1. és 2. díj

Nagyon szépen köszönöm a díjat Lanának és Ravennek egyaránt. Nagyon boldoggá tettetek vele, nincs annyi szó, amivel köszönetet tudnék mondani nektek. Imádlak titeket <3

Szabályok:

1. Írj magadról 10 dolgot!

2. Válaszolj a 10 kérdésre!

3. Tegyél fel 10 kérdést!

4. Küld tovább 10 embernek!

10 dolog magamról:

1. Nagyon félek az érettségitől, főleg, hogy most 12-es vagyok. 

2. Van egy bátyám, akivel sokszor szoktuk nyúzni egymást, de nagyon imádom őt.

3. Imádok 1D bromance blogokat olvasni, legyen az bármely párosítás, de a best and forever az a           Larry.

4. Nem is tudom, hogy bukkantam rá ennek az angol verziójára, de nagyon örülök, hogy ráakadtam       az as you wishre, mert nagyon a szívemhez nőtt.

5. Kisebb koromban asszem 8 évig úsztam, majd elkezdtem vívni, végül átáltam (a szüleim                       legnagyobb örömére, persze hogy a legdrágább sportot űzöm :3 ) a lovaglásra.

6. Néha, mikor bármi bajom van, csak bedugom a fülesemet és elindítok egy-két 1D számot, amik           hihetetlen módon meg tudnak nyugtatni, elfeledve az akkori problémámat.

7. A legnagyobb álmom elmenni Bécsbe a fiúk koncertjére júni 10-én, csak sajnos barátnőm nem tud       velem jönni, én meg nem tudom kivel tudnék elmenni.://

8. A körülöttem lévők azt mondják rólam, hogy nagyon pozitív személyiség vagyok, mivel mindenben       csak a jót keresem/látom.

9. Imádom a macskákat, élek-halok értük, éppen ezért allergiás is vagyok rájuk.xddd

10. Újévi fogadalmam még nincs, majd kitalálok valamit..vagy nem.xdd

10 válaszom Lanának:

1. Mi a legfontosabb számodra egy történetben, amit olvasol?

    Hogy legyen mondanivalója, lelke a történetnek, ne csak üres szavakból álljon. 

2. Egy történet meg tud téged hatni annyira, hogy a könnyeidet adod érte?

    Nem nagyon vagyok az az érzelgős típus, de egy-két történetnél megvallom, elmorzsoltam néhány       könnycseppet.

3. Mivel töltöd a szabadidőd?

    Általában olvasni szoktam bromance-okat, fordítani és a barátaimmal beszélgetni.

4. Adni vagy kapni?

    100%-ban adni.

5. Ki a kedvenc shipped és miért?

    Imádom Larryt, nagyon csodálatos és szeretetreméltó a kapcsolatuk. Igazából ha úgy vesszük, a         példaképeim is, hiszen csak remélni merem, hogy találok magamnak egy olyan férfit, aki odaadó        lesz és annyira fog szeretni, ahogy ők egymást.

6. Vannak olyan bloggerek, akikre példaképként nézel?

    Nagyra tartom Becca, Dreamy és Zsoo írástudását, remélem, egyszer fele olyan tehetséges leszek,       mint ők.

7. Miért kezdtél el pont meleg történetet írni?

   Rengeteg olyan ember van, akik elítélik őket, csak mert a saját nemükhöz vonzódnak, és szeretném      megértetni legalább egy kis részével, hogy attól még hogy nem a másik nemet szeretik, ugyan              olyan emberek, mint mi.

8. A szüleid vagy a barátaid tudják, hogy ilyen témakörökben alkotsz?

    Egyedül az osztálytársam tudja, aki bár nem szereti a melegeket, mégis megszerettettem vele               Larryt.

9. Sok blogot olvasol? Vagy inkább a könyveket szereted?

    Rengeteg olyan blog van, amiket olvasok, vagy már elolvastam, és bár jobban szeretem a                     könyveket, azért nem olvasok azokból csak egy-kettőt, mert még egy Larrys könyvet sem láttam           még.xdd Na majd ha Beccának sikerül kiadnia a Tanítványt, az elsők között leszek, aki megveszi.:3

10. Mi inspirál téged a legjobban?

      Hogy megmutassam a világnak, a melegek is épp oly annyit érnek, mint mi.

10 válaszom Ravennek:

1. A szívednek vagy az agyadnak engeded, hogy vezessen?

   Sokszor próbálok a szívemre hallgatni, mégis van, mikor az agyam győz.

2. Van olyan fajta édesség, amit nem szeretsz? Esetleg mi a kedvenced?

    Bármi, amiben dió vagy mazsola van, azt ki nem állhatom(ezért karácsonykor sütni kell nekem más     sütit:P ). Hmmm.. kedvencemnek az oreós milkát mondanám, az jöhet tonna számra.

3. Milyen blogtémák(történetek) keltik fel a figyelmedet legelsőnek?

    Élek-halok a bromance-okért, ezért azokat mondanám, különösen a Larry az, amit ha meglátok,         rögtön bele kell olvasnom. Régebben sokat olvastam misztikus blogokat(pl.                                           angyal,vámpír,vérfarkas,stb..), de manapság már igen keveset találok belőle.

4. Van szerencseszámod, esetleg tárgyad, napod?

    Nem vagyok babonás típus, de ha mondani kéne egyet, az a 3 lenne, mint szerencseszám.

5. Van hobbyd, esetleg szokásod, amit furcsának tartasz?

    Hobby, amit furcsának tartok? Talán az, hogy szeretem a bátyám idegét húzni azzal, hogy                   beviszem a szobájába a pockot(alias hörcsög), mert 27 éves létére, a maga 190 centijével fél a             hörcsögömtől.:3 (gonosz vagyok? lehet, de nem érdekel :P )

6.  Ha élhetnél bárhol a világon(vagy akár fikcionális helyen) hol élnél?

     Londonban, mivel az álmaim városa.

7.  Vannak bloggerek, esetleg könyvírók, akiket a példaképeidnek tartasz?

     Rengeteg blogos van, pl. Dreamy, Becca, Raven vagy épp Zsoo, akiket  példaképnek tartok a              hihetetlen nyelvtudása, szókincse, választékossága miatt. Könyvírót Colleen Hoovert említeném          meg, akinek a Hopeless című könyve hihetetlen módon magával ragadott, egyszerűen fantasztikus      a könyv.

8. Van sportág/sportágak, amiket űzöl? Esetleg nem, de nagyon szereted?

    3 éve már, hogy rendszeresen járok hobby szinten lovagolni, előtte úsztam és vívtam. A röplabdát       nagyon szeretem, de sajnos mivel még csak most kezdtem a suliban, nem vagyok profi.

9. Mit gondolsz, mi a legkényelmesebb módja az olvasásnak? Számítógépről, telefonról, esetleg             könyvből? Miért?

    Általában gépről szoktam blogokat olvasni. Bár tény, a telefont mindenhova magammal tudom           vinni és mikor úgy tartja kedvem, előkapom és olvasok, de ott nem is igazán blogok, inkább angol       regények vannak lementve.

10. Mit gondolsz, mi történne, ha találkoznál a szívedhez legközelebb álló sztárral? És ki lenne az?

      Ha találkoznék Louis Tomlinsonnal pl. az utcán, odamennék hozzá, és mondanám neki, hogy               "Csá tesa, mi a pálya??" xdd Na jó, viccet félretéve, szerintem lesokkolna a tökéletessége(:P ),           majd odamennék hozzá és nagy szemekkel megkérdezném tőle, hogy valóban ő-e és hogy                     készíthetnénk-e egy képet.

Kérdéseim:

1.  Ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?

2. Hogyan szeretted meg ezt a műfajt, amiben most írsz?

3. Ha ihlethiányod van, mit szoktál csinálni, hogy újra formába lendülj?

4. Ha vissza tudnál menni az időben, mit tennél másképp (ha egyáltalán megváltoztatnád)?

5. Kiben bízol meg a legjobban? Miért?

6. Ha egy napra valamilyen híresség bőrébe bújhatnál, kié lenne az és miket csinálnál?

7. Mi az a dolog, ami föl tud dühíteni?

8. Milyen számodra a tökéletes világ?

9. Világsztárok közül kik az eseteid? Miért?

10. Melyik az a szám(már ha van ilyen), amit ha meghallasz, lenyugtat, elfeledteti veled az akkori             problémákat? Miért?

10 ember, akiknek tovább küldöm:

1. Raven

2. Becca

3. Dreamy

4. Edina

5. Macy C. Morrow

6.  ~camille

7. horan vandaa.

8. Lana

9. Hazz x Boo

10. Zsuzsa Jónás

10. fejezet

Sziasztok, drágáim!

Még egyszer szeretnék mindannyitoknak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni és mivel csak jövőre "találkozunk", sikerekben gazdag boldog új évet. Aztán csak óvatosan a pezsgőkkel meg a bulizással.:P

Köszönöm, hogy itt vagytok nekem, a szép szavaitokról nem is beszélve.

Egy kicsit elszomorodtam, hogy az előző fejezethez nem írtatok semmit sem, ilyen rossz lett volna? Akkor szóljatok kérlek és kijavítom a hibákat.

További jó olvasást ehhez a részhez, pussz.

Judit.xx

10. fejezet

Ebédig nem beszéltem Louishoz, aki szavak nélkül is válaszolt. Oda kellett neki adnom a testemet, csak ennyit értem őneki. Az elmúlt nyolc évben sikerült ellopnia a szívemet és most már nagyon szükségem lenne rá, hogy visszakapjam.

Niall szállította ki az ebédünket és még mindig még csak rám sem nézett. Még egy pillantást sem vetett felém. Egyre jobban kezdtem aggódni. Vajon mivel fenyegették meg, mialatt fogva tartották? Nem motyogott az orra alatt, ahogy azt mindig is szokta, mikor Louis-val találkozott, a szabad szellemű viselkedése teljesen eltűnt.

Louis gyorsan elbocsájtotta, majd enni kezdett. Nem reggelizett és ez meg is látszott evésén. Néhány harapás után azonban ajkaimhoz emelte a villáját. Ellenkezés nélkül vettem be a számba. Csendben ettünk, közben pedig rájöttem, hogy ez az első alkalom, hogy valaha gondoskodott rólam. Általában mindig én voltam az, aki vigyázott rá, ha nem érezte jól magát. Olyankor, ha beteg voltam, azt mondták, hogy maradjak távol tőle, nehogy megfertőzzem a herceget.

Amikor megettük nagyjából a felét, ami a tányéron volt, Louis újból megpróbált beszélgetést kezdeményezni.

„Én sosem használtam volna rajtad az ostort, ha nem kellett volna, Hazza.” Suttogta.

Ha a szobára nem borult volna néma csönd, talán meg sem hallottam volna. Hangja sajnálattal teli volt, ám még mindig nem kért tőlem bocsánatot. Keserű gondolataim támadtak, mivel ha valaha is elismerné vereségét és bocsánatot kérne, azonnal elfelejteném az összes szörnyűséget, amit velem tett. Ámbár ez úgysem fog bekövetkezni. Sosem ismeri el hibáit. Ezt nem tanították meg neki.

Újra néma maradtam, és emiatt megint felkapta a vizet.

„Mit akarsz még tőlem? Ami megtörtént, az megtörtént. Nem kellett volna elszöknöd. Szabad ember lennél és velem együtt ülnél most a társalgóban, míg az ajándékokat bontanánk és teáznánk. De akkor erre nem gondoltál, ugye? Már rég messze járnál, ha nem adtam volna ki rád elfogató parancsot.” Köpte felém utolsó mondatát keserűen.

„Már félúton lennék Írország felé, ha te szabadon engednél.” Motyogtam, félig remélve, hogy nem figyel.

Ő mégis meghallotta.

„És mi vár rád Írországban? Mi lett volna akkor, ha akkor megszöksz Angliából, át a mesés földre, ahonnét az arany és a koboldok származnak? Gondolod, hogy Niall Horan meg tudott volna védeni? Azt hitted, odáig már nem ér el a királyság keze? Már 3 éve én vagyok Írország trónörököse! Én vagyok Írország felett a király! Vajon hogy mutattál volna a palota ajtajánál, mikor már megtapostak, megerőszakoltak és megvertek az út alatt, mialatt visszahoztak hozzám? Szerencséd, hogy tegnap este kaptak el. Nem volt hosszú útja a fejvadásznak sem. A szakács nem volt ilyen szerencsés.” Úgy beszélt velem, ahogy általában a cselédekkel szokott.

Szóval nem leltem volna szabadságra Írországban sem, ott csak rosszabb büntetést kaptam volna.  Kissé megkönnyebbültem az információ miatt, bár fájt ezeket végig hallgatnom. Sehova sem tudtam volna menekülni. Írország szerepelt egyedül a tervemben, és ott sem adatott volna meg, amit kerestem.

Ezután elfordítottam a fejemet tőle. Még csak nem is akartam ránézni. Úgy éreztem, mintha csapdába zárt volna. Már nem tudtam elmenekülni a sorsom elől. Életem végéig a palotában fogok élni és nézni, amint a szerelmem miközben öregszik, úgy fog családot alapítani egy nővel az oldalán.

„Eleget fárasztottál már a mai napon, Harry. Az évek alatt még sosem viselkedtél így velem.” Sóhajtotta.

Éreztem, amint az ágy megmozdult, és azt gondoltam, ugyan az a sors vár rám, mint korábban, viszont csak a komódhoz csoszogott. Pár perccel később az ágy mellett lehajolt, majd csókot lehet halántékomra.

„Mindjárt jövök és adok neked vacsorát.” Aztán elment.

Amint meghallottam a zár csörgését, zokogás tört fel a torkomból. Azonnal könnyek szánkáztak végig arcomon. Mindenem fájt, a testem, a fejem, a szívem. És még mindig éreztem a nyers bántalmazás nyomait.

Ahogy keservesen zokogtam, a testem remegett és éreztem, amint hátam újra vérezni kezd. Még mindig ugyan azon a helyen feküdtem meztelenül, a hasamon, és úgy éreztem, most még jobban sebezhető vagyok, mint amikor Louis velem volt. Éreztem, hogy tehetetlen vagyok a tiszta kínt az irányításom alá venni, ami úgy tűnt, most kiszabadult a testemből.

Gyűlöltem magam azért, amit vele csinálok. Szenvedett, és én voltam ennek okozója. Miféle játszótárs vagyok? Nem tudom semmivel sem felvidítani. Ő most utál, és hogy bevalljam neki az érzéseimet, egyenlő volt a lehetetlennel. Illetlenül viselkedtem vele szemben, és ha van valami, amit Louis nem díjaz a szolgáktól, az a tiszteletlenség.

Órákig sírtam. Még akkor sem tudtam abbahagyni, mikor Niall érkezett a vacsorával. Ismét nem nézett rám, sőt, úgy viselkedett, mintha itt se lennék. A szobába tolta a kocsit, kivette belőle az ebédet, majd lerakta. Nem tudtam megállítani könnyeimet, mikor hosszan odakiáltottam neki.

Louis egy perccel azután lépett be a hálószobába, miután kiadták a vacsorát. Látványára határozottságom megingott. Nem tudtam ezt tovább csinálni. Nem bírtam rá haragudni. 

Igaza volt, nem kellett volna elszöknöm. Amit tegnap este kaptam, teljesen megérdemeltem. Az igazat megvallva, tovább kellett volna, hogy tartson a büntetésem. Hiszen keresztnevén szólítottam, nem pedig rangjához méltón, ráadásul az összes vendég előtt. Ha más rabszolga tette volna ezt meg, már rég elvesztette volna a nyelvét.

Louis odajött az ágyhoz, majd mellém térdelt. Beletúrt fürtjeim közé, ez volt az a mozdulata, mikor vigasztalni akart, miközben könnyedén dudorászott.

Tudta, hogy érje el, hogy jobban érezzem magam. Ő volt az egyetlen ember az életemben, aki valaha is akarta, hogy jobb legyen a közérzetem, pedig fájdalmat okoztam neki. Szörnyen csalódott bennem.

„S-s-sajn-á-á-sajnálom.” Nyögtem ki.

Louis csitítgatott, közben továbbra is hajamat piszkálgatta. Mikor újra megpróbáltam volna szólalni, kitört belőlem a zokogás, és a testem rázkódni kezdett.

„Tudom, hogy sajnálod, Hazza. Megbocsájtok.” Suttogta, magához húzva.

Ölébe kucorodtam, mit sem törődve a fájdalommal, amit a hátam miatt éreztem. Megérdemeltem.

„N-nem akarom, h-h-hogy id-ideges legyél r-rám.” Sírtam mellkasába.

Fürtjeim közé csókolt, és enyhén megszorított.

„Nem vagyok rád többé mérges. Megbocsájtok.” Ismételte.

Ezt hallva egy remegő sóhajt eresztettem ki ajkaim közül. Még mindig azt akarta, hogy mellette legyek. Már nem is akart megszabadulni tőlem.

„Biztosan éhes vagy a rengeteg sírástól. Együnk.” Mondta halkan, de nem engedtem el.

Ehelyett előrehajoltam, hogy meg tudjam most már rendesen csókolni, mert a legutolsó tegnap délután volt. Nem húzódott el, de egyből átvette az irányítást. Már vágyakoztak ajkaim, hogy Louis nyelvével végigsimítson rajtuk, majd mikor ez megtörténik, fedezze föl vele szám minden egyes rejtekét. Kezét fejem mögé simította, ezzel közelebb vonva magához. Kezeim vándorútra keltek, majd megtalálva ingje alsó részét felfelé végigsimítottam jól kitapintható hasizmain. Felnyögtem az érzéstől, amit kiváltott belőlem.

Ezután azonban Louis eltávolodott, így kénytelen voltam elvenni róla kezeimet. Csak mosolygott rám.

„Nem láttalak ilyen lelkesnek serdülőkorunk óta.” Viccelődött, mire elpirultam.

Régebben, mikor a testem és a hangom változni kezdett, szó szerint sóvárogtam Louis érintései után, jobban kívántam, mint bármely ételt. Akkoriban jóval többet adott, mint amennyit igényeltem volna tőle az ilyen helyzetekben. Úgy gondolom, hogy akkor kezdtem el ténylegesen is belészeretni.

„Csak azt akartam, hogy tetsszen, Louis. Ez volt minden, amit valaha akartam.” Mondtam, neki, mire elmosolyodott.

„Mindig szerzel nekem örömet.” Válaszolt.

„Kérlek, hadd folytassam. Ki akarlak engesztelni az illetlenségem miatt.” Könyörögtem neki.

„De fájdalmaid vannak.”

„Nincs szükségem a hátamra ahhoz, hogy örömet okozzak neked.” Érveltem, de ő hallani sem akart róla.

„Fájdalmat fogsz okozni magadnak minden ok nélkül. Maradj így, ülve, hagy etesselek meg. Ezzel szerzel nekem örömet.” Magyarázta nekem, miközben megragadott egy tányért a kocsiról.

Először ülésbe húzott, majd finoman mellkasához vont, így meg tudtam azon pihenni, ahogy hátradőltem. Féltem, hogy összevérzem, de látszólag úgy tűnt, őt ezt nem zavarja egyáltalán. Leült, majd etetni kezdett, ennek ellenére nem tudtam uralkodni magamon. Vacsora alatt minden egyes harapás közben apró csókokat loptunk egymástól, míg mindannyian meg nem teltünk.

Levetkőzött, majd a saját oldalán mögöttem összegömbölyödött éjjel. Annyira kimerült voltam, hogy nem bírtam harcolni az alvás ellen. Mielőtt még végleg elaludtam volna, a jobb oldalamon éreztem, amint megcsókolja halántékomat és belesuttog a fülembe,

„Boldog karácsonyt, Harry.”

Boldog karácsonyt!!

Nagyon boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!! :))

Nagyon szépen köszönöm az eddig kapott sok-sok szép kedves szavakat, a rengeteg pipákat, a 25 rendszeres olvasót és a több mint 5700 oldalmegjelenítést.

Imádlak titeket, és nagyon köszönöm, hogy ennyien olvassátok a blogot.

Vigyázzatok magatokra az ünnepek alatt is és csak módjával a nagyi-féle bejglikkel, süteményekkel.:P

Pusszancs, legyetek jók, a kövi rész valószínűleg csütörtökön érkezik, mivel pénteken utazunk el és nem tudom, mennyire leszek net közelben.

Judit.xx

9. fejezet

Üdv mindenkinek:))

Köszönöm a kedves kommenteket, amiket kaptam tőletek, nagyon kedvesek vagytok.:")

Hát, a részről annyit, hogy itt is érezhető lesz az erőszakosság. De ne aggódjatok, nem lesz mindig ilyen borongós a hangulat.:P

Remélem, már mindenki a jól kiérdemelt szünetet élvezi, aki meg nem, annak kitartást. 

Ja, és remélem már feliratkoztatok a Becca és Lilly Stylinson által készített karácsonyi blogra, melyben az ünnep alatt olvashatjátok a tehetségesebbnél tehetségesebb írónőknek az alkotásait*-*

Nem is húznám tovább a szót, kellemes olvasást, pusszancs.

Judit.xx

9. fejezet

Ma éjjel Louis velem aludt. Nem próbált magához húzni, mint ahogy azt szokta, és ezért igazán hálás voltam. A hátamon még mindig éreztem a korbács okozta sebeimet és szinte biztos voltam benne, hogy néhány vágás mentén még most is csordogál a vér.

Másnap reggel, hála Louis-nak mellettem, mozgásokra keltem. Elfordítottam a fejemet, hogy rá tudjak nézni. Még aludt, de már lassan ébredezett. Általa érzett dühöm elpárolgott, de aztán megváltozott, mikor égető fájdalom nyilallt a hátamba. Emiatt újra harag öntött el. Csak kihasznál engem. Nem is szeret.

Amikor kinyitotta szemeit, egyből az enyémet találta meg. Egy mosoly díszelgett arcán, majd odahajolt hozzám. Megpuszilta ajkamat és én azért sem kezdtem mozgatni, hogy viszonozzam gesztusát. Ennek ellenére úgy tűnt, nem bánja.

„Jó reggelt, Hazza.” Mondta nekem, majd elkezdett felülni.

Csak feküdtem ott, azt kívánva, bárcsak egész nap ágyban feküdhetnék, és remélhetőleg éhen halnék. Néhány pillanat múlva a csendet Louis sóhaja törte meg.

„Boldog karácsonyt.”

Még mindig nem mondtam semmit. A szoba másik oldalán lévő falat bámultam.

„Tehát ezt fogod játszani?” Kérdezte, bosszús éllel a hangjában.

Amikor továbbra is csendben maradtam, durván szólalt meg,”Megparancsolom neked, hogy beszélj hozzám!”

„Jó reggelt, felség. Boldog karácsonyt.” Mondtam felé sem nézve.

Éreztem, hogy Louis akar még mondani valamit, de az ajtó kinyílt és a két kis iker hercegnő lépett be a szobába, dadájukkal az oldalán.

„Boldog karácsonyt, Louis!” Kiáltották egyszerre, az említett felé rohanva.

Majd felugrottak mellénk az ágyra és éreztem, amint Louis megragadja őket, még mielőtt elértek volna engem.

„Mi történt Harry-vel?” Hallottam Phoebe kérdésében az aggodalmat.

„Nem számít, szerelmem. Csak ne nyúlj hozzá, nagy fájdalmai vannak.” Válaszolt Louis szelíden.

„Lejön az ajándékok kinyitására?” Kérdezte Daisy.

„Nem, nem hiszem, hogy még képes lenne felállni.” Mondta nekik Louis, és hálás voltam, amiért nem kellett még ezt is elviselnem.

A gondolat, hogy egy póló fedje a sebeimet, kellemetlen volt, és őszintén szólva, nem hiszem, hogy lenne erőm ébren maradni és figyelni az eseményeket olyan sokáig.

„De hát karácsony van! Nem maradhat egyedül karácsonykor!” Kiáltotta Phoebe.

„Nem lesz egyedül, babám, majd vele maradok.”  Mondta neki Louis gyengéden.

„És mi lesz az ajándékokkal?”

„Meglesznek, amint Harry jobban nem lesz.”

Hallottam a két lány sóhaját, de Louis csak nevetett rajtuk.

„Rohanjatok előre, vagy lekésitek a reggelit.” Mondta nekik finoman.

Nem adták fel a harcot. Hallottam minden puszit, mielőtt az ágy megmozdult volna, és már kint is voltak az ajtón. Ekkor Louis lehúzta magáról a takarót, majd fölállt. Teljesen meztelen volt, de nem zavartatta magát. A kopogás miatt odament az ajtóhoz és kinyitotta azt.

„Az enyém és Harry mai ételét is hozd fel nekünk az ágyba, és mondd meg a királynak és a királynőnek, hogy nem fogok több ünnepélyhez csatlakozni.” Beszélt az ajtó másik oldalán lévőnek.

Másodpercekkel később visszasétált hozzám, majd mellém kucorgott. Beletúrt fürtjeimbe, majd játszani kezdett velük. Egyikünk sem beszélt, ő teljesen elszórakoztatta magát a hajammal.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire kopogtattak az ajtón, és egy jól kivehető ír akcentus szólalt meg, „Ételszállító.”

Ez Niall volt. Újra szakács lett. Tehát ő sem jutott messzire.

Louis behívta, majd mikor Niall kinyitotta az ajtót, levegő után kezdtem kapkodni. Bal oldalon arca sérült és duzzadt volt. Szembetűnő vágások éktelenkedtek testén, már amennyit láttatni mert és bicegett, ahogy végigtolta a kocsit az egész szobán.

„Szakács, alig ismerlek meg.” Gúnyolta ki Louis.

Jobban megbámultam Niall arcát. Hatalmas zúzódásait, vágásait, valamint horzsolásait nem kötözték be neki. A büntetés mellé még meg is verték.  Én hogy kerülhettem ki belőle ilyen szerencsésen?

Niall az ágy mellé tolta a kocsit, majd ellépett.

"Hozhatok még valamit, felség?" Kérdezte.

"Nem, ez minden ebédig." Azzal Louis elbocsátotta.

Niall bólintott, megfordult, majd elment. Még csak nem is nézett rám. Ahogy sétált, láttam hátulról ingjén lévő vörös foltokat. Vérzett. Ennek ellenére mégis dolgoznia kellett.

Miután Niall elment, Louis felkapott egy pohár tejet a kocsiról.

„Nagyon szerencsés vagy, Hazza.” Ivott egy kortyot a pohárból, „Megkíméltek további büntetésed alól, mert én voltam az egyetlen, aki gondoskodhat felügyeletedről. Apám sokkal keményebb a szökevényekkel szemben.”

„Megkímélted az arcomat, viszont több korbácscsapást kaptam.” Beszéltem, dühös voltam rá, mert kigúnyolta Niall-t és most előadja, hogy a csapások, amiket tőle kaptam, jó dolog volt.

„Mérges vagy rám.” Rakta le újból a poharat, „Nem vagyok büszke arra, amit tettem veled.”

Megsimogatta vállamat. Ujjai cirógatták bőrömet. De még mindig nem kért bocsánatot. Még csak nem is hallottam a hangjából, hogy megbánta volna.

Szemeimmel a takarót bámultam. Ujjai vállamról a nyakamra siklottak, majd finoman megnyomta szerelmi jelölését, amit tegnap hagyott rajtam.

„Mióta tervezted, hogy elhagysz?” Suttogta, hallottam szavai mögött a fájdalmat.

El kellett mondanom neki az igazat. Olyan mérges voltam rá, de ennek ellenére még mindig szerettem őt. Nem tudtam neki hazudni.

„Tegnap reggel óta.” Motyogtam.

Szinte hallani lehetett a fogaskerekeket, ahogy forogtak a fejében, miközben összeállt neki a kép.

„Akkor mért voltál ideges?” Kérdezte.

„Fáradt vagyok. Szeretnék aludni.” Jelentettem ki, hogy többet nem szeretnék beszélni.

Ha beszélek vele, biztosan megbocsátanék neki, és nem hagyhattam, hogy ez megtörténjen. Nem engedem, hogy ezt tegye velem.

„Enned kell.”

„Nem vagyok éhes.”

„Nem érdekel. Emelkedj egy kicsit föl.” Parancsolta nekem, míg megragadott egy párnát.

Tettem ahogy mondta, és éreztem, amint Louis a mellkasom alá gyömöszöli a párnát, ezzel megemelve fejem. Aztán megragadott egy villát a kosárból, majd felszúrt rá egy keveset a rántottából. Amikor megpróbálta azt a számba rakni, én becsuktam azt.

„Nem szeretem a tojást.” Suttogtam.

„Ez a fele a reggelidnek. Mit csinálsz, ha csak tojást szolgálnak fel?” Kérdezte.

Ez egy egyszerű válasz, és már sokszor történt ilyen. Végtére is, a főszakács gyűlölt engem és ő főzte a legkevésbé szeretett ételeimet, azzal magyarázva, hogy ez csupán véletlen egybeesés.

„Nem eszek.”

„Akkor mit szeretsz?”

„Semmit. Nem vagyok éhes.” Fordítottam el fejem, így az lefelé lógott.

Dühösen rám sóhajtott.

„Nem fogok itt ülni és segíteni, ha nem akarsz normálisan viselkedni!” Ordította, türelme teljesen eltűnt.

„Akkor menj el. Szeretnék aludni.” Mondtam halkan.

„Hajlandó vagyok még egy kevés korbácsolásra. Nyilvánvalóan nem tanultál semmit sem a tegnap kapottakból.” Majd felállt az ágyból.

Hirtelen megrémültem, ha arra gondoltam, újra megkorbácsolna. Erre ezelőtt nem is gondoltam.

„Kérlek, ne!” Kiabáltam.

Megpróbáltam kivenni alakját, de az elhomályosult látásom előtt. Hallottam lépteit az ágy végéből. Hirtelen lerántotta rólam a takarót, így meztelen testemet megcsapta a hideg levegő.

„Most már ilyen nyíltan beszélsz velem? Amikor félsz a büntetéstől? Nos, Hazza, úgy tűnik, emlékeztetnem kell téged, hogy ki is ebben a hálószobában az uralkodó.” Felmordult, miközben mögém mászott az ágyra.

Már tudtam, mit fog csinálni, mikor elkezdte kezével a fenekemet simogatni. Közelebb feküdt, míg én sérülten hevertem eddigi helyemen, harcképtelenül.

Elkezdte tolni a lábaim, ezért szétterpesztettem azokat. Nem harcolhattam ez ellen. Ez volt az én dolgom. Ez volt a célom, itt, a palotában.

„Jó fiú.” Búgta, miközben enyhén megpaskolta fenekemet.

Behunytam a szemem, majd azt kívántam, hogy minél előbb essek rajta túl. Hirtelen úgy éreztem magam, mint mikor az első tapasztalatokat szereztem Louis-val az ágyban. Néhány alkalommal még le is kellett kötöznie, mert annyira féltem. Bár ez már régen volt. Akkoriban Louis nehezen tartotta vissza magát, de úgy tűnik, most már bármikor folytatni tudta, különösen, ha dühös volt.

Nagyon lassan tolta belém merevedését. Szinte azonnal felvett egy gyors ritmust, folyamatosan azt a pontot érintve, amelynél mennyien éreztem magam. Mégis ráharaptam nyelvemre. Nem akartam, hogy hallja elégedettségemet.

„Oh, Hazza. Még mindig olyan forró vagy.” Felnyögött, ahogy kihúzódott, majd ismét visszalökte magát.

Ismét eltalált egy olyan helyet, ami miatt hátam, önkéntelenül bár, de ívben megemelkedett. Azután kezét oldalamra vezette, amivel mindig is az őrületbe tudott kergetni.

„Nyögj nekem.” Suttogta hirtelen a fülem mellől.

Továbbra is nyelvemet haraptam. Nem hallhat engem. Nem engedem ezt neki.

Kijjebb húzódott, ám most sokkal erősebben hatolt belém, megütve helyemet. Olyan váratlanul ért, hogy egy nyafogásféle szökött ki ajkaim közül. Miközben kuncogott, éreztem leheletét arcom oldalán.

Minden fájdalom, ami a hátam miatt keletkezett, eltűnt. Ahogy éreztem magamban Louis péniszét mozogni, teljes boldogság járt át. Nem számít, mennyire voltam rá dühös, a testemet ez nem érdekelte.

„Gyerünk, Haz. Tudom, mit szeretnél. Nyögj nekem.” Suttogta rekedten a fülembe.

Ajkai súrolták fülemet beszéd közben. Keze oldalamnál volt, miközben finoman mozgott bennem. Ha nem harcolnék azért, hogy haragudni tudjak rá, még élvezetes is lenne. Louis ritkán viselkedett így az ágyban. Általában kemény és durva volt velem.

Mikor még mindig nem tettem, amire kért, ezúttal szinte teljesen kihúzódott, majd egy erőset döfött, elkerülve a kellemes helyet, ezzel fájdalmat okozva nekem.

"Tedd, amit mondok!" Szólt élesen a fülembe, minden gyöngédség, amit korábban állapítottam meg, eltűnt.

Sosem szerette, ha nem kapta meg azt, amit akar. Felnyögtem drasztikus hangulatváltozására. Újra belém vágódott, és tudtam, hogy hiábavaló lenne megtagadni őt.

Egy fojtott nyögést hallattam, miközben végig arra törekedtem, hogy minél élvezettel telibb legyen. Amikor Louis újra belém hatolt, átlökött a kiskapun, amitől a mennyben érzem magam, és hagytam, hogy egy nyögés törjön ki számból. Louis mindig megkapja, amit csak akar. 

8. fejezet

Hello!

Először is,nagyon örülök a sok-sok szép kommentnek, amit kaptam tőletek, plusz az új olvasónak, név szerint Danielle Cobblernek. 

Másrészt, végre kiderül, mi is történik a mi drága Harry-nkel. Készüljetek fel, mert erőszakot, és +18-as jelenetet tartalmaz.

Nem is húznám az időt, mindenkinek kellemes olvasást kívánok.

Judit.xx

Ui.: Please ne öljetek meg a rész miatt:(( ;)

8. fejezet

Néztem Louis-t, ahogy átvett a szolgától egy korbácsot. Ugyanezt a szolgát fenyegettem meg reggel az étkezőben. Már nem vigyorgott, helyette szemében szánalom lakozott.

Harminc korbácscsapás. Ez volt a sorsom. Még sosem büntettek meg korábban. A nyolc év alatt egyszer sem léptem át a határvonalat. Most azonban tettem kimondhatatlan. Egy részem azt kívánta, hogy Louis-nak bár ne lenne bátorsága fájdalmat okozni nekem, de tudtam, ez nem lett volna vele szemben reális.

Nem akadályozhattam meg tettét több ország nemesei előtt. Nem lehetett gyenge előttük. Hamarosan ő lesz a király, és muszáj volt kivívnia a tiszteletet és a félelmet népétől. Zayn jól mondta. Azzal, hogy elmenekültünk az éjszaka a bálról, egy ostoba döntés volt.

Hallottam mellőlem egy csörgést és hirtelen valaki felvett, majd elfektetett egy széken. A szívem a mellkasomban dübörgött, félelem árasztott el és egy fojtott kiáltást hallattam.

„Kérlek, Louis!” Kiáltottam neki, a terem újból elnémult.

Könnyek homályosították látásom, majd folytak le arcomon.

„Nem akartam! Kérlek, ne tedd ezt! Szeretlek, Louis! Én sosem bántanálak!” Ordítottam neki.

 Ahogy közelebb lépett hozzám, csak homályosan tudtam csak kivenni alakját könnyeimtől. Megragadta arcom, hogy szemeibe nézhessek.

„Nem kellett volna elszöknöd, Hazza.” Suttogta nekem, hallottam hangjából a könnyeit,”Hallgass és viseld el a csapásokat, amit megérdemelsz.”

Dobáltam magam a széken mikor szétszakították hátamon az inget, így hátam meztelenné és sebezhetővé vált. Több könny folyt végig arcomon, a zokogás rázta a testem. Mire szorosan le lettem szíjazva, a szolga ellépett.

Zokogásom volt az, amit hallottam addig, míg nem a korbács hangja kezdett visszhangozni a teremben. Egy csattanással tesztelték. Én leszek az első, aki megkapja Louis büntetését.

„Ne! Kérlek, Louis! Kérlek, Ne!!!”

Minden figyelmeztetés nélkül hasított végig a korbács a hátamon. Dobáltam a fejem és üvöltöttem a fájdalomtól. Ez sokkal rosszabb volt, mint amit valaha elképzeltem. Csak egy ostor volt, mégis több fájdalmat okozott, mint amit valaha tapasztaltam, sőt, akár egy házban élő rabszolgát sem büntettek meg ilyen keményen, mint most engem.

„CSEND!!!” Még hallottam könnyeit hangjában.

Jött a második ostorcsapás, mire újra felüvöltöttem. A harmadik fájdalom rosszabb, a negyedig még rosszabb volt. Számoltam minden egyes csapást, imádkoztam, hogy minél előbb kapjam meg a harmincadikat. A hátamat úgy éreztem, mintha tűzben lenne.

A huszadik ostorcsapásnál elvesztettem minden energiámat, amit a zokogásba és sikoltozásba fektettem. Csak nyöszörögni tudtam, mint az utolsó tíz csapásoknál, amikre visszaemlékeztem.

Számoltam az utolsó ostorcsattanásig és csak azért hagytam magam összeesni, mert szembesültem egy másik csapással. Úgy éreztem, egy kis darabka letört belőlem, ami minden egyes ostorcsapásnál egyre jobban tört, a harminc másodperces bántalmazás alatt, amit a bőrömre mértek. Gyakorlatilag úgy éreztem, darabokra török, miközben vártam a csapásokra. Nem tudtam tovább tartani magam, így hagytam, hogy az eszméletvesztés elsodorjon.

Mikor újra felébredtem, egy hideg rongyot éreztem, ahogy a hátamat tisztogatja. Felszisszentem fájdalmamban, mert a nyers húson volt rajta.

„Csitt, meg kell, hogy tisztítsalak. El fogsz kapni egy fertőzést.” Suttogott egy lány a hátam mögött.

Ez a szobalány volt a reggeliről, aki mellett ültem, Gemma.

„Őfelsége Louis szobájában vagy. Nem hiszem, hogy felküldtek egy orvost, így én jöttem, hogy segítsek.” Magyarázta.

Valóban, Louis szobájában voltam. Éreztem magam alatt a puha matracot, a tűz melegét, Louis megkülönbözhetetlen illatát. Megint sírni akartam, de nem volt több energiám. Nehéz volt nyitva tartanom a szemem.

Alighogy becsuktam a szemem, az ajtó kivágódott és egy morgás hallattszódott a szobában.

„Kifelé, leány.”

Ez Louis volt. Itt fog tovább büntetni. Vajon ájulásom után még hány ostorcsapást bír el a hátam? Mennyi ideig fogja tovább folytatni büntetésem? Nem akartam újból arcára nézni. Azt kívántam, bárcsak megölne, ezzel véget vetve folyamatos kínzásomnak, amit nekem okozott.

Gemma kisietett a szobából, majd Louis bevágta az ajtót. Odalépett hozzám és letérdelt, így szemtől szembe voltunk.

„Miért szöktél el tőlem?” Most az egyszer haragja nem ijesztett meg, nem éreztem tettem miatt bűntudatot.

A titok már nem létezett. Louis nem szeretett engem. Csak egy játék voltam neki, ennyi az egész. Bármikor, amikor szüksége volt rám, megkapott. Ha ez volt minden, amit látott, akkor rendben van, viszonozni fogom gesztusát.

Megpróbáltam elfordítani a fejem, de megragadta azt.

„Válaszolj nekem.” Kiáltotta.

„El akarok menni.” Nyögtem ki, a hangom karcos volt és fájt a torkom.

„Miért? Tettem valaha bármit is, amivel megbántottalak?” Kérdezte, a harag szétoszlott hangjában.

„Nem akarom megvárni, amíg eldobsz engem.” Mondtam annyi dühvel, amennyivel csak bírtam.

„Én nem dobnálak el! Sosem mondtam azt, hogy el foglak dobni. Megígértem, hogy a palotában maradsz majd velem!” Sikoltott Louis.

„Nem akarok többé rabszolga lenni.”

„Nem vagy rabszolga!”

„Eladtak az apádnak és ugyan úgy el fognak adni másnak. Egy szolga vagyok. És nem érdekel, ha még mindig nem vagy hajlandó elismerni az igazságot.”

Ezután arcon vágott. Sziszegtem az új fájdalom miatt.

„Ne ellenkezz velem.” Parancsolta, mire behunytam a szemem, éreztem a könnyeket kiszökni közülük.

„Ahogy óhajtja.”

Hallottam, ahogy vesz egy mély lélegzetet, majd lassan kifújja azt.

„Azt akartam, hogy ma este szabad legyél.”

Ebben a pillanatban kipattant a szemem ránézve, akinek most csukva volt. Orrnyergére szorította ujjait, mintha koncentrálni próbálna.

„Ez az, amiért apa segítségével az asztalnál ülhettél. Ezért öltöztettelek fel úgy, mint egy szabad férfit. Azt akartam, hogy nyilvánítsák ki a szabadságodat, mivel ez lett volna felnőtt korom első intézkedése. Most az első dolgom az volt, hogy elfogassalak.”

„Ha egy szabad embernek állítottál be engem, akkor miért küldtél értem egy csapatot?”

„Mivel nem lett volna szabad elmenned! Úgy volt, hogy felszabadítanak, és ahhoz az is kellett volna, hogy a palotában maradj velem.  Nem gondoltam volna, hogy távol szeretnél lenni tőlem. Sosem gondoltam volna, hogy elszöksz.”

Tiszta kék szemeit kinyitotta és úgy bámult az enyémbe. Nem volt neki semmit értelme. A lényeg a szabadságban, hogy szabad vagy, úgy, ahogy neked tetszik.

„Szóval akkor nem lehetek szabad.” Állapítottam meg.

„Nem. Nem tudok bízni benned, így itt maradsz.”

„Amint megnősülsz, engem eladnak. Azután el fogok menni.”

„Még mindig a palotában fogsz lenni.”

„Tehát akkor ez lesz? Örökre a palotában fogok maradni?”

„De hát nem ez az, amit mindig is akartál? Mit tettem, hogy ennyire dühös vagy rám, Hazza?” Simította meg lágyan az arcom, azt, amit nemrég még megcsapott.

Elhúzódtam érintése alól. Ez csak még jobban feldühítette Őt.

„Te még mindig a játszótársam vagy és bármit meg kell tenned nekem, mint például ezt is.” Mondta, miközben megragadta állam,”Nem hiszem, hogy a dolgok, amiket elvárok tőled, megváltoztak.”

Ismét becsuktam a szemem, és hagytam, hogy simogassa az arcom.  Könnyek patakzottak szememből, hagytam, had törölje le. Ez volt az első alkalom, mikor úgy éreztem, undorodom érintésétől. Beletelt néhány percbe, míg végül megtaláltam a hangom, anélkül, hogy elfúlna.

„Ahogy óhajtja.”

7. fejezet

Halihóó! :D

Remélem jól telt a hetetek, kibírtátok valahogy ezt az 5 szörnyű sulis napot. 

A részről csak annyit mondanék, hogy ebbe és a következőbe több izgalom várható, mint az egész eddigi fejezetekbe.:D Attól függetlenül, mi fog történni, imádtam ezt a részt fordítani.

Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást.:))

Judit.xx

Ui.:BOLDOG MIKULÁÁST!! <3

7. fejezet

Mint mindig, Louis születésnapi bálja most is túlzott volt. A nagyteremben díszített finom selyem és gobelinek voltak a világ minden tájáról, a hosszú asztal szett polírozott ezüst és minden pohár tele volt borral, amit szolgák tartottak. Louis nagy bejárata egy látványosság volt, ugyan úgy, mint egy másik nagyra szabott eseményen.

A nagy lépcsőház tetején a szolgák felállítottak tíz kínai lángot. Louis nagyon izgatott volt, mikor őfelsége leírta ezeket a dolgokat. Nyilvánvalóan a kínaiak találták föl ezeket a fényeket, amik különböző színekben felrobbannak a levegőben. Ezek fognak mögötte elindulni, azt a hatást keltve, mintha a lángokból sétálna ki. Én nevetségesen veszélyesnek gondoltam, de Louisnak tetszett az ötlet, és csak ez volt, ami számított.

„Szorítsd meg a kezem, ha megijedsz, Hazza.” Suttogta nekem, miközben a helyünkön álltunk.

„És most, a királyi felség bejövetele, Anglia hercege, Louis Tomlinson!” Zengett az ismerős bemondó hangja a teremben.

Tettem előre egy lépést, ahol Louis volt, majd a lángok mögöttünk feltűntek. Döbbent zihálás visszhangzott a teremben, mielőtt mindenki realizálta volna az élénk színű lángokat a magaslaton. Végül mintha a taps ragályos lett volna, hamarosan a szobát éljenzés töltötte be. Egyszer csak a lépcső alján Louis büszkén föllépett az asztalhoz és mosolyogva intett a nemességnek, akik ott álltak, várva érkezését.  Megállt székénél, elengedte a kezem, majd csöndre intette a jelenlévőket.

„Mindenkinek köszönöm, aki eljött a rendezvényre!” Kiáltotta le az emelvényről,”Ahogy azt bizonyára már tudjátok, szeretném élvezni vacsorámat a tánc előtt, szóval kezdjük is el együtt az étkezést!”

Ismét üdvrivalgás tört ki, mielőtt mindenki leült volna. Elindultam, hogy elhagyjam a csarnokot, a többi játszótárshoz csatlakozva egy külön erre a célra kijelölt szobába, a nagyterem oldalán, de Louis megragadta a kezem majd megállított.

„Ma este vacsorázz velünk, Harry.” Mondta nekem, miközben szabad kezével a mellette lévő üres helyre intett.

Megdermedtem. Mit akart ezzel jelezni? Hogyan lehetséges ez? Én, a játszótárs, étkezzek karöltve Európa legmagasabb rangú nemességeivel és több királyi család tagjaival? A puszta gondolat az agyamban félelmet keltett.

„De…” Próbáltam visszakozni egy okkal, hogy miért nem tudok vele ülni, mert sokan voltak, de a mosoly az arcán megállított.

A mai este lesz az első és utolsó alkalom, hogy valamennyien Louis-val vacsorázunk, és ki akarom élvezni minden egyes percét.

Amikor leültem, Louis összekulcsolta kezünket az asztal alatt, közben a körülötte lévőkkel beszélgetett. A király az asztal fejénél ült, Lord Payne a jobb oldalán, míg Louis a balon. Velem szemben egy király volt, akit nem ismertem. Egy másik nemes mellettem ült. Úgy éreztem, megfulladok az összes ismeretlen arcokat látva. Miután a tányéromra néztem, rájöttem, hogy fogalmam sem volt, melyik villát kell használni, vagy milyen pohárból szokás inni. Felkészületlen voltam és minden bizonnyal zavarban is ezek előtt az emberek előtt.

„Milyen csodálatos, hogy végre csatlakoztál hozzánk, Louis! Már kezdtük azt hinni, hogy nem jössz!” Nevetett a király, de halkan mutatta bosszúságát.

„Nos, atyám, volt néhány elmaradt dolgom, mielőtt tudtam volna élvezni a rendezvényt.”

Ez volt minden, amit mondott, és amit egész étkezés alatt tudtam követni. A király, aki velem szemben ült, a franciáké volt. Ő volt Louis jegyesének a nagybátyja. Gyűlöltem már pusztán a társulatot is. A politika volt a vita ma este az asztalnál és ez Spanyolországnak volt egy forró téma.

Úgy tűnt, csak Louist érdekelte a dolog, és sokszor hozzászólt a beszélgetéshez, amit a többi férfival folytatott, akik körülötte ültek. Arra született, hogy király legyen. Mindent megmutatott, amit tett.

Sikerült a vacsorát baklövés nélkül eltölteni, a helytelen villahasználat vagy rossz pohárból való ivás nélkül. Az étel, összehasonlítva, amiket a szolgák kapnak, isteni volt. Még sosem tapasztaltam ilyen gazdag ízvilágot minden egyes harapás után.

Egyszer csak véget ért a vacsora, az asztalt gyorsan és hatékonyan szedték le a szolgák, majd egy zenekar összhangban kezdett játszani a tánc ritmusával. Mindenki tapsolni és táncolni kezdett a nagy nyílt területén.

Éreztem, amint idegeim kezdik felmondani szolgálatukat, amint megláttam Niallt föltakarítani a kiöntött bort, amit valaki leejtett. Louis sokszor meglepett ma este. Sosem vártam el ezt tőle, mégis Anglia trónörököse mellett ülök a nagyteremben.

További három dal is lemegy, mikor a király megállítja a zenekart. Rájöttem, hogy ez az én időm. Arrébb kéne valahogy somfordálnom, de hogy tehetném? Louis keze még mindig össze van fonódva az enyémmel az asztal alatt.

„Egy bejelentést szeretnék tenni!” Ordítja,”De először, az ajándékom, drága fiamnak, Louisnak! Tizennyolcadik születésnapján most már hivatalosan is férfi!”

Felállt, majd intett Louisnak, hogy tegye ugyan ezt. Kezünk elszakadt a másikétól, míg a király megkerülte az asztalt egy szolgafiú kíséretében, kinek kezében egy hosszú, karcsú doboz volt.

Louis követte őt, ahogy mindenki más is, aki körülöttünk ült. Én maradtam a helyemen, abban a reményben, hogy az ajándék elég nagy felhajtást fog okozni, így ki tudnék észrevétlenül settenkedni.

Hallottam a tömeg csoportos zihálását, és tudtam, itt az idő. Még hallottam a király hangját, ahogy eltűntem a konyhában.

„Ezt a kardot az apám adta nekem egy nap, előtte az ő atyjáé volt, és a nagyapjáé, így most, Louis, neked adom ezt az ereklyét.” Ez volt minden, amit sikerült elkapnom, mielőtt a konyhaajtón bepördülve az becsukódott mögöttem. Niall csupán néhány méter távolságra állt tőlem és várt rám.

„Akkor hát készen állsz?” Kérdezte, mire bólintottam.

Elindultunk a szolgák kijárata felé, az istállóhoz. Niall lenyúlt és megragadta a kezem, ezért gyorsan kihúztam övéi közül és megálltam. Szigorúan tilos volt a szeretet bármely formáját bárkivel kifejezni, ez alól kivételt tett Louis.

„Úgy kell tenni, mintha a társad lennék, nem emlékszel?” Kérdezte Niall halkan.

„Ó, igen, el is felejtettem.” Fogtam meg újból a kezét és bár nem tudott segíteni, rosszul éreztem magam miatta.

Azt akartam, hogy ennek a lehető leggyorsabban vége szakadjon. Niall a barátom volt, de nem akartam fogni a kezét a szükségesnél hosszabb ideig.

Az istállófiú meglátott minket közeledni, és ahogy azt Niall feltételezte, úgy bántak velem, mint egy nemessel. Csak ki kellett ejtenem a Payne nevet, majd tudni, hogy hova vitték a lovakat, és a fiúk már Lord Payne és Liam lovaival voltak elfoglalva, hogy felnyergeljék nekünk. Csak pár percre voltunk, hogy kilépjünk a palota kapuján.

Az én hangos és vidám nevetésem hallatszódott, ahogy menekültünk Niallel a fagyos levegőn át. A lenyugvó nap felé vágtáztunk. Írország már várt minket.

Amilyen gyorsan kezdődött utunk, olyan lassúvá kezdett válni, köszönhetően a felkészülés hiánya miatt. Az már nem tartozott terveink között, hogy a hó nehezebben eshet ma, mint bármely más alkalommal ebben a szezonban és egyikünk sem volt az ideje, hogy összegyűjtse a kabátokat vagy takarókat. Minimum két napra van szükségünk, hogy Írországba érjünk, vagy a lovakkal együtt mi is megfagyunk.

Még ez a felismerés sem tudta csillapítani lelkesedésünket. Utazásunk során sokat nevettünk, egy új, szabad élet gondolata feltöltött minket.

„Várj, Harry, mi volt ez a zaj?” Kérdezte hirtelen Niall, megállítva lovát, hogy körül tudjon nézni.

„Milyen zaj, Niall?” Kuncogtam rá.

Hallott dolgokat, mióta kiléptünk a kapun. Körülbelül úgy hiszem egy órája haladhattunk. Idegeskedett, de ez várható volt. Ezúttal azonban úgy tűnt, volt is mire.

„Azt hiszem, kiabálást hallottam.” Válaszolta, még mindig mozdulatlanul a helyén.

Ekkor volt az, mikor én is meghallottam. A hang, ami elért a fülemig, egy harci kiáltásnak hallatszott. Én is megdermedtem, Niallre bámulva.

„Lehet, a nyomunkban vannak?” Kérdeztem tőle.

„Nem akarom megtudni! Gyerünk!” Rúgott lova oldalába, ezáltal megindítva őt.

Megismételve mozdulatát száguldottunk együtt a távoli kiáltásokkal mögöttünk. A hó belerepült a látóterembe, amikor megpróbáltam keresztül irányítani az akadályokon a lovat az úton, de Niall jóval előttem járt. Hiszen egy herceg volt. Egész életében lovagolt, vele 

szemben nekem alig volt tapasztalatom.

„Harry!” Hallottam messziről Niall ordítását.

„Menj! Majd találkozunk!” Kiáltottam vissza neki.

„Azt te csak hiszed, játszótárs!” Szólt egy hang hátulról, és éreztem egy kötelet a testem köré fonódni.

Időm se volt feldolgozni, hogy mi történik, mielőtt a kötél hirtelen megfeszült körülöttem és kirántott vágtató lovam alól. Ahogy a földre estem, a hátamra érkeztem. Az ütődéstől a tüdőm elszorult és levegő után kezdtem kapkodni.

„Menj a másik után és kapd el Lord Payne lovát. Én addig visszaviszem ezt az ünnepélyre.” Hallottam egy mély hang nevetését, mielőtt minden elsötétült volna.

A víz, amivel leöntöttek engem, azonnal felébresztett. Mikor elkezdtem ide-oda rángatózni, nagyon gyorsan rájöttem, hogy össze voltak kötve a kezeim és lábaim, illetve, hogy a nagyterem közepén feküdtem. A vendégek Louis rendezvényéről, most körülöttem álltak és körbe vettek.

Egy kéz megragadta hajam és meghúzta, majd szembefordított Louis-val. Ahogy rám bámult, fájdalom és harag keveredett tekintetében.

„Itt van felséged, a játszótársa.” Ugyanaz a mély hang szólalt meg, akit korábban hallottam.

Aztán elengedett engem, és mivel meg voltam kötözve, egyenesen a földre estem. A fejem erősen a kőbe ütődött és biztos voltam benne, hogy elkezdett vérezni. Mégis küzdöttem, hogy Louisra tudjak nézni. Zayn korábbi szavai jártak a fejemben:’Te leszel a kivétel’. Az egyetlen, aki esetleg meg tudna menteni engem, az Louis volt.

Sikerült felemelnem a fejem, így könyörgőn néztem rá. Úgy éreztem magam, mint egy hízott disznó, mielőtt vágására kerülne a sor.

„Egyedül volt?” Kérdezte a király a férfitól.

„Nem, volt még egy. Elküldtem érte a többi emberemet, amíg én visszahoztam ezt.”

„Hozd nekem az ostort.” Hallottam a király parancsát, és tudtam, kit fog küldeni a kikötözésre.

Louis még mindig engem nézett, félelem tükröződött szemében.

„Nem.” Jelentette ki egyszerűen Louis.

„Elszökött, Louis. Ezért büntetést érdemel.”

„Ő most az én felelősségem közé tartozik. Én választom a büntetését.” Érvelt Louis, majd suttogások lengték körül a csarnokot.

„A törvénybe beletartozik, hogy amelyik rabszolga vagy jobbágy elszökik, 30 korbácsütés a fizetsége.” Zengett a király hangja, a suttogások megszűntek,”De igazad van, ő mostantól a te felelősséged. Add neki te a csapásokat.”

Louis elfordult tőlem, arra, amerre a király állt. Nem szólalt meg.

„Vagy nem vagy képes rá?” Nem hiányzott a király gúnyolódása, ami szavaiban volt, ahogy Louisnak sem.

Ez egy másik teszt volt. Az apja emlékeztette őt a ranglétráról. Ha nem lennék én vagy a trón, Louisnak nem kellene választani. Ezért fájt, bár nem lepődtem meg, mikor Louis az alábbi szavakat motyogta:

„Add az ostort.”