Több, mint aminek látszik - 8. Fejezet

8. Fejezet

Uramistenuramistenuramisten.

Harry kővé dermedt, álla pedig valahol a padlón volt. Szemei teljesen elkerekedtek. Nem tudott megszólalni, képtelen volt egy lépést is tenni és tekintetét elszakítani a lenyűgöző látványtól.

Louis Tomlinson öt lépésnyire állt tőle, egy szál törülközőben.

Ha azt egyáltalán törülközőnek lehetett hívni. Sokkal kisebb volt, mint az összes többi, sőt, közelebb állt a mérete egy arcmaszkéhoz.

Világosbarna hajából még mindig csöpögtek a vízcseppek, könnyedén legördülve enyhén cserzett arcán. Harry nyöszörgött, miközben figyelte, ahogy az egyik csepp végiggördült arcélén, egészen a nyakáig. Lenyelte a torkában lévő óriási csomót, mikor észrevette, hogy ugyan az a vízcsepp alakul ki izmos hasfalán, majd végigfolyik egészen a törülközőjéig.

- Harry? – kezdte Louis újból, arcán még mindig látszott a sokk és a teljes zűrzavar. Megszorította törülközője szélét, közben továbbra is a fiút nézte, várva a válaszára, de az egy szót sem szólt – Harry?

A megnevezett többször is pislogott, megrázva a fejét, tekintetét pedig végre a fiú arcára vezette. Ajkai úgy mozogtak, mintha valamit mondana, de egy hangot sem hallott.

Louis ugyan úgy bámulta, felhúzott szemöldökkel, várva, hogy a bongyori végre mondjon valamit, bármit.

Egy örökkévalóság után Harry agya végre ismét oxigénhez jutott és ki tudott alakítani összefüggő szavakat.

- É-én, mármint, umm… - hezitált, majd úgy döntött, hogy őszinte lesz – Beszélni akartam veled.

Louis csak állt ott, kifejezéstelen arccal.

Harry nyelt egyet, majd folytatta – Muszáj bocsánatot kérnem. Amit tettem, borzasztó volt, és fogalmad sincs, mennyire sajnálom.

Louis még mindig nem mondott semmit, arckifejezése viszont fájóvá vált, amitől Harry gyomra bukfencet vetett.

- Louis, kérlek – könyörgött, közelebb lépve a fiúhoz – Napok óta kereslek. Annyira aggódtam érted. Meg tudnánk ezt beszélni, kérlek?

A fiú még mindig nem volt hajlandó megszólalni. Csak nézte Harry kidobott kölyökkutya tekintetét.

A göndör hajú hangosan sóhajtott, lehajtva a fejét – Sajnálom – suttogta meggyötörten. Megfordult, hogy elhagyja az öltözőt, de Louis ugyan olyan gyenge hangja megállította.

- Csak… hagyj felöltözni, oké?

Harry lehunyta a szemeit és megkönnyebbülve felsóhajtott, visszafordulva a fiúhoz bólintva – Oké – mondta mosolyogva.

Louis megfordult, hogy elmenjen átöltözni, de a másik azonnal meglátta a hátát. Többféle színű és formájú zúzódás borította, melyek hátát és bordáját tarkították.

- Louis! – kiáltott fel Harry, kezét a szája elé kapva.

A fiú kérdőn, felhúzott szemöldökkel fordult vissza.

- A-a hátad! – dadogott és ujjaival a másik háta felé bökött.

Louis azonnal rémültté vált. Arcából kifolyt a szín, szemei pedig ide-oda villogtak, lehetséges menekülő utat keresve.

- E-ez semmi… - dadogta.

- Louis, kérlek, hagy nézzem meg – kérte Harry.

A fiú megrázta a fejét, egy nyilvánvalóan hamis mosolyt villantott – Ne aggódj, Harry, őszintén, jól vagyok. Ez csak a foci miatt van – nézett lassan Harryre, várva, hogy az elhiggye a történetet. Szerencsétlenségére, nem hitte el.

- Komolyan mondom, Louis. Hadd lássam.

Ismét megrázta a fejét, próbált elindulni. Még gyorsan egy könyörgő pillantást küldött a másiknak – Csak fel akarok öltözni.

- Kérlek, – könyörgött Harry, egyre inkább aggódni kezdett – hadd győződjek arról, hogy jól vagy.

Az alacsonyabb fiú egy kis ideig hezitált, majd megadóan lehajtotta a fejét és megfordult, megmutatva a hátát Harrynek. Az ellenkező irányban lévő falra nézett, lehunyta a szemét, amint meghallotta a göndör hajú kiáltását. Harry Louis felé lépett, ujjait óvatosan a bal vállán lévő elszíneződött foltra helyezte.

A fiú összerezzent a hirtelen érintésre, kicsit összébb húzva magát.

Harry érezte, amint szíve egy millió darabra törik, ahogy a zúzódásokat vizsgálta.

- Louis, – mondta lassan, és lágyan megfordította a fiút, hogy szembe tudjon nézni vele – ezt orvos látta már?

Az alig láthatóan rázta a fejét. Szégyenkezve nézte a padlót, kerülve Harry tekintetét.

- De a bordáid, Louis, lehet, el vannak törve vagy valami.

 - Mondtam, hogy jól vagyok – állította – Most hagynál kérlek öltözni?

Harry aprót bólintott, és gyorsan hozzátette – Beszélnünk kell erről. Elmondtad bárkinek is, hogy mi történt?

Louis szemei elkerekedtek rémületében, gyorsan megrázta a fejét – Nem! És nem mondhatod el senkinek! Ígérd meg, hogy nem szólsz erről senkinek! – érezte, amint légzése megemelkedik a gyors és dühös levegővételek miatt.

Harryt kicsit zavarba ejtette a hirtelen kitörés, de válaszolt – Louis, minden rendben. Csak azt hittem, hogy szükséged van, hogy valaki lásson és megbizonyosodj arról, hogy semmid sem tört el.

- Jól vagyok, Harry. Őszintén.

- Annyira sajnálom – mondta a göndör – Sosem kellett volna olyan erősen a szekrénynek lökjelek. Nem tudom elhinni, hogy ilyen súlyosan megsérültél amiatt, ami pár napja történt.

 Louis felkapta a fejét, és Harryre nézett.

Mi? – gondolta – Azt hiszi, hogy az összes sérülésem az ő hibája?

Hirtelen hányingere támadt egy pillanatra, és Louis úgy gondolta, talán beteg lehet.

- Louis?

Talán el kellene mondanom neki.

- Louis, jól vagy?

Meg kéne mondanom neki, hogy ez nem az ő hibája. Csak el kell mondanom neki az igazat.

Harry elkezdett aggódni. Louis mintha teljesen máshová került volna, csak a távolba meredt. Nem igazán nézett semerre sem.

De nem akarom, hogy megtudja az igazi okot. Nem mondhatom el neki.

Harry megragadta Louis kezét, egy könnyed érintés volt, amely úgy tűnt, visszahozta a jelenbe – Louis? Minden oké?

A fiú bólintott. Egy pillanat múlva megszólalt, szavait jól átgondolva – Minden rendben, Harry. Tudom, hogy nem akartál bántani. Csak könnyű véraláfutásokat szereznem, ilyen a bőröm. Megbocsátok neked.

Harry nyelt egyet, a megkönnyebbülés árvízként árasztotta el. Bólintott – Oké, miért nem mész előre, öltözz fel és utána tudunk beszélni.

Louis megfordult, és elindult a szekrénye felé, összeszedve a ruháját. Miközben belebújt a farmerjébe és óvatosan áthúzta pamut pólóját a fején, egy magányos könnycsepp tört utat a szeméből.

El kellett volna mondanom neki az igazat.

--------------------------------

Néhány perccel később megjelent Louis egy telepakolt Doncaster Rovers-es katonazsákkal. Kilépett a szekrények mögül, majd megállt Harry előtt, várva, hogy a másik mit fog mondani.

- Szóval, tudom, hogy fociedzésed lesz, de nem szeretnél most lógni és meginni egy csésze teát vagy valamit? – kérdezte Harry félénken.

Louis felpillantott a padlóról és néhányszor pislogni kezdett, mielőtt válaszolt volna – P-persze, jól hangzik.

A két fiú együtt végigment a zsúfolt folyosón, egészen a parkolóig.

- Akarsz találkozni valahol? – kérdezte Harry, és a másik fiúhoz fordult, miközben haladtak a járdán a kocsijához.

- Én, öh, igazából nincs kocsim – felelte Louis.

- Oh. Nem nagy ügy. Ugorj be, én vezetek – intett a göndör a kocsija felé.

Louis beült az anyósülésre, és bekapcsolta a biztonsági övet – Szóval, hová viszel?

- Voltál már a Fire House Tea-ben?

A fiú elmosolyodott – Nem, de le akartam csekkolni. Úgy hallottam, ott jó teák vannak.

- Oh, nekik vannak a legjobb teáik, amik valaha léteznek– felelte Harry, miközben elindította a kocsit.

A két srác egy-két kissé kellemetlen beszélgetést folytatott, ameddig Harry a pékségig vezetett, ami több háztömbnyire volt az iskolától.

Mikor megérkeztek a teaházba, Harry fellépett a pulthoz és megrendelte a szokásos Tangerine Ginger Herbal teáját, azután a másik felé fordult – Mit szeretnél, Louis?

Halványan elpirult, majd válaszolt – Köszönöm szépen, - kissé szégyenkezve, de hozzátette – elfelejtettem ma elhozni a tárcámat.

- Ne hülyéskedj, direkt így terveztem. Az én ötletem volt. Szóval… mit szeretnél?

Louis ajkai mosolyra húzódtak, az apró csillogás újra felfedezhető volt óceán kék tekintetében – Egy barackvirágos fehér tea jól esne. Köszönöm.

Harry kifizette a két különböző teát, és a pénztárnál várakozott, mialatt Louis elment, hogy keressen egy szabad asztalt. A teaház majdnem üres volt, ő mégis egy, a bolt hátsó részénél levő asztalt választott, távol minden kíváncsiskodótól.

A kiszolgáló elmosolyodott és rákacsintott Harryre, miközben átadta neki a két poharat – Parancsolj, édes.

A göndör ügyet sem vetett a kacér kacsintásra, csak néhány érmét dobott a pénzgyűjtő üvegbe, majd máris csatlakozott Louis-hoz, aki egy kis, két személyes asztalnál várakozott.

- Köszi, Harry – mondta Louis, és belekortyolt a forró italába – Tényleg nem kellett volna.

- Tekintsd ajándéknak – felelte – Mindazok után, amit veled tettem, ez a legkevesebb.

Louis mellkasát mintha tonnás súlyok húzták volna le. Szomorú tekintettel nézett Harryre – Kérlek, ne kérj bocsánatot. Ezek nem olyan vészesek.

- Louis, a zúzódásaid akkorák, mint egy barack. Pont eléggé vészesek.

Igen, de nem ő okozta azokat.

- Csak hagyjuk magunk mögött – ajánlotta Louis – Ami a múltban történt, az a múltban is marad.

Harry enyhén elmosolyodott – Nos, rendben. De mielőtt ebbe belemennénk, muszáj megkérdeznem valamit.

- Kérdezd.

- Miért mondtad el Liamnek, hogy dalokat írok? – kérdezte halkan, kerülve Louis tekintetét.

- Harry, – kezdett bele a fiú – őszintén, egy szót nem mondtam neki. Senkinek sem beszéltem erről.

Harry felnézett, végre bele a társa kék szemeibe. Hosszú szünet után megszólalt – Hiszek neked.

- Köszönöm.

A két fiú folytatta a semmiről való csevegést, mindaddig, míg a teák ki nem hűltek. Mindketten elvesztették az időérzéküket, de egyszer csak Louis megnézte a telefonját, és felugrott az asztaltól.

- Úristen. Most nézem, mennyi idő is van! Mennem kell! M-mennem kell, különben elkések… - ránézett Harryre és elpirulva hozzátette – a munkából.

- Oh, tényleg, hogy megy a munka a pékségben?

- Remekül, – hadarta – még mindig én vagyok felelős a teák elkészítéséért.

Harry elmosolyodott – Újra be fogok ugrani, hogy készíts nekem valamit.

- Jól hangzik, de tényleg mennem kell. Később beszélünk, oké? – kérdezte Louis és sietve megragadta a zsákját – Még egyszer köszönöm a teát.

Mielőtt Harry válaszolni tudott volna, az alacsonyabb fiú már nem volt sehol.