Több, mint aminek látszik - 12. Fejezet

12. Fejezet

Meg tudom csinálni. Nem félek. Minden rendben lesz.

Ismételgette Louis újra és újra magában, az öltöző előtt állva. Görcsösen szorongatta a vállán lévő zsák pántját. Lehunyta a szemét, mély lélegzetet vett, amit rövid ideig bent tartott, majd kifújta. Óvatosan nyitotta ki az öltözőajtót és hangtalanul sétált beljebb, azt várva, hogy azonnal robbanni fog az egész, amint azok a homofób barmok meglátják, és egyből nekimennek.

- Hé, haver, mizu? – Louis megugrott, mikor meghallotta maga mögött a csapattársa, Eric hangját, aki finoman rácsapott a vállára, majd sétált tovább a szekrények felé.

Nos, ezek szerint ő még nem tudja.

Louis lehajtotta a fejét, figyelmen kívül hagyva a társát, majd elindult a szekrénye felé, ami a zuhanyzók mellett foglalt helyet. Csak néhány lépést tett, mikor egy másik hang visszhangzott az öltözőben.

- Hé, Tomlinson!

Megfeszült, miközben várta, hogy a hang folytassa, amit elkezdett, de nem fordult meg.

- Louis! Dobd ide a mezemet, haver!

A fiú azonnal ellazult, megfogta a padon lévő focimezt, megfordult és csapattársának, Tomnak dobta.

- Kösz, haver… Baszki! Mi történt az arcoddal?

Basszus. Teljesen kiment a fejemből.

- Megbotlottam, és amilyen ügyetlen vagyok, sikerült leesnem a lépcsőn – hazudta, és kicsikart magából egy erőltetett nevetést – Szívás, nemde?

Tom kuncogott – Óvatosabbnak kéne lenned, úgy nézel ki, mint akit szétvertek vagy valami.

Ez azért van, mert megtörtént.

Louis megfordult, remélve, hogy kikerül a figyelem középpontjából. Észrevette, hogy Tom kérdése után egyre több szempár szegeződik rá. Perceken keresztül mintha csak figyelnék. Viszont mikor körbenézett, senki sem nézett rá. Senki sem merte, vagy éppen törődött vele. Még egyszer óvatosan körbekémlelt, Liamet és Zaynt keresve, majd nyugtázta magában, hogy még nem értek ide. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, és lassan leszenvedte magáról a pólóját. A bordái még mindig sajogtak.

Talán nem lesz olyan rossz, mint gondoltam.

Éppen a mezét küzdötte fel magára, mikor meghallott egy hangot, ereiben pedig a vér is megfagyott.

- Szent szar, srácok! Ki engedte be ezt a kiscsajt?

Zayn érkezett meg. Louis alig hallhatóan felsóhajtott, szemeit lehunyta.

Hát kezdődik.

Néhány félelmetes másodperc telt el, míg a többiek kétségbeesetten kapták maguk elé a törölközőjüket és káromkodtak egy sort. Eric végül körbejárta az öltözőt, nem törődve azzal, hogy eltakarja magát.

- Csajt? Milyen csajt? Miről beszélsz, Z?

- Nem is hallottad? Egy új lány is van csapatban – ezúttal Liam hangját verték vissza a szekrények, Louis vére pedig, ha lehet, még jegesebb lett.

Még mindig nem volt hajlandó megfordulni. Az egyik szekrény fehér kilincsét megragadva nyitotta ki azt, fejét alaposan behúzva. Ez egyáltalán nem lesz kellemes.

Számos zavart pillantás volt észrevehető az öltözőben. Nyilván hármukon kívül senki sem tudta, mi folyik itt.

Liam elsétált a sorok között, és megállt pontosan Louisnál.

- Tomlinson? – kérdezte – Te tudtál róla, hogy már lányok is játszatnak a csapatban?

Louis lassan becsukta a szekrényajtót, majd szembefordult a többiekhez, akik mind zavartan néztek rá. Olyan volt, mintha azt várták volna, mikor magyarázza el nekik is a dolgokat, Liam pedig láthatóan élvezte a helyzetet. A srácnak egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, bal kezével pedig jobb öklét dörzsölte, mintha csak egy másik ütésért viszketne.

Louis megremegett és Tomra nézett, talán ő nézett ki a legzavarosabbnak. Eric még mindig a terem közepén állt, most éppen lehajolva, hátha a padok alatt bújt el a keresett lány. Még mindig nem vett fel semmit. Louis visszanézett Liamre, aki már közvetlenül mögötte állt, éhes szemmel figyelve a könnyű zsákmányára.

Összegyűjtötte minden bátorságát, visszaemlékezve a Harryvel való beszélgetésükre, és megrázta a fejét – Fogalmam sincs, miről beszél Liam.

Az említett arcáról lefagyott a mosoly, szemei fenyegetően villantak meg – Azt hiszem, pontosan tudod, miről beszélek… buzi.

Az egész öltöző felhördült, nem akarva elhinni, ami elhangzott.

Louis elfordult az elé magasodó alaktól, de az megragadta a vállát és a szekrény széléhez lökte. A kilincs azonnal a fiú gerincébe fúródott, ami miatt egy pillanatra nem jutott levegőhöz.

- Nem. Nem fordulsz el tőlem. Szépen megmondod a srácoknak, amit nekem és Zaynnek mondtál.

Louis megrándult, bordái elviselhetetlenül kezdtek fájni, Liam szorítása pedig csak erősödött. Egy alig hallható nyögés szaladt ki a száján, ami Liam vigyorát csak szélesítette.

- Mond el nekik, most azonnal!

Szemeit összehúzta, Liammel farkasszemet nézett és fojtott hangon válaszolt – Nekem te nem mondod meg, mit csináljak, seggfej.

A vállát satuba fogó ujjak szorítása erősödött, szinte a húsába martak, Louisnak pedig a nyelvébe kellett harapnia, nehogy elsírja magát.

- Haver? – Eric felállt és két csapattársa felé lépett – Mi a franc van veletek?

Liam nem volt hajlandó levenni tekintetét az alacsonyabb fiúról, és Louis sem nézett volna el semmi pénzért. Egyikük sem akarta megtörni a kialakult csatát; patthelyzet volt.

Zayn a két fiú felé ment, és mikor odaért, a csapat felé fordult – Megláttuk Tomlinsont a mosdóban amint a homokos Styles-szal csókolózik.

Louis gyomra görcsbe rándult, amint meghallotta az ideges sóhajokat a nyugtalanító csönd után.

Istenem.

Tom szeme elkerekedett – L-Louis… mi a fene?

Csapattársa rettegő pillantása darabokra törte a szívét. Keményen küzdött, hogy nyugodt maradjon, de tüdeje ki akart szakadni a mellkasából, szinte már zihált. Térdei remegni kezdtek, és most az egyszer örült Liam szorításának, mert biztos volt benne, hogy nem tudná megtartani a súlyát, és a padlóra zuhant volna.

- Én-én… - dadogott. Alig bírt megszólalni.

Ahogy körülnézett az öltözőben, döbbent és rémült tekintetekkel találkozott, de ami a legjobban fájt neki, az az volt, mikor látta Ericet, ahogy gyorsan eltakarja magát előle. A fiú sosem volt szégyenlős, nem zavartatatta magát, mikor öltöztek át.

- Igen, Eric, vegyél is fel valamit. Ez a buzeráns valószínűleg egész idő alatt a te testedet figyelte – horkantott fel Zayn felháborodva.

Louis fájdalmasan sóhajtott. Még mindig nem tudta, mit mondjon, amivel kicsit is segíthetne magán.

- Ja, és észrevette már valaki más is, hogy mindig ő az utolsó, aki edzés után zuhanyzik? Ez azért volt, mert közben mindenkit végignézett – ezúttal Liam volt, aki dühösen vádaskodott.

- Ez nem igaz! – kiáltott fel Louis – Én… - de szavai megrekedtek, amint Liam még erősebben a szekrényhez vágta.

- Kussolj, buzi – fenyegette, arca centikre volt Louis fülétől – Különben kinyírlak.

Ez volt az az idő, mikor Louis térdei felmondták a szolgálatot. Liam azonban keményen tartotta, a fiú pedig biztos volt benne, hogy még egy zúzódást felírhat a listájára.

- Ez igaz? Te… meleg vagy?

Louis hezitált, körbepillantva aggódó arcokat látott.

- Igen, – mondta az összes bátorságát beleadva – D-de én nem… - ezúttal gúnyos felhördülések szakították félbe, minden egyes sértéssel érezte, mintha a mellkasába szúrt tűzforró kés mélyebbre és mélyebbre hatolna. Szégyenkezve fordította el a fejét, és egyáltalán nem volt meglepve, mikor Liam szorítása lazábbá vált, majd végleg elengedve a földre zuhan.

 - Ezt nem hiszem el.

- Végig hazudott nekünk.

- Micsoda buzi.

- Ember, rohadtul el vagy cseszve.

- Azt hitted, csak úgy megnézhetsz magadnak?

- Szörnyszülött.

- Nem kéne itt lennie.

- Nem lehet homokos a csapatban.

- Styles-szal, tényleg?

- Biztos valami baj van a fejében.

Minden egyes sértegetés és gúnyolódás ott lebegett Louis lelki szemei előtt. A padlón maradt, nekitámaszkodva a szekrényének, és szörnyen érezte magát, amint csapattársai csak mondták a sértegetéseiket, de még véletlenül sem néztek volna a fiú felé. Úgy érezte, mintha az egész világ megsemmisült volna körülötte.

- Nem tudom elhinni, hogy te is egy buzi vagy – köpte neki Tom, az árulás és az undor tisztán kivehető volt a hangjából. Ez jobban fájt neki, mint bármelyik fizikai erőszak, amit Liam vagy Zayn által szenvedett el. Ő Tom volt. Tom, aki mindig is kedvesen viselkedett vele; a barátja. Nem látta bármi jelét, hogy baja lett volna a homoszexuálisokkal. Egyszer sem hallotta, hogy bármilyen negatív dolgot mondott volna Harryről vagy más valakiről.

Louis küzdött, hogy megtartsa az egyensúlyát. Erőfeszítéseket tett, hogy újra lábra bírjon állni, bordái ez ellen viszont annyira tiltakoztak, mint ezelőtt soha.

- Tom, kérlek… hagy magyarázzam el… - mondta a magasabbiknak, de mikor a kezéért nyúlt volna, az hirtelen elkapta.

- Ne! – kiáltotta vissza Tom – Kibaszottul ne érj hozzám!

Louis teljesen ledöbbent, érezte, amint szemeit égetni kezdik a kiszabaduló könnyek. Elfordult a focistától és elbotladozott a szekrény melletti padra, biztos volt benne, hogy lábai hosszabb ideig nem bírják megtartani a súlyt.

Nem bírt megmozdulni, hogy arrébb menjen, és ne tudja hallani Eric suttogását, amit Tomnak intézett, miközben utolérte a másikat – Hű, haver, ez nagyon kemény volt.

Louis a padon maradt, lelkileg és fizikailag is elpusztították. Alig akarta elhinni a történteket. Mintha csak egy filmet nézett volna. Azt akarta, hogy ez egy film legyen, és valójában ne vele történjen meg. Bár, ez várható volt; a régi iskolájában is ugyan ez történt. Mégis, ezt sokkal rosszabbnak érezte. Ők a barátai voltak, rövid ideig, de ténylegesen a barátai. Befogadták, és elhitte, hogy számít nekik valamit is. Tudta, hogy egyes emberek, mint Liam és Zayn nem annyira kedvelik, de azt nem, hogy ennyire utálják.

Nem, most össze sem bírta hasonlítani azt a fájdalmat, mint amikor a régi iskolájában tették ezt vele. A gúnyolódás tárgya volt, de tovább tudott rajta lépni.

Ez viszont egy érzelmi vérontás volt.

Néhány fiú, akik már fel voltak öltözve, gyorsan megragadták a cuccukat és kifelé igyekeztek.

- Mi folyik itt, fiúk? Kicseszett tea parti? Gyerünk már! – kiabált be valahonnan edzőjük az öltözőbe.

Louis még mindig a padon ült, mozdulatlanul.

- Tomlinson! Hall engem? Megmondtam, hogy ha még egy edzésről hiányzik, repül a csapatból. Három percet kap, hogy kivonszolja a seggét, vagy végeztünk.

Lassan felnézett, majd bólintott, robot módjára vette fel a cipőit.

Harrynek igaza volt, ki fogom csináltatni ma magam.

Több, mint aminek látszik - 11. Fejezet

11. Fejezet

Még mielőtt kisétáltak volna a mosdóból, Harry gyorsan felmérte a folyosókat, megbizonyosodva arról, hogy senki sincs kint. Az aznapi órák már rég befejeződtek, így majdhogynem biztos volt benne, hogy egyedül vannak. Egy pillanatra megállt, hogy felvegye a táskáját, majd megvárta Louist, aki a sajátját a bal vállára kapta, a fiú jobb kezét pedig megragadta és kifele kezdte húzni a folyosóra.

- Gyere, ismerek egy rövidebb utat.

Harry gyorsan haladva vezette végig Louist, elkerülve, hogy bárkibe is belefussanak. A másik nem tudott mit tenni, csak nézni kettejük összefonódó ujjait. Az alacsonyabbik nagyokat pislogott, miközben a folyosókat szelték át, biztos volt benne, hogy erre még sosem járt.

Amikor a tempójuk felgyorsult, Louis kénytelen volt kocogva megtenni néhány métert, hogy lépést tudjon tartani Harry hosszú, kecses lábaival, egyszer sem engedve el a másik erős, mégis finom fogását.

Végül átlibbentek a „Vészkijárat” jelzéssel ellátott ajtón, és Louis agyán átfutott egy pillanatra, hogy ezzel beindíthatják a riasztót. Miután akadálytalanul el tudták hagyni az iskolát, folytatták útjukat az udvarra, ami néhány épület mögött helyezkedett el, és amiről Louis nem is tudott, hogy létezik.

- Ez az általános iskolának az udvara, itt biztonságban vagyunk – magyarázta Harry, miközben letette a táskáját. A kabátját egy nagy tölgyfa alá terítette, majd leült rá. Ősz közepe volt, a levelek többségét már elhullajtották a fák, amik ezáltal puhák és kényelmesek voltak. Louis felé intett, hogy csatlakozzon hozzá, aki ezt látva ledobta a táskáját, majd leült az új barátja mellé.

A fiúk csendben üldögéltek a fa árnyékában, a hűvös őszi szél fütyült körülöttük. Egyikük sem szólt semmit, mintha fogalmuk sem lenne, mit is mondhatnának. Mindketten tudták, hogy muszáj megbeszélniük a történteket, de azt nem, hogyan kezdhetnék el. Kis idő múlva Harry Louis felé fordult és ismét megfogta a kezét.

Most vagy soha.

- Tudom, hogy valószínűleg nem akarsz erről beszélni, de nekem muszáj megköszönnöm. Amit értem tettél, hogy kiálltál mellettem… ez csak, sokat jelent nekem.

Harry legnagyobb meglepetésére, Louis, bár még mindig nem volt hajlandó a szemébe nézni, azonnal válaszolt.

- Csak azt sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott.

Harry elmosolyodott és elengedte a fiú kezét – Sajnálom, hogy megsérültél. Valószínűleg utálsz engem emiatt.

Louis azonnal felemelte a fejét és Harry szemeibe nézett, sajátja teljes őszinteséggel csillogott - Sosem tudnálak utálni és mindezt újra megtenném érted, ha kell.

 Harry kissé elpirult, nem tudta, hogyan reagáljon.

- El akartam mondani neked.

A szavak suttogásként hagyták el a fiú száját, és Harry biztos volt benne, hogy képzelődik. Louisra pillantott, aki mozdulatlanul ült, tekintetét a földre szegezte. Harry türelmesen várt, hogy a fiú folytassa, amit elkezdett.

- Csak még nem álltam készen rá. Egyáltalán nem álltam kész arra, hogy bárki is tudjon róla – végül felemelte a fejét, és Harryre nézett. Az arckifejezésével nyilvánvalóvá tette, hogy aggódik amiatt, hogy a másik mit gondolhat a gyávaságáról.

- Még most sem állok készen, hogy bárki is tudjon róla.

Louis érezte, ahogy egy könnycsepp végiggördül az arcán. Harry vonásai azonnal ellágyultak, miközben a hüvelykujjával óvatosan letörölte azt, majd Louis kezéért nyúlt.

- Túl leszünk ezen, együtt – mondta az összetört fiúnak, egyenesen a szemébe nézve.

- Utálsz engem? – Louis hangja a végére elcsuklott.

Harry zavarában a homlokát ráncolta – Mi a fenéért gondolod most ezt? Természetesen nem utállak.

- Te nem félsz attól, aki vagy. Te ezt nem… szégyelled – mondta Louis, suttogva az utolsó szót – Én magamnak is alig tudom beismerni.

Harry mélyen felsóhajtott – Louis, az igaz, hogy nem szégyellem, hogy homoszexuális vagyok. Ez semmiség, nincs ezzel semmi baj. De nézd meg az összes szarságot, ami az utamba állt. Nem tudok eléggé ellazulni ezektől a dolgoktól ahhoz, hogy megmutassam a világnak, ki is vagyok valójában. Csak próbálok egyre jobban szimulálni és úgy teszek, mintha egyáltalán nem zavarna.

- Bárcsak nekem is lenne hozzá bátorságom.

- Amit a mosdóban műveltél, több bátorságod volt, mint nekem valaha lesz.

Louis nem válaszolt, mindkét fiú a gondolataiba merült, míg egy hűvös szellő által fel nem szaladt Harry gerincén a hideg. Arra számított, hogy többet nem beszélgetnek, de meglepetésére Louis újra megtörte a csendet.

- Nem ez az első alkalom, hogy ellógtam a suliból.

Ez újdonság volt. Harry lassan bólintott, bátorítva a fiút, hogy folytassa.

- Tizennégy voltam, mikor rájöttem ezekre a… dolgokra – hezitált – Már előtte is régóta tudtam, de sokáig próbáltam ellene tenni.

Harry mellkasába belenyilallt a fájdalom. Pontosan tudta, miről beszél.

- Csak akkor kezdtem azt az új sulit, így nem is voltak nagyon barátaim, amikor megtörtént. Néhány gyerek az osztályomból elkezdtek viccelődni néhány meleg srácról egy tv műsorból. Amikor én nem csatlakoztam hozzájuk, engem kezdtek el csesztetni és úgy hívni, hogy… - megállt és Harryre nézett, aki egy bólintással a tudtára adta, hogy pontosan tudja, milyen szót használtak rá.

Louis mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta – Az egész iskolában pletykákat kezdtek el terjeszteni rólam, és végül egy napon beismertem, hogy igaz. Nem tudom, miért ismertem be, talán csak reménykedtem benne, hogy ezáltal megszűnnek a piszkálódások.

- Folytatták?

Louis gúnyosan felnevetett – Durvábban. Szinte… megnyomorították az életemet.

Újra megállt, nyilván fájdalmas volt feleleveníteni a régi emlékeket, mielőtt újra bele nem kezdett – Volt egy gyerek, Stan. Ő volt az egyetlen, aki nem csinált belőlem viccet, aki barátkozott velem akkor is, mikor a többiek féltek felém közelebb kerülni.

Harry tudta, hogy Louisnak nehezére esik beszélni erről a történetről, ezért kissé közelebb csúszott a fiúhoz, megfogta a kezét, és egy bátorító mosolyt küldött neki.

Az idősebbik nyelt egyet, kikényszerítve magából egy gyenge mosolyt, majd folytatta a meséjét.

- Mindig ott volt, mikor szükségem volt egy vállra, hogy azon sírhassak, hallgatva az összes bánatom és titkom, valamint ő volt az egyetlen, akire az életem is rábíztam volna – egy rövid szünetet tartott, mielőtt folytatta volna – Elkezdtem érzelmeket táplálni iránta, majd egy nap elvesztettem a fejem és megcsókoltam.

Harry csak nézte, és próbált nem beleszólni, hiszen majdnem biztos volt benne, hogyan fog véget érni a történet.

- Azt hittem, el fog lökni és többé szóba sem áll velem, de nem tette. Elmondta, hogy szeret engem, mint barátként, és ez minden, amit nyújtani tud. Így persze zavarban voltam, de semmit sem változtatott meg közöttünk a dolog.

Nem az volt, mint amire számítottam, Harry mintha maga előtt hallotta volna Louis barátjának megértő szavait.

Louis azonban még mindig nem fejezte be – Volt az a buli, amire Stan menni akart. Valahogy rábeszélt, hogy menjek vele, mondta, hogy szórakoztató lesz, egy két pia talán még segíteni is fog. Amikor odaértünk, mindketten mentük a saját utunkra. Csak ide-oda mászkáltam, és épp egy szoba előtt sétáltam el, mikor meghallottam Stant beszélgetni néhány sráccal a suliból. Rajtam gúnyolódott, hogy milyen buzi vagyok és hogy… megcsókoltam. Emlékszem, sírva kiabáltam rá, hogy hogy tehette ezt velem, majd kirohantam a házból.

Ekkora szemétládát!

- Stan utánam rohant, viszont jöttek vele a haverjai is. Körülálltak, szörnyű dolgokat vágtak a fejemhez és… - lassan vállat vont, majd megállt. Egy magányos könnycsepp gurult végig az arcán – a szart is kiverték belőlem, míg Stan csak nézte.

Harry hitetlenkedve bámult.

- A-annyira sajnálom- suttogta, és szorosan megragadta a másik fiú kezét.

A göndör szeretett volna többet megtudni a tragédiáról, de nem akart már kíváncsiskodni a lelkileg összetört fiútól. Csak ültek, kezeiket összekulcsolva, amíg Louis újra összeszedte magát.

- Sosem meséltem még erről senkinek.

- Köszönöm, hogy elárultad nekem, tudom, mennyire nehéz volt- válaszolta Harry, ismét megajándékozva a fiút egy halvány mosollyal.

Louis bólintott.

- Tudtad, hogy Liam és Zayn valaha a legjobb barátaim voltak? – kérdezte, úgy érezte, most ő jön, hogy eláruljon valamit a múltjából.

A másik enyhén megrázta a fejét, a zavarodottság tisztán kiült az arcára – Hogy tudtál barátkozni ezekkel a barmokkal?

Harry halványan elmosolyodott – Nem mindig voltak barmok. Ők voltak a legédesebb fiúk, ameddig el nem árultam nekik, hogy meleg vagyok, aztán…

- Kitagadtak téged – fejezte be helyette Louis.

- Pontosan. A legnagyobb félelmeim váltak valóssággá; azokat az embereket vesztettem el, akiket a legjobban szerettem, csak mert rossz nemhez vonzódok.

- Hogyan jutottál túl ezen? – kérdezte a kisebbik.

- Niall. Ő volt az, aki mellettem állt, mikor elárultam a titkom, mikor a közös barátaink kitagadtak, a mai napig számíthatok rá. Ő a legjobb barátom, a testvérem; nélküle nem éltem volna túl.

- Hiányzik Niall; mindig is kedves volt hozzám, mielőtt… - Louis hirtelen abbahagyta és lenézett, szégyellte, amit mondani akart volna.

- Mielőtt elhitettem vele, hogy te is bántasz – fejezte be Harry, viszont most rajta volt a sor, hogy elszégyellje magát – Louis, szörnyen érzem magam az egész dolog miatt, de ne aggódj, amint Niall jobban lesz, megmondom neki, hogy tévedtem.

- Kérlek, ne érezd magad rosszul. Nekem nem lett volna szabad úgy viselkednem. És különben is, ez nem olyan, mintha én meg tudnám állítani a sértegetéseket.

-Hé, – mondta komoran, kezét Louis álla alá rakva kényszerítette, hogy a csillogó szemeibe tudjon nézni – egyik sem a te hibád abból, ami történt. Valamint én is elég bunkó voltam veled.

Louis bólintott, és Harry füle mögé tűrt egy kósza göndör tincset, ami a fiú arcába lógott. A fiatalabbik egy pillanatra lehunyta a szemét, miközben érezte a másik gyengéd érintéseit a bőrén.

- Muszáj most kiállnunk magunkért, Louis – jelentette be Harry – Meg kell mutatnunk nekik, hogy nem félünk tőlük és megakadályoznunk, hogy elnyomjanak.

Louis Harryre nézett, és először aznap reményteljesen bólintott.

- És, - folytatta Harry – elmondjuk nekik, hogy nem érdekel, ha nem kedvelnek minket; mi akkor is itt maradunk.

A fiú tudta, hogy kicsit eltúlozta a buzdító beszédét. Na nem mintha a dolgok egyik napról a másikra drasztikusan megváltoznának. Tudta, hogy ez egy hosszú és kemény szakasz lesz. De nyugodt volt, amiért ezt az utat már nem egyedül kell megtennie. És látva a Louis szemében felcsillanó optimizmust, ő is úgy gondolta, hogy a dolgok innentől kezdve könnyebben átvészelhetők lesznek.

- Nézd, nem azt mondom, hogy mindenki a suliból készen áll az elfogadásra, de talán eleget fejlődtek ahhoz, hogy változtatni tudjunk ezen.

Louis szemeiben halványodott a remény.

- De ha nem adjuk fel, lehet sikerül változtatnunk kicsit a véleményükön.

Bármennyire is próbáltak kellemes hangulatot varázsolni, Louis nagyon nehéz időszakon ment keresztül. Viszont tetszett neki az ötlet, hogy ne fusson el a problémái elől. Megint.

- Az egész… incidens után… a másik suliban, nem volt olyan vészes a változás – ismerte el Louis – Végül elfogadták a dolgot. Nem voltak kérdezgetések.

Harry felkapta a fejét és rákérdezett – Akkor miért jöttél át ide?

A csillogás, ami Louis tekintetében ragyogott, mikor az előző iskolájáról beszélt, olyan gyorsan tűnt el, mint ahogy megjelent.

- Fázol? Szerintem vissza kéne mennünk.

Louis próbálta óvatosan váltani a témát.

Harry egyértelműen tudta, hogy Louis valamit titkol előle, de nem faggatta. Ha készen áll rá, majd elmondja, ő pedig végig fogja hallgatni. Szóval csak mosolyogva bólintott, majd felkelt, kabátjáról lesöpörte a faleveleket és megragadta a táskáját.

Louis is gyorsan felkapta a dzsekijét, focis zsákját pedig vállára kapta. Lassan és csendben sétáltak vissza az iskolát megkerülve a parkolóhoz, ahol Harry parkolt a kocsijával.

- A szüleid tudják? – Harrynek muszáj volt rákérdezni.

Louis egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, végül úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja a kérdést, és még egyszer ki akar térni előle. Elővette telefonját a kabátjából, megnézve az időt. Ezután megigazította a vállán lévő zsák pántját, ujjával pedig az iskola felé bökött.

- Mennem kell. Nem akarok elkésni.

Hát jó, Louis, ezek szerint még nem állsz kész ezekre a beszélgetésekre.

Harry úgy döntött, megkönnyíti a fiú dolgát és old a feszültségen.

- Elkésni? – kérdezte gúnyosan – Elkésni honnan, White Rabbit?

Louis oldalról rákapta a tekintetét. Aztán mikor leesett neki, elvigyorodott és hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Fociedzésre kell mennem.

Harry megállt és kételkedve nézett le az alacsonyabb fiúra.

- Most csak viccelsz, ugye?

Louis felvonta a szemöldökét – Nem.

- Louis, elfelejtetted, hogy mi történt? Liam és Zayn is ott lesznek.

- Harry, tudom, de nem hagyhatok ki még egy edzést. Az edző elmondta, hogy ha még egyszer hiányzok, kirak a csapatból – vont vállat.

- De…

- Harry, nem rúgathatom ki magam a csapatból. Ahhoz túlságosan szeretem ezt a sportot, plusz, ezért is jöttem ide. Szerzek egy ösztöndíjat és itt hagyom ezt a helyet.

A fiú még mindig kétkedve nézett rá.

- Valamint, – kezdte Louis, a főbejárat felé tartva – Fel kell vennem a harcot ezekkel a srácokkal. Te magad mondtad. Meg kell mutatnom nekik, hogy nem félek tőlük.

- Louis. Meg fognak ölni – suttogta Harry, miközben figyelte, ahogy elindul a másik irányba.

- Állok elébe – mondta, hangjában a bártorság erőteljesen csengett – Legalább befejezem, amit a mosdóban elkezdtünk.

Több, mint aminek látszik - 10. Fejezet

10. Fejezet

Harry álla a padlón koppant.

Várj, mi?

Bizonyára félre hallott valamit. Vissza kellett gondolni a szavakat, majd megérteni, amik az alacsonyabb fiú ajkain csúszott ki. Ez igaz?

A két focista teljesen ledöbbent. Folyamatosan a másikra pillantgattak, mintha ezzel könnyebben fel tudnák dolgozni az új információt. Néhány másodperccel később Zayn agyában világosság gyúlt és a szemei elkerekedtek, amikor végre rájött, mire is utalt Louis.

- A kurva életbe, Liam! Tomlinson buzi!

Liam erőltetetten felnevetett, majd Louisra pillantott, aki Harry előtt állt védelmezőn, meg sem próbálva cáfolni az elhangzottakat. Szemöldökét megemelve fordult vissza Zaynhez, mintha ezzel is azt kérdezné tőle, az, amit mondott, komoly-e.

A másik csak bólintott.

- Uram isten, Zayn! Ez egyre rosszabb. Elterjedt a melegség! – kiáltotta Liam undorodva – És ez csakis Harry hibája!

Zayn elhúzódott a két fiútól és kezeit az arca elé szorította – Kérlek, ne fertőzzetek meg! Nem akarok szar kis buzeráns emberré válni!

Louis szeme azonnal összeszűkült és intenzíven sötétebb lett. Állkapcsát egy pillanatra összeszorította, és egy újabb, emberfeletti morgás szökött ki ajkai közül.

Felugrott, és gallérjánál fogva ragadta meg a srácot, azon volt, egy bal horoggal beverjen neki egyet, de a szorosan összezárt öklét hátulról Liam megragadta. A fogvatartott kezet körülfonta Louis-n, majd azzal együtt húzta arrébb Zayntől. Mivel bal keze korlátozva volt, Louis hirtelen meglendítette a jobbját és visszakézből Liam szeme fölé ütött.

A focista felüvöltött, és megcsavarva Louist a karjánál fogva teljes erőből nekilökte a betonfalnak. A fiúnak legelőször az orra találkozott a fallal. Harry azonnal meghallotta az ijesztő reccsenő hangot, mielőtt a vér elkezdett volna ömleni a megmentője arcából.

- Elég! – sikoltotta Harry, Louis és a két focista közé ugorva – Most már elég!

Liamet elkápráztatta Harry kitörése, de a göndör hajú fiú vészjóslón nézett, továbbra is mozdulatlanul.

Zayn ledöbbent, majd Liam karjáért nyúlt, - Gyere, haver, lépjünk le. Hagyjuk ezeket a beteg állatokat magukra.

Harry gyomra összeszorult, mikor Zayn egy adag nyálat köpött Louis mellé, aki még mindig a padlón ült, és próbálta elállítani a folyamatosan vérző orrát.

Louis, teljesen felháborodva, felpattant a földről, és azon volt, hogy ismét neki essen a srácnak, de Harry karait a dereka köré fonta, ezzel sikeresen visszatartva.

- Louis! Hagyd, nem ér annyit! – keményen küzdött, hogy meg tudja tartani a fiút, akiről Harry tudta, hogy sokkal erősebb volt termetétől függetlenül.

- Igen, Louis, hallgass a barátnődre – gúnyolódott Liam.

Az elfojtott morgás miatt, ami mélyen Louis torkából jött, Harry gerincén végigfutott a hideg.

Mikor Liam és Zayn távozni készült, a fekete még visszafordult, és egy undorító pillantással illette mindkettejüket.

Egy pillanattal később, hogy elmentek, Harry felugrott, hogy bezárja a mosdó ajtaját. Amint meggyőződött róla, hogy semmilyen más, nem kívánt személy nem tud bejönni, megfordult, Louisra pillantva, aki azóta újra visszacsúszott a padlóra, a vére pedig még mindig erősen folyt.

- Louis?

Nem kapott választ.

- Louis? – próbálkozott még egyszer, óvatosan a fiú felé lépkedve.

Az említett hirtelen felpillantott, még mindig a vérző orrát szorította és észrevette, hogy Harry őt figyelte – Jól vagy, Harry?

Harry majdnem felnevetett Louis kérdésére. Jól van-e? Louis volt az, aki a földön ült, összevérezve maga mellett mindent, és akinek testén zúzódások nyomai kezdtek megjelenni, mégis, jobban aggódott őérte?

Ki ez a srác?

Bólintott – Jól vagyok, de veled mi van? Miért mondtad azokat a dolgokat?

A fiú nem válaszolt.

- Nem kellett volna olyanokat mondanod. Nem érek én annyit, Louis – suttogta félve és felé nyújtotta a kezét.

- Én nem mondtam semmi olyat – mondta tétovázva, miközben elfogadta Harry kezét és ügyetlenül felállt – Magamért mondtam.

Harry megtorpant és az alacsonyabbra kapta a tekintetét, próbálva olvasni a tekintetéből – Szóval… igaz?

Louis sóhajtva a csap fölé hajolt, beszennyezve a fehér porcelánt a vörös vérével. Még mindig nem válaszolt a kérdésre. Csak állt ott, figyelve a lehulló vércseppeket, ahogy azok összekeverednek a csapban lévő kósza vízcseppekkel végigszánkáznak a lefolyó felé, csúnya mintát hagyva maguk után. Harry arrébb lépett, majd egy marék papírtörlőt letépve bevizezte az egészet.

- Szabad? – ajánlotta föl egy édes, gödröcskés mosollyal.

Louis csak bólintott.

Harry gyengéden megtörölgette a fiú sebhelyes arcát a vizes papírtörlővel, és egy pillanatra mélyen egymás szemébe néztek. Nem tartott tovább néhány másodpercnél, Harry gerincén mégis borzongás futott végig és kénytelen volt elnézni. Az apró tekintet, ami a fiú lelke mélyén honolt, megadta a választ Harrynek.

Louis meleg volt.

A göndör továbbra is óvatosan tisztította le a vért a másik fiú arcáról, közben pedig az agya ezerrel járt, hogy mit kéne következőleg tenni. Kérdezzen rá? Vagy hagyja, hogy Louis eldöntse, mikor és hogyan akarja beavatni a dolgaiba?

Harrynek eszébe jutott, milyen volt, mikor ez róla derült ki; nem kapta meg azt a kellő támogatást, amit remélt és elvárt volna. Barátokat vesztett el és ellenségeket szerzett. Ha Niall nem lenne, nem tudta, hogyan élte volna túl. Szüksége volt Louisnak egy emberre legalább, aki az ő oldalán áll, ezért Harry eldöntötte, hogy rákérdez.

- Más is tudja?

Louis továbbra is a csapba bámult. Harry azt gondolta, a fiú csak el akarja kerülni ezt a témát, de végül olyan törött, bátortalan hangon szólalt meg, hogy alig ismerte meg.

- Biztos vagyok benne, hogy az emberek többsége mostanra már tudja. Valószínűleg már fel is festették a falakra.

Harry szíve fájdalmasan összeszorult a fiú szavait hallva. Nyilvánvalóan nem így tervezte ezt az egészet nyilvánosságra hozni. Ha egyáltalán tervben volt.

Louis minden egyes szavában fájdalom honolt, amitől Harry úgy érezte magát, mintha hibás lenne. Hol volt az a bátor hős, aki megmentette azoktól a súlyos fájdalmaktól és gyötrelmektől?

Sajgott a szíve a tinédzserért, amikor meglátta a kárt, amit Louis szenvedett. Most, hogy a vér többségét letörölték az arcáról, Harry végre tüzetesebben is meg tudta vizsgálni a vérréteg alatt rejtőzött sérüléseket. A fiú orrvérzése még mindig nem állt el, egy mély lila véraláfutás futott az álla bal oldalán és biztos volt benne, hogy egy hatalmas púp lesz a fején, ahol nekiütődött a betonfalnak. A jobb szeme fölött is egy csúnya sötét folt keletkezett, amiből szerencsére már nem szivárgott vér, viszont még mindig fel volt dagadva a piros terület.

Harry ellépett a fiútól és kidobta a véres papírtörlőt a szemetesbe, mielőtt visszasétált volna a zuhanyzóba, hogy letekerjen egy újabb maroknyit. Visszasétált, ahol Louis még mindig a csap fölé volt hajolva, és meredten bámult a tükörképére, tekintete pedig tele volt reménytelenséggel.

- Tessék, - felelte Harry, átnyújtva a papírköteget a fiúnak – Tekerj föl néhányat, amivel be tudod dugaszolni az orrodat. Segít elállítani a vérzést.

Harry továbbra is Louis zilált megjelenését nézte a csap fölött elhelyezkedő nagy tükörből, miközben a fiú feltekerte a toalett papírt, majd gondosan felhelyezte a bal orrnyílásába, ezzel hatékonyan megállítva a vérzést.

- Most, megpróbáljuk letakarítani a véres dzsekidet?

Louis lenézett a ronda vörös foltokra, mintha nem is tudta volna eddig, hogy ott voltak. A vérfoltok rikítóan hatottak a világoskék farmerkabáton.

Szomorú szemekkel nézett Harryre – Nem kötelező segítened – hangja alig volt több suttogásnál.

- Ugye most viccelsz velem? – kiáltott fel Harry – Nem lennél itt, ha nem történnek meg velem azok a dolgok. Én vagyok az oka annak, hogy vérzel, hogy annyi sebet szereztél, és hogy mindened szinte el van törve!

- Nem, nem te vagy Harry – válaszolta Louis gyorsan – nem te ütöttél meg.

- Igazad van, nem én vertelek meg. Viszont azt ne felejtsük el, Louis Tomlinson, hogy ma megmentettél attól a kettőtől. Megmentettél egy seggbe rúgástól. Te voltál az én hősöm, és a legkevesebb, amit most tehetek, hogy nagy szakértelemmel eltávolítom a vérfoltokat a dzsekid szövetéből.

Louis megengedte magának, hogy szája sarka kissé felfele görbüljön Harry poénja hatására, és bár nem nevetett, de egy kis kuncogás szaladt ki ajkai közül, amelyet a másik fiú olyannyira szeretett.

Segített a kisebbiknek levenni a felsőjét, majd hozzálátott eltűntetni a foltokat, mindeközben Louis pedig a kezéről kezdte eltávolítani a rászáradt vért. Harry nem tudta figyelmen kívül hagyni a fiúból kiszökő fájdalmas hangokat, mikor az ujjait törölte át. Nyilvánvalóan a Zayn okozta sérülés más károkat is okozott a bőr alatt. Harry úgy döntött, inkább nem kezd el kérdezősködni, örült, hogy Louis elfogadta a segítségét.

Mikor mindketten végeztek, Louis szinte elfogadhatónak tűnt. Kezével félénken hajába túrt, hogy kezdjen valamit a rendezetlen frizurájával. Visszanézett, Harry tükörképére pillantva, majd finoman, de határozottan bólintott.

Köszönöm.

Harry elfogadta Louis csendes elismerését, majd finoman megragadta a vállát.

- Ki akarsz menni innen? Kezd elérni a fülkékből jövő pisiszag.

Louis szája sarka egyre csak felfelé görbült, miközben próbálta elfojtani a vigyorgását. Bólintott.

- Tudok egy csendes helyet, amelyről nem sok ember tud. Menjünk oda leülni és beszélgetni.

Louis egy mély lélegzetet vett, és újra bólintott – Oké.

Több, mint aminek látszik - 9. Fejezet

9. Fejezet

Harry nem látta többet Louist azon a héten, amit furcsállt. Ráadásul még Niallt sem tudta megkérdezni, hogy Louis-nak ilyen sok fociedzése lenne-e, mivel szegény srác egész héten otthon feküdt, betegen.

Miután a nap utolsó óráját is befejezte, Harry az iskola északi végén lévő kis mosdóba tartott. Gyakran választotta ezt, mert elég messze volt azoktól a helyektől, ahol a többiek szoktak lenni.

Épp befejezte a kézmosást, mikor lépteket hallott, és az ajtó kinyílt.

- Csá, énekeském.

Liam. Te jó ég.

Harry megfeszült, már pont azon volt, hogy megfordul és kimegy a helyiségből, mert egyáltalán nem akarta hallani a sértéseket, mikor Liam és Zayn egyszerre megragadták.

- Úgy hallottam, még mindig szerelmes dalokat írsz rólam – mondta fenyegetően Liam – Amennyire megérintett, úgy undorodok tőle.

- Nem tudom, miről beszélsz – felelte Harry, hangjából tisztán kivehető volt a harag. Azóta nem énekelt az iskolában, hogy kitudódott és mindenki támadta miatta.

- Azt hiszem, meg kéne tanítanunk egy kis leckét – tette hozzá Zayn gúnyosan, figyelmen kívül hagyva Harry zavartságát.

Mielőtt sikerült volna realizálnia a dolgokat, a két sportoló egyszerre ragadta meg a karjait és az ablak alá húzták. A falhoz ütközött, feje pedig a kemény betonnak csapódott. Harry a lehető legjobban próbált kiszabadulni a szorító kezek közül, és közben kordában tartani a kiszabaduló könnyeket. Még sosem fenyegették meg ilyen módon. Általában csak egy gyors lökést kapott, de ez… ez valami egészen más volt. Borzongás futott végig Harry gerincén és a két focista halálát kívánta.

Mélyen magába nézett, színlelt bátorságot öltött magára.

- Rendben. Meg akartok verni? Le akartok győzni? Csak hajrá. De esküszöm nektek, akkor sem fogok soha megváltozni. Ez az, aki vagyok, és ez nem rossz. Csak különbözök tőletek. És nem szégyellem. Szóval gyerünk, üssetek meg – hangja kissé megtört az utolsó szavaknál, könnyei lassan gördültek le az arcán.

A fiú két ex-barátja szórakozottan egymásra nézett, majd figyelmüket immáron teljesen Harrynek szentelték.

- Azt hiszem, kész vagyok – mondta Zayn egy gonosz mosollyal és Liamre nézett – Szeretnéd te elkezdeni?

Harry lehunyta a szemét, és felkészült, mikor Liam felemelte ökölbe szorított kezét.

- Senkit sem fogtok megverni – mondta egy új hang.

Harry kiengedte az eddig bent tartott levegőt, és felnézett, hogy lássa az embert, akihez a hang tartozott, megmentve őt a fekete tekintetektől. Louis Tomlinson állt a mosdó ajtajában, karjait összefonva mellkasa előtt, szigorú tekintettel.

Liam és Zayn ledobták Harryt, aki még csak nem is tudta, mikor emelték fel a padlóról. Louis a két fiú tekintete között járt, mígnem találkozott a göndör gyönyörű zöldjeivel.

- Harry? – kérdezte lassan – Jól vagy?

Nem bírt beszélni. Mindössze aprót bólintott.

Liam és Zayn újból egymásra néztek, most viszont teljesen össze voltak zavarodva.

- Tomlinson? Mi a franc?

Louis figyelmen kívül hagyta csapattársait, tekintete végig Harryn maradt. Kék szemei őszintén csillogtak – Nem fogom hagyni, hogy bárkit is bántsatok.

- Haver, mi van veled? – kérdezte Liam, és megrázta a kezét Louis előtt, hogy rá figyeljen.

- Kifelé – Louis szinte morogta.

Zayn elégedettnek tűnt – Haver, mi a pokol lett veled? Valami őrült tablettákat vettél be vagy mi?

- Azt mondtam, kifelé. Nem fogtok soha többet senkire sem kezet emelni – Louis nyelt egyet, mikor Liam és Zayn elé értek, de nem hátrált.

Harry agya ismét működésbe lépett, miközben figyelte, ahogy a két kínzója lassan átmennek kisfiúkká.

Oh, jézus. Meg fogják ölni.

Liam hihetetlenül dühösnek tűnt – Tényleg, haver? Mert biztos vagyok benne, hogy mindkettőtöket könnyedén elintéznénk.

- Csak hagyjátok őt mostanában békén – mondta Louis sötét tekintettel – Eleget szenvedett már miattatok, idióták.

Harryben benne rekedt a levegő. Oké, hivatalosan is halott.

- Te szórakozol velünk? – kérdőjelezte meg Zayn szemöldökét felemelve – Mert tudom, hogy nem mondanád ezt csak úgy az arcomba.

- De, megmondtam, és komolyan is gondoltam. Most csak húzzatok a francba és hagyjátok békén Harryt – válaszolta Louis a fogait csikorgatva.

Az első ütés, ami elcsattant, Louis állát találta el, aki emiatt a mögötte lévő falnak csapódott. Egyetlen morgás jött ki az alacsonyabbik ajkai közül, majd kiegyenesedett és nekiugrott a gyanútlan párosnak. Egy szolid ütést mért Zayn arcára, mielőtt Liam keze lecsapott volna.

Zayn felegyenesedett, hüvelykujjával letörölve a szája sarkán lévő vért, és Louis felé fordult – Te kis punci! Most véged!

Louis küzdött, hogy kiszabaduljon Liam szoros kezei közül, de hiába. Egy pillanat múlva már be is húztak a gyomrába, mire egy hangos sípolás hallatszott, ahogy a tüdejében lévő oxigén elszorult. A földön érezte magát, összehúzva.

Ezúttal Zayn szedte föl a padlóról és tartotta meg, miközben Liam visszahúzta a kezét, készen állva, hogy lesújtson. Louis feljebb emelte a könyökét, majd megcélozta a fölötte álló fiú érzékeny pontját. Az a földre esett, fájdalmasan zihálva.

Liam szeme feketére váltott, átnyújt és megragadta Louist az inge gallérjánál, majd durván nekilökte a mosdó falához. Feje hasonlóan csapódott oda, mint nem olyan rég Harrynek.

Louis látása elmosódott, és hirtelen hányingere lett. Felkészült az ezt követő ütésekre, amiről tudta, hogy el fog jönni.

De nem jött.

- Hagyjátok abba! – sikoltott fel Harry, miközben lenyomta a vállát és ellökte Liamet a kisebb fiútól.

Liamet megdöbbentette a bátorság, amit Harry mutatott. Zayn épp most kezdett talpra állni, kezét combján támasztotta, tekintetével pedig lándzsát szúrt a két fiúba.

- Most már te fogsz kapni, buzeráns. Takarodj az utamból, Tomlinson.

Louis nem mozdult. Karját Harry elé tette, és elé lépett, ezzel védve a két sportolótól.

- Mi van, ha nem? Csak azért van problémátok vele, mert meleg?

- Kibaszottul igen – vicsorogta Liam.

Louis egy pillanatig habozott. Nyelt egyet, Harryre nézve, majd visszafordult csapattársai felé.

- Nos, akkor velem is ez lesz a problémátok.