Több, mint aminek látszik - 5. Fejezet

5. Fejezet

Harry tajtékzott a dühtől, miközben kiviharzott a nézőtérből. Hogy is hihette, hogy Louis más, mint a többi ember ebben a pokolban? Olyan dühös volt, hogy észre sem vette Niallt, mikor kicsapódott a folyosóra.

- Whoa, Harry! Minden oké?

Harrynek le kellett nyelnie a haragját, megpróbált a szokásosan nyugodt stílusában beszélni – Oh, Niall, észre sem vettelek – felelte, és arrébb söpört néhány arcába lógó tincset.

- Semmi gond. De te jól vagy? Elég… idegesnek tűnsz – mondta neki Niall.

- Dehogy, jól vagyok. Ne aggódj. De most megyek az osztályba. Találkozunk este a meccsen. Szerintem anya el akar utána minket vinni pizzázni, oké?

- Öö, oké, jól hangzik. Azt hiszem, később találkozunk – Niall egyre jobban zavarodott össze, és csak figyelte a barátját, aki ellépve mellőle sietett a terem felé.

Niall még mindig ott állt, megpróbálva kitalálni, mi is lehetett a baj, mikor a nézőtér ajtaja kinyílt, felfedve ezzel egy másik alakot.

- Louis? – kérdezte, ahogy felismerte a most feldagadt, vörös szemű fiút – Haver, mi a baj?

Louis felnézett a padlóról, nyilvánvalóan meglepődött, hogy valaki a folyosón állva figyeli őt. Hüvelykujjával gyorsan letörölte a könnyeket és megköszörülte a torkát.

- J-jól vagyok, Niall. Nincs miért aggódnod, de nekem most rohannom kell. Találkozunk este a meccsen? – meg sem várta a választ; újból a padlóra nézett, és tovább haladt a folyosón, sietve a következő órájára, ami pont ellentétes irányban volt, mint amerre Harry ment néhány perccel ezelőtt.

Niall tovább állt a folyosón, most már végképp összezavarodva. Csak az járt a fejében, hogy „vajon mi a fene történhetett”.

---------------------------------

Harry követte édesanyját föl a stadion lépcsőin, egy sor ülést keresve a lelátón. Harrynek lassan telt a délutánja, mivel folyamatosan Louis-n járt az esze, ami történt az ebédszünetben. Vajon túlreagálta? Nem akarta elhinni, amit a fiú tett, ha valaki más tette volna ezt, nem érdekelné. Viszont ha Louis tényleg a barátja akart volna lenni, nem kellett volna rosszul éreznie magát mikor bántották, de valamit tehetett volna annak érdekében, hogy megállítsa a többieket.

- Ez annyira izgalmas! – mondta Anne a fiának miután leültek, ezzel megszakítva Harry gondolatmenetét – Még nem láttam Niallt ebben a korosztályban játszani.

Harry elmosolyodott anyja szavain – Nem tudom elhinni, hogy velem akartál jönni, anya. Általában végig unatkozni szoktál, mikor focimeccset nézek a tévében.

Anne úgy tett, mintha megsértődött volna, ezért a fia gyorsan hozzátette – De ezt egyáltalán nem bánom, anya. Imádok veled lenni. És tudod, szebbé tetted Niall életét azzal, hogy utána pizzázni fogunk.

A szavak hallatán felragyogott a szeme; nagyon jól ismerte Niallt. Olyan volt neki, mintha a második fia lenne, Harry testvére. Hihetetlenül örült neki, hogy Harry mellett maradt, mikor az elárulta a titkát. Tudomása sem volt arról, mi történhetett az iskolában, de tudta, hogy Harrynek nem éppen az volt élete legjobb időszaka. Azzal, hogy vett Niallnek pizzát, tudatni akarta, hogy mennyire hálás a fiúnak.

Néhány pillanattal később hangosan felhangzott a hangosbemondókon, ezzel Harryt és Annet megzavarva – És most köszöntsük a Doncaster Rovers csapatot!

Mindenki felállt és ujjongott, mikor a fiúk az iskola színeiben kiözönlöttek a pályára, izgatottan integetve mindenkinek.

És a játék elkezdődött. Harry már majdnem elfelejtette, milyen nehéz lépést tartani a labdát figyelve, ahogy azt a játékosok ide-oda rúgták. Elég közel ült a pályához, hogy lássa, milyen erős a két csapat. A játékosok arcán folyt a veríték, miközben futottak és megpróbálták maguknál tartani a labdát az ellenfeleik ellen. Látta, ahogy Niall Liamnek rúgja a labdát, aki visszabillentve a labdát kezdte irányítani, amerre ő akarta. A lába folyamatos kontextusban volt a labdával, és a közönség csak nézte, mikor a levegőbe rúgta, az ellenfél kapuja felé. Harry visszatartotta a lélegzetét, miközben a kapus megpróbálta elkapni a labdát.

- Gól! – tájékoztatta a hangosbemondó a már így is éljenző rajongókat. Nem számított, milyen szörnyűnek tartotta Harry Liamet, mint embert, nem tagadhatta, a fiú pokolian jó futballista.

A játék hátralévő ideje szintén izgalmas volt; a rivális csapat egyik tagja lesérült, két játékos majdnem egymásnak ugrott és mindenki rengeteget futott oda-vissza. A végeredmény szoros volt, hat öt lett; a hazai csapat javára.

Mikorra a meccs véget ért, Harry már majdnem szomjan halt; ezért elment egy pohár vízért, míg Anne a pálya fele ment le, Niallért, hogy utána indulhassanak pizzázni.

- Niall! – kiabálta Anne a fiúnak, aki széles mosollyal közeledett felé egy másik fiúval, akit még ezelőtt nem látott – Csodálatosan játszottatok. Látszott, hogy szívetek-lelketek beleadtátok.

Niall a nőnek egy bugyuta vigyort villantott – Hé Anne! Úgy örülök, hogy eljöttél. Ő itt Louis! Egy az új játékosaink közül; többször lopta el a labdát és még gólt is rúgott! – borzolta össze a haját az alacsonyabbiknak.

- Szia, Louis, tiéd a 17-es szám, nem igaz? Nagyon szurkoltam neked, mikor berúgtad a labdát! Nagyszerűen játszottál.

Louis kissé elpirult a bóktól – Köszönöm, asszonyom.

- Vettem egy kis pizzát, hogy megünnepeljük a győzedelmeteket. Nem akarsz csatlakozni? Vagy esetleg más programod van a családoddal?

- Uh, nincs semmi programom velük, – mondta halkan Louis – este dolgozni mentek.

- Nos, akkor velünk kell jönnöd – válaszolta Anne valódi mosollyal – Én fizetek.

Louisnak hatalmas mosoly derült az arcára, majd ránézett Niallre, aki bőszen bólogatott a fejével – Persze, nagyon örülnék neki. Köszönöm szépen.

- Én örülök, hogy velünk tartasz – válaszolta Anne.

- Szóval, merre van Harry? – kérdezte Niall.

Louis lélegzete elakadt a szavak hallatán.

- Elszaladt egy kis vízért. A nagy szurkolástól teljesen kiszáradt a torka. Bár szerintem hamarosan vissza fog jönni… oh! Ott is van… - nézett el Anne a fiúk válla között, ezzel a fia bekerült a látóterébe.

 Niall megfordult és intett a barátjának – Harry, told ide a segged! Éhes vagyok!

- Nyugi, Niall, tudod, hogy a pizza nem megy sehova… - mondta Harry, miközben hozzájuk tartott, de azonnal lefagyott, amint észrevette, hogy Louis az anyja és a haverja mellett áll. Érezte, ahogy a harag azonnal elönti a testét – Louis? Mi a faszt csinálsz te itt?

Anne leesett állal meredt a fiára – Harry, ne beszélj ilyen csúnyán.

Louis még mindig ott állt, ledöbbenve, majd lassan összeszedte magát – Anne az anyukád, Harry? Azt hittem… Úgy értem, nem vettem észre… - dadogott – É-én csak, eszembe jutott, hogy haza kellene mennem. É-én sajnálom.

Anne teljesen összezavarodott. A hebegő fiúra nézett, aztán a fiára, aki füstölgött a haragtól. Lassan kezdtek összeállni neki a darabkák – Ó, te vagy Louis.

Louis zavartan nézett rá, szemöldökét ráncolva, miközben gondolatok sokasága rohanta meg, ’Ismer engem? Harry mesélt rólam?’

- Te vagy az a bunkó, aki állandóan zaklatja a fiamat az iskolában!

- Mi? Nem, én… - hebegett Louis, és akaratlanul is hátrébb lépett a nőtől, aki kiabálni kezdett vele.

- Na ide hallgass, mert csak egyszer mondom el, - mondta Anne immáron teljesen felé fordulva, ráadásképp még a mutatóujját is rászegezte – Nem érdekel, hogy most te vagy az új sztár ebben az iskolában, de ha ezek után egy szót is mersz szólni a fiamhoz, személyesen intézkedek róla, hogy kicsapjanak!

Louis teljesen meg volt rémülve. Egy szót sem tudott kinyögni, érezte, hogy alig kap levegőt.

Niall is közelebb lépett a most már remegő fiúhoz – Most komolyan zaklatod Harryt? Miért kell ezt csinálnod? Azt hittem barátok vagyunk! És az én barátaim nem bántják Harryt!

Louis levegő után kapkodott, ami teljesen elfogyott a tüdejéből. Kétségbeesetten meg akarta védeni magát; elmondani nekik, hogy tévednek, de a szavak csak nem akarták elhagyni a száját. Csak hátrálni tudott a két dühös személy elől, akik kiabáltak vele.

- Hogyha meglátom, hogy bántani mered, én magam fogok gondoskodni rólad! Megértetted?  - kiáltotta Niall. Louis tágra nyílt szemekkel nézett rá, mire Niall ökölbe szorított kezekkel kérdezte meg újra – Megértetted?

Niall tudta, hogy sosem ütné meg az alacsonyabb fiút, egyáltalán nem volt az az erőszakos fajta. Louis azonban ezt nem tudta. Lelki szemei előtt lepergett, ahogy bevernek neki egyet, ezért automatikusan hunyta le a szemét és húzódott el a magasabb fiútól, kezeivel védve az arcát.

Mind Anne, mind Niall túlságosan dühös volt ahhoz, hogy észrevegyék, valójában Louis valójában mennyire megijedt.

Harry azonban meglátta; nem tudta figyelmen kívül hagyni Louis szemében a jeges rémületet, amikor kiabáltak vele. Tiszta félelmet olvasott ki belőlük. Tény, hogy ő is dühös volt Louisra, mégis, Harry szíve kissé megsajdult, látva ezt a törékeny fiút, aki reszketett félelmében.

- Srácok, elég lesz – mondta Harry, miközben anyját és Niallt is húzni kezdte karjuknál fogva az ellentétes irányba – Menjünk enni.

Anne úgy tűnt, engedett a fiának és hátat fordított Louisnak, de Niall még egy pillantást vetett rá, miközben kiejtette száján a szavakat – Nem tudom elhinni, hogy korábban még védtelek.

Louis nyelt egyet és nézte, ahogy hárman elindulnak le a pályáról. Nem tudta megállapítani, mégis úgy érezte, mintha beteg lenne. Több magányos könnycsepp is utat tört magának, mikor végre megtalálta az erőt a lábában, hogy elsétáljon a lelátót elválasztó cement falhoz.

Bizonytalanul csúszott le a hátát megvetve a falon, majd lerogyott, térdeivel eltakarva a fejét, és csak remélte, hogy a föld alatta egyszer csak szétnyílik, és elnyeli.