Több, mint aminek látszik - 8. Fejezet

8. Fejezet

Uramistenuramistenuramisten.

Harry kővé dermedt, álla pedig valahol a padlón volt. Szemei teljesen elkerekedtek. Nem tudott megszólalni, képtelen volt egy lépést is tenni és tekintetét elszakítani a lenyűgöző látványtól.

Louis Tomlinson öt lépésnyire állt tőle, egy szál törülközőben.

Ha azt egyáltalán törülközőnek lehetett hívni. Sokkal kisebb volt, mint az összes többi, sőt, közelebb állt a mérete egy arcmaszkéhoz.

Világosbarna hajából még mindig csöpögtek a vízcseppek, könnyedén legördülve enyhén cserzett arcán. Harry nyöszörgött, miközben figyelte, ahogy az egyik csepp végiggördült arcélén, egészen a nyakáig. Lenyelte a torkában lévő óriási csomót, mikor észrevette, hogy ugyan az a vízcsepp alakul ki izmos hasfalán, majd végigfolyik egészen a törülközőjéig.

- Harry? – kezdte Louis újból, arcán még mindig látszott a sokk és a teljes zűrzavar. Megszorította törülközője szélét, közben továbbra is a fiút nézte, várva a válaszára, de az egy szót sem szólt – Harry?

A megnevezett többször is pislogott, megrázva a fejét, tekintetét pedig végre a fiú arcára vezette. Ajkai úgy mozogtak, mintha valamit mondana, de egy hangot sem hallott.

Louis ugyan úgy bámulta, felhúzott szemöldökkel, várva, hogy a bongyori végre mondjon valamit, bármit.

Egy örökkévalóság után Harry agya végre ismét oxigénhez jutott és ki tudott alakítani összefüggő szavakat.

- É-én, mármint, umm… - hezitált, majd úgy döntött, hogy őszinte lesz – Beszélni akartam veled.

Louis csak állt ott, kifejezéstelen arccal.

Harry nyelt egyet, majd folytatta – Muszáj bocsánatot kérnem. Amit tettem, borzasztó volt, és fogalmad sincs, mennyire sajnálom.

Louis még mindig nem mondott semmit, arckifejezése viszont fájóvá vált, amitől Harry gyomra bukfencet vetett.

- Louis, kérlek – könyörgött, közelebb lépve a fiúhoz – Napok óta kereslek. Annyira aggódtam érted. Meg tudnánk ezt beszélni, kérlek?

A fiú még mindig nem volt hajlandó megszólalni. Csak nézte Harry kidobott kölyökkutya tekintetét.

A göndör hajú hangosan sóhajtott, lehajtva a fejét – Sajnálom – suttogta meggyötörten. Megfordult, hogy elhagyja az öltözőt, de Louis ugyan olyan gyenge hangja megállította.

- Csak… hagyj felöltözni, oké?

Harry lehunyta a szemeit és megkönnyebbülve felsóhajtott, visszafordulva a fiúhoz bólintva – Oké – mondta mosolyogva.

Louis megfordult, hogy elmenjen átöltözni, de a másik azonnal meglátta a hátát. Többféle színű és formájú zúzódás borította, melyek hátát és bordáját tarkították.

- Louis! – kiáltott fel Harry, kezét a szája elé kapva.

A fiú kérdőn, felhúzott szemöldökkel fordult vissza.

- A-a hátad! – dadogott és ujjaival a másik háta felé bökött.

Louis azonnal rémültté vált. Arcából kifolyt a szín, szemei pedig ide-oda villogtak, lehetséges menekülő utat keresve.

- E-ez semmi… - dadogta.

- Louis, kérlek, hagy nézzem meg – kérte Harry.

A fiú megrázta a fejét, egy nyilvánvalóan hamis mosolyt villantott – Ne aggódj, Harry, őszintén, jól vagyok. Ez csak a foci miatt van – nézett lassan Harryre, várva, hogy az elhiggye a történetet. Szerencsétlenségére, nem hitte el.

- Komolyan mondom, Louis. Hadd lássam.

Ismét megrázta a fejét, próbált elindulni. Még gyorsan egy könyörgő pillantást küldött a másiknak – Csak fel akarok öltözni.

- Kérlek, – könyörgött Harry, egyre inkább aggódni kezdett – hadd győződjek arról, hogy jól vagy.

Az alacsonyabb fiú egy kis ideig hezitált, majd megadóan lehajtotta a fejét és megfordult, megmutatva a hátát Harrynek. Az ellenkező irányban lévő falra nézett, lehunyta a szemét, amint meghallotta a göndör hajú kiáltását. Harry Louis felé lépett, ujjait óvatosan a bal vállán lévő elszíneződött foltra helyezte.

A fiú összerezzent a hirtelen érintésre, kicsit összébb húzva magát.

Harry érezte, amint szíve egy millió darabra törik, ahogy a zúzódásokat vizsgálta.

- Louis, – mondta lassan, és lágyan megfordította a fiút, hogy szembe tudjon nézni vele – ezt orvos látta már?

Az alig láthatóan rázta a fejét. Szégyenkezve nézte a padlót, kerülve Harry tekintetét.

- De a bordáid, Louis, lehet, el vannak törve vagy valami.

 - Mondtam, hogy jól vagyok – állította – Most hagynál kérlek öltözni?

Harry aprót bólintott, és gyorsan hozzátette – Beszélnünk kell erről. Elmondtad bárkinek is, hogy mi történt?

Louis szemei elkerekedtek rémületében, gyorsan megrázta a fejét – Nem! És nem mondhatod el senkinek! Ígérd meg, hogy nem szólsz erről senkinek! – érezte, amint légzése megemelkedik a gyors és dühös levegővételek miatt.

Harryt kicsit zavarba ejtette a hirtelen kitörés, de válaszolt – Louis, minden rendben. Csak azt hittem, hogy szükséged van, hogy valaki lásson és megbizonyosodj arról, hogy semmid sem tört el.

- Jól vagyok, Harry. Őszintén.

- Annyira sajnálom – mondta a göndör – Sosem kellett volna olyan erősen a szekrénynek lökjelek. Nem tudom elhinni, hogy ilyen súlyosan megsérültél amiatt, ami pár napja történt.

 Louis felkapta a fejét, és Harryre nézett.

Mi? – gondolta – Azt hiszi, hogy az összes sérülésem az ő hibája?

Hirtelen hányingere támadt egy pillanatra, és Louis úgy gondolta, talán beteg lehet.

- Louis?

Talán el kellene mondanom neki.

- Louis, jól vagy?

Meg kéne mondanom neki, hogy ez nem az ő hibája. Csak el kell mondanom neki az igazat.

Harry elkezdett aggódni. Louis mintha teljesen máshová került volna, csak a távolba meredt. Nem igazán nézett semerre sem.

De nem akarom, hogy megtudja az igazi okot. Nem mondhatom el neki.

Harry megragadta Louis kezét, egy könnyed érintés volt, amely úgy tűnt, visszahozta a jelenbe – Louis? Minden oké?

A fiú bólintott. Egy pillanat múlva megszólalt, szavait jól átgondolva – Minden rendben, Harry. Tudom, hogy nem akartál bántani. Csak könnyű véraláfutásokat szereznem, ilyen a bőröm. Megbocsátok neked.

Harry nyelt egyet, a megkönnyebbülés árvízként árasztotta el. Bólintott – Oké, miért nem mész előre, öltözz fel és utána tudunk beszélni.

Louis megfordult, és elindult a szekrénye felé, összeszedve a ruháját. Miközben belebújt a farmerjébe és óvatosan áthúzta pamut pólóját a fején, egy magányos könnycsepp tört utat a szeméből.

El kellett volna mondanom neki az igazat.

--------------------------------

Néhány perccel később megjelent Louis egy telepakolt Doncaster Rovers-es katonazsákkal. Kilépett a szekrények mögül, majd megállt Harry előtt, várva, hogy a másik mit fog mondani.

- Szóval, tudom, hogy fociedzésed lesz, de nem szeretnél most lógni és meginni egy csésze teát vagy valamit? – kérdezte Harry félénken.

Louis felpillantott a padlóról és néhányszor pislogni kezdett, mielőtt válaszolt volna – P-persze, jól hangzik.

A két fiú együtt végigment a zsúfolt folyosón, egészen a parkolóig.

- Akarsz találkozni valahol? – kérdezte Harry, és a másik fiúhoz fordult, miközben haladtak a járdán a kocsijához.

- Én, öh, igazából nincs kocsim – felelte Louis.

- Oh. Nem nagy ügy. Ugorj be, én vezetek – intett a göndör a kocsija felé.

Louis beült az anyósülésre, és bekapcsolta a biztonsági övet – Szóval, hová viszel?

- Voltál már a Fire House Tea-ben?

A fiú elmosolyodott – Nem, de le akartam csekkolni. Úgy hallottam, ott jó teák vannak.

- Oh, nekik vannak a legjobb teáik, amik valaha léteznek– felelte Harry, miközben elindította a kocsit.

A két srác egy-két kissé kellemetlen beszélgetést folytatott, ameddig Harry a pékségig vezetett, ami több háztömbnyire volt az iskolától.

Mikor megérkeztek a teaházba, Harry fellépett a pulthoz és megrendelte a szokásos Tangerine Ginger Herbal teáját, azután a másik felé fordult – Mit szeretnél, Louis?

Halványan elpirult, majd válaszolt – Köszönöm szépen, - kissé szégyenkezve, de hozzátette – elfelejtettem ma elhozni a tárcámat.

- Ne hülyéskedj, direkt így terveztem. Az én ötletem volt. Szóval… mit szeretnél?

Louis ajkai mosolyra húzódtak, az apró csillogás újra felfedezhető volt óceán kék tekintetében – Egy barackvirágos fehér tea jól esne. Köszönöm.

Harry kifizette a két különböző teát, és a pénztárnál várakozott, mialatt Louis elment, hogy keressen egy szabad asztalt. A teaház majdnem üres volt, ő mégis egy, a bolt hátsó részénél levő asztalt választott, távol minden kíváncsiskodótól.

A kiszolgáló elmosolyodott és rákacsintott Harryre, miközben átadta neki a két poharat – Parancsolj, édes.

A göndör ügyet sem vetett a kacér kacsintásra, csak néhány érmét dobott a pénzgyűjtő üvegbe, majd máris csatlakozott Louis-hoz, aki egy kis, két személyes asztalnál várakozott.

- Köszi, Harry – mondta Louis, és belekortyolt a forró italába – Tényleg nem kellett volna.

- Tekintsd ajándéknak – felelte – Mindazok után, amit veled tettem, ez a legkevesebb.

Louis mellkasát mintha tonnás súlyok húzták volna le. Szomorú tekintettel nézett Harryre – Kérlek, ne kérj bocsánatot. Ezek nem olyan vészesek.

- Louis, a zúzódásaid akkorák, mint egy barack. Pont eléggé vészesek.

Igen, de nem ő okozta azokat.

- Csak hagyjuk magunk mögött – ajánlotta Louis – Ami a múltban történt, az a múltban is marad.

Harry enyhén elmosolyodott – Nos, rendben. De mielőtt ebbe belemennénk, muszáj megkérdeznem valamit.

- Kérdezd.

- Miért mondtad el Liamnek, hogy dalokat írok? – kérdezte halkan, kerülve Louis tekintetét.

- Harry, – kezdett bele a fiú – őszintén, egy szót nem mondtam neki. Senkinek sem beszéltem erről.

Harry felnézett, végre bele a társa kék szemeibe. Hosszú szünet után megszólalt – Hiszek neked.

- Köszönöm.

A két fiú folytatta a semmiről való csevegést, mindaddig, míg a teák ki nem hűltek. Mindketten elvesztették az időérzéküket, de egyszer csak Louis megnézte a telefonját, és felugrott az asztaltól.

- Úristen. Most nézem, mennyi idő is van! Mennem kell! M-mennem kell, különben elkések… - ránézett Harryre és elpirulva hozzátette – a munkából.

- Oh, tényleg, hogy megy a munka a pékségben?

- Remekül, – hadarta – még mindig én vagyok felelős a teák elkészítéséért.

Harry elmosolyodott – Újra be fogok ugrani, hogy készíts nekem valamit.

- Jól hangzik, de tényleg mennem kell. Később beszélünk, oké? – kérdezte Louis és sietve megragadta a zsákját – Még egyszer köszönöm a teát.

Mielőtt Harry válaszolni tudott volna, az alacsonyabb fiú már nem volt sehol.

Több, mint aminek látszik - 7. Fejezet

7. Fejezet

Harry nyomorultul érezte magát. A Liammel való összetűzése lecsengett, de azóta mindenki tudott az énekeléséről. Egy egyszerű hobbi, amit mindenki támogat és királynak tart, csak nem Harrynek. Mielőtt megtudták, hogy homoszexuális, a lányok teljesen odavoltak a göndör hajú fiúért, tudva, hogy énekel, a srácok pedig klassznak tartották. Ez mintha ezer éve történt volna. Most viszont társaitól csak a gúnyolódást kapta, mióta ex haverja elhíresztelte ezt egy ebédszüneten.

Szóval igen, Harry nagyon nyomorultul érezte magát. Teljesen maga alatt volt, miközben lehajtott fejjel haladt át a folyosókon. A stratégiája az volt, hogy elkerüli azokat a bizonyos területeket az iskolában, amelyekről tudta, hogy Liam és a bandája a leginkább lógnak. Szinte mindennapossá vált a futballistákkal való összetűzése. Mindezek ellenére, Harry gondolatait csak egy bizonyos focista kötötte le. Egyetlen kérdéstől nem tudott szabadulni – Mi történt Louis-val?

A kékszemű fiút mintha a föld nyelte volna el. Harry az egy nappal ezelőtt történt szörnyű konfrontáció óta nem látta a folyosón. Sosem volt a csapattársaival, valamint Harry az osztályában sem találta.

Harry azóta is aktívan kereste őt; szándékosan járt be az osztályához, de a fiút sehol sem látták. Kezdett aggódni, hogy hogy komolyabb sérülést szerzett neki. Végül is, eléggé nekilökte a falnak. Azt is tudta, hogy az alacsonyabb fiú bőrén rögtön nyoma maradt a szorításának, mikor megrángatta.

Harryben újra és újra az aznap délutáni események játszottak le. Elég nagy fájdalom tükröződött az arcán, ahhoz képest, hogy csak egy szekrénynek lökte neki. Egyértelműen összerezzent, ahogyan az oldalát fogta. Harry lelki szemei előtt már az is megjelent, hogy a fiú sántítva próbálja minél jobban elkerülni a göndör hajút. Nem tudott okozni ekkora károkat egyetlen kis lökéstől, nemde bár?

Harry megrémült, ahogy eszébe jutott, hogy mit mondott neki Louis néhány nappal ezelőtt, „Azt hiszem, mikor tegnap reggel nekimentem valakinek, odacsapódtam a szekrényekhez.”

Homlokráncolva, gondolataiba temetkezve ment következő órájára, mikor arcon csapta a felismerés. Ó, istenem. Egy erőszaktevővé váltam. Liam-mé váltam.

Harry az angol terem közepén állva realizálta, hogy hamarosan becsengetnek, a diákok pedig fel fognak szívódni a folyosókról; azonnal kisprintelt az osztályteremből, hogy megkeressen valakit.

Ideje volt megtalálni Louis Tomlinsont és rendezni a dolgokat.

--------------------------------

Ebédszünete alatt az egész iskolát körbejárta, mégsem járt sikerrel. Biztos volt benne, hogy nem fog még csak a futballisták közelébe sem menni, hogy megkérdezze tőlük, csapattársuk merre is lóghat. Tudta, hogy Niall ha akarná se tudná megmondani, hol van. A srác még mindig dühös volt az alacsonyabb fiúra, amiért „bántotta” a barátját.

A göndör hajú egy frusztrált nyögést hallatott, mikor meghallotta a csengő hangját, ami azt jelezte, hogy az órák hamarosan elkezdődnek. Úgy döntött, megvárja a nap utolsó óráját és újra folytatja a keresést. Harry az utolsó napszakban tanári asszisztens volt, tehát nem nehéz elhagyni az osztályát.

Ha egy sportoló lennék, hol lógnék?

Az egyetlen hely, amire Harry gondolni tudott, az az ebédlő volt, mert Niall egy focista, valamint a srác imádott enni. A fiú azonban ott már nézte. Véletlenszerűen haladt folyosóról folyosóra, majd amikor elhaladt a tornaterem mellett, megtorpant.

Harry megállt a tornaterem ajtaja előtt, mikor eszébe jutott valami. Mi van, ha a többi sportoló is ott van? Vajon bevállalja-e, azért imádkozva, hogy ne legyenek ott és kockáztassa meg annak az esélyét, hogy péppé verik? Vagy, inkább biztosra megy, és megpróbálja holnap megtalálni Louist?

Egy mély lélegzetet vett, majd lassan résnyire nyitotta az ajtót. Úgy döntött, hogy szüksége van a lehető leghamarabb megbeszélni az incidenst Louis-val. Senki sem volt a nagyrészt gépekből álló edzőteremben. Harry már fordult is meg, jobbra véve az irányt, amikor észrevett egy kis fényt, ami az edzőterem túloldalán lévő fitneszteremből jött.

A fiú halkan az ajtóhoz sétált, megörült, hogy volt egy kis ablak az ajtón, ami által a nélkül körül tudott nézni, hogy belépjen a terembe. Amikor az ajtóhoz ért, benézett az apró ablakon.

Az első dolog, amit észrevett, azok az üresen álló berendezések voltak. Végigfuttatta tekintetét a termen, majd jobb oldalt állapodott meg, összpontosítva az egyedüli emberre. Harry ajkain halk zihálás szökött át, miközben befogadta a látványt.

Louis Tomlinson egy nagy piros boxzsák előtt állt; kiverve belőle még a szart is. Tört fehér melegítőnadrágot és egy fehér, testhez simuló tank-topot viselt. Arca kipirult volt és izzadtságcseppek borították. A vékony pamut edzőtrikója nedves volt, ezzel Harrynek megmutatva az alatta vibráló izmokat a mellkasán.

Harry nem tudta nem bámulni a fiút edzés közben.

Louis nagyon jól harcolt a kemény boxzsák ellen. Gyakran vett egy lendületet a bal kezével, mielőtt egymási utáni sorozatokat mért volna le. Lábaival folyamatosan rugózott, gyorsasága miatt mozdulatsorai szinte már összefolytak.

Harry ámultan figyelte Louis lábmunkáját. Tudta, hogy nagyon erősek a lábai, hisz összességében egy futballista volt, de látva ezeket a bonyolult mozdulatokat boxolás közben, lenyűgözte őt, és Harry nem tudott nem mosolyogni, mikor az a gondolat szaladt át az agyán, hogy a fiú valószínűleg remekül tudna táncolni is.

Még úgy is, hogy csukva volt előtte az ajtó hallotta a hangokat, amiket Louis minden egyes ütésekor kiadott. Morgások és nyögések egyvelege töltötte be a szobát, Harry pedig érezte, ahogy arca egyre jobban kipirul és felforrósodik figyelve és hallva mindent.

Valószínűleg megérezhette, hogy figyelik őt, mert Louis abbahagyta mozdulatsorait és gyorsan megfordult, szembenézve az ajtóval.

Harry őrült gyorsasággal vágódott az ajtó oldalához; hátát keményen odanyomta a gimnázium hideg cementfalának.

Vajon észrevette?

Levegőt sem mert venni, lehunyta a szemét és megpróbált minden közeledő lépést meghallani. Szíve olyan erővel verte a mellkasát, hogy még a fülében is hallotta a dobbanásokat.

Visszamerjen fordulni és benézni újra az ablakon?

Eddig látott horrorfilmek képkockái villantak át Harry agyában. Mindenki tudja, hogy van egy olyan pillanat, mikor az áldozat visszafordul az ablak felé és szembetalálja magát a pszicho gyilkossal.

De ez nem egy ijesztő film volt, Louis pedig nem egy félelmetes gyilkos. Ráadásul, a fiúk fitnesz termében volt, ahova bárki bemehetett. A göndör hajú úgy döntött, nem enged az irracionális félelmeiknek, és azt fogja tenni, amit kezdetben akart megtenni.

Néhány mély lélegzetet vett, majd mikor végleg sikerült összeszednie magát, visszament a fitneszterem ajtajához. Megragadta a kilincset, és gyorsan kinyitotta az ajtót, mielőtt még meggondolta volna magát.

- Louis, tudom, hogy pár napja valószínűleg utálsz engem és meg akarsz verni, de csak…

Harry elhallgatott, amint rájött, hogy a fiú nincs sehol.

Na, basszus.

Lassan haladt végig a termen, a fiú öltözőt célba véve. Louis-nak ott kell lennie. Csendben besurrant és óvatosan elindult az egyik szekrénysor mentén. Nem akarta meglepni Lousit, hogy aztán ijedtében egy bal horoggal jutalmazza. Miután látta a kékszeműt boxolni, nyilvánvaló volt, hogy elég erősen be tud húzni bárkinek is, és Harry nem akart törött orral távozni.

Hangokat hallott egy bizonyos irányból, ezért Harry arra vette az irányt. Ahogy közelebb húzódott, realizálta, hogy a zaj valójában énekelés volt.

Kibaszottul énekel. És csodás hangja van!

Harry nem tudta elhinni, hogy ennek a gyereknek, akinek azt gondolta, jó hangja van, ennyire csodás lenne. Még közelebb húzódott, sokkal jobban szerette volna hallani ezt a gyönyörű hangot, ami betöltötte a teret.

Ahogy egyre közelebb lépett, úgy vált az éneklés hangosabbá és tisztábbá, rájött, a vágya az volt, hogy még többet hallja ezt a csodálatos hangot, talán ezért is hagyta figyelmen kívül a döntő részleteket.

Louis a zuhany alatt volt.

Harry érezte, hogy a szeme kiesik a helyéről, mikor meglátta a fiút neki háttal állva a zuhanyzóban, meztelenül. A vízcseppek végigfutottak a tarkóján és a nyakán, a tusfürdő habja pedig tónusos izmait kiemelve folytak végig testén.

Ahogy a szeme követte a habok nyomát, azonnal hálás volt, hogy a zuhanyzók között lévő cement elosztó megakadályozta, hogy meglássa Louis azon testrészeit, amiket nem szabadott volna.

A fiú azon gondolkodott, hogy inkább kimegy a zuhanyzóból, de a másik énekhangja szinte transzba ejtette. Lábai mintha odaragadtak volna a kemény, koszos padlóhoz.

A hangja olyan, akár egy angyalé.

Harryt annyira lenyűgözte Louis éneklése, hogy nem hallotta, amint a zuhanyzóban lévő vizet elzárják. Távolinak tűnt, és már hiányolni kezdett neki a hang, álmélkodott, Louis pedig közben megfordult, megragadta a törülközőjét, majd néhány lépést tett kifelé, közben egy olyan dalt énekelve, amit Harry ezelőtt még nem hallott.

Abban a pillanatban, ahogy Louis észrevette a közönségét, ajkai közül egy meglepett sóhaj szaladt ki.

Rögtön megtorpant, aminek az lett a következménye, hogy a nedves csempepadlón majdnem elcsúszott. Önkéntelenül is, de jobban megigazította magán a törülközőt, csípőjén felhúzta az anyagot, próbálta minél jobban eltakarni magát. Végül Harry rémült szemeibe nézett.

- Harry! Mi az isten?

Több, mint aminek látszik - 6. Fejezet

6. Fejezet

Azon az estén, mikor a vacsora volt, egyikük sem hozta föl a Louisval való nézeteltérést. Anne és a két fiú csak élvezték az extra nagy pizzát, amelyet Niall kért, közben könnyedén beszélgettek. Senki sem akarta felhozni „azt” a témát; ezért úgy döntöttek, hogy simán csak figyelmen kívül hagyják. Harry sosem látta még olyan dühösnek a barátját, mint akkor, mikor a pályáról sétált le. Tudta, hogy Niall kedvelte a kékszemű futballistát és elég szoros barátság alakult ki köztük. A fiú már-már bűnösnek érezte magát a történtek miatt. Louis elvégre nagyon ijedtnek tűnt, mikor kiabáltak vele; különösen akkor, mikor Niall kezet emelt rá.

Tudat alatt Harrynek kínos érzése támadt, hogy több lehet a dolgok mögött, több, mint amit látni vélt Louis szemében. A felszín alatt talán még több rejlett, mint a sima focista külsejében.

---------------------------------

A következő napok meglepően eseménytelenül teltek. Liam és Zayn is békén hagyták most a göndör hajú fiút, és a kínos összetalálkozásokat is sikerült elkerülnie Louis-val, valamint Niall is abbahagyta a véleménye kinyilvánítását, miszerint Louis mennyire „terrorizálta” a fiút.

Harry még mindig érzett egy kis bűntudatot, amiért Louist mindenki erőszakosnak állította be. Látta az alacsonyabbik srácot az utóbbi napokban a folyosón elsétálni, és észrevette, hogy a fiú elvesztette szokásos mosolyát és szikrázó tekintetét. Ugyancsak rosszul érezte magát, hogy Niallt Louis ellen fordította. A srác nagyon szerette a másikat; tudta Louisról, hogy egy remek haver, most viszont már egy teremben sem akart lenni vele. És ez egy nagyon elcseszett helyzet volt.

Ezért döntött úgy, hogy helyre fogja ezt az egészet hozni. Megmondja Niallnek, hogy egy félreértés az egész, és hogy nem kell többet úgy viselkednie az alacsonyabb fiúval. Hogy utána megint láthassa azt a bájos mosolyát.

Várj, mióta érdekel engem az, hogy lássam a mosolyát? Harry teljesen leblokkolt, és folyamatosan csak ezen agyalt. Na, nem mintha Harry nem találta volna Louist vonzónak vagy ilyesmi. Nos, legalábbis nem igazán. Elismerte, hogy a fiúnak gyönyörű szeme van, ami még vonzóbbnak tűnt, mikor elmosolyodott. Nem tagadja, hogy bár Louis alacsony volt, mégis elég jól nézett ki, ráadásul izmos is.

Harry érezte, amint ajkai mosolyra húzódnak, mikor eszébe jutott, milyen hihetetlenül szexin futott Louis a pályán, ahogy elrúgta a labdát és –

- Mit mosolyogsz, Styles? – Harry, mikor meghallotta a hangot, gyorsan endezte a vonásait és megfordult. Ilyenkor általában csak ignorálni szokta a másikat, de most volt benne valami, ami azt súgta neki, hogy vágjon vissza.

- Mi van, Liam – mordult fel Harry, hangja méreggel volt tele – már mosolyogni sem lehet?

A srác egy pillanatra megdöbbent, mikor Harry visszabeszélt neki, de nem hagyta annyiban, rögtön visszaszólt – Ami azt illeti, neked nem!

- Jó tudni – Harry egyszerűen csak a szemét forgatta. Megfordult, hogy tovább menjen, de egy kéz megrántotta a karját.

- Mióta ugatsz nekem vissza, buzi?

A fiú összeszűkítette a szemeit – Ez az egyetlen sértés, amit a fejletlen agyaddal ki tudsz találni?

- Nem, – válaszolta Liam, meglepte Harryt, hogy nem ütötte meg őt azonnal – de ez az egyetlen sértés, ami szíven üt. Utálod, mikor az emberek buzinak vagy homárnak hívnak. És ezzel legbelül egyet is értesz szégyenkezve, mert tudod, hogy undorító. De azt is tudod, hogy semmit sem tudsz tenni az ellen, hogy ez megváltozzon; ezért fájnak ennyire azok a szavak.

Harry csak állt ott, hallgatva Liam szavait. Tudta, hogy nincs igaza, nem szégyellte a szexualitását, de a szavak attól még mindig fájtak. Minden egyes alkalommal úgy szakították át a szívét, mint egy kés. Harry lehajtotta a fejét, amint megérezte a szemében az égető érzést.

- Aww, a szegény baba most sírni fog? – gúnyolódott Liam – Szükséged van rám, hogy elvigyelek a nézőtérre, hogy elénekelj egy szomorú kis dalt?

Harry hirtelen kapta fel a fejét – Mit mondtál?

- Jól hallottad, tudom, mit szoktál csinálni, miután mi… együtt lógunk. Amúgy elég hízelgő; amennyi zenét írsz rólam.

Harry azt sem tudta, mit mondjon. Fogalma sem volt róla, honnan jött rá Liam, hogy szokott zenélni. Ez volt az egyetlen félelme, amit a másik rögtön kiszúrt, ezzel elvéve az összes menekülő útját a fájdalomtól.

- Áruld el, a szerelmes dalok is rólam szólnak, buzi?

Harry kirántotta karját Liam kezei közül, és elrohant. Érezte, ahogy könnyei szabad utat nyernek, és nem tudta elhinni, hogy ez a bunkó örömét leli ebben.

Semmit sem látott, és nem is figyelt oda, hogy merre rohan, éppen ezért mikor a sarkon fordult be, egy meglepett "Ommmphh" hangot adott ki, miközben egy test csapódott neki.

- Jesszus, ember! Sajnálom; nem láttalak… oh, szia, Harry – kezdett szabadkozni Louis, de meglátta a fiú könnyektől csillogó szemeit – Hé, jól vagy?

Miután visszanyerte az egyensúlyát, Harry felnézett a fiúra, aki mellette állt. Nem szólt egy szót sem.

Te voltál az, aki elmondta Liamnek a titkomat.

Louis aggodalmasan nézett a göndörre – Harry, mi a baj?

A fiút hirtelen öntötte el a harag, ujját vádlón emelte Louis arca felé – Neked mi a fasz bajod van? – gúnyolódott.

Louis egy zavart pillantást vetett rá, melyben enyhe pánik keveredett – Harry, én…

- Nem – vágott a szavába – Én beszélek. Te meg csöndben maradsz.

Louis tátott száját gyorsan összezárta.

- Becsaptál engem! – közeledett, mire az alacsonyabbik a fal felé kezdett hátrálni.

Louis megrázta a fejét, fogalma sem volt arról, amit a göndör hajú fiú mondott, de nem akarta megkockáztatni, hogy Harry netalántán megütné. Látta, hogy valami miatt most nagyon dühös.

- Beszéltél Liamnek a zenémről – Harry nekitolta a másik fiút a falnak, úgy nézve le rá – Bíztam benned.

Louis lehunyta a szemét és mély levegőt vett, ezzel próbálva kitalálni, hogy mi történhetett – Harry, én…

És ismét elszakadt nála a cérna.

Ezúttal viszont Harry teljesen elvesztette az irányítást a teste felett, megragadva az alacsonyabbik fiú vállát rázta meg őt – Azt mondtad, senkinek nem mondod el!

Louis összerezzent és megpróbálta a vállát kiszabadítani.

- Egész végig igazam volt, csak azért akartál barátkozni velem, hogy utána ki tudj gúnyolni! – kiáltott fel Harry, majd erősen megragadta a fiú karjait, zúzódásokat hagyva ott.

Louis megrázta a fejét, nem bírta visszafogni az apró sikolyát, ami ajkai között szökött ki.

A fájdalmas hang elég volt ahhoz, hogy kirángassa Harryt az elsötétült elméjéből, és azonnal elengedje a karcsú fiút.

Louis a padlóra esett, és gyorsan hátrébb csúszott Harrytől, átölelve magát, de a fájdalmas érzésre, amit a kezén érzett, azonnal megrándult.

Harry gyomra összeszorult, amint meglátta, mit tett.

- L-louis, nagyon sajnálom – közölte, és közelebb lépett a megrémült fiúhoz, aki még mindig a folyosó padlóján hevert összegömbölyödve – É-én nem akartam ezt… kérlek, annyira sajnálom.

Louis felnézett rá, a könnyek lefolytak az arcán – N-ne érj h-hozzám – dadogott, majd vett egy mély lélegzetet.

Harry szégyenkezve nézett rá. Eddig még sosem emelt kezet senkire. Mindenkinél jobban tudta, milyen érzés, mikor ezt teszik vele. Tudta, milyen nekicsapódni a szekrényeknek és mikor úgy kezelik, mint egy darab szemetet. A bűntudat mardosni kezdte belülről.

- Louis, kérlek. Hagy segítsek – érezte, hogy könnyei utat törnek a szeme sarkából.

A másik fiú csak a fejét rázta, majd felállt a padlóról. Összerezzent, ahogy a kezét a szekrény hideg fémjének támasztotta. Harryre pillantott még mindig könnyes szemekkel – Azt hittem, te különb vagy tőlük.

Majd elsétált Harry mellett, aki csak állt ott, szégyenkezve és hitetlenkedve, amiatt, amit az imént tett.

Több, mint aminek látszik - 5. Fejezet

5. Fejezet

Harry tajtékzott a dühtől, miközben kiviharzott a nézőtérből. Hogy is hihette, hogy Louis más, mint a többi ember ebben a pokolban? Olyan dühös volt, hogy észre sem vette Niallt, mikor kicsapódott a folyosóra.

- Whoa, Harry! Minden oké?

Harrynek le kellett nyelnie a haragját, megpróbált a szokásosan nyugodt stílusában beszélni – Oh, Niall, észre sem vettelek – felelte, és arrébb söpört néhány arcába lógó tincset.

- Semmi gond. De te jól vagy? Elég… idegesnek tűnsz – mondta neki Niall.

- Dehogy, jól vagyok. Ne aggódj. De most megyek az osztályba. Találkozunk este a meccsen. Szerintem anya el akar utána minket vinni pizzázni, oké?

- Öö, oké, jól hangzik. Azt hiszem, később találkozunk – Niall egyre jobban zavarodott össze, és csak figyelte a barátját, aki ellépve mellőle sietett a terem felé.

Niall még mindig ott állt, megpróbálva kitalálni, mi is lehetett a baj, mikor a nézőtér ajtaja kinyílt, felfedve ezzel egy másik alakot.

- Louis? – kérdezte, ahogy felismerte a most feldagadt, vörös szemű fiút – Haver, mi a baj?

Louis felnézett a padlóról, nyilvánvalóan meglepődött, hogy valaki a folyosón állva figyeli őt. Hüvelykujjával gyorsan letörölte a könnyeket és megköszörülte a torkát.

- J-jól vagyok, Niall. Nincs miért aggódnod, de nekem most rohannom kell. Találkozunk este a meccsen? – meg sem várta a választ; újból a padlóra nézett, és tovább haladt a folyosón, sietve a következő órájára, ami pont ellentétes irányban volt, mint amerre Harry ment néhány perccel ezelőtt.

Niall tovább állt a folyosón, most már végképp összezavarodva. Csak az járt a fejében, hogy „vajon mi a fene történhetett”.

---------------------------------

Harry követte édesanyját föl a stadion lépcsőin, egy sor ülést keresve a lelátón. Harrynek lassan telt a délutánja, mivel folyamatosan Louis-n járt az esze, ami történt az ebédszünetben. Vajon túlreagálta? Nem akarta elhinni, amit a fiú tett, ha valaki más tette volna ezt, nem érdekelné. Viszont ha Louis tényleg a barátja akart volna lenni, nem kellett volna rosszul éreznie magát mikor bántották, de valamit tehetett volna annak érdekében, hogy megállítsa a többieket.

- Ez annyira izgalmas! – mondta Anne a fiának miután leültek, ezzel megszakítva Harry gondolatmenetét – Még nem láttam Niallt ebben a korosztályban játszani.

Harry elmosolyodott anyja szavain – Nem tudom elhinni, hogy velem akartál jönni, anya. Általában végig unatkozni szoktál, mikor focimeccset nézek a tévében.

Anne úgy tett, mintha megsértődött volna, ezért a fia gyorsan hozzátette – De ezt egyáltalán nem bánom, anya. Imádok veled lenni. És tudod, szebbé tetted Niall életét azzal, hogy utána pizzázni fogunk.

A szavak hallatán felragyogott a szeme; nagyon jól ismerte Niallt. Olyan volt neki, mintha a második fia lenne, Harry testvére. Hihetetlenül örült neki, hogy Harry mellett maradt, mikor az elárulta a titkát. Tudomása sem volt arról, mi történhetett az iskolában, de tudta, hogy Harrynek nem éppen az volt élete legjobb időszaka. Azzal, hogy vett Niallnek pizzát, tudatni akarta, hogy mennyire hálás a fiúnak.

Néhány pillanattal később hangosan felhangzott a hangosbemondókon, ezzel Harryt és Annet megzavarva – És most köszöntsük a Doncaster Rovers csapatot!

Mindenki felállt és ujjongott, mikor a fiúk az iskola színeiben kiözönlöttek a pályára, izgatottan integetve mindenkinek.

És a játék elkezdődött. Harry már majdnem elfelejtette, milyen nehéz lépést tartani a labdát figyelve, ahogy azt a játékosok ide-oda rúgták. Elég közel ült a pályához, hogy lássa, milyen erős a két csapat. A játékosok arcán folyt a veríték, miközben futottak és megpróbálták maguknál tartani a labdát az ellenfeleik ellen. Látta, ahogy Niall Liamnek rúgja a labdát, aki visszabillentve a labdát kezdte irányítani, amerre ő akarta. A lába folyamatos kontextusban volt a labdával, és a közönség csak nézte, mikor a levegőbe rúgta, az ellenfél kapuja felé. Harry visszatartotta a lélegzetét, miközben a kapus megpróbálta elkapni a labdát.

- Gól! – tájékoztatta a hangosbemondó a már így is éljenző rajongókat. Nem számított, milyen szörnyűnek tartotta Harry Liamet, mint embert, nem tagadhatta, a fiú pokolian jó futballista.

A játék hátralévő ideje szintén izgalmas volt; a rivális csapat egyik tagja lesérült, két játékos majdnem egymásnak ugrott és mindenki rengeteget futott oda-vissza. A végeredmény szoros volt, hat öt lett; a hazai csapat javára.

Mikorra a meccs véget ért, Harry már majdnem szomjan halt; ezért elment egy pohár vízért, míg Anne a pálya fele ment le, Niallért, hogy utána indulhassanak pizzázni.

- Niall! – kiabálta Anne a fiúnak, aki széles mosollyal közeledett felé egy másik fiúval, akit még ezelőtt nem látott – Csodálatosan játszottatok. Látszott, hogy szívetek-lelketek beleadtátok.

Niall a nőnek egy bugyuta vigyort villantott – Hé Anne! Úgy örülök, hogy eljöttél. Ő itt Louis! Egy az új játékosaink közül; többször lopta el a labdát és még gólt is rúgott! – borzolta össze a haját az alacsonyabbiknak.

- Szia, Louis, tiéd a 17-es szám, nem igaz? Nagyon szurkoltam neked, mikor berúgtad a labdát! Nagyszerűen játszottál.

Louis kissé elpirult a bóktól – Köszönöm, asszonyom.

- Vettem egy kis pizzát, hogy megünnepeljük a győzedelmeteket. Nem akarsz csatlakozni? Vagy esetleg más programod van a családoddal?

- Uh, nincs semmi programom velük, – mondta halkan Louis – este dolgozni mentek.

- Nos, akkor velünk kell jönnöd – válaszolta Anne valódi mosollyal – Én fizetek.

Louisnak hatalmas mosoly derült az arcára, majd ránézett Niallre, aki bőszen bólogatott a fejével – Persze, nagyon örülnék neki. Köszönöm szépen.

- Én örülök, hogy velünk tartasz – válaszolta Anne.

- Szóval, merre van Harry? – kérdezte Niall.

Louis lélegzete elakadt a szavak hallatán.

- Elszaladt egy kis vízért. A nagy szurkolástól teljesen kiszáradt a torka. Bár szerintem hamarosan vissza fog jönni… oh! Ott is van… - nézett el Anne a fiúk válla között, ezzel a fia bekerült a látóterébe.

 Niall megfordult és intett a barátjának – Harry, told ide a segged! Éhes vagyok!

- Nyugi, Niall, tudod, hogy a pizza nem megy sehova… - mondta Harry, miközben hozzájuk tartott, de azonnal lefagyott, amint észrevette, hogy Louis az anyja és a haverja mellett áll. Érezte, ahogy a harag azonnal elönti a testét – Louis? Mi a faszt csinálsz te itt?

Anne leesett állal meredt a fiára – Harry, ne beszélj ilyen csúnyán.

Louis még mindig ott állt, ledöbbenve, majd lassan összeszedte magát – Anne az anyukád, Harry? Azt hittem… Úgy értem, nem vettem észre… - dadogott – É-én csak, eszembe jutott, hogy haza kellene mennem. É-én sajnálom.

Anne teljesen összezavarodott. A hebegő fiúra nézett, aztán a fiára, aki füstölgött a haragtól. Lassan kezdtek összeállni neki a darabkák – Ó, te vagy Louis.

Louis zavartan nézett rá, szemöldökét ráncolva, miközben gondolatok sokasága rohanta meg, ’Ismer engem? Harry mesélt rólam?’

- Te vagy az a bunkó, aki állandóan zaklatja a fiamat az iskolában!

- Mi? Nem, én… - hebegett Louis, és akaratlanul is hátrébb lépett a nőtől, aki kiabálni kezdett vele.

- Na ide hallgass, mert csak egyszer mondom el, - mondta Anne immáron teljesen felé fordulva, ráadásképp még a mutatóujját is rászegezte – Nem érdekel, hogy most te vagy az új sztár ebben az iskolában, de ha ezek után egy szót is mersz szólni a fiamhoz, személyesen intézkedek róla, hogy kicsapjanak!

Louis teljesen meg volt rémülve. Egy szót sem tudott kinyögni, érezte, hogy alig kap levegőt.

Niall is közelebb lépett a most már remegő fiúhoz – Most komolyan zaklatod Harryt? Miért kell ezt csinálnod? Azt hittem barátok vagyunk! És az én barátaim nem bántják Harryt!

Louis levegő után kapkodott, ami teljesen elfogyott a tüdejéből. Kétségbeesetten meg akarta védeni magát; elmondani nekik, hogy tévednek, de a szavak csak nem akarták elhagyni a száját. Csak hátrálni tudott a két dühös személy elől, akik kiabáltak vele.

- Hogyha meglátom, hogy bántani mered, én magam fogok gondoskodni rólad! Megértetted?  - kiáltotta Niall. Louis tágra nyílt szemekkel nézett rá, mire Niall ökölbe szorított kezekkel kérdezte meg újra – Megértetted?

Niall tudta, hogy sosem ütné meg az alacsonyabb fiút, egyáltalán nem volt az az erőszakos fajta. Louis azonban ezt nem tudta. Lelki szemei előtt lepergett, ahogy bevernek neki egyet, ezért automatikusan hunyta le a szemét és húzódott el a magasabb fiútól, kezeivel védve az arcát.

Mind Anne, mind Niall túlságosan dühös volt ahhoz, hogy észrevegyék, valójában Louis valójában mennyire megijedt.

Harry azonban meglátta; nem tudta figyelmen kívül hagyni Louis szemében a jeges rémületet, amikor kiabáltak vele. Tiszta félelmet olvasott ki belőlük. Tény, hogy ő is dühös volt Louisra, mégis, Harry szíve kissé megsajdult, látva ezt a törékeny fiút, aki reszketett félelmében.

- Srácok, elég lesz – mondta Harry, miközben anyját és Niallt is húzni kezdte karjuknál fogva az ellentétes irányba – Menjünk enni.

Anne úgy tűnt, engedett a fiának és hátat fordított Louisnak, de Niall még egy pillantást vetett rá, miközben kiejtette száján a szavakat – Nem tudom elhinni, hogy korábban még védtelek.

Louis nyelt egyet és nézte, ahogy hárman elindulnak le a pályáról. Nem tudta megállapítani, mégis úgy érezte, mintha beteg lenne. Több magányos könnycsepp is utat tört magának, mikor végre megtalálta az erőt a lábában, hogy elsétáljon a lelátót elválasztó cement falhoz.

Bizonytalanul csúszott le a hátát megvetve a falon, majd lerogyott, térdeivel eltakarva a fejét, és csak remélte, hogy a föld alatta egyszer csak szétnyílik, és elnyeli.

Több, mint aminek látszik - 4. Fejezet

4. Fejezet

Hétfő délután volt, ebédidő, mikor Harry az iskola előadótermében találta magát. Minden egyes nap, mikor bántották, idejött, megragadta az egyik gitárt, majd elénekelt egy dalt, kifejezve az érzéseit. Szüksége volt erre a menekülőútra. Nem olyan rég nagyon csúnyán belefutott Liambe. A szó szoros értelmében. Harry véletlenül esett neki az ex-barátjának, aki ezt nem díjazta. A padlóra lökte a göndör hajú fiút, azzal vádolva, hogy molesztálni akarta, majd gyomron rúgta. Nem volt olyan erős, de azért mégiscsak egy rúgás volt.

Harry megrázta fejét, ezzel a haragját és könnyeit kijjebb rekesztve, ujjait pedig a gitár húrjain mozgatta, elkezdve énekelni egy dalt, amin épp dolgozott.

„Úgy érzed, összeomlasz?

Úgy érzed, nincs helyed,

Mintha sehová sem tartoznál

És senki sem ért meg?

El akarnál menekülni?

Bezárni magad egy szobába

Egy rádió mellett, ami olyan hangosan szól

Hogy senki sem hallja a sikolyaidat?

Nem, nem tudod milyen érzés ez

Mikor semmit sem érzel helyesnek

Nem tudod milyen érzés ez

Milyen lehet nekem

Bántani

Elveszettnek lenni

Sötétségben élni

A rúgások, mikor már fekszel

Az érzés, mikor lökdösnek

Egyre közelebb az összeomlás szélére

És senki sincs, hogy megmentsen

Nem, nem tudod, milyen érzés ez

Köszöntelek az életemben.”

Harry annyira belemélyedt az érzéseibe, és a szavakba, amit énekelt, tudomása sem volt arról a hozzá közel álló személyhez, aki hallgatta őt énekelni. Egészen addig, mígnem befejezte, megérezte, hogy figyelik.

- Gyönyörű hangod van.

Harry kissé megugrott, azonnal felpillantva – Louis, mit csinálsz itt?

- Valójában téged kerestelek.

Harry értetlenül nézett a fiúra – Miért?

Louis egy pillanatig kényelmetlenül fészkelődött, mielőtt válaszolt volna – Csak beszélgetni szeretnék, megismerni téged.

- Meg akarsz ismerni engem? – kérdezte, meglepte, hogy egy focista nem akar semmit sem tenni vele.

- Igen, elég távolságtartónak tűnsz.

Harry összehúzta a szemét – Te most át akarsz baszni? Ez valami gonosz kis terve Liamnek vagy Zaynnek, hogy még többet tudjanak rajtam röhögni? Vagy még jobb, egyedül hagysz, aztán pedig kiütsz a fenébe?

- Nem, Harry – felelte Louis nevetve – Komolyan mondom. Ez az, amit próbálok elmondani neked az elmúlt néhány napban. Én nem olyan vagyok, mint a többi focista. Nem akarlak bántani.

Harry elmosolyodott, miközben a mellette álló kék szemeibe nézett. Nos, ki tudja, gondolta Harry, talán Louis Tomlinson tényleg törődne vele.

- Hát, ebben az esetben gyere, ülj le, beszélhetünk – Louis visszamosolygott, és helyet foglalt Harry mellett a színpadon.

Louis és Harry a maradék ebédszünetet az előadóteremben töltötte. A kettejük közt zajló beszélgetés szabadon folyt. Harry már-már úgy érezte, mintha régi barátok lennének. Sok mindenről beszélgettek, de bármi lehetett az, mindig visszakanyarodtak a zene témájához. Louis megtudta, hogy Harry írja a saját dalait, és lenyűgözte, mikor kiderült, hogy az imént hallott dal is az egyik szerzeménye. Harry megdöbbent, hogy egy focistát is érdekelheti a zene. Azon meg még jobban, mikor Louis leült a zongora elé és egy gyönyörű dalt kezdett játszani.

 - Wow, Louis, fogalmam sem volt róla, hogy zongorázol – mondta Harry, és figyelte a fürge ujjakat, amik a krémszínű billentyűkön mozogtak.

Louis csak a fiúra mosolygott, miközben a zene, amit játszott, gyengéden lengte át őket – Rengeteg dolog van, amit még nem tudsz rólam, Harry.

- Kezdem észrevenni.

- Te zongorázol? – kérdezte Louis, miután befejezte a dalt.

- Nem igazán, nem. Vettem néhány órákat, mikor még kicsi voltam, de a zongoratudásom nagyjából megállt a Marie-nek volt egy barija dalnál.

Louis hátrahajtott fejjel engedett ki egy nagy nevetést; egy nevetést, amit Harry valójában kezdett élvezni – Hé, viszont azt az egyet elég jól játszottam el!

Louis megint csak kuncogni kezdett, felbátorodva nem rejtette el a vigyorát. Mostanra már Harry is nevetett, és kicsit arrébb tessékelte Louist, miközben ujjait ropogtatta és a vállával körözött egyet, „bemelegítve” azt. Louisnak nagyon szórakoztató volt azt látni, hogy ennyire komolyan veszi azt a gyerekkori dalt. Mikor elkezdett játszani, Louis megragadta a lehetőséget és énekelni kezdte a dalt.

A dal végeztével Harry a másik fiúra nézett, akit mintha az éneklés kicsit zavarba ejtett volna – Louis, gyönyörű hangod van.

- Oh, ugyan már, dehogy – válaszolta Louis elpirulva a bóktól, majd felállt a zongorától.

- Nem, én komolyan gondoltam – mondta komoly hangon Harry.

- Nos, te vagy az első ember, aki hallott engem énekelni. Mindenki más azt gondolja, hogy a hangom túl magas és furcsa hangzású.

Harry összeráncolta a homlokát – Hát, akkor azok az emberek tévednek. A hangod megnyugtató és nagyon jól illik a zongorához. Énekeltél már valaha, miközben játszottál?

Louis a fejét rázta – Nem igazán. Leginkább azért játszok, mert ez egy jó menekülési mechanizmus.

Harry egy zavart pillantást vetett rá.

- Szeretek játszani, mikor van egy kis szabadidőm; ezzel elmenekülhetek a valóságból – magyarázta.

- Pontosan ezt érzem, mikor dalokat írok és gitározok – mondta Harry – Valójában ez az egyetlen olyan dolog, azokon a napokon, ami után jobban érzem magam, mikor bántanak. És ezt senki más nem tudja, Niall kivételével. Nem akarom, hogy ezt az egy menekülési módomat is tönkre tegyék. Nem tudom, hogy bírnám kezelni, ha Liam vagy Zayn elvenné ezt tőlem.

- Ne aggódj, Harry, megőrzöm a titkodat – mondta Louis – Akkor ezért voltál itt? Liam miatt, amit korábban csinált veled a folyosón?

Harrynek elkerekedett a szeme – Te az egészet végignézted?

Louis kissé elszégyellte magát, amiért ez az információ kicsúszott a száján – Igen. Nézd Harry, sajnálom. Bárcsak tudtam volna valamit tenni, hogy megállítsam.

Harry megrázta a fejét és felállt a zongorától, most már képes volt lenézni az alacsonyabb fiúra – Tehettél volna valamit, Louis. Mondhattál is volna, akármit. Vagy akár fel is segíthettél volna a padlóról. Ha valóban a barátom akarnál lenni, legalább egyszer kiálltál volna mellettem…

- Harry, én az akarok… ez csak… én… én… - hezitált a homlokát ráncolva, nem találta a megfelelő szavakat.

- Oh, istenem! Te is ugyan olyan vagy, mint ők, semmiben sem különbözöl! Te is szégyellsz velem mutatkozni. Mert egy undorító buzi vagyok, és nem akarod, hogy tönkretegyem a tökéletes heteró srác és futballsztár hírneved. De ne aggódj, Louis, teljesen megértem. Egyedül azt sajnálom, hogy ennyi idő telt el, mire erre rájöttem, és hogy annyi időt elvesztegettem, azt remélve, hogy elég érdemes vagy arra, hogy ezeket az időket veled töltsem – ezzel Harry sarkon fordult, és a nézőtér kijárata felé kezdett rohanni.

Louis teljesen letaroltnak tűnt – Harry, kérlek – kiáltotta – Esküszöm, nem vagyok olyan, mint ők – azonban már mindegy, mit mondott; csak nézte, ahogy a fiú elrohant előle, és hangos csattanással becsapta a nézőtér ajtaját.

Harry olyan gyorsan rohant el, hogy nem is látta a könnyeket, melyeket Louis hullajtott. Túl messze volt ahhoz, hogy meghallja az elcsuklást a hangjában, miközben az utolsó szóval küzdött.