15. fejezet

Hellobello:))

Ismét péntek van(halleluja) és egy új résszel jövök :3 

Ebben a részben nincs olyan nagy mozgalom, de kellett egy ilyen rész is, hiszen a közeljövőben fény fog derülni egy "kis" titokra.

Köszönöm szépen Dreamy szép szavait, nagyon sokat jelent nekem ,hogy egy olyan írónő, mint ő, ilyen szavakkal illeti a fordításomat. És NAGYON KÖSZÖNÖM  a több mint 9000 oldalmegjelenítést. Csodálatosak vagytok :* <3 <3

Oh, el is felejtettem szólni, hogy lassacskán a végefelé járunk, hisz 23 fejezetes az egész:(( De még lesz bőven izgalom, szóval nyugi:P

Na nem rizsázok ennyit, jó olvasást és hétvégét,

Judit.xx

15. fejezet

Az ágyban maradtunk, összeölelkezve, mígnem egy ajtón túl jövő hangtól összerezzentünk.

 „A nyomozó végzett."

Louis felült az ágyból. Megdörzsölte szemét, szomorú próbálkozással próbálta eltüntetni arcáról a sírásának nyomait. Szeme még mindig vörös és duzzadt volt, de már határozott arckifejezést vett fel. Az előbbi törött fiúnak, akit a karjaim közt tudhattam, mostanra már nyoma sem volt, helyére egy igazi férfi lépett, egy király.

„Mondd meg neki, hogy tegyen jelentést a király irodájában. Egy pillanat, és ott leszek.” Parancsolta.

„Igenis, felség.”

Léptek zaja hallatszódott az ajtón túlról, ami minden egyes másodperc alatt egyre jobban elhalványult. Louis odahajolt hozzám, majd kicsatolta a bőrszíjat.

„Kérlek, gyere ide és segíts nekem valami normális külsőt varázsolni.” Beszélt hozzám gyengéden.

Odamásztam hozzá, lesöpörtem vállait, megigazítottam, majd rögzítettem inge gallérját és megpróbáltam kisimítani belőle a ráncokat is. Ezután a haja következett, amivel úgy festett, mint egy makrancos fenevad. Leültem hát, és mosolyogva megcsináltam mindent, amit tudtam. Ő eközben csak szomorúan mosolygott rám.

„Most már trónörökösnek nézek ki?” Kérdezte, egy kis felvillanó bizonytalanságot mutatva.

„Nem,” Mondtam neki finoman, mindkét kezét az enyéim közé vettem, „most már úgy nézel ki, mint egy király.”

Pír kúszott fel arcára, ami mosolygásra késztetett. Még sosem láttam ilyennek, ily’ törékenynek. Olyan volt, mintha szerepet cseréltünk volna, ő lett a félénk, bizonytalan játszótárs, míg én a bájos, magabiztos herceg. De ez a pillanat csak pár percig tartott. Felállt az ágyról, hogy ki tudja jobban simítani a többi ruháit.

„Gyerünk, menjünk, már várnak ránk.”

Ezután engedelmesen követtem őt. Nem csatolt egyből rá a pórázra, és emiatt egy darabig jól éreztem magam. Újra megbízott bennem, ha csak egy kicsit is.

Miután az irodába érkeztünk, Louis egyenesen a király széke felé indult, leült, szemtől-szembe a nyomozóval, csak a hosszú asztal választotta el őket, ami közöttük futott. Én az asztal mögött álltam, miközben azt sem tudtam, mit kéne tennem.

„Mit talált?” Kérdezte Louis azonnal.

„Igaza volt, megmérgezték. Én is megtaláltam a méregre visszavezethető nyomokat a tányéron. Bárki tette is, szent meggyőződésem, hogy Felségedet is meg akarja ölni.”

Némán szívtam be a friss levegőt. Louis-t is meg akarják ölni? Mégis ki tenne ilyet?

„Egyértelmű számomra, hogy a gyilkos akar a trónra törni.”

„Hogyan lehetséges, hogy a tányérokon való méreg csak rá hatott? Minden kóstoló jól van.” Ellenkezett Louis.

„Valószínűleg akkor történhetett, miközben kihozták a tányérokat a konyhából. Azután, hogy a kóstolók elvégezték a munkájukat.”

„Tehát az ajtónál álló inasok közül lehetett valaki?”

„Nagyon úgy tűnik. Volt valami szokatlan ma reggel a személyzetnél?”

„Nem.”

„Értem, hallottam hírét, hogy Lord Payne meglátogatta Önt.” Beszélt a nyomozó, most a hangjában egy csipetnyi sürgetést véltem felfedezni.

„Meg. De mégis mit ért ez alatt?” Kérdezte Louis, tudni akarta, mi az, amit ejt a nyomozó.

Azonban én egyáltalán nem akartam megtudni.

„Felség, maga után Lord Payne kerülne Anglia trónjára, mióta nagybátyját tavaly agyontaposták a lovak és elvitték tőlünk, Isten nyugosztalja.”

„Nem tetszik az állítása, nyomozó. Lord Payne évek óta nagyon jó hűségese apámnak.”

„Én csak azt mondom, amit tudok.” Igyekezett érvelni a nyomozó, de Louis-t mezzel máris feldühítette.

„Nem! Azt mondja meg, amire gyanakszik! Lehet, tönkreteszi a nevét ezzel a sok badarsággal! Lord Payne egy kiemelkedő angol és szoros kapcsolatot ápol a királyi családdal! Ne merészeljen rosszat feltételezni róla!” Csapott Louis az öklével az asztalra.

Ezután a nyomozó felállt, ráhelyezte kezeit az asztalra, közelebb hajolt Louishoz és csak bámult töretlenül az arcába.

„Meg fogja tapasztalni, ifjú herceg, hogy a Felségedhez legközelebb álló emberek a legveszélyesebbek.”

Louis csak figyelte, ahogy visszaül.

„Szeretnék megkérdezni pár inast, talán valaki látott valami gyanúsat. Először is csak az engedélyére lenne szükségem, Felség.” A feszültség a levegőben hirtelen újra megtelt.

„Az engedélyt megadom.” Jelentette ki Louis, „Ez minden?”

„Igen, akkor rögtön el is kezdek dolgozni.”

Ezután a detektív azonnal elhagyta a szobát. Abban a pillanatban, hogy az ajtó bezárult, Louis kifeszített gerince azonnal meggörnyedt, majd hátradőlt a székében. Beletúrt a hajába és nagyot sóhajtott. Odamentem mögé, majd kezemet vállára simítottam. Kissé megugrott, de mikor elkezdtem masszírozni feszült izmait, megnyugodott.

„Hazza, szerinted tényleg bolond vagyok, amiért megbízok Lord Payneben?” Kérdezte pár pillanat múlva, megtörve a csendet.

„Nem, egyáltalán nincs rá okod, hogy ne bízz meg benne.” Mondtam az igazságot, bár tény, volt egy kevés ellenszenvem a férfi iránt.

„Most sem volt okom, hogy ne bízzak meg a palotában senkiben, mégis, ma megpróbáltak megölni.”

„Akkor csak légy óvatos, míg a valódi gyilkost el nem fogják és bíróság elé nem állítják. Ennél több dolgod nincs.”

Louis épp meg akart szólalni, mikor kopogtattak. Egy őr hangja hallatszódott: „Őfelsége, a királynő óhajtja meglátogatni, Louis herceg.”

„Gyere be, anyám.” Hívta be Louis, mire hátrébb léptem tőle.

Az ajtó kinyílt, amin a királynő lépett be, ruhája most másabb volt, mint amilyen a reggelinél volt. Büszke testtartása csak úgy sugározta higgadtságát, mint mindig, mikor belépett valahova. Míg az ajtó bezárult mögötte, ő addig az íróasztalhoz sétált, és leült pontosan oda, ahol korábban a nyomozó is volt.

„Apádat egy héten belül el kell temetni.” Beszélt finoman.

„Már elküldtem érte a pápát.” Mondta Louis, mire csak egy bólintást kapott válaszul.

„Értesítettem a szabót, hogy kezdjenek neki a koronázási ruhád elkészítésének.” Most már egyértelműen látszott rajta, hogy küzd a könnyei ellen.

Ezúttal Louis biccentett, majd felállt, és megkerülve az asztal az anyjához sétált. Ezt látva ő is fölemelkedett, pár pillanatig egymás szemébe néztek, majd hirtelen Louis az édesanyját szoros ölelésbe vonta.

Ennek hatására az asszonynak kiszöktek eddig visszatartott könnyei, de nem kezdett el zokogni. Vett egy mély levegőt, majd megveregette fia vállát.

„Nem így kéne megtörténnie a koronázásodnak. Apádnak kéne megkoronáznia téged.” Beszélt remegve.

„A tervek megváltoztak.”

„Igen, meg.” A királynő elhúzódott, de kezeit továbbra is Louis vállán pihentette, „Már értesítettem Eleanort és családját a részvétel miatt. Az egyik legbüszkébb pillanatom volt az, mikor apád mellett állhattam és figyeltem, amint megkoronázták.”

Bár nem láttam az arcát, de tudtam, hogy Louis mosolygott.

A szívem szakadt meg. Az izgalmak közepette teljesen megfeledkeztem Eleanor és Louis fénysebességgel közeledő esküvői szertartásáról.

„Köszönöm, anyám, de nem Eleanor fog mellettem állni koronázás közben. Azt szeretném, ha Harry állna ott.” Miközben beszélt, megfordult, majd szeretetteljesen rám mosolygott.

Ismét megdöbbentem. Most komolyan kiejtette ezeket a szavakat a száján? Vagy csak az elmém tréfált meg az előző mondattal? De amint megláttam a királynőt, ahogy levegő után kapkod, teljesen biztos voltam benne, tényleg kimondta.

„Louis! Nem tehetsz ilyet!” Suttogta erélyesen, „Az egész ország erről fog majd beszélni!”

„A legfontosabb egy ember számára a hagyományok mellet a királyuk koronázása. Eleanor még nem a feleségem, tehát a játszótársam fogja átvenni a helyét. Neked csak értesítened kell a szabót, hogy készítsenek még egy öltönyt, mivel az első a partimon darabokra szakadt.”

„Nem fogod még fel igazán ezt.” A nő lassan beszélt hozzá, ahogy a kisgyerekekkel szokás.

„Harry már nyolc éve az oldalam mellett van. Nem akarom letagadni őt az őt illető helyén a koronázáson.” Magyarázta Louis elutasító hangon anyjának, de látszólag ez az asszonyt nem hatotta meg.

„Korábban sem volt játszótárs egy király old…” Kezdte, de Louis félbeszakította.

„De nem is koronáztak királyt feleség nélkül! Tudom a történelmünket, Anyám, de én leszek az első király, akit úgy koronáznak majd meg, hogy nem a felesége lesz az oldala mellett, aki később a királynő lesz.”

„Majd akkor előrébb rakjuk az esküvőt. Mondjuk a jövő hétre. A következő napon pedig már Eleanorral együtt lehettek ott a koronázáson, úgy, ahogy lennie kéne.” Jelentette ki könyörögve.

"Nem! Nem fogom előrébb hozni az esküvőt.”

„Nem Franciaországban vagyunk, Angliában nem lehet agglegény a király! Gondolj csak bele, hogy fogunk mi kinézni Európa többi részeivel szemben!”

„Enyém a döntő szó!” Kiáltott anyjára Louis, megállítva ezzel az érveléseit.

A nő elhallgatott, egy ideig Louisval bámulva farkasszemet, majd rám nézett. Egy pillanatig lehunyva tartottam szemeim, amíg vissza nem fordult, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy ne érezzem a halálba kívánó tekintetét.

„Meg fogod tapasztalni, hogy az ország nemessége majd nem fog támogatni, ha megpróbálod elpusztítani azokat az értéket, ami sok nehézségek árán ez a monarchia felépített. Még nem vagy király, még csak a fiam vagy, és az első dolog, amit meg kell tudnod az az, hogy honfitársaim támogatása nélkül az országban a szabályok meg fognak szűnni.” Hangja újra könnyed és finom lett, de a mögötte lapuló fenyegetés még mindig jelen volt.

Ezzel megfordult, kisuhant a szobából, egyedül hagyva Louisval. Újra eszembe jutott minden, hogy Louisnak le kéne mondania rólam. A remény már reggel elhagyott, gondolkoztam ezen, miután a királynő suhanó alakja után becsukódott az ajtó. Mégsem tudtam Louist hibáztatni. Akkor mindent föl kéne adnia értem. Értem, a szegény kis polgárért, akit majd nagy valószínűséggel eladnak rabszolgának egy jobbágyokból álló családnak. Erre a gondolatra összerezzentem, sejtelmem sem volt, milyen lehet egy olyan élet.

Szerencsés vagyok, hogy Louis egyszer kiválasztott, bár a sors nem volt elég kegyes hozzám ahhoz, hogy újra engem válasszon.

14. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy csak most rakom fel, de ajánlották az Igaz szívvel című filmet, és ki gondolta volna, hogy még így, fél óra múlva is a hatása alatt leszek:"(((

Huh, most egy ideig szerintem ilyen hangulatom lesz, de nem bajxddd

Továbbra is köszönöm a pipákat, az oldalmegjelenítéseket és a komikat, imádlak titeket :3 :* <3<3

Puszillak titeket,

Judit.xx

14. fejezet

A tél folyamán végig Louis oldalához voltam rögzítve. Újra vele vehettem részt az étkezéseken, és aludhattam egy ágyban. Kívülről egy büntetésnek tűnhetett, ám én nem így láttam. Csak mikor Louis is részt vett az esküvő előkészületein, szerettem volna olyan messzire elfutni, amennyire az lehetséges lett volna.

Eleanor akárhonnan is néztük, elbűvölő volt. Louis imádta a lányt. És a fiatal hercegnő is imádta őt. Még a király és a királyné is a szívükbe zárták Louis menyasszonyát. Bármilyen kétségbeesetten is próbáltam, nem tudtam nem szeretni őt, ahogy azt régebben is megjósoltam. Ő volt a tökéletes feleségjelölt nemcsak Louisnak, de mikor hamarosan királynővé válik, Anglia számára.

Louis és én befejeztük a Robinson Crusoe-t. Az egészet, betűről-betűig sikerült elolvasnom, természetesen Louis segítségével. Sőt, aztán elkezdtem a könyvtárban lévőkből is válogatni, majd éjjeleken át virrasztani felettük.  Most már gyorsabban tanultam belőlük olvasni, a könyvek iránti szerelmem egyre jobban kiszélesedett. Louis csak nevetett ezen, de sosem volt hajlandó velem a könyvtárban lenni, vagy egy kicsit fönt maradni velem olvasni.

Bár bizonyos szempontból Louis és én közelebb voltunk egymáshoz, mint valaha, leginkább távolabb és széjjelebb kerültünk. Nem lopunk egymástól édes csókokat esténként, míg álomba nem merülünk. Szinte sosem bújunk már többé össze. Louis egyre inkább az ideje legtöbb részét Eleanorral tölti. 

Jelenleg március közepe volt, pontosan egy hónap múlva pedig Louis esküvőjének napja. Minden egyes nap, ami közelebb hozott az eseményhez, úgy éreztem, hogy Louis és én egyre távolabb kerülünk egymástól. Minden alkalommal, mikor belegondoltam, fájt a tudat, de tudtam, hogy ennek így kell történnie, és ő sem harcolt ez ellen. Volt egy kurtizán ágy a nevemmel, ami csak arra a pillanatr várt, hogy Louis és Eleanor kimondja, 'Menj'.

Lord Payne, Liam és Zayn jelenleg a palotában tartózkodott. Louis tragédiával végződő partija után ez a legelső alkalom, hogy láttam őket. Izgatott voltam amiatt, hogy lehetőségem van újra nyíltan beszélni mással is.

Niall és én már nem láthattuk a másikat. Ez okból Louis extra óvatos volt. És Louis mindig velem volt, ezért nem tudtam teljes mértékben kiereszteni a frusztrációmat és félelmeimet a jövővel szemben.

Amikor az étkezőbe léptünk, Liam a szokásos helyén ült Zaynnel, aki az oldala mellett, a földön kapott helyet. A párnám már Louis széke mellett várt rám. Elfoglaltuk helyünket az asztalnál, s míg az ételeket szolgálták föl, Zayn odahajolt hozzám.

„Ez volt a büntetésed?” Érdeklődött halkan.

Csak bólintottam, nem akartam őt beavatni a helyzet pontos részleteibe.

„Látom visszakaptad a párnádat. Akkor már többé nem kell a szolgák asztalánál enned?” Mosolygott.

„Nem, amíg házas addig nem.”

Zayn épp mondani akart valamit, de egy hangos köhögés megakadályozta ebben, ami végigvisszhangzott a teremben. Louis, Liam és Lord Payne szinte egyszerre álltak fel helyükről.

„Atyám, minden rendben?” Charlotte apró hangján szólalt fel, de egyszer csak a köhögés abbamaradt.

Amit hallani lehetett, az csak a még erősebb köhögés lett, majd  egy hangos puffanás követte ezt. Az összes nő felsikoltott, majd egy pincér rontott be a terembe. Louis futva kerülte meg az asztalt az apja székéig, ezért lehajtottam a fejem, hogy lássam, mi történt.

Mark Tomlinson mozdulatlanul hevert a padlón. Tágra nyílt szemei a semmibe meredtek. Láttam Louis-t lehajolni hozzá, majd mellkasára tapasztani a fülét.

Egy pillanatra Louisval tekintetünk találkozott, de nem tartott sokáig. Azután fölállt.

„Nem hallom a szívverését! Apámat megmérgezték!”

A nők újra felsikoltottak, míg a királyné elájult. Szolgái odarohantak hozzá, megpróbálva fölébreszteni, miközben mindenki más döbbenten meredt az események soraira.

„Azonnal hozassátok ide a főszakácsok!” Ordította Louis, mire a két őr, akik az ajtóban álltak, a konyha felé kezdtek rohanni.

„Mit fogsz most csinálni, Louis?” Kérdezte Liam.

„Meg fogom találni azt az embert, aki ezt művelte az apámmal, és én magam ölöm meg.” Miközben Louis morgott, a főszakács esett be az ajtón.

„Mit tettél apám ételébe!”

„S-semmit, felség. A kóstolók mindent átnéztek, ugyan úgy, mint minden étkezés előtt. Ők még mindig életben vannak. Nem tudom, mi történt!” Magyarázta a főszakács, de Louis nem úgy tűnt, mint akit meggyőztek volna.

„Anglia királya épp ebben a pillanatban halt meg az étel miatt, ami a konyhából jött. A fejedet veszem, hacsak meg nem találjuk az igazi gyilkost.” Beszélt Louis a főszakácshoz halk, de annál fenyegetőbb hangján.

„Sajnálom, Felség. Én igazán nem tudok semmit.”

Charlotte és Felicitie sírva fakadtak, ezután Louis ellépett szakácstól. Ránk pillantott, majd vissza az apjához.

„Mindenki menjen vissza a hálószobájába. Nem biztonságos itt. Vigyétek ezt az embert a börtönbe, később lerendezem vele a dolgomat.” Louis hangja hirtelen nagyon fáradtnak hangzott.

Mindenki fölállt, majd az ajtó felé kezdtek indulni, vissza a saját szobájukba, kivéve én, aki még mindig le volt kötözve. A főszakácsot levonszolták, majd még több őr jelent meg.

„Senki sem hagyhatja el a palotát, amíg ez az egész ügy le nem csendesedik. Azonnal hívjatok ide egy nyomozót. Két ember álljon őrt addig, míg meg nem érkezik. Senki nem nyúlhat semmihez. És szóljatok a pápának is. Atyámnak kijár egy tisztességes áldás és temetés.” Parancsolta Louis, mire néhány őr bólintott, majd elrohant.

Szinte alig tudtam elhinni, hogy ez a Louis áll előttem. Szinte. Odajött hozzám, majd kioldotta a pórázt. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, hálószobájába sétált, rácsatolta láncomat az ágy szíjaihoz, majd bemászott az ágyba.

Nem voltam biztos magamban, hogy mit kellene tennem. Egyáltalán nem szólt hozzám egy szót sem. Fogalmam sem volt, hogy ez egy jó vagy rossz dolog. Régebben ilyenkor már régen összekuporodtam volna mellette, de a kialakult távolság miatt már belegondolva is kényelmetlenül éreztem magam.

Miközben magammal viaskodtam, meghallottam Louist nyöszörögni. Térdét felhúzva ült a fejtámlának támaszkodva, közben a szemközti falat bámulta. Arca kifejezéstelen volt, tehát úgy véltem, csak beképzeltem, mivel nem hallottam semmit, de aztán újra megtörtént.

Másodperceken belül Louis arc eltorzult a fájdalomtól, majd zokogás rázta a testét. Csak egyszer láttam életemben őt sírni, mikor ledobta egy ló tizenkét éves korában, és eltörte a karját. Még akkor sem zokogott.

Hátrahagyva az összes aggályomat kúsztam oda hozzá és magamhoz húzva átöleltem. Szívesen elfogadta a karom, majd mellkasomhoz kuporodott. Nyugtatólag végigsimítottam haján, mire hozzám dörgölődzött, ahogy zokogott. Szerintem órák teltek el a sírásával, mígnem annyira már le tudott nyugodni, hogy csak a kis szipogása hallatszódjon.

Pár pillanat múlva elhúzódott tőlem és megtörölte a szemét. Csak néztem őt, még mindig nem tudtam, hogy mit mondjak. Ám nem sokat kellett ezen rágódnom, mert kis idő után Louis megszólalt.

„Hogyan lehetnék én király?” Kérdezte rekedten a sírástól.

„Jó király lesz belőled, Louis.” Válaszoltam letörölve a kósza könnycseppjét.

„De még nem vagyok kész. Rengeteget kell, hogy tanuljak.” Könyörgött nekem, mintha meg tudná változtatni a sorsát.

„Fel vagy készülve. Te már most felnőtt férfi vagy.” Mondtam gyengéden.

„Mégis hogyan lehetnék felkészülve?! Még csak tizennyolc vagyok!!! Alig léptem be a felnőtt korba! Hogyan tudnék így irányítani egy egész országot?!” Kiáltotta hirtelen, mire összerezzentem és ösztönösen lehajtottam a fejem.

„Nem akartam kiabálni.” Most suttogott.

Ez majdnem úgy hangzott, mint egy bocsánatkérés. Közelebb húztam magamhoz, majd arcon csókoltam.

„Jó király lesz belőled.” Mondtam neki újból.

Ezúttal nem szavakkal válaszolt. Előrehajolt, majd agresszíven kezdett csókolni. Egyszerre volt nincstelen és kétségbeesett. Éreztem kezét, ahogy elkezd húzni, majd nemsokára teljesen magához nem szorított.

„Hazza, jobban kellesz nekem, mint tüdőmnek a levegő.” Nyögött a számba.

Ezt hallva teljesen ledermedtem. Nem bírtam megmozdulni. Mit mondott? Jól hallottam? Nem egyszer utalt arra, hogy szüksége van rám. Ez most mi?

Louis erősebben kezdett csókolni, mikor észrevette, hogy nem csókolom vissza. Nem tudtam rávenni magam. Hirtelen elhúzódott. Könnyek csillogtak a szemében.

„Kérlek, Hazza. Kérlek, csak csókolj vissza. Sz-szükségem van a csókodra.” Könyörgött.

Még sosem láttam ilyennek. Ezt leszámítva megadtam neki magam. Ugyanúgy csókoltam vissza, keményen és kétségbeesetten, ahogy ő csinálta. Ámbár ez volt minden, amit csináltunk. Csak csók. Nem is emlékszem a legutolsó csókunkra, ahol hagyta, hogy én irányítsak, azonban ez más volt. Ezúttal övé volt a fájdalom, és minden, amit tehettem, az az volt, hogy csak csókoltam.

3. díj

Nagyon szépen köszönöm a díjat Hörinek:33 :* Nagyon aranyos vagy, hogy rám is gondoltál:))

Szabályok:

1. Írj 10 dolgot magadról!

2. Válaszolj 10 kérdésre!

3. Tegyél fel 10 kérdést!

4. Küldd tovább 10 embernek!

10 dolog magamról:

1. Tegnap lefeleltem a maradék 2 töritételből, amire a 60-ból 55-55 pontot kaptam, szóval le tudott zárni félévkor a tanár.:3

2. Mostanában gyakran olvasgatom újra Zsoo történeteit, csak egy kis nosztalgia képpen.

3. Most per pillanat írok egy barátnőmnek egy kisebb történetet, amivel(sajnos) elég lassan haladok..de mint ahogy azt mondani szokták; a jó munkához idő kell;)

4. Hahah, bár nem hiszem, hogy annyira jó lesz, sőt, de ezt majd Ő eldönti.
5. Imádom a telet, és annyira akarnám, hogy essen a hó, de ilyen időben ez felejtős..://
6. Úgyhogy max. már csak decemberben élvezhetem a havat..már ha leszxdd
7. De legalább így ki tudok menni a lovardába, már csak azért imádkozok, hogy az eső ne essen:P
8. Sajna ma elmaradt mindkét tesi óránk, amit a röpi miatt sajnálok.
9. Pedig olyan szívesen játszottam volna(az osztálytársaim legnagyobb örömérexdd).
10. De most komolyan, ennyire rosszul senki nem játszik, mint én:DD Bár a barátaim mindig mondják, hogy ők is így kezdték(mivel ebben az évben kezdtem a röpit), és a csavart labdáimtól egyenesen odavannak(őszintén, azt sem tudom, hogy csinálomxdd), mivel azt az ellenfél nem mindig tudja visszaütni.:P

Válaszaim:
1.  Mit tennél, ha valamelyik tag beállítana hozzátok, hogy te vagy a rég elveszett testvére, és évek óta téged keres?
Hmm..jó kérdés, de fogalmam sincsxdd Valószínűleg gülledt szemekkel bámulnám, majd 2 perc néma csönd után kinyögném, hogy:OH MY F.CKING GODxddd

2. Szerinted 2015 jobb lesz, mint a tavalyi év?
Nagyon remélem, hogy igen, mivel most fogok érettségizni, és irtóra parázok már a gondolatától is.

3. Jártál már a budapesti Gyermekvasúton? (önreklám:D)
Azt hiszem igen, még régebben általánosban az osztállyal.

4. Mákos vagy diós bejgli?
Igazából egyik sem, nem szeretem a bejglit.xdd

5. Hány évesen írtad az első történeted, és mi volt a címe?
Még sosem írtam magamtól történetet, az as you wish az első, amit fordítok.

6. Milyen színű (volt) idén a karácsonyfátok?
Zöld, és rendes fenyő(mármint hogy nem műxdd)

7. Van valami kabala (rongyi, plüss stb.) amit mindenhova magaddal viszel nem tudsz nélküle elaludni?
Kiskoromban kis rongyikkal aludtam mindig, de mára már kinőttem belőle.

8. Milyen zenét szeretsz a One Direction-ön kívül?
Mindenfajta zenét szeretek, legyen az 5 Second Of  Summer vagy Maroon 5.

9. Párizs vagy London?
Nálam egyértelműen London a befutó.:33

10. Milyen étkészletetek van otthon?
Öh.. hát nem vagyok szakértője az étkészleteknek, úgyhogy azt mondanám, hogy sima, fehérxdddd

10 kérdésem:
1. Miért szeretsz ebben a műfajban írni?
2. Ha befejezed a mostani történetedet, fogsz írni egy másikat? Ha igen, milyet?
3. Milyen a személyiséged?
4. Eddig mi volt a legnehezebb dolog, amit tapasztaltál az írás terén?
5. Kedvenc idézet?
6. Kedvenc könyv?
7. Mi leszel, ha "nagy" leszel?
8. Ha kapnál egy szabad napot, kivel töltenéd el a legszívesebben? Mit csinálnátok?(lehet híresség is:3)
9. Volt-e olyan blog, amit ha elkezdtél olvasni, alig bírtad abbahagyni? Ha igen, melyik?
10. Mit szeretsz szabadidődben csinálni?

Akiknek tovább küldöm:
Kise
Larry Stylinson.
Silver
Gabrielle Contu
Larry Stylinson
Rhiannon Mamphis
± ||. Kaede .|| ±

13. fejezet

Sziasztooook:))

Nos, íme a várva várt rész, amiben kiderül, mi történt a mi Niallünkkel, valamint több 18+ és erőszak is megtalálható a részben.://

Bár még mindig nem sütött ki a Nap a mi kis történetünkben, azért ez is változni fog..remélem;)

Még egyszer szeretném megköszönni a rengeteg szép szavakat, el sem tudjátok képzelni, mennyire jól esnek:")) Köszönöm:*

Na további jó olvasást és hétvégét, pusszantás.

Judit.xx

13. fejezet

„Körülbelül egy órával rá, hogy téged elfogtak, még úton voltam. A nedves talajon futottam, a fagyos éjszakában. Mivel a ló megbicsaklott, és nem tudott fölállni, ezért hátrahagytam és haladtam tovább. Befutottam az erdőbe, azt gondolva, hogy így elvesztik nyomomat, de közelebb voltak, mint ahogy azt hittem. Biztos meglátták, mikor a fák közé futok, mert mindannyian közvetlenül utánam lovagoltak. Másodpercek alatt elkaptak, majd verni kezdtek.” Mondta, majd egy mély lélegzetet vett.

„Jól van, ha nem akarod, nem muszáj elmondanod a részleteket.” Beszéltem hozzá, miközben a kezéért nyúltam, amit a térdén pihentetett.

Ő csak bólintott, majd megkönnyebbülten elmosolyodott, „Ezek után kivonszoltak az erdőből, a ló mellé. Megmutatták, hogy eltörtem a lábát. Mondták, hogy ki kell fizessem, majd elkezdtek egymás között lökdösni. Letaszítottak a földre, majd az után…” elhallgatott, és megborzongott, „ők… ők megerőszakoltak.”

A lélegzetem elakadt, majd a tüdőmbe szorult. Niall-t megerőszakolták? Hogy lehetséges ez? Hiszen ő egy herceg! Hogy engedhették ezt meg?

„Mindannyian, felváltva.” Sírt, szavait gyorsan ejtette ki, még mielőtt rátört volna a zokogás.

Odakúsztam hozzá, majd mellkasomhoz vontam. Ő nem ezt érdemelte. Senki sem érdemelne ilyet.

Emlékeim egy csapásra rohamoztak meg, mikor az első intim kapcsolatunk volt Louis-val. A király egyik emberét hívták, hogy ellenőrizze, minden simán megy-e. Pedig ez közel sem volt így.

******

Csak némán álltam, mikor Louis hanyagul megcsókolt. Mindig is csináltunk ilyet, de nem így. Bár 13 és fél évesen megváltozott csókolózás terén, de ezúttal ez mégis más volt. 

Kezével körbeölelt, ez által próbálta még közelebb préselni a testét az enyémhez. Éreztem egy dudort az ágyékánál, ami a lábamhoz nyomódott. Egy morgást hallatott, majd erősebben kezdte magát hozzám dörzsölni.

Ezután elhúzódtam, bár ha jobban belegondolok, sohasem szabadott volna ezt csinálnom. Szemei villámokat szórtak. Ez volt a legelső alkalom, hogy ilyennek láttam őt.

„Mégis mit csinálsz?” Vicsorította, és éreztem, ahogy a ki nem engedett könnyeim elhomályosítják a látásom.

„É-én n-n-nem é-érte-lek.” Nyögtem ki egy rémült 11 éves hangjával.

Arca ellágyult és karjai közé vont. Ahogy múltak a hónapok, úgy lett magasabb nálam, persze csak néhány centivel. Biztonságot és védelmet éreztem a karjaiban.

„Rendben, Hazza. Ez az, amiért az enyém vagy. Ez az oka, amiért ’fiút’ kaptam.” Suttogta.

Szipogtam egy párat, a kezeimmel közben a könny áztatta szemeimet dörzsöltem. Louis elhúzódott tőlem, majd elkezdte lehámozni rólam ruháimat.

Hagytam, míg teljesen meztelenre le nem vetkőztetett, és engedelmesen hallgattam rá, mikor azt mondta, hogy feküdjek hasra az ágyon. Hallottam csoszogását, miközben ő is levetkőzött, majd fölmászott a hatalmas ágyra.

Ezután elhelyezkedett a hátam mögött, széjjelebb tárta lábaimat, emiatt újra kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Majd megpróbált teljesen szűz hátsó felembe hatolni. Ez volt az a pont, mikor elkezdtem eszeveszettül kapálózni, hogy minél távolabb kerülhessek tőle.

„Kérlek, hagyd abba! Kérlek, kérlek, állj!” Sikítottam, majd arrébb kúsztam tőle, és egy labdává gömbölyödtem.

Mint az előbb, most is olyan kifejezéssel bámult rám. Pénisze lábai között meredezett, arca bosszúságot sugárzott.

„Gyere ide vissza." Parancsolta. 

Ez volt az első alkalom, mikor megráztam a fejem rá. Tettemtől még dühösebbé vált.

„Nem hallgat rám!” Kiáltott ki Louis a szobából.

Teljesen összezavarodtam. Kinek kiabált? De ezen nem kellett sokáig gondolkodnom. Louis hálószoba ajtaja kinyílt, majd egy zömök testalkatú férfi lépett be. Kezében kötél volt, és közben folyamatosan engem nézett.

„Úgy néz ki, a nehéz utat kell, hogy válasszuk.” Mosolygott, míg az ágy széléhez ért.

Látványára még jobban összegömbölyödtem, nagyon megijesztett ez a különös ember és amit Louis az előbb próbált csinálni velem.

A férfi megragadta a karomat, majd a kötelet szorosan a csuklóm köré illesztette. Ezután áthúzott rajta, majd az ágy egyik cölöpéhez rögzítette azt. Mikor megbizonyosodott róla, hogy jó erősen meghúzta az anyagot, a másik karomhoz nyúlt. Megpróbáltam kihúzni erős karmai közül, de a férfi sokkalta erősebb volt, mint én. Tarkón vágott, és még erősebben húzta.

Mikor elkészült a kötelek rögzítésével, olyan szorosan feküdtem az ágyon, hogy megmozdulni sem bírtam. Csendben zokogtam, féltem az elkövetkezendő percektől.

Mikor a férfi elment, Louis fölmászott rám. Megcsókolta a vállamat, majd hozzám nyomta magát. Éreztem péniszét a fenekemnél, de legalább nem próbált meg belém hatolni.

„Nyugi, Hazza. Jó móka lesz.” Suttogta.

Előretolta egy kicsit a csípőjét és felnyögött örömében.

„Nem érzed, hogy milyen jó?” Kezdte csókolgatni vállaimat.

Mondani akartam, hogy nem, de az utolsó alkalommal, mikor ellenszegültem se szolgálta az én javamat a cselekedetem. Így hát csendben maradtam.

Ezután felült, és lemászott rólam. Széthúzta a fenekemet, majd egyik ujját felnyomta járatomba. Megpróbáltam elhúzódni tőle, mivel nem tetszett, ha ilyen módon érintettek, de nem bírtam megmozdulni.

Kihúzta ujját, majd pénisze hegyét kezdtem megérezni. Megpróbált újra belém hatolni.

Olyan szorosan szorítottam össze magam, ahogy csak tudtam, hogy megállítsam őt, de nem használt semmit.

Hirtelen lökte előre csípőjét, mire egy sikoly szaladt ki ajkaim közül. Úgy éreztem, mintha testem abban a pillanatban szakadna ketté. Hagytam, hogy elfojtott zokogásom a felszínre törjön, mikor kihúzódott belőlem. Azt hittem vége van, mígnem ismét belém nem csapódott.

Egy újabb sikoly visszhangzott a szobában, könnyeim megállás nélkül csorogtak.

„Hazza, kérlek, hagyd abba. Nyugi. Minden rendben.” Hallottam Louis aggódó hangját, de képtelen voltam feldolgozni szavait.

A fájdalom elviselhetetlen volt. Csak annyit akartam, hogy hagyja abba.

Kihúzódott, majd újra behatolt. Ekkor kiáltott fel a gyönyörtől. Éreztem, hogy valami kezd kitölteni belülről, mire összerezzentem. Louis ezt követően gyorsan és lihegve rám omlott.

Mikor végleg kihúzta magát, még mindig éreztem a folyadékot, ami bennem volt. Miközben feküdtem és még mindig nem tudtam mozdulni, éreztem, ahogy szivárog.

„Harry,” Beszélt most halkan Louis.

Nem tudtam megállítani könnyeimet, így azok szabadon gurultak végig arcomon. Még mindig éreztem, hogy mindenem fáj.

„Harry, mondd, hogy szeretsz engem." Suttogta.

Nem akartam, hogy többé ideges legyen, így fojtott hangon megszólaltam, „Szeretlek, Louis.”

******

Nem voltam biztos benne, hogy miért kérte tőlem, hogy azt mondjam neki, ami körülbelül 2 évre rá igazzá vált. Mégis Louis nekem sosem mondta el olyankor az érzéseit. A fiúk nem szerethetnek bele a játszótársaikba.

„Annyira sajnálom, Niall. Én… te nem ezt érdemled.” Mondtam halkan.

Letöröltem néhány kósza könnycseppjét, majd homlokon csókoltam.

Természetesen ekkor volt az, mikor kinyílt a helység ajtaja, és a főszakáccsal néztünk farkasszemet. Lélegzetem elakadt, és mint akit puskából lőttek ki, úgy húzódtam arrébb Niall-től. Rögtön tudtam, hogy meglátta a csókot. A főszakács csak vigyorgott.

„Gyerünk, Niall. Munka van. Ne aggódj, a játszótárs velem jön.” Vicsorgott rám.

„Nem, nem, ez nem az, aminek látszik!” Tiltakoztam, mikor a férfi megragadta a karomat és felhúzott a földről.

E pillanatban véletlenül elejtettem a könyvemet, ezért kétségbeesetten próbáltam utána nyúlni, de már nem értem el.

„Nem hagyom, hogy bemocskold a konyhai személyzetemet! Most azonnal a király színe elé viszlek!”

És megtette. Végigvonszolt a palotán, egészen a király irodájáig. Bekopogott az ajtón, a nevét mondta, mire azonnal egy ’bejöhet’ hangzott fel.

Amikor az ajtó kitárult, benn megláttam Louist, amint apja mellett ül az asztalnál. Eleanor egy ablak előtt állt és figyelte a kinti eseményeket, de minden szem rám szegeződött, amint beléptünk a helységbe.

„Mi folyik itt?” Louis szólalt meg először.

„Rátaláltam, amint az ír herceggel egy konyhai raktárban van együtt. A szakács sírt, és a fiú  homlokon csókolta.” Állította.

„Ez nem az, aminek látszott! Én soha…”

„Csendet fiú!” Parancsolta a király, mire a fejemet leejtettem, „Vigyétek a kurtizánok kamrájába. Láncoljátok az egyik ágyhoz.”

A szemem elkerekedett elutasító hangjára. Úgy tört össze körülöttem a világ, mintha épp most ítéltek volna el. Döbbenten álltam. Szóval akkor ennyi volt?

„Nem, én vagyok a felelős érte, Apám. Én döntök a büntetése felett.” Szólalt meg Louis.

„Akkor mit javasolsz, fiam?"

„Ebéd után azonnal láncoljátok az ágyamhoz. Azután meg fogom keresni a nyakörvét és ráerősítem.” Parancsolta.

Utáltam a nyakörvet. A palotában töltött első évemben pedig kénytelen voltam viselni azt. Emiatt mindig Louis oldala mellett kellett, hogy legyek. Állandóan rajtam volt és úgy éreztem magam benne, mintha egy állat lennék.

Zayn még mindig viselte a nyakörvét, de Liam már nem csatolt hozzá pórázt.

Nem harcoltam a parancs ellen, ez a verzió sokkal jobban hangzott, mint amit a király szabott rám. Engedelmesen Louis hálójához mentem, majd hagytam, hogy az ágy cölöpjeihez láncoljanak.

Ebéd után Louis viharzott be. Összerezzentem az ajtó által keltett hangos zajra.

„Nem értelek, Hazza! Mégis mi ütött beléd?! Szerelmes vagy a szakácsba? Ezért szöktél el vele?! Nem vagyok már elég jó neked?!” Üvöltött rám, miközben én a lábait néztem.

„Válaszolj nekem!!!"

„Nem vagyok szerelmes Niall-be." Motyogtam.

„Akkor mi van? Miért nem szeretsz engem?” Fújt ki egy mély lélegzetet.

„Én szeretlek téged, Louis. Jobban, mint bárki mást.”

„Akkor miért csinálod ezt velem?” Könyörgött a válaszért, de féltem elmondani neki az igazságot.

„Kérlek, Harry. Tudnom kell, mi miatt teszed ezt.”

„Mertnemszeretszengem.” Motyogtam gyorsan levegővételem közben.

„Hogy mit mondtál?”

Egy mély lélegzetet vettem, majd lassan kifújtam azt.

„Megpróbáltam elmenekülni, de csak azért, mert te nem szeretsz úgy, ahogy én téged. Nem akarom végignézni, hogy másba leszel szerelmes.” Suttogtam még mindig lefelé bámulva.

„Harry, te csak a játszótársam vagy. Muszáj feleségül vennem Eleanort.” Mondta, mintha ez csak egy kis semmiség lenne.

„Tudom.”

Megrázta a fejét, majd a komódhoz lépdelt. Kinyitotta annak alsó fiókját, majd néhány tárgyat kezdett el elővenni. Ezután visszasétált és az ágyra rakta azokat.

A legelső a nyakörvem volt. Lila volt, királyi szín, ezzel jelezve, hogy a herceg tulajdona vagyok. Ezt Louis hozzárögzítette a nyakamhoz. Meglepően jól illeszkedett rám, pedig az elmúlt években már egyáltalán nem viseltem. Miután a zárat is hozzácsatolta, a kulcsot éjjeliszekrényére tette.

Ezután egy külön bőrszíj következett, amit mindig az ágy cölöpjeihez szokott illeszteni. Ez az, ami hozzám is kapcsolódik, ha Louis ágyához kötöznek. A szíjat nyakörvemre akasztotta, majd azt is lezárta. Elővett egy kulcsot a zsebéből, és kinyitotta vele az engem rögzítő láncomat. Testemen át az ágyhoz illesztette, hogy bár mozogni tudjak vele, de messzebbre menni már nem.

Az utolsó elem a póráz volt. Ez is egy újabb bőrszíj, de ennek a végén egy hurok díszelgett, ami Louis csuklóját fogta közre.

„Szerencsés vagy, remélem tudod. Egy másik ágyhoz lennél hozzáláncolva és nem ehhez.” Jelentette úgy ki, mintha nem is lettem volna ott vele és a királlyal a szobában.

„Tudom. Hogyan köszönhetem meg, hogy megmentettél?” Suttogtam.

Megragadta államat, és arrébb húzta arcomat, hogy tekintetünk összekapcsolódjon. Szemei szinte feketélltek a vágytól.

„Mindig is jól néztél ki a nyakörvedben.” Motyogta, mielőtt szenvedélyesen az ajkaimra nem tapadt.

Azonnal reagáltam, ezért kinyitottam a számat, hogy nyelvével be tudjon furakodni. Mélyebbre merült bennem, és elmélyítette csókunkat. Éreztem, amint keze felkúszik az ingemen, és elkezdett visszanyomni. Emiatt én kénytelen voltam visszafeküdni, miközben rám ült lovaglóülésben, és ruhán keresztül dörzsölte össze merevedésünket.

Egy nyögés szakadt fel ajkaim közül, mire elvigyorodott. Gyorsan kezdte kigombolni az ingemet, érdekes módon most sikerült kibújtatni őket helyükről, ahelyett, hogy egyből szétszakította volna az anyagot. Miután lekerült rólam, sajátjától is megszabadult, majd újból hozzám dörzsölte magát.

Ezután elkezdte csókolgatni a nyakam, végighaladva állkapcsom vonalán. Ahogy haladt, néha a puha bőrbe harapott, majd megszívva foltokat hagyott maga után. Mikor kulcscsontomhoz ért, elhúzódott.

Hirtelen rántotta le rólam a nadrágom, megszabadítva ezzel szűk anyagától. Ezt követően ő is levéve magáról újból egymáshoz dörzsölte férfiasságunkat.

„Hmmm! Louis!” Nyögtem ki, többet akarva.

Láttam önelégült vigyorát, ezért hangosabban hallattam a hangomat. Mindig is szerette, ha hangos vagyok.

„Mit akarsz, Harry?" Viccelődött.

Tehát most kötekedő hangulatban volt. Ez mindig a legbosszantóbb.

„Kérlek, Louis!” Kiáltottam/ nyögtem, miközben gerincem ívben nekifeszült.

Emiatt a tettem miatt teljesen elhúzódott tőlem, testét csak fölöttem tartva, hozzám nem érve.

„Mondd, hogy mit szeretnél.” Játszott ördögi vigyorral az ajkán.

„Érints meg. Kérlek, Louis, érints meg.”

Vigyora megnőtt, de teljesítette kérésem, és teljesen hozzám préselődött, ami miatt a nevét sikoltottam örömömben. Hallottam kuncogni, miközben csípőjét az enyémhez dörzsölte.

„Louis!” Mordultam fel, ahogy újra nekem préselődött.

Mikor elhúzódott, tiltakozásul csak nyafogtam, de rögtön elhallgattatott.

 „Hajolj föl az ágyról.” Tettem, ahogy mondta, türelmetlenül és készségesen.

Lenéztem a párna alól a merevedésemre, de túlságosan fel voltam izgulva, hogy törődjek vele. Éreztem Louis-t elmozdulni mögülem, majd nekitámaszkodott a hátamnak.

„Úgy érzem, mi már nagyon régen csináltuk ezt megfelelően.” Suttogta rekedten fülembe, mire borzongás futott végig rajtam.

Ringatózó mozgást vett fel csípőjével, teljesen hozzám simulva. Benyúlva kezével körbesimított a mellemen, majd megcsípte mellbimbóimat. Fejem vállára hajtottam, közben hosszan és mélyen felnyögtem. Egy kis ideig még ingerelte bimbóimat, majd kezét lefelé kezdte futtatni a testemen.

Ujjait combom belsejében pihentette, centiméterekre fájó merevedésemtől. Kezeit lefelé kezdte simítani a lábamon, mire széttártam azokat. Bár még mindig egyre jobban haladt lefele, már az ott lévő izmaimat kezdte masszírozni. 

"Olyan forró vagy ilyenkor. Szinte könyörög a péniszem, hogy még egy kicsit jobban terpeszd szét a lábaidat nekem, szerelmem. Lássuk, mennyire megy." Suttogta, nyelvével folyamatosan a fülemnél tevékenykedett.

Hallva kérését kifeszítettem amennyire csak tudtam, nem foglalkozva a fájdalommal. Éreztem, hogy nagyon közel van a merevedésemhez. De még így is meglehetősen messze voltam lent lévő kezétől.

"Most hajolj előre." Parancsolt, mire azonnal engedelmeskedtem.

Megéreztem pénisze hegyét bejáratomnál. Visszanyomtam magam, abban a reményben, hogy minél jobban elmerüljön bennem, de ezzel csak azt értem el, hogy egy erőteljeset csapott a fenekemre.

Egy kis ideig még hallgatta nyöszörgő könyörgéseimet, majd hirtelen belém vágódott. Egy ismerős keverék, a fájdalom és az öröm érzése előzte meg neve nyögését.

"Oh Hazza." Nyögött fel, ami immár teljes mértékben hőt sugárzott.

Kihúzódott, majd könyörtelenül belém hatolt, rögtön eltalálva azt a pontot, amitől testem önkénytelenül is görcsbe ugrott az örömtől. Felordítottam, fejemet ide-oda dobálva, majd visszaszorítottam eredeti helyére. Ha most látnának a szolgák.

Lassan kezdett mozogni, felvéve egy állandó ritmust. Minden, ami hallható volt, az az egymáshoz csapódó bőrünk, a morgások és a nyögésünk volt. A lábaim pihentető helyzetben voltak, így ott nem tudtam érezni a fájdalmat, ami egy nem is olyan messze lévő pontomnál már megfigyelhető volt.

Én voltam az első, aki elélvezett. A sűrű és meleg folyadék végiglövellt az alattam lévő párnákon át, egészem a fejtámláig. Utánam néhány perccel Louis is követett.

Orgazmusát követően még végzett néhány levezető lökést, lassított, majd leállt. Gyengéden húzódott ki, mire összerezzentem. Ürességet éreztem, anélkül, hogy tagja mélyen bennem lenne.

Louis segített, hogy elfeküdjek az ágyon. Hirtelen újra elkezdett fájni mindenem. Nem is kellett mondani neki, hogy úgy éreztem, mintha ólom súlyok húznák a lábamat, vagy hogy a fájó derekam mintha szétzúzták volna a történtek miatt. Louis most mégis szelíd volt velem. Magához húzott, majd elkezdte masszírozni a fenekem, amíg álomba nem merültem.

Mielőtt azonban teljesen magába nem szippantott volna a sötétség, még sikerült egy gyöngéd csókot lehelnem Louis mellkasára, majd suttogni kezdtem,

"Szeretlek, Louis." 

12. fejezet

Ciao galambocskáim.xdd

Hála jó égnek péntek van, amit én személy szerint vártam, nem tudom, ti hogy vagytok vele. 

Nagyon szépen köszönöm a sok oldalmegtekintést és a sok-sok kedves szót:") Oh, és köszöntöm a feliratkozókat is. <3

Na gyerekek, meghoztam a következő részt, de előre is elnézést szeretnék kérni, amiért pont ott lett vége:// Bár szerintem meg fogja érni kivárni a kövi pénteket, így, előre tudva, hogy mi derül ki benne.:3

Mindenkinek kellemes olvasást kívánok, és remélem, olyan jegyek lesznek a félévi bizonyítványban, amilyet szerettetek volna.

Judit.xx

12. fejezet

Louisval egymás karjában összefonódva feküdtünk csendben pár percig, mikor is hirtelen felült.

„Elfelejtettem a karácsonyi ajándékodat!” Kiáltotta hirtelen, majd kigördült az ágyból.

Louistól mindig kaptam ajándékot. Ez általában úgy szokott zajlani, hogy miközben bontom az ajándékomat, Louis lábai között ülök karácsony reggelén a királyi család társaságában. Ebben az évben a dolgok nyilvánvalóan nem a tervek szerint mentek. Pedig én azt hittem, hogy a Louistól kapott szabott ruhát kaptam tőle karácsonyra. Hát úgy tűnik, nem.

Mikor Louis visszajött az ágyhoz, a kezében egy téglalap alakú barna csomagot tartott. Miután újra leült mellém, átadta a azt. Egy üzenet volt a tetején, melyen elegáns kézzel írott szöveg díszelgett. Felnéztem rá, várva, hogy fordítson, de ő csak mosolygott.

„Olvasd fel.” Bíztatott, mire visszanéztem a papírra.

Louis körülbelül egy éve kezdett olvasni tanítani. Mikor túlságosan fáradt volt, hogy a leckéihez elolvasson egy könyvet, ragaszkodott hozzá, hogy én olvassam föl neki. Ekkor vallottam be, hogy sosem tudtam, hogyan kell olvasni. Ezt követően a fejébe vette, hogy megtanít. Elég nehezen ment, és mivel nem javultam az olvasás terén sokat, Louis bosszússá vált. Alig néhány hónapra rá abbahagytuk az órákat.

Az első szót bámultam, majd néhány másodperc múlva lassan és hangosan kezdtem el olvasni az előttem lévő szöveget.

„Kedves Harry;

Va-való-színű-valószínűleg azt hiszed, hogy el-fe-lej-tet-tem az ígéretem, miszerint megtanítalak olvasni. Pedig nem.

Üdvözlettel, Louis”

„Ügyes vagy, Haz. Most akkor a segítségem nélkül olvasd.” Húzott magához, hogy halántékon csókoljon.

Csak mosolyogtam rá. Most az egészet olvastam el. Az egész levelet, teljesen egyedül. Újra fölnéztem a szövegből, és láttam a mosolyát, ami még fényesebben ragyogott.

„Most nyisd ki.” Úgy tűnt Louis izgatottabb, mint én.

Mi lehet ez? Elkezdtem szakítani a csomagolást, mire egy fából készült dobozt pillantottam meg. Óvatosan fölemeltem a fedelét és mikor megláttam a doboz tartalmát, az állam szinte leesett.

Egy könyv volt. Fekete gerinc tartotta össze a kék fedeleit. Sírni szerettem volna örömömben. Mindig is meg akartam tanulni olvasni, főleg egy saját könyvvel. Louistól most mindkettő kívánságomat megkaptam.

„De hogy fogom mindezt egymagam elolvasni?” Kérdeztem tőle.

„Velem fogod elolvasni. Minden nap együtt elolvasunk egy fejezetet.”

Csak mosolyogni tudtam ezen. Ő fog újra tanítani.

Mint mindig, most is az ajtón való kopogás tette tönkre a pillanatot. A zörgetést egy hang követte.

„Felségem, Eleanor Hercegnő megérkezett, és önre vár a társalgóban.” Hívta egy férfias hang.

Louis felsóhajtott, majd egy másik csókért húzott.

„Ma este már el is kezdjük. Első fejezet.” Ígérte, majd újra legördül az ágyról.

Amikor kisétált az ajtón, mellkasomhoz szorítottam a könyvet, átölelve azt. Sosem tartottam becsben ennél jobban semmit, mint ezt a könyvet.

Körülbelül egy órán át ülhettem a könyvemmel, mikor is úgy döntöttem, hogy az lenne a legjobb az érdekemben, ha olyan távol maradnék Eleanor Hercegnőtől, amennyire az lehetséges. Nem akartam megismerni őt. Lehet egy nagyszerű ember, ezért nehéz lenne úgy utálnom, hogy ezt közben tudom. Úgy döntöttem, hogy Louis hálójában maradok addig, amíg ő vele van. De az már kérdésesebb volt, hogy miként fogok enni, mikor a szolgák étkezője is kint van.

Azt hittem, a tervem működni fog, de Louisnak sikerült teljesen elrontani, mikor visszafele magával hozta a hercegnőt. Az ágyon feküdtem, és épp félálomba voltam, szorongatva az ajándékom, amikor beléptek.

„Ez az én hálószobám,” Magyarázta Louis, „és az én Harrym.”

Mint akit puskából lőttek, úgy ugrottam fel az ágyról a meglepett zaj hallatán, amit egy lányos kuncogás követett, ez visszhangzott az egész teremben. Fölpillantva Louis mellett egy hosszú, hullámos, barna hajú lány állt. Kék ruhát viselt, fején egy kis arany tiara díszelgett. Egyszerűen gyönyörű volt, a kuncogása imádnivaló. Éreztem, hogy a gyűlöletem iránta egyre jobban nő.

„Hello Harry. Louis egész végig rólad beszélt, miközben körbevezetett.” Kuncogott a francia akcentusával, belépve a szobába.

Kellemes hangzása volt. A fenébe.

„Üdvözlet Felséged.” Mondtam neki, lehajtva a fejem.

„Kérlek, Harry, hívj csak simán Eleanornak.” Mosolygott és felém nyújtotta kezét.

Nagyon kedves volt. Kedvesebb, mint azt valaha is elképzeltem.

Ahogy megfogtam kis kezét, majd megcsókoltam azt, éreztem selymességét. Körmei szépen megformáltak, ujjai hosszúak és vékonyak voltak. Tökéletes volt.

„Nos, a körbevezetés itt véget ért. Már mindent láttál.” Mosolygott rá Louis.

Tetszett neki a lány. Láttam a mosolyán. A szívem apró darabokra tört.

„Ez annyira gyönyörű. Úgy tetszik.” Áradozott, miközben az ablakhoz lépett.

„Örülök neki. Néhány hónap múlva ez lesz az otthonod.”

Ő csak elfordult az ablaktól és visszamosolygott rá. Pír színezte arcát. A lánynak is szintúgy tetszett. Louis csak rámosolygott. Jó páros volt, pont olyan, mint aminek a király megjósolta.

„Nem tudok várni.”

Gyűlöltem őt. Minden egyes porcikám meg akarta tépni, kikaparni a szemét, majd egyet az arcába köpni. Eddig csak egyszer láttam Louisn ilyen mosolyt, amit hozzám küldött. Most őt illette vele. A mocskos kis szajhát.

„Oh! Még nem láttad a hátsó kertet! Bár a tél miatt minden növény halott, azért elég szép látványa van. Gyere. Már ha időben vissza akarunk érni ebédig.”

Gyorsan elindult, és én pont ekkor szúrtam ki egy kis fényességet megcsillanni a bal kezén. A lány megállt, és búcsút intett nekem.

„Csodás volt a találkozás, Harry.” Mondta melegen, mire felismertem azt a fényes tárgyat kezén.

Egy eljegyzési gyűrű. Ez Louis dédanyja gyűrűje volt. Egy hatalmas zafír kőből állt, amit gyémántok fogtak közre. Ez egy felbecsülhetetlen értékű családi ereklye, az egyik legszebb királyi ékszerek közé tartozik. Csak egyszer láttam meg, de az is elég volt, hogy gravírozása az emlékezetembe vésődjön.

A féltékenység, mint egy szörnyeteg vette alá a testem.  Abban a pillanatban, mikor kiléptek az ajtón, fölugrottam az ágyról, messzire elhajítva a könyvet. Nem tudtam tovább ebben a palotában maradni. A dédanyja gyűrűjét viselte! Egyszerre szerettem volna sírni és üvölteni kínomban, miközben a körülöttem lévő tárgyakat zúzom szét. Bolond voltam, hogy azt hittem, a kicsinyes ajándéka, amit kaptam tőle, jelenthet bármit is. Még inkább értéktelenebbnek tűnt ahhoz képest, amit ő adott neki.

Elindultam, de útközben megálltam, és a földön heverő könyvre néztem. Visszamentem érte, mivel nem tudtam elviselni a gondolatot, miszerint magam mögött hagyom.

Egyenesen a konyhába mentem. Ahogy haladtam, agyam folyamatosan csak Niallön kattogott. Nem tudtam, hogy Louis mivel ijesztette meg őt ennyire, de azt tudtam, hogy ha sikerült volna a tervünk, hol lennénk. Dél felé tartva. Bizonyára elértük volna már azt a helyet, ami Anglia befolyásolási területe is.

Bementem a konyhába, és azonnal az ír herceg után kezdtem kutatni. Amikor megtaláltam, éppen egy meglehetősen nagy, fekete edényt súrolt.

„Niall.” Szólítottam meg, miközben közeledtem.

Hirtelen kapta föl a fejét, majd rám nézett. Tekintete rémületet sugárzott. Az arcán lévő zúzódás már sokkal szebb volt, mint az elmúlt napokban, de a furcsa viselkedése nem változott.

„Hagyj békén.” Hangja remegett, az edényt a mosogatóba ejtette és elhátrált tőlem.

„Hogy érted ezt?” Tettem egy lépést felé, mire ő kettőt hátra lépett.

„Nem láthatnak veled. Kérlek, hagyj.” Könyörgött.

„Miért nem? Azt hittem, társak vagyunk, Niall.” Több, mint kicsit fájtak szavai.

„Mert engem okolnak a szökési kísérletünk miatt. Azt mondták, hogy nem beszélhetek veled. Harry, kérlek, értsd meg…”

„Újra el akarok szökni, Niall. Most azonnal.” Vágtam a szavába.

Még néhány percig bámult, aztán megragadta a karomat, majd egy kamrába húzott.

„Ne csináld ezt.”

„Miért ne? Itt van, Niall. Itt van a palotában Eleanor Hercegnő és már találkoztam is vele. 

Louis tetszik neki! Nem tudom végignézni, míg egymásba szeretnek. Egyszerűen képtelen vagyok rá.”

„Nem lehet elszökni sem!” Suttogta élesen, „Ha újra elkapnak…”

„Nem fognak. Louis túlságosan is el van foglalva Eleanor Hercegnővel, így nem fogja észrevenni, hogy eltűntem.”

„Ez az, amit gondoltam én is a partin. Fejvadászokat küldtek utánunk, mert észrevették, hogy hiányzol, Harry. Louis rajtad tartja a szemét, és ha most próbálnál elszökni, valószínűleg nagyobb büntetésben lenne részed.”

„Nem érdekel. Talán ez alkalommal meg fognak ölni, mielőtt még visszahoznának.” 

Motyogtam keserűen, mire Niall megragadta arcom, arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

„Nem fognak megölni, Harry. Csak szeretnék, hogy meghalj, de megölni nem fognak.” 

Megborzongott, mintha valami szörnyűséget képzelt volna.

Hajtott a kíváncsiság, és mielőtt még átgondoltam volna, mit is teszek, megkérdeztem tőle.

„Mi történt veled, Niall? Mit tettek veled, amiért ennyire félsz?”

Úgy nézett ki, mint aki saját magával vitatkozik. Végül egy mély lélegzetet vett, és leült a földre. Ezt látva én is megismételtem cselekedetét.

„Sajnálom, hogy hátrahagytalak.” Kezdte, fejét lehajtva.

„Ne, én nem akartam, hogy bevárj. Semmiért sem kell bocsánatot kérned.” Mondtam neki, mire bólintott.

Úgy tűnt, megkönnyebbült, mivel mintha azt hitte volna, hogy én korábban dühös voltam rá. Egy mély lélegzetet vett, majd lehunyta a szemét. Figyeltem arca meggyötörtségét, mikor elképzelt mindent, ami történt.

Végül ismét felnyitotta szemeit, és rám meredt. Olyan összetörten nézett, hogy az már nekem fájt.

„Rendben, elmondom.”