem akarja elhinni, hogy itt van, tényleg nem, ráadásul közvetlen előtte áll széles mosollyal az arcán, és Louis még sosem látta sapka vagy fejkendő nélkül, a haja olyan selymesnek tűnik, zöld szemeibe pedig néhány kósza tincs belelóg, és az egész fiú ragyog, mintha valami átkozott karácsonyi manó lenne.

- Boldog születésnapot, te vén szotty! – ugrik előre Niall, és azonnal ölelésbe vonja.

- Kapd be – válaszolja Louis mosolyogva, és karjait Niall vállára dobja, csak mert olyan rohadtul szereti őt.

Valaki zenét kapcsol – nem karácsonyit, nem Jézus születésnapját ünnepeljük, nagyon köszönöm – és Zayn sétál oda Louishoz, kezébe nyomva egy italt.

- Később megköszönheted nekem – hallja Zaynt, aki egy kis pillantást vet Harry és Liam irányába.

- Kapd be – mondja, miközben elveszi az italát és egy puszit nyom Zayn arcára, csak mert olyan rohadtul szereti őt is.

Louis megteszi a tiszteletköröket, üdvözli az egyetemes barátait, és folyamatosan issza a különféle italokat, amik a konyhából kerülnek elő. A dolgok kezdenek egyre viccesebbé és hangosabbá válni, és a fák egyre fényesebbeknek és szebbnek tűnnek, mint eddig voltak.

Végül meghallja a hangot, amit az este leginkább hallani akart.

- Szia, Louis.

Hangja halk volt és kellemes, Louis pedig, amint megfordul, Harryt látja meg, aki közvetlenül mellette áll, arcán egy dögös fél mosollyal, amit legszívesebben az ajkain érezne.

- Harry! – hangja hangos, valószínűleg túl hangos, nem akarja tönkretenni vele az idillt, nem akar újra félreértéseket, Harry mosolya viszont a duplájára nő, és ezt látva talán nem volt olyan gáz az előbbi dolog – Harold! Mi szél hozott erre?

Harry felemeli a kezét és a mutatóujjával az orrára koppint. Komolyan rákoppintott az orrára – A szülinapod, Lou. Ezt nem lehet elfelejteni.

- Persze, hogy nem – felelte Louis megbántottan. Valójában nincs nagyon megbántva, és természetesen Harry kineveti, mert övé a leghamisabb sértődött arc a világon – Louis-nap van, nemde bár.

- Nos, – mondja Harry, mintha valamin gondolkodna, hangja lassú és édes – technikailag ez még nem a huszonnegyedik.

- Még jobb! – mondja Louis, majd a tömeg miatt közelebb kerül Harryhez, aki nem mozdul, és ő sem akar – Két Louis-nap!

Harry nevet, és Louis azt kívánja, bárcsak hallhatná még ezt a hangot. Sokszor. Örökké.

A fiú hirtelen előrehajol, és Louis mindent elfelejt, amit valaha is tudott a légzésről.

Meleg lélegzete megcsapja, ahogy a fülébe suttog – Tetszenek a fáitok.

Louis csak pislogni bír.

- Köszönöm – mondja végül – Nagyon szépen köszönjük. Szeretünk díszíteni az ünnepekre.

- Azt hiszem, Zayn nem igazán érezte magát olyan inspiráltnak, mint a többiek, igazam van? – Harry a sarokban lévő fa felé bólint, ami a falnak van támasztva, néhány ágain dísz lóg, tetején pedig Niall egyik baseball sapkája van.

Louis nem veszi be Harry csaliját – Az én hibám, miattam Liam folytonos üzenetáradatát figyelte csak, ami elvonta a figyelmét arról, ami igazán fontos.

Harry szemei ragyognak – Köszönöm, hogy ilyen jó barátja vagy és elkérted helyette Liam számát.

Harry most gúnyolódik vele. Kibaszottul gúnyolódik, és Louis legszívesebben megcsókolná. Meg kellene.

- Egy kicseszettül fantasztikus barát vagyok – mondja inkább – Nem szeretnéd tudni, mennyire.

Harry mosolya meglágyul és… vár. Ennek nem így kéne történnie. Nem holmi barátságokról kellene beszélniük.

Louisnak meg kell csókolnia. Muszáj megcsókolnia.

- Van italod? – kérdezi helyette Harrytől – Had hívjalak meg egyre.

Megragadja Harry kezét, ami nagy és meleg, és legszívesebben el sem engedné, mialatt az embertömegen keresztül a konyhába húzza. Mintha sorban állna, Niall a kezébe ad egy poharat. Valami zavaros gyümölcsös löttynek néz ki. Louis átadja Harrynek.

- Köszönöm – mondja.

Húsz perccel később négy másik emberrel a kanapén ülnek, amit Louis nem különösebben bán, mert ez azt jelenti, hogy közelebb ülhet Harryhez, és imád ilyen közel ülni hozzá. Nagyon, nagyon imádja. És azt gondolta, egy kicsivel több alkohollal talán még közelebb tudna hozzá kerülni.

Kivéve, hogy nem, mert az arca pirosas árnyalatú, szemei csillogóbbak, és szinte mindene csillog a feldíszített fenyők világítása miatt, aki csak Louisra néz. Állandóan őt figyeli, és hogy kérdezhetné meg tőle, ha öt másodpercenként elfelejt levegőt venni, mikor Harry azokkal a csodaszép szemeivel nézi és ajkai olyan rózsaszínnek és csókolnivalónak tűnnek, amik olyan közel vannak, lábával pedig Louiséhoz ér.

- Kedvellek, Louis – mondja Harry, akiben van néhány pohár pia, az arcán lévő gödröcskék pedig mélyebbek. Louis szíve a torkában van.

- Én is nagyon kedvellek téged, Harold – mosolyog vissza Louis. Harry továbbra is őt nézi, szíve egy ideje már zakatol, és ha ez nem elég, most van az a pont, ahol meg kell kérdeznie, mégsem tudja, hogy fogjon bele.

Gyerünk, Louis – mondja magának.

- És tetszenek a fáitok – folytatja Harry – Különösen a Louis-fa – fordul meg, hogy megnézze, szemeiben pedig a fények tükröződnek.

Gyerünk, Louis!

- Gyönyörű – néz vissza rá, egy szelíd, majdhogynem szégyellős mosollyal az arcán – Elbűvölő, mint te. Nagyon elbűvölő vagy, Louis. Nagyon-nagyon elbűvölő.

 Gyerünk!!! Már!!! Louis!!!

- Harry, – hangja tiszta káosz. Ha nem teszi meg most, talán nem lesz több lehetősége – Harry, én-

A szavak már a nyelvén vannak, mire…

- BOLDOG SZÜLINAPOOOOT, BOLDOG SZÜLINAPOT LOUIIIIIS…

Felnéz a hangzavarra, és talál egy kis utat, ahol Niall és Zayn hozzák a tortát, egy hatalmas tortát, huszonhárom gyertyával, ami a cukormázba van beleszúrva, és úgy néz ki, mint egy kicseszett pokol.

- BOLDOG SZÜÜÜLIIINAAAPOOOOOT!

Mindenki tapsolni kezd, és Louisnak fel kéne állnia, annyira fel kéne, de még mindig nem kérdezte meg Harryt, pedig ideje lenne megkérdezni, és olyan közel volt…

- Fújd el a gyertyákat, Lou! – mondja Niall, és úgy vigyorog, mint egy sorozatgyilkos – Kívánj valamit! Valami királyat!

Harry mosolyog rá, még mindig mosolyog rá, és megakadnak a szavak a nyelvén, mikor mély lélegzetet vesz, hogy kívánjon egyet. A gyertyákat egy mozdulattal elfújja.

- Köszi, hogy eljöhettünk a szülinapodra, Louis – mondja Liam, mikor a legtöbb vendég már elment, így végre normálisan kapnak levegőt, Zayn oldala mellett állva.

Louis összeborzolja a srác haját. Komolyan, ő igazából egy kölyökkutya – Hát, remélem ezentúl gyakran összefutunk – a nyomatékosság kedvéért Zaynre kacsint, mire mindketten elpirulnak. Annyira édesek.

- Veled is, haver – mondja Niall Harrynek, megpaskolva a hátát. Louis valami furcsa szúrást érez a mellkasában ezt látva, és mert Louis nem merte volna ezt mondani neki.

Harry mosolyogva, csillogó szemekkel néz Louisra. Minden egyes alkalommal Louis próbál nem elolvadni, pedig az este többször is volt része ilyen pillantásokat kapni.

- Én is remélem – mondja Harry halkan, így Louis szinte nem is hallja.

- Én… köszi – kezd bele Louis, mert nem tudja, mit mondjon. Tekintete Harry és Liam között cikázik – Köszönöm, hogy eljöttetek.

- Köszi, hogy tőlünk vettetek fákat – kacsint rá Liam, majdnem úgy, mint Harry szokta tenni, és érzi, amint elpirul. Liam az ajtó felé veszi az irányt, és Louis feltételezi, hogy Harry is vele tart, ő viszont még áll, zsebeiben pedig keres valamit. Mikor megtalálja, belerakja Louis tenyerébe, majd azonnal össze is csukja a markát, mielőtt megtudhatná, mi van a kezében. Harry elhúzza a kezét, Louis viszont legszívesebben érte nyúlt volna, hogy foghassa még egy kicsit.

- Boldog születésnapot, Lou – mondja Harry gyengéden, és még utoljára rámosolyog, ami Louisnál megint egy enyhe szívrohamot okoz, és Liam után megy.

Mikor Louis kinyitja a markát, egy apró kis charmot talál a tenyerében. Egy fenyőfát.

Louis felnyög, és óvatosan hozzáér az ékszerhez. Érzi magán Zayn és Niall tekintetét – Kibaszottul utállak titeket, srácok.

Niall megérinti a vállát – Ezért kéne elhívnod randira – mondja vigasztalón. Louis majdnem elmondja, hogy mikor már azon volt, valakik közbeavatkoztak. De aztán Niall átöleli őt, és Zayn is csatlakozik hozzájuk, boldog születésnapot kívánva neki, és egy kicsit be vannak csípve, de ez volt élete legjobb Louis-napja.

Ez Louis napja.

Az igazi Louis-nap, amikor hivatalosan is huszonhárom éves.

Tizenegy óra van, és néznie kellene egy vonatot, amivel az anyukájához tud utazni, és már előre tudja, hogy őrültek háza lesz az állomáson, helyette itt ül egy karácsonyfa rönkön, és csendesen havazik.

Már-már szomorúan üldögél, a lábával lenyomatokat csinál a hóban, ahol pár napja még fák voltak, és nem kopár föld. A karácsonyi hangulat szinte teljesen kiveszett belőle. Gondolatai folyamatosan a göndör fürtökön és a gödröcskéken jár. Harry ujjatlan kesztyűjét viseli, a kis fenyő ékszere pedig a zsebében lapul. Az utóbbi napokban sehová sem ment. És ez elég szánalmas.

A kesztyű melegíti, mellkasa fájdalmasan feszül meg, amint eszébe jut, hogy melegítette fel Harry a kezeit. Nagyon könnyen megkaphatná a számát, csak Zaynt és Liamet kéne megkeresnie hozzá, de.

Lehunyja a szemét, majd hátradől, így a hópelyhek az arcára hullnak. Viszont még csak nem is érdekli. Annyira gyáva, és már semmi esélye, hogy bármi is történjen. Minden lehetőségét elszalasztotta.

Lépésekre lesz figyelmes, amik a ropogó hótól jobban hallatszik, talán valaki a járdán sétál, nem messze tőle. Valószínűleg figyelte, azon tűnődve, hogy halott, és reménykedett benne, hogy mégsem halt meg, mert az elég nagy szívás lenne karácsony napján.

A léptek felé hallatszódnak, majd mikor elé érnek, a hang abbamarad, Louis pedig érzi, ahogy lenéznek rá. Azt kívánja, bárcsak meghalt volna.

- Louis?

És nem… ezt nem hiszi el. Mert miért is lenne itt, csak az agya űz vele gonosz tréfát, talán-

- Louis, mit csinálsz? – kérdezi a hang, és amikor ő nem válaszol, megismétli, lassan és olyan ismerősen.

Még mindig nem nyitotta ki a szemét, túl jó lenne ahhoz, hogy ez az egész, amit hall, valóságos legyen. Talán meghalt – Meghaltam – mondja.

- Akkor hogy tudsz beszélni? – kicsivel jobbra lép, és Louis hallja, hogy mellette elhelyezkedik.

- Nem tudom – válaszolja, szemei továbbra is csukva vannak – De az vagyok.

- De nem lehetsz halott pont Louis-napon.

Louis szíve élettel telik meg, és elmosolyodik – Huszonhárom év elég volt ebből a világból.

- Nem, nem igaz – mondja Harry, és Louis végre kinyitja a szemeit.

Harry mellette ül, hópelyhek fedik a kék gyapjú sapkáját, és kíváncsian néz Louisra, aki a hóban fekszik. A feje kezd nagyon hideg lenni.

- Mit csinálsz itt, Harry?

- Ezt én is kérdezhetném tőled.

Nos, rendben. Rendben. Semmit sem veszthet vele. Szenteste van, és ha minden balul sülne el, még mindig temetkezhet az anyja karjaiba. Louis újra lehunyja a szemét, elmond egy kis imádságot a születésnapi haverjának, Jézusnak, akitől egy utolsó esélyt kér.

- El akartalak hívni randira – mondja, és a szemhéján keresztüli sötétségre fókuszál – Megpróbáltalak elhívni, mert te olyan édes vagy, és sármos, Harold, és véthetek el hibákat és vehetek millió fenyőfát. El szeretnélek hívni randizni. És imádom a gödröcskéidet.

Megáll – De túl sokáig vártam, és a fák eltűntek, ahogy te is velük együtt. Viszont visszajöttem. Ami igazán ostobaság, nem?

Mikor Harry nem válaszol, Louis szíve elszorul, és halványon csodálkozik, hogy a száját elhagyta ez a vallomás, és így, hogy távol tölti a Szentestét, mégsem annyira kétségbeesett. De amikor újra kinyitja a szemét, meglepő módon Harry még mindig ott van, és a kezét fogja.

- Viseled a kesztyűmet – mondja Harry.

Louis lefagy egy percre – Vissza akarod venni őket?

Harry pislog, majd találkozik a tekintetük. Egy hópehely nagyon ragaszkodik a szempillájához – Nem – megáll, majd leveszi a kék sapkáját a fejéről – Biztos megfagytál, itt a hóban – mondja halkan, majd óvatosan Louis fejére húzza a sapkáját, ami tényleg csodálatosan meleg. Louis szíve kalapál, ahogy Harry ujjaival gyengéden eligazgatja a kiálló tincseit, szemeivel pedig olyan odaadóan néz, hogy Louis mellkasában fizikai fájdalmat érez.

Louis ránéz.

- Harry – mondja – Harold. Harison.

- Micsoda? – kérdezi Harry halkan, őt bámulva.

- Eljössz velem egy randira?

Szája alig hagyta el az utolsó szót, de Harry már bólint, olyan erőteljesen bólint – Igen. Igen, örömmel.

Louis pislog. Oké. Igent mondott rá. Harry igent mondott rá.

- Köszönöm – mondja, mert Harry udvarias volt, és Louis úgy érzi, neki is annak kell lennie, és mert fogalma sincs, mit mondjon, és valószínűleg úgy néz ki, mint egy gyilkos, így fekve a hóban.

- Részemről az öröm.

Aztán Harry elmosolyodik, olyan szélesen és vakítón, hogy teljesen elvarázsolja, főleg amiért igent mondott. Randira fognak menni. El fog jönni vele Harry egy randira. Louis is vissza visszamosolyog rá.

Harry mellette fekszik, göndör tincsei szétterülnek a hóban, és ahogy Louist nézi, arca kis része találkozik a fagyos hóval, de nem különösebben érdekli. Louis biztos benne, hogy a fiú a mosolyával akár jégtáblákat is meg tudna olvasztani.

- Már vártam, hogy megkérdezz – mondja Harry, lehelete páraként száll el a hidegben – Szinte biztos voltam benne, hogy a születésnapi bulidon fogsz elhívni randira, mivel bevallottam, hogy tetszel nekem, nem igaz? Mondtam, hogy milyen elbűvölő vagy. Adtam neked egy charmot! És még akkor sem kérdeztél meg, ami kétségbe ejtett engem, mert te annyira csodálatos, vicces és gyönyörű vagy, majd mikor azt hittem, Liamet hívtad el randira, teljesen összetörtem, tudod? De te fákat vásároltál…

- Tiszta bolond vagyok – Louis kezeivel eltakarta az arcát.

Megérzi, amint Harry óvatosan elhúzza onnan a kezét, majd kissé megszorítja azt. Arcán lágy mosoly játszik – Nem vagy az.

Louis ránéz, mire pillantásuk találkozik – És amikor Zayn írt, hogy valószínűleg itt leszel, én azt hittem, nos, szóval már nem tudsz több fát vásárolni, nem?

Louis is megszorítja Harry kezét. Érzi ujjainak hidegét a gyapjún keresztül.

- Még mindig bolondnak tartom magam – mondja.

- Csodálatos vagy – válaszolja Harry, és hangja olyan komoly, hogy Louis kénytelen elhinni neki. Két kis lángrózsa van az arcán, szemei pedig csillognak, akár az üveg – És Louis, nagyon meg szeretnélek csókolni, már ha nincs ellene kifogásod.

Louis már meg sem próbál levegőt venni, kezével szinte belekapaszkodik a másikéba – Rendben.

Minden csendes, csak a hó esik körülöttük, talán egyikük sem lélegzik, de aztán Harry ajkai az övén vannak, és többé már nem esik az arcába hó, csak a meleget érzi. Louis csizmában lévő lábujjait begörbíti, és érzi Harry ajkain lévő apró mosolyt, amik közben lágyak, édesek és forró csoki ízűek, Louis pedig, ha tehetné, örökre csak csókolná. Kezei Harry arcára csúsznak, ezzel is közelebb vonva őt, már amennyire ez lehetséges, és hogy melegen tartsa a fiút. Mindig melegen akarja tartani, csak úgy, mint Harry őt.

Amikor Louis megcsókolja hideg orrát, homlokát, arcát és lehunyt szemhéjait, Harry elkezd kuncogni, zavarában pedig Louis nyakába bújik, és a másik nem igazán bánná, ha örökre így maradnának.

- Amikor visszajövök anyától az ottani karácsonyozás után, – motyogja Louis Harry hajába, amelynek édeskés illata van, talán szamóca és sütemény – életed legjobb randijára viszlek.

Harry fölé hajol, hogy újra megcsókolhassa – Rendben van – annyira édesen és kedvesen mosolyog, arca pedig szinte lángol. Talán a karácsony Louisnak előbb jött meg, ám mégsem bánja.

- Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott… – szabadkozik Louis, ám Harry egy csókkal belé fojtja a szót.

- Hé, Lou – suttogta Harry, mikor elhúzódott. Hópelyhek borítják fürtjeit, amitől az csak még göndörebb lett, minden nyugodt körülöttük, és Louis sosem akar innen megmozdulni.

- Igen? – kérdezi a fiúra nézve.

- Boldog születésnapot! – Louis felé hajol, majd újra megcsókolja. Amit igazán akar, az Harry nagy, meleg keze, ami az állkapcsát fogja közre, mélyebben csókolva, és millió Harryvel töltött nap, minden egyes nap.

Egy évvel később

- Louuuu, gyerünk már – húzza a kezénél fogva Harry, miközben a járdán sétálnak.

- Normális emberi sebességgel megyek, Harold – mondja Louis, és erősebben szorítja Harry kezét, ujjait pedig bedugja a göndör ujjatlan kesztyűjébe – Nem mindenkinek vannak olyan hatalmas lábai, mint neked.

Harry Louisra néz – Imádom azokat az apró lábaidat.

- Nem is aprók.

Harry csak hümmög, ajkai mosolyra húzódnak, miközben maga után húzza Louist az utcán. De ha egy szemétdombhoz húzná, ő akkor is követné.

Amint kiderül, hogy Harry semmilyen szemétdombhoz nem vezeti, sokkal inkább Liam fenyővásárához, ami ugyan úgy közvetlenül a park szélén foglal helyet, mint tavaly ilyenkor. Ez a hely szent és értékes számukra, és újra látva a rendezett sorban álló fenyőket, új, egészséges és zöld fenyőket, Louis belélegzi a friss illatukat, az emlékképek pedig maguktól jelennek meg. Harry gödröcskéi, göndör tincsei, illata és mosolya, az ajkairól nem is beszélve, napról napra egyre jobban beleszeret a fiúba. Ezeken gondolkozva kis híján megszédül.

Minden csendes. Furcsa mód senki sincs itt rajtuk kívül.

- Még nem nyitottunk ki – mondja Harry és az oldalához préseli Louist – Liam mondta, hogy először te válassz.

Louis pislog – Én? De miért?

Harry egy csókot nyom a homlokára, kék gyapjú sapkája alá, ajkai pedig olyan melegek, hogy Louis gerincén borzongás fut végig, és még közelebb préselődik a fiúhoz – Mert, – kezd bele Harry, kicsit távolabb tolva Louist, hogy kényelmesen a szemébe tudjon nézni – meg kell találnunk a legtökéletesebb Louis-fát, nem igaz? Senki másnak nem engedem, hogy elvegye előlünk.

De… igaz. Ez lesz az első közös Louis-fájuk az idén. Ahogy az is, hogy a közös lakásukban helyezik el, és együtt díszítik fel. Néhány hónapja költöztek össze, azután, hogy Zayn Liamhez költözött. Niall persze hol az egyik, hol a másik barátaikat látogatja meg, mintha valami házi őrizetben lennének.

Belegondol, hogy saját fájuk lesz és a saját lakásukat fogják feldíszíteni, hogy még szebbé fogják varázsolni, csókokkal és forró csokikkal fűszerezve, vigyorogva hajol Harry szájára egy csókért – Szeretlek.

- Én is szeretlek – válaszolja Harry szinte azonnal, teljes szívéből. Megragadja Louis kezét – Gyerünk, nagyon fontos, hogy megtaláljuk a tökéletes fát.

Egy pillanattal később rájön, hogy Harry a törpefenyőkhöz vezeti, és a hülye, pimasz vigyora pont ugyan olyan, mint ezelőtt egy éve.

Megáll, és azzal a lendülettel Harryt is megfordítja, arcán pedig kis szemtelen vigyor terül el – Azt hiszed, hogy most nagyon okos vagy.

Harry mosolya még szélesebb lesz, ez az egész szituáció nagyon jól szórakoztatja. Louis pedig annyira szerelmes belé, hogy akár a Holdig is követné őt.

Louis elkezdi hátrafelé tolni a göndört, aki vakon megbízik benne, mígnem egy magasabb fához préseli. Ágak és tűlevelek vannak feje mellett, valamint a fürtjeiben, és mikor Louis közelebb hajol, megcsapja a karácsony, borsmenta, mézeskalács és Harry epres samponjának az illata.

Louis lassan közelít hozzá, szinte már kínzóan lassan, Harry pedig kezd türelmetlen lenni, viszont mikor csókban forrnak össze, elmosolyodik.

Körülbelül tíz perc múlva a fiú kihúzza Harryt a szúrós ágak közül, akinek lángrózsás arca és fenyő illata van, majd kézen fogja, és a magasabb fákhoz vezeti. Végül is, van egy nagyon fontos feladatuk, megtalálni a legjobb Louis-fát.