Több, mint aminek látszik - 39. Fejezet

 

A szobát betöltötte a hangos lövöldözések zaja, ami a falakról is visszhangzott.

- Megdöglesz, te szemét!

Harry kuncogva pillantott Niallre, aki épp az idegenek megölésére koncentrált videojátékozásuk közepette.

- Mit ártott neked az a földönkívüli? – kérdezte, miközben ő is elkezdett lövöldözni.

- Úgy érted azon kívül, hogy megtámadta a bolygónkat és most éppen megpróbál megenni minket?

Harry megforgatta a szemét – Nem hiszem, hogy meg akarnának enni.

- Még jó, hogy meg akarnak. Mi másért jöttek volna a Földre?

- Uh, hogy átvegyék a bolygónkat? Kísérletezzenek velünk? Vagy talán csak felfedezők.

- Akárhogy is, meg kell halniuk.

Péntek délután volt, Niall már végzett az iskolában és átjött Harryhez, hogy ne legyen egyedül, mivel Louis egy egyéni terápián volt. Most már hivatalosan is együtt voltak és fogták egymás kezét, mikor egy terapeutáknak kellett mesélniük életük legsötétebb időszakáról. Viszont a nő azt javasolta nekik, hogy külön-külön jöjjenek el ezentúl a beszélgetésekre; csak a javukat szolgálná.

Természetesen azonnal tiltakoztak, nem tetszett nekik az ötlet. Anne viszont a nővel értett egyet, és muszáj volt rávenni a fiúkat, hogy fogadják el a dolgot. Valami olyasmit magyaráztak nekik, hogy függetlennek kell lenniük egymástól, vagy hasonló szarságot. Harryt nem érdekelte az ok, csak azt tudta, hogy elszakították a barátjától és ez nagyon nem tetszett neki.

- Kérhetnék tőled egy tanácsot, Niall? – kérdezte Harry, miután befejezték a játékot.

A szőke hajú fiú felé fordult, miközben letette a konzolt – Persze. Mi az, haver?

- Ma este el akarom vinni Louist egy igazi randira.

Niall felvonta a szemöldökét – Csak nem azt akarod mondani, hogy még sosem voltatok rendes randin?

Harry a fejét rázta – Ezért kell a segítséged. Hova vigyem? Mit csináljunk? Mit vegyek fel?

- Haver, - szakította félbe Niall – Nyugi. Olyan vagy, mint egy lány.

A göndör azonnal befogta a száját.

- Vidd el egy menő étterembe, az mindig nyerő.

Harry egy pillanatig elgondolkozott rajta – De nem biztos, hogy mi azok a ’drága étterembe beülős’ emberek vagyunk.

- Ez lesz az első randitok, Harry. Ezt szokták ilyenkor csinálni.

- Oké, elviszem egy szép étterembe.

- Remek – mondta Niall és felvette a konzolt – Most már visszatérhetünk a földönkívüliek kicsinálásához?

Harry felnevetett – Esélyük sincs.

--------------------------------------------------------

Az étterem mesés volt. Halvány fényt adtak az asztalon lévő pislákoló gyertyák, emiatt pedig a romantika szinte már a tetőfokon volt. Egy zongorista halkan játszott a háttérben, és bár Louis megértette, Harry miért ezt a helyet választotta, korántsem volt hangulatos és meghitt.

Louis öntudatlanul gyűrögette a kedvenc, de már kopott pulóverét. Nem érezte magát idevalónak, mikor megérkeztek, főleg mikor látta azokat a felnőtteket, akik bizonyára a házassági évfordulójukat ünnepelték. Csak egy kényelmes pólóra és egy elnyűtt farmerra vágyott, vagy még jobb, Harry ruháira, amibe bele tud simulni és el tud veszni.

Oldalra pillantva észrevette, hogy Harry elégedett pillantással vigyorog. A fiú szinte hangtalanul sóhajtott fel. Nem ez volt az a fajta hely, ahol valaha is gondolta volna, hogy eszik, de Harry sokat gondolkozott a randi helyszínen, és Louis mindent megtett, még egy olyan étterembe is eljött, ahol kényelmetlenül érezte magát, ha ez azt jelentette, hogy a párját örömmel tölti el.

És Harry olyan boldog volt, mikor elmondta Louisnak, hogy milyen különleges estét szervezett kettejüknek. A srác egy idegesítő terápiás beszélgetésről ért haza, miközben hallotta, ahogy Harry és Niall üvöltöznek a tévéhez valami földönkívülis játék miatt. Olyan jó volt ezt látni; ahogy a pasija végre minden rosszat elfeledve játszik a legjobb barátjával.

Mikor a göndör észrevette, hogy megérkezett, izgatottan ugrott fel a kanapéról és elmesélte Louisnak, hogy milyen meglepetéssel készül neki. Nem volt valami romantikus, de Harry annyira imádnivaló volt, és ez többet ért mindennél.

És így kerültek ide, a város állítólag legromantikusabb éttermébe. Harry Louis kedvenc, legszebb sötét farmerját viselte, a kedvenc bokacsizmájával és inggel. Olyan jóképű és szexi volt benne.

Egy hátsó sarokban lévő asztalhoz érkeztek, amiért Louis hálás volt, Harry pedig kihúzta neki a széket, megvárta, amíg leül, majd ő is helyet foglalt.

- Nem volt muszáj elhoznod – mondta Louis elpirulva.

Harry mosolya beragyogta az arcát – Én akartam, Lou.

Louis visszamosolygott rá, majd lenézett az étlapra. Az első, amit észrevett, hogy nincsenek árak. A szíve lesüllyedt a gyomrába. Ez biztos, hogy nem az ő helyük volt, és azon tűnődött, Harry miért pont ezt választotta.

- Szerinted lehet itt kapni sört? – kérdezte, miközben azon gondolkodott, hogy egy pohár ital talán segít megnyugtatni az idegeit.

- Sajnálom, bébi, - válaszolta Harry, felé mozdulva a székén – Nem szolgálnak fel ilyet. Viszont kérhetünk a vacsora mellé egy pohár bort.

- Ez… jól hangzik – mondta Louis csalódottan. Ez a divatos étterem egyszerűen nem az ő stílusa volt. Mi az, hogy nem szolgálnak fel sört? Ez teljesen kiakasztotta. Viszont ez az este Harryről szólt. Csak be kell fognia és alkalmazkodni.

- Tudod már, mit szeretnél enni? – kérdezte Harry.

- Uhh… - visszapillantott az étlapra. Olyan előételek neveivel volt tele, amiről még életében nem hallott – Tudsz valamit, ami finom?

- Biztos vagyok benne, hogy itt minden finom – mondta neki Harry – Én benne vagyok, hogy ugyan ezt együk – mutatott a menüben egy fogásra, ami nagyon bonyolultan írta le, hogy mi is az.

Louis vállat vont – Jól hangzik.

Miután leadták a rendelésüket a pincérnek, hétköznapi dolgokról beszélgettek, miközben várták az ételüket.

- Itt jön a vacsoránk! – kiáltott fel Harry.

Louis halványan elmosolyodott, mikor letették elé a tányért és töltöttek a borospoharába. Már rég elfelejtette a fogásnak a nevét, de azt meg tudta mondani, hogy egy darab marhahús volt, még akkor is, hogy negyedakkora volt, mint kéne lennie. Ott volt még mellette két sárgarépa, egy szelet burgonya és egy szál zöld valami.

Louis magában felnyögött, kívülről viszont rezzenéstelen arccal nyúlt a villájához. Akkor is élvezni fogja a vacsorát, ha belepusztul. Már az pótolta mindenért, hogy azzal a fiúval lehetett itt, akibe szerelmes volt.

Harry kétkedve nézte a saját tányérját, Villájával megbökte a húsdarabkát, majd Louisra pillantott.

Louis felvonta a szemöldökét – Mi a baj?

- Nem ez akar lenni az… előétel? – kérdezte bizonytalanul.

Louis alig bírta visszafogni a nevetését – Nem, nem hiszem, hogy előétel lenne. Ez a főétel.

Harry le volt sújtva – De, de… - hadart tehetetlenül.

Louis letette a villáját és hátradőlt a széken – Mit vártál, Göndör?

- Valami nagyobbat?! – válaszolta.

- Mindannyian ezt mondják – vigyorgott szemtelenül Louis.

- Hahaha, nagyon vicces – morogta Harry, de ő is elmosolyodott – Ember, ezt nem is kell felvágni.

- Mondj valami olyat is, amit nem tudok – mormogta Louis – Miért döntöttél úgy, hogy ide hozol el?

- Niall szerint a drága étterem a legjobb egy első randira – mondta.

- És hány randin is volt Niall? – kérdezte Louis nevetve.

- Csak azt szerettem volna, hogy tökéletes legyen – mondta a göndör félhangosan.

- Tökéletes – válaszolta Louis habozás nélkül.

Harry felnézett rá, miközben ajkai lefelé görbültek – Nem, nem az, Louis. Nem muszáj hazudnod.

- Nem hazudott – tiltakozott.

- Nem gond, - mondta Harry – Láttam, hogy reagáltál a helyre, mikor besétáltunk. Tudom, hogy nem tetszik.

Louis átnyúlt az asztalon és megfogta a kezét – Igaz, - ismerte be – Ez nem igazán az én helyem.

- Tudom – válaszolta Harry – Csak el akartalak hozni egy különleges helyre. Hogy megmutassam, mennyit is jelentesz nekem.

- Már megmutattad, mennyit jelentek neked – mondta neki Louis. És így is volt. Harry mindennap megmutatta neki. Minden egyes apróságban ott volt. Mint amikor Harry valamivel korábban arra ébredt, hogy reggelente teát főzött neki. Ott volt, mikor segített Louisnak az iskola által kijelölt online munkában – Te vagy a pasim, Harry. Ez az, amit mindig is szerettem volna. Amire valaha is szükségem volt. Mindez – mutatott végig az éttermen – nem jelent semmit. Viszont veled lenni? Az egész világot jelenti.

- Komolyan mondod? – kérdezte Harry csillogó szemekkel.

- Igen – felelte komolyan.

- Ó, Lou, te mondod a legédesebb dolgokat – viccelődött mosolyogva Harry.

Louis viszont látta, ahogy az alsó ajka megremeg, és tudta, mennyire erős benne is a szerelem, amint iránta érez – Édes srác vagyok, - viccelődött ő is.

Harry megnyalta az ajkát – Tudom.

Louis arca ismét pírba borult, ahogy a forróság áthaladt a testén – Szemtelen – motyogta.

A göndör mosolya vigyorrá húzódott – Nos, hogyan viszonyulsz a hamburgerhez és sült krumplihoz?

- Mindenképpen rohannék ilyeneket enni – válaszolta Louis.

- Akkor hajrá – mondta, miközben az asztalra dobott néhány bankjegyet és felállt.

És kéz a kézben sétáltak ki a puccos étteremből.

---------------------------------------------------

Épp egy utcából sétáltak kifelé egy népszerű hamburgerező felé, mikor észrevettek valamit. Hangos zene és villódzó fények töltötték meg az éjszakai égboltot.

Mindketten elfelejtették, hogy most volt városuk éves őszi fesztiváljának hétvégéje; utazó cirkusszal és vásárokkal.

Abban a pillanatban, hogy meglátta a színes fényeket, Harry olyan meleg, gyermeki nevetést hallatott, ami Louis szívét azonnal megmelengette. Rámosolygott a barátjára, majd felhúzta a szemöldökét.

- Be akarsz menni?

- Naná! – kiáltotta Harry és már húzta is a bejárat felé összefonódó kezük segítségével.

Mivel egy úriember volt és az a tény, hogy Harry kifizette a drága, meg nem evett vacsorájukat, Louis fizette a belépőket és annyi menetjegyet, ami a göndört olyan boldoggá teszi, mint egy kisgyereket a karácsony.

Louis imádta Harryben, hogy ilyen szabad szellemű és fiatal szívű. A fiú ezen oldala csak a szerettei körül bukkant elő. Amikor boldog, mindenki más is az lesz mellette. Enyhén szólva is ragályos.

Nem törődtek azzal, hogy látják őket kézen fogva, és mielőtt még beértek volna a rengetegbe, Louis már csak azt érezte, hogy villámsebességgel kezdik húzni karjánál fogva a Break dance körhinta felé.

- Olyan vagy, mint egy kisgyerek – elmélkedett egy halvány mosollyal, megdörzsölve a vállát, majd ahogy beálltak a sorba, Harry egyik karjával lazán körbeölelte a derekát.

- A személyiséged bizonyára rajtam is megjelenik – vigyorgott Harry és egy csókot nyomott a fiú homlokára.

Louis fészkelődni kezdett, próbált nem azzal törődni, hogy az emberek mit gondolhatnak róluk. Félig lehunyt szemmel csoszogta végig Harry oldala mellett a sort, szinte érezte, hogy a szeretet és a melegség átjárja minden porcikáját.

Csak akkor engedték el egymást, mikor a kapuba érkeztek, és akkor is csak egy rövid ideig, majd Harry átkarolta Louis vállát, amint beültek a kétszemészes kocsiba.

- Mikor voltál utoljára ilyen dolgokon? – kérdezte a göndör, mikor a körhinta elkezdett mozogni.

- Már nem is emlékszem – Louis nem tudott nem felnevetni, mikor annyira felgyorsul a menet, hogy a szabad kezével muszáj volt a biztonsági korlátba megkapaszkodnia.

- Nos, tekintsd ezt egy hivatalos visszatérésnek a körhinták világában – vigyorodott el Harry, mosolya fényes és gyönyörű volt, ahogy csak forogtak, forogtak és forogtak.

---------------------------------------

- Istenem! Ez a legjobb dolog, amit valaha feltaláltak! – mondta Louis, miközben egy újabb kanálnyi jeges finomságot tömött a szájába, amit Harry nemrég vett neki. Kipróbáltál a katapultot is, és a szivárványszínű Ice’n’go jégkrémet Louis törlesztésként kapta, mivel végig úgy sikoltozott, akár egy kislány.

- Komolyan, ez lehetett az istenek étele! – vett még egy hatalmas adagot a szájába.

- Haver, ez nem újdonság – Harry bár nevetett Louis izgatott arckifejezésén, de egyben a legaranyosabb dolognak is tartotta. Előkapta a telefonját és gyorsan csinált is egy képet a pasijáról, még mielőtt Louis ellenkezni tudott volna.

- Viccet akarsz belőlem csinálni? – kérdezte sértettséget színlelve, de azért megkínálta Harryt egy nagy kanálnyi édességgel.

- Szeretsz engeeem! – hízelgett Harry, miután lenyelte a fagyit, abszolút elégedettnek látszott, viszont nem számított a nyakát érintő jéghideg ajkakra. Az odébb ugrására Louis hangosan felnevetett, Harry pedig csak szélesen mosolygott rajta, miközben a másik fiú ragyogó arcát nézte.

- Igen. Nagyon – válaszolt végül Louis, miután kiszórakozta magát.

Miután befejezték a fagylaltot, ezúttal Louis kezdte húzni Harryt egy fülke felé. Mosolya beragyogta az arcát, főleg mikor látta Harryn, hogy rájött, mit tervez.

- Válassz egyet – mondta neki Louis, mikor átadták nekik a jegyeket, majd felvette a játékpuskát, a megfelelő pozícióba igazította és megcélozta a hullámok mögött úszó hattyúkat.

- Mondjuk… azt akarom! – a göndör rámutatott a plüssállatok legfelső sorára, tudván, hogy Louis sportoló létére nagyon jó lesz.

Louis bólintott, lehunyta a gyengébbik szemét és várt, hogy a munkás meghúzza a kart a gép elindításához. Egymás után értek célt a lövések a madarakon, a dolgozó szeme pedig tágra nyílt a csodálkozástól. Miután az összeset eltalálta, Louis a legfelső polcon lévő nagy, kitömött medvére mutatott, és önelégült vigyorral várta, hogy a srác leemelje és átadja nekik.

- Csak mázlid volt… - motyogta az orra alatt, különösen akkor tűnt sértődöttnek, mikor Louis átadta a medvét Harrynek, aki csak magához ölelte azt.

-------------------------------------

- Tehát ez minden, amit akartál? – karolta át vigyorogva a göndör vállát, míg szemei a csillagos égboltot figyelték, amit most tűzijátékok fénye töltött be.

- Még több is volt – válaszolta szeretetteljesen, és arcát kissé oldalra fordította, elszakítva tekintetét a tűzijátékokról, hogy a még fényesebb kék szemekbe nézhessen.

- Ó, igen? Mégis hogy? – Louis rákapta a tekintetét, a kíváncsiság végigsöpört rajta.

- Csak te kellettél hozzá – suttogta, majd közelebb hajolt és megcsókolta a fiút, egyik kezét az arcára simította, míg másikkal hátulról a hajába túrt.

- Én is ugyan ezt gondolom, Göndör – válaszolta Louis, miután elváltak egymástól – Ez volt a legjobb randim az első randik történelmében.

- Istenem, fogalmad sincs, mennyire szeretlek – mondta Harry, majd Louis vállára hajtotta a fejét.

- Ó, azt hiszem, nekem sokkal jobb ötletem van – kezdett bele, miközben a göndör fürtökbe fúrta az ujjait – Mert éppúgy szeretlek téged, ha nem jobban.

Harry felé fordította a fejét – Lehetetlen.

Majd újra csókban forrtak össze, épp akkor, mikor a tűzijáték robbanásai abbamaradtak; a tökéletes éjszaka tökéletes befejezése végett.

Több, mint aminek látszik - 38. Fejezet

 

Egy hét telt el a zuhanyzós eset óta, ahogy Harry hívta. Nem mintha szeretett róla beszélni. Nagyon nehezen emlékezett vissza rá. Amikor megpróbálta felidézni a történteket, erős félelem lett rajta úrrá.

De a félelem után valami csodálatos következett. Valami, ami nyomot hagyott az életében, a lehető legjobb módon.

Louis; az ő tökéletes angyala.

Harry már majdhogynem örült a zuhanyzós esetnek, mert ha nem történt volna meg, akkor talán nem oszthatta volna meg a pasijával azt a tökéletes pillanatot.

A pasija.

Ez a szó már önmagában is borzongást küldött végig a gerincén. Még mindig alig hitte el, hogy Louis nem csak a barátja akar lenni. Persze már volt néhány fantasztikus csók, mielőtt áttértek volna egy kapcsolatra, de Harry sose gondolta volna magát méltónak, hogy egy olyan csodálatos ember párja lehessen, mint Louisé.

Louisnak sok olyan dolga volt, amire Harry már a kezdetektől felfigyelt. A fiút nehéz nem észrevenni, és a göndör sosem gondolta volna, hogy az ilyen típusú pasik jönnek be neki, de Louisban minden benne volt, amit vonzónak tartott.

Louis alacsonyabb volt a legtöbb fiúnál, akit Harry ismert, és emlékszik, hogy ez volt az első dolog, amelyet észrevett, mikor először találkozott vele az iskola folyosóján. A másik a focimeze volt. Harry nem tartozott a legmagasabb emberek közé a világon, pont ezért szerette, hogy mikor Louis megcsókolja és közelebb vonja magához, karjait a focista törzse köré tudja csavarni.

Valamint ott van az a tény is, hogy Louis izmos. Harry még mindig emlékszik arra, mikor az öltözőben nézte, ahogy a boxzsákot ütötte. A finom, mégis hangsúlyos izmait, amiket ha ellepi az izzadtság, aranybarna bőre még inkább kihangsúlyozza. Imádta Louis izmos karját; a karokat, amik átölelték, miközben a rémálmokkal küzdött, és több kényelmet hozott, mint amit Harry gondolt, hogy egy ölelés képes.

Louis heves és hangos, és Harry sosem tudja levenni róla a szemét. Tetszik neki, mikor megjelenik a fiú valódi személyisége, amikor csak ketten vannak a szobában. Imádja a puha, selymes haját, amelyekbe az ujjaival állandóan beletúr. Hagyja, hogy a tincsek átcsússzanak az ujjai közt, csigába csavargatja azokat, majd beletemeti újra az ujjait, mikor Louis csókolja őt.

Louis kedves és szelíd, szörnyű múltja ellenére. A múlt csak azt bizonyítja, hogy milyen erős is ő valójában. A tény, hogy ilyen rövid idő alatt mennyit haladt előre, a göndört lenyűgözi. Lenyűgözi, hogy mindamellett tud segíteni Harrynek, hogy ő is megküzd a démonjaival. A bátorító keze Harry hátán, vagy mikor a combjaira simít vele, vagy az ölelésébe vonja.

Louis-val a dolgok annyira egyszerűek; olyanok, mint két puzzle-darab, tökéletesen illenek egymáshoz.

Semmihez sem tudja hasonlítani Louis nevetését. Amikor a fiú valóban boldog, teljes szívéből nevet és az egész teste rázkódik olyankor. A fejét hátrahúzza, szemei pedig világítanak. Ez a legszebb, legelbűvölőbb látvány, amit Harry valaha látott.

Louis a legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkozott. Bár még csak egy hete vannak együtt, de úgy érzi, ez a kapcsolat örökké fog tartani.

Harry vigyorogva gondolt a másik fiúra. Egy toll volt a kezében és az íróasztalánál ült, valami olyasmit tett, amit nagyon rég csinált már; dalt írt.

Általában a dalok, amiket írt, a zaklatásairól szóltak, és arról, hogy nem illett sehova.

Viszont az, amelyen most dolgozott, arról a fiúról szóltak, aki boldoggá tette őt.

Louis eközben a konyhában volt, és azt csinálta, amit a barátja is; őrá gondolt. Nehéz hetük volt, az iskola arra utasította őket, hogy amennyiben még többet akarnak hiányozni, menjenek terapeutához. És bár nehéz volt egy idegennek megosztani a történteket, mégiscsak egy jó hetet tudhattak magukénak.

Louis közelebb érezte magához Harryt, mint valaha.

Valami különlegeset akart tenni a göndör hajú fiúért.

Ezért is állt ott a konyhában, recepteket nézegetve. Ha valamit igazán tudott Harryről megismerkedésük óta, akkor az a csokoládé imádat volt. Kakaó, csokis muffin, csoki szeletek. Éppen ezért egy csokoládétorta sütése a legmegfelelőbb ajándék ahhoz, hogy megköszönhessen mindent, amit érte tett.

Elég sokszor figyelte anyukáját sütés közben, éppen ezért sem gondolta azt olyan nehéznek. Csak találnia kell egy nagyon egyszerűnek tűnő receptet – kimérni az összetevőket, összekeverni őket, a tésztát egy tortaformába önteni, majd betenni a sütőbe és voálá. Lehet, hogy nem cukrász (vagy tortász vagy micsoda), de kétli, hogy bármi balul sülne el ebben a tervben.

Tévedett.

A recept azt írta, valódi csokoládé helyett használjon kakaóport, de az édesanyja is mindig sima csokit használt, tehát Louis elhatározta, hogy ugyanazt teszi. Harrynek csak a legjobb járt.

Tehát megpróbálta megolvasztani a csokoládét a mikróban. Viszont nem sikerült valami jól. Ki gondolta volna, hogy megéghet?

Szerencsére maradt még csokija, és újra megpróbálhatta.

Louis egészen addig érezte kiválónak, amit csinált, mígnem cukor helyett véletlenül sót adott a tésztához. A szerencséje az édesszájúsága volt, mivel nem bírta kivárni és megkóstolta a nyers tésztát, amelyről azonnal kiderült, hogy egyáltalán nem édes. Azonnal kiköpte a mosogatóba és percekig narancslevet ivott, hogy kiűzze a szájából a borzalmas ízt.

Kidobta a tésztát, majd újra próbálkozott.

A következő adag borzasztóan csomós lett. Fogalma sem volt, miért lett ilyen, egészen biztos volt benne, hogy betartotta a receptet. Az egyetlen folyékony összetevő az olvasztott csokoládén kívül a tojás volt, és Louis nem volt biztos abban, hogy bármelyikből is hozzá tudna adni többet anélkül, hogy megint elcseszné az egészet. Ezért inkább egy kis víz mellett döntött, mert úgy gondolta, hogy az nem árthat.

Mikor beindította a habverőt, mindenfelé csokoládé és víz repült, beleértve önmagára is.

Felnyögött, mikor rájött, hogy ezt kurva szívás lesz feltakarítani, de úgy döntött, előbb befejezi a tortát és csak utána takarít fel. A tészta viszont túl folyósnak bizonyult. Louis csak meredt rá, és lehangolttá vált.

Még több lisztet és cukrot kezdett hozzáadni.

Két órával később, mikor elkészült, homlokráncolva nézett a tortára. A konyha újra szikrázóan tiszta volt, és a torta lassan kihűlt, miután kissé megégett. Azt azonban már nem élte túl, mikor kiszedte a tortaformából. Louis a lehető legpontosabban próbálta összeilleszteni a szétesett darabokat, de inkább tűnt morzsakupacnak. Viszont ezzel még nem is lett volna semmit baj, ha torta íze lenne, de már az a kis darab sem volt az, amit a fiú megkóstolt, mivel túl száraz és édes volt.

Erősen gondolkozott azon, hogy simán kidobja és elmegy zuhanyozni, mivel rászáradt csokoládé, liszt és cukor borította, mikor meghallotta Harry ajtajának nyitódását.

A göndör egész nap odabent volt, míg Louis főzőcskézett. Azt mondta a focistának, hogy egy meglepetésen dolgozik számára, éppen ezért Louis is nagyon szeretett volna neki tortát sütni.

- Louis? – hangzott fel Harry hangja a folyosóról.

- Konyha – szólt vissza a fiú egy szomorú sóhajjal. Harry mosolyogva lépett be. Tágra nyílt a szeme, mikor megpillantotta a tortát.

- Te csináltad? – kérdezte, miközben megkerülte az asztalt és egy csókot nyomott Louis arcára.

- Igen – sóhajtotta – De, uh, lehet nem kéne megkóstolnod.

Harry, Louis mögött állva, nevetve nyúlt át a válla fölött. Megfogott egy morzsadarabot a tortából, majd megette, Louis pedig örült, hogy nem látta a másik arcát.

A fiú köhögni kezdett.

Louis felállt a székről és megfogta a tálat – Kidobom – motyogta, majd az egészet kihajította a kukába.

Harry szórakozott mosollyal figyelte, és kezével maga felé intett, mikor Louis visszafordult. Mikor odaért, átkarolta a csípőjét és magához húzta.

- A szándék a fontos, Lou – mondta.

Louis lesütötte a szemét – Csak valami szépet szerettem volna csinálni neked – vallotta be vállat vonva.

Harry szeretetteljesen nézett rá, amitől Louis azonnal kimelegedett, és úgy érezte, ő a legszerencsésebb srác, mert Harry csak rá néz így.

Nem hiszem el, hogy még csak egy hete vagyok ezzel a pasival.

Harry szélesen elmosolyodott, majd megcsókolta Louist. A csók lassú és lágy volt, viszont volt benne egy kis nyelv és harapdálás, csak a tökéletesség kedvéért – Tökéletes vagy – mondta, mikor elhúzódtak.

- Még akkor is, ha sosem fogok tudni készíteni neked csoki tortát? – kérdezte Louis egy szemtelen mosollyal.

A göndör felnevetett, majd vállat vont – Anya el tudja készíteni nekünk az összeset.

Ezután felemelte a kezét, és letörölte Louis arcáról a rajta lévő csokoládé egy részét – Egyébként hogy tudtál ilyen koszos lenni?

- Megpróbáltam használni a habverőt.

Harry felnevetett és elképzelte, ahogy Louis bekapcsolja a habverőt, mire a massza szinte felrobban – Miért nem használtál kézi habverőt?

Louis összezavarodott – És azzal hogyan lehetne elkeverni a tésztát?

Harry szórakozottan rázta a fejét, továbbra is kuncogva – Nem neked van munkád egy ilyen helyen?

A kisebbik vállat vont – Én a teákat csinálom.

- Már meg is értem, miért.

Louis hátralendítette a karját és mellkason csapta a másikat – Fogd be – figyelmeztette vigyorogva.

Harry tovább nevetett, majd megragadta Louis karját és kifele kezdte húzni a konyhából – Gyere, Lou. Most én jövök, hogy valami különlegességgel lepjelek meg.

Behúzta a hálószobájába és leültette az ágyra. Felemelte a gitárját, a hevedert pedig átvetette a vállán. Egy pillanat múlva ujjai már a húrokat pengették, miközben a szobát egy gyönyörű dallam töltötte be.

„Egész életemben vártam

Egy olyasvalakire, mint te

Hogy jöjjön és vigye el az én kékjeimet

Pokoli egy év volt

Egyedül járni az utamat

De lenne pár kérdésem

Vajon fájt, mikor leestél a mennyből?

Vagy csak azért fájt, mert tudtad, várok rád

Tudtad, tudtad

Szerelem volt első érintésre

Egész életemben vártam

Egy olyasvalakire, mint te

Hogy jöjjön és ellopja a szívemet

Pontosan úgy, ahogy te csinálod

Pokoli egy év volt

Várni rád

Szóval lenne pár kérdésem

Vajon fájt, mikor leestél a mennyből?

Vagy csak azért fájt, mert tudtad, várok rád

Tudtad, tudtad

Szerelem volt első érintésre.”

Befejezte a dalt, lerakta a gitárját, majd csak ezután ment oda Louishoz, akinek csillogtak a szemei és őszinte mosoly ült az arcán – Szeretlek, Louis.

Ha lehetséges, Louis még inkább elmosolyodott. Beletúrt a göndör fürtökbe, lehúzva magához egy csókra.

Épp hogy annyira húzódtak el egymástól, hogy homlokuk összeérjen – Én is szeretlek, Harry.

És e szavak kimondásával szívük, melyeken megannyi sebhely volt, elkezdett összeforrni és begyógyulni.

Több, mint aminek látszik - 37. Fejezet

A két srác szinte már egy örökkévalóságig ült a zuhanykabin alján. A vízpermet a könnyeikkel keveredett, miközben testük a zokogástól és a jéghideg víztől rázkódott, amely már a bőrükre is kiütött.

Bár egy szót sem szóltak, mégis úgy ragaszkodtak egymáshoz, mintha az életük függne tőle.

Nem volt menne biztos, hogy mennyi idő telhetett el, mire Louis újra megszólalt.

- Harry?

A göndör hajú fiú kissé oldalra billentette a fejét, tudatva vele, hogy hallgatja.

- Most elzárom a vizet. Rendben?

Harry fejével, ami Louis nyakhajlatában pihent, bólintott, majd fogásán is lazított, hogy a másik fiú el tudjon fordulni, hogy elérje a csapot és elzárja a vizet.

- Menjünk, melegedjünk föl.

- Oké – suttogta Harry.

Ezúttal teljesen elengedte Louis szétázott pólóját és hagyta, hogy felálljon. Miután fönt volt, Louis a kezét nyújtotta, amit a másik megragadott, és ő is felállt. Kilépett a kabinból, megragadott egy bolyhos törülközőt, és rátekerte Harry derekára, figyelve, hogy még csak véletlenül se nézzen a másik legintimebb testrészére. Tisztelni akarta Harryt. Még egy törülközőt ragadott meg, amit ezúttal a fiú vállaira terített.

- Menjünk a szobádba – javasolta Louis. Harry csak bólintott és hagyta, hogy Louis vezesse ki.

Lehajtotta a fejét, mikor kiléptek a fürdőszobából, nem akarta látni Niall vagy az anyja aggódását.

Amikor végre beértek a biztonságot adó szobába, Louis becsukta az ajtót és felkapcsolta a lámpát. Harryre nézett, és észrevette, hogy még mindig reszket.

- Törölközz meg, én addig keresek valami meleg ruhát.

Harry elkezdte áttörölni magát Louis kérésére. Azonnal libabőrös lett, amint kész volt, ezért karjaival körülölelte magát, hogy ezzel is melegedni tudjon.

Louis a komód fiókjában kutatott, mielőtt egy nagy mosollyal kiemelt egy pólót – Nézd, mit találtam.

Egy Mickey egeres póló volt, aminek az emléke mosolyt csalt a fiú arcára. Ez volt az a póló, amit Harry adott kölcsön Louisnak, mikor először volt náluk. A göndör akkor azt mondta, hogy ez az egyik kedvence. Azzal vidította fel Louist, hogy ez egy varázslattal bíró póló, amely bárkinek mosolyt tud csalni az arcára.

Harry ajka kissé megrándult, miközben a pólóért nyúlt, hogy felvegye.

- Nem tudom, Göndör, lehet inkább magamnak kéne megtartanom – viccelődött Louis, remélve, hogy a másik is elmosolyodik.

És működött.

Harry szemei azonnal felcsillantak az üveges állapotából, szája pedig vigyorrá görbült.

- Be akarod nyúlni a kedvenc fölsőm? – kérdezte Harry.

- Nem mondanám benyúlásnak – jelentette ki Louis.

- Nem?

- Nem – mondta nevetve – De azt hiszem, egyszer megengedhetem, hogy felvedd a kedvenc pólód.

Harry a szívére tette a kezét – Igazán meghatódtam, Lou.

Louis a ruhával együtt odasétált a magasabb fiúhoz.

- Kezeket fel – utasította. Harry felemelte a karjait, mire Louis átbújtatta azokon. Egy lépést hátrált, hogy teljes egészében lássa a Mickey egeres pólóban – Azt hiszem, inkább póló nélkül nézegetnélek inkább.

Harry közelebb lépett – Ó, valóban?

Louis elvigyorodott – Igen.

- Nos, most rajtam a sor, hogy nézelődjek – mondta a gödör, mire Louis felvonta a szemöldökét – Kezeket fel.

Louis felemelte a karjait, és hagyta, hogy Harry lehúzza róla a nedves pólót. A két srác azon találta magát, hogy ugyan azokat a mozdulatsorokat csinálják, mígnem mindketten száraz ruhákban nem voltak Harry ágyán.

- Szóval, - kezdett bele Louis, nem akarta újra felhozni a témát, de muszáj volt – Szeretnél beszélni arról, hogy mi történt?

Harry felsóhajtott – Nem igazán.

Louis átkarolta a másik fiút, és kezével megértően simogatta le-fel a másik karját – Nem kell róla beszélni, ha nem szeretnél. Nem foglak kényszeríteni.

Harry rámosolygott – Köszi, Lou. Tudom, hogy el kellene mondanom, de még nem vagyok rá készen.

- Semmi gond, Harry. Itt leszek és meghallgatlak, ha kész vagy róla beszélni.

Harry előrehajolt és egy lágy puszit nyomott a másik arcára – Köszönöm.

Louis bólintott, jelenleg mást nem tudott csinálni, mivel az egész teste bizseregni kezdett – Mi van velünk?

A göndör ránézett, teljesen megzavarta ez a véletlenszerű kérdés – Hogy érted?

Louis lenézett az ölébe, az ujjaival babrált, miközben megpróbálta elkerülni a szemkontaktust – Úgy értem… csak barátok vagyunk, vagy együtt vagyunk?

Harry képtelen volt nem elmosolyodni az alacsonyabbik szégyenlősségén – Mit akarsz, mik legyünk?

- Én… uh… én… - dadogta, még mindig az ujjaival játszva. Harry a kezébe vette azokat és megszorította, ezzel megpróbálva megnyugtatni a másikat.

- Mond el.

Louis beharapta az ajkát és a kezeiket bámulta – Azt akarom, hogy többek legyünk, mint csak barátok – vallotta be halkan.

Harry az egyik kezét Louis álla alá helyezte, kényszerítve arra, hogy ránézzen – Fogalmad sincs, milyen boldoggá tettél most.

Louis egy szempillantás alatt zárta be a kettejük közt lévő távolságot, és Harry ajkaira hajolt. A csók meglepte a göndört, egy zihálás szerű hangot adott ki, miközben mélyen magába szívta a levegőt. Louis nyelvével végigsimított a másik alsó ajkán, és mikor szabad utat kapott, elkezdte felfedezni az új területet.

Viszont Harry sem tétlenkedett, kezeivel Louis pólója alá simított. Ujjaival végigfutott a puha, feszes bőrön. Harry érezni akarta Louist. És ahogy ezt a kisebbik a kutató kezek által megérezte, testét még jobban felé préselte, miközben elhelyezkedett rajta lovagló ülésben.

 Louis felemelte a kezét és ujjaival a göndör tincsekbe markolt, mire Harry jólesőn felnyögött. A finom hangtól borzongás futott végig a kisebbik testén.

Ez az egész annyira hihetetlen volt.

A hangok, amiket Harry adott ki, az íze, az illata. Minden érzékszerét a fiú töltötte ki.

És csodálatosnak érezte.

Egy másodpercre bevillant egy másik ember Louis agyában, aki bántotta. Egy férfi, aki több dologra kényszerítette őt is és Harryt is.

De már nem volt többé bezárva a házba.

Harryvel volt.

Harryt csókolta.

A fiú kedvesebb, türelmesebb és bátrabb volt, mint amit gondolt magáról, és akinek Louis a teljes szívét oda akarta adni.

Harry tökéletes volt Louis szemeiben.

Ajkuk egy pillanatra elvált egymástól, mindketten levegő után kapkodtak és egymás szemébe néztek. Minden, amit abban a pillanatban éreztek, ki tudták olvasni a másik tekintetéből.

Vágyat, kéjt, szükséget és szerelmet.

Harry ajkaival ezúttal Louis nyakát kezdte csókolgatni. A fiú erre hátradöntötte a fejét és lehunyta a szemét, így adott jobb hozzáférési lehetőséget. Aztán felnyögött. Érezte a nyakán, amint a göndör elmosolyodik.

Louis keze végül Harry pólója alá siklott, majd a hátára vezetve a kezét körmeit végighúzta azon. A fiú kissé előre mozdult, ezáltal megérezte, ahogy kemény merevedésük összesimul. Elméjét ezzel teljesen elborította a tiszta vágy; a szükség.

Előre-hátra kezdte mozgatni a csípőjét, és az ez által okozott érzés lélegzetelállító volt.

Mindkét fiú küszködött a levegővétellel, és minden egyes nyögésüket elnyomták az ajkukkal. Harry még a csókolózásra sem tudott összpontosítani, a vágy annyira eltompította az elméjét, hogy csak Louist érezte, amint merevedésüket folyamatosan összedörzsöli, és a hangokat, amiket kiadott. Igen, a fiú vágytól fűtött hangja csodás volt.

Az összes impulzus túl sok volt, Louis mozgása gyorsabb és gyorsabb. Olyan jó volt az érzés, túl jó.

Istenem istenem istenem.

A hang, amit testük összedörgölőzésekor hallott, miközben Louis próbált minél közelebb kerülni, túl sok volt.

Először Harry ment el egy reszkető sóhaj kíséretében, majd rögtön utána Louis is követte őt, az extázis hatására homorítva.

Minden annyira tökéletes volt, miközben ott ültek egymásba kapaszkodva, kapkodó levegővételekkel, várva, hogy le tudjanak csillapodni.

- Most újra vehetjük át az alsónkat – mondta Louis kifújva a levegőt.

És Harry felnevetett. Az összes dráma és fájdalom úgy tűnt, abban a pillanatban nem számított. Az egyedüli, ami számított, az egy gyönyörű fiú volt, aki éppen az ölében ült, a fiú, aki egyetlen dologgal el tudta érni, hogy jobban érezze magát, mint egész eddigi életében.

Louis Louis Louis Louis Louis.

A név, amelyet agya folyamatosan kántált.

Egy pillanattal ezelőtt azt érezte, hogy a világ összeomlik, és félelme átveszi az uralmat a teste és a lelke fölött. De aztán Louis jött, és elterelte a figyelmét; újra érezte a kontrollt.

Képtelen volt bármilyen szót találni arra, mennyire szüksége volt Harrynek Louisra, hogy mennyire szükségük volt a másikra.

Harry sosem hitt a lelki társban, sőt, azt sem gondolta volna, hogy ha még léteznek is, megtalálja a másik felét.

De most, ha valaki meg akarná róla győzni, hogy tényleg nem léteznek, az arcába röhögne.

Mert a lelki társak tényleg léteztek.

És az övé az ölében ült, az ajkait bámulva, légzése pedig kezdett visszaállni a normális ütembe.

- Olyan sokat jelentesz nekem, Lou – mondta Harry a kék szemekbe nézve.

Louis végigfuttatta ujjait a göndör tincseken, mielőtt egy gyengéd csókot nyomott volna a másik homlokára – Te is nagyon sokat jelentesz nekem, Göndör. A világnál is többet.

Ezúttal Harry simított végig a puha tincseken – Rendbe fogunk jönni, ugye?

Louis bólintott. Amikor a zöld szemekbe nézett, nem számított, hogy mi történt az elmúlt hónapokban, vagy egész eddigi életében. Sem az anyukája rossz egészségi állapota, sem a Jason által okozott kínzások, sem az iskolai zaklatások, de még a homofób apja sem. Semmi.

- Mindaddig, míg itt vagyunk egymásnak, többek leszünk, mint jól.

Harry elmosolyodott – Sosem foglak elhagyni.

- Tudom – mondta Louis és közelebb bújt hozzá – És én is mindig itt leszek veled. Ha csak szükséged van rám, bármi okból is, itt leszek.

Harry átkulcsolta karjait Louis dereka körül, majd így húzta az ölelésébe, belélegezve a fiú csodás illatát.

Mindaddig, míg itt voltak egymásnak, míg itt vannak egymásnak, semmi sem tudja megtörni őket.

Több, mint aminek látszik - 36. Fejezet

 

A fehér folyosók szinte már összemosódtak, miközben Louis az anyja szobája felé tartott.

- Nyugodtan maradj, ameddig csak akarsz, és ha bármire szükséged van, csak nyomd meg a nővér hívót – mondta egy barátságos, szőke hajú ápolónő a szoba előtt állva. Egy megnyugtató mosoly és a sértetlen vállán kapott apró érintés után végül egyedül maradt.

Remegő kezét az ajtó kilincsére helyezte, majd egy mély lélegzetet véve belépett az anyukája szobájába.

Semmi sem tudta felkészíteni arra, amivel szembetalálkozott.

Jay még mindig mozdulatlanul feküdt, az arcának semmi színe nem volt, csak a kísérteties falfehér. Olyan aprónak és soványnak tűnt, hogy aki látta, nem hitt volna abban, hogy valaha egészséges volt. A testén többfelé vezetékek futottak, amelyek gépekhez voltak csatlakoztatva.

Louis szíve abban a pillanatban leállt, ahogy a nő torka alatt lévő csövet megpillantotta.

Istenem, még csak nem is magától lélegzik.

A fiú már fizikailag rosszul volt. Az édesanyjára alig ismert rá.

Az orvosok azt mondták neki, hogy az állapota egyre javul, de ez hogy lehetséges, ha leginkább egy… halottra hasonlít?!

- Anya?

Ajkain egy megtört zokogó hang szökött ki, és a kezeivel azonnal eltakarta a száját, hogy a kétségbeesett sírása ne törjön ki.

Muszáj volt megcsinálnia; az anyukájának szüksége volt rá, hogy erős legyen.

Az egyik széket Jay mellé húzta, majd leült rá, és óvatosan megfogta az anyja kicsi és törékeny kezét.

- Szia, anyu – súgta neki, ennél hangosabban ha akart volna sem tudott megszólalni – Sajnálom, hogy eddig nem látogattalak meg. Tudom, hogy nem kifogás, de volt néhány dolgom…

Megállt, majd vett néhány mély levegőt, hogy a száguldó szívét kicsit lelassítsa.

- De szeretném, ha tudnád, hogy nem hibáztatlak azért, ami történt. Nem szeretném, hogy ezt gondold, oké?

Louis a hüvelykujjával apró köröket rajzolt a kézfejre.

- Jason örökre távozott az életünkből. És ezért nem lehetünk elég hálásak Harrynek.

A fiú szemei csillogtak, miközben mosolygott.

- Nem tudom, emlékszel-e rá, hogy találkoztatok, de nagyon megkedvelted őt. Göndör haja van és mindig annyira puha, és a szemei mindig a tavaszra emlékeztetnek, mert annyira zöldek.

Továbbra is mosolygott, miközben Harryről beszélt.

- És ő a legédesebb ember, akivel valaha is találkoztam; ő mindig annyira jól bánik velem, és folyamatosan gondoskodik arról, hogy biztonságban legyek. Ő… tényleg megmentett engem, anyu. Emlékszel rá, mikor hazajöttél Afrikából és eléggé szétesett voltam? Azt mondtad, egy nap találok valakit, aki nemcsak begyógyítja az összetört szívemet, de a részesévé is válik. Én… azt hiszem, megtaláltam ezt a személyt, anyu.

Ismét megállt, és az anyja arcára nézett.

- Szeretem őt.

-------------------------------------------

- Niall, - szólt bele a telefonba Anne látszólag higgadt hangon, pedig valójában rettegett – Mi történt Harryvel?

A fiú hangja folyamatosan remegett a vonal másik végén – Nem tudom. Csak pánikba esett, aztán azt mondta, hogy jól van, de én tudom, hogy nem és elment zuhanyozni és tudom, hogy valami baj van.

- Hé, édesem, nyugodj meg és lélegezz – utasította Anne, mivel nem értette minden szavát, amit az előbb elhadart a fiú.

- Haza kell jönnöd Louis-val – válaszolta – Most!

A hangsúly, amivel utasították késztette arra Annet, hogy azonnal felálljon a székből és afelé a kórházi szoba felé sétáljon, ahol Louis is volt – Niall, most nagyon megijesztesz.

- Sajnálom, de… még sosem láttam Harryt ilyennek – Félek.

- Hamarosan ott leszek, oké?

Oké, de kérlek, siess!

- Sietek – miután letette a telefonját, a nő már gyakorlatilag kocogott végig a folyosókon, Jay saját szobája felé.

Ahogy lépett be az ajtón, már nyitotta is a száját, hogy szóljon Louisnak, hogy ideje menni, de a látványtól hirtelen megdermedt.

Louis az anyja kezét fogta, feje az övé mellett pihent, és bár szeme csukva volt, jól látszottak a könnycseppek nyomai a sápadt arcán.

A nő tett pár lépést befelé, mikor észrevette, hogy Louis alszik.

Nem volt igazságos. Egy örökkévalóságig győzködte a fiút, hogy látogassa meg a beteg édesanyját, majd mikor végül belement, Anne megígérte neki, hogy bármeddig maradhatnak. Most viszont itt állt, hogy véget vessen a látogatásnak.

- Louis? – szólította meg, enyhén megrázva a vállait.

Amint a fiú felébredt, egy pillanatra elpirult, mikor észrevette Annet fölötte állni. Kezével gyorsan megtörölte álmos szemeit – Szia, Anne.

A nő bár elmosolyodott, mégsem érte el a szemeit – Hé, kincsem, nagyon sajnálom, de haza kell mennünk.

Louis a homlokát ráncolta, és az édesanyjára nézett – Még nem akarom itt hagyni őt.

- Tudom, és hamarosan visszajövünk, de… - egy pillanatra megakadt, nem tudta, hogy fogja Louis fogadni, hogy Harryvel valami baj van.

- De mi? – sürgette.

- Niall hívott. Valami történt Harryvel, és segítenünk kell. Segítened kell.

Louis arcából azonnal kiszökött az a maradék szín is, így már a fal fehérségével vetekedett. Nem mondott semmit, azonnal felállt a székéből. Egy csókot hintett az anyja arcára, vigyázva az ott lévő csőre és vezetékre, majd megragadta Anne karját és kisietett vele a szobából.

Jövök, Harry.

-----------------------------------------

Niall a konyhaasztalnál ült, lábait folyamatosan rázva, az egyetlen hang, amit hallott, az a zuhany folyóvize volt.

Azonnal megkönnyebbült, mikor Anne és Louis berohant az ajtón.

- Niall, hogy van? – kérdezte Anne, amint meglátta a szőkeséget.

- Nem tudom, Még mindig a zuhany alatt van.

Az asszony a homlokát ráncolta – Mióta van bent?

Niall vállat vont – Talán egy órája.

Bólintott és a fürdőszoba felé indult – Rendben, megyek és ellenőrzöm.

Niall azonnal felállt és a karja után nyúlt, ezzel megállítva – Azt hiszem… szerintem a legjobb lenne, ha Louis menne – fordította a fejét a tágra nyílt szemű, sápadt fiú felé – Mindketten tudjuk, hogy most rá van szüksége.

Anne habozott. Végül is a fiáról volt szó. A saját teste és vére; az ő kisfia. A kisfiú viszont már felnőtt, és már nem csak az anyja volt az egyetlen személy az életében, akiben vigasztalást talált.

Már más is birtokolta a szíve egy részét.

És ez volt az szívének azon része, amely képes volt összeforrasztani a rajta lévő sebeket.

- Menj, Louis – a nő bólintott, és elmosolyodott – Hozd helyre a mi fiúnkat.

Louis beharapott ajkakkal sétált végig a folyosón, amíg a fürdőhöz nem ért.

Aprót kopogott az ajtón – Harry?

Nem várt választ, megnyomta a kilincset, hogy be tudjon lépni, ám azonnal jeges rémület cikázott rajta égig, mikor realizálta – Zárva van.

Anne a konyhából nézett rá megdermedve – Mi?

- Van… van hozzá kulcsod?

A nő megrázta a fejét.

- És egy gémkapcsod? Megpróbálom kinyitni vele a zárat – Louis meglepődött saját magán, mennyire nyugodt volt a hangja.

Anne egy pillanatig gondolkodott, mielőtt kihúzott volna egy hajtűt a hajából, és azt adta át Louisnak – Honnan tudod, hogy kell ezekkel kinyitni a zárat?

Louis nem pazarolta az idejét, azonnal bedugta a hajtű végét a zárba – Sokszor nézek tévét – mondta vállat vonva.

Csak néhány perc kellett, míg végül el tudta fordítani a kilincset és kinyitotta az ajtót. Amint belépett a helyiségbe, újra bezárta az ajtót, ezúttal a kettejük privát szférája érdekében.

Odasétált a zuhanyfüggönyhöz – Harry?

Nem kapott választ.

A fiú benntartotta a levegőt, miközben elhúzta a függönyt.

A szíve nagyot dobbant – Ó, Harry.

Az említett a vízpermet alatt ült felhúzott térdekkel, feje pedig le volt hajtva, hogy az arcát eltakarja. Olyan kicsinek tűnt így.

Louis kinyújtotta a kezét, hogy megérintse Harry vállát, de amint a jeges vízsugár hozzáért, szisszenve húzta arrébb.

Jézusom, mióta ül itt ebben a hidegben?

A csap felé nyúlt, és egy mozdulattal elzárta a vizet.

- Ne zárd el a vizet! – kiáltotta Harry, minek következtében Louis megugrott. Gyorsan eleget tett a kérésnek és rányitotta a vizet.

- Harry, beszélj hozzám – könyörgött Louis, és a fiúra nézett, aki továbbra is magzatpózban ült a zuhanykabin alján.

Az egyetlen hang, amit a fiú kiadott, a kétségbeesett zokogás volt.

Louis szeme bepárásodott, ahogy az összetört fiút nézte. Azon kapta magát, hogy gondolkozás nélkül mászik be a kabinba, nem törődve azzal, hogy a jeges víztől a ruhái a bőréhez tapadtak. Karjaival szorosan átölelte Harryt.

 A göndör végül reagált Louis érintésére, felemelte a fejét és a kék szemekbe nézett – Lou?

Louis bólintott – Itt vagyok, Harry, itt vagyok.

A fiú alsó ajka láthatóan megremegett. Karjaival elengedte a térdét és Louis köré fonta azokat, fejét a mellkasába temette.

Louis végigsimította ujjait Harry nedves tincsein – Harry, meg tudod mondani, hogy mi történt?

- N-nem tudom – motyogta.

Louis a homlokát ráncolta – Hogy érted ezt?

- Én csak… én – hátradőlt, így a víz most már az arcát áztatta. Louis nem tudta eldönteni, hogy a víz a könnyeivel keveredik, vagy nem.

Louis megsimította Harry arcát – Nekem elmondhatod.

- Belefutottam Liambe – a zaklatója neve hallatára Louis megremegett – Ő csak beszélt és beszélt, én pedig… megdermedtem. Nem találtam a hangomat és nem tudtam mozdulni. Azt sem tudom, hogy jutottam levegőhöz.

Megrázkódott, ahogy visszaemlékezett az iskola folyosóján történtekre.

- Féltem. Olyan volt, mintha a félelmeim körbeöleltek volna és egyre jobban szorítottak. És nem tudom, hogy történt ez.

A fejét ismét Louis mellkasába temette, miközben apró remegések futottak végig a testén, és újra zokogni kezdett.

Louis csak szorosabban ölelte magához, miközben a szíve egyre kisebb darabra tört, így látva a szeretett fiút, aki romokban hevert.

Több, mint aminek látszik - 35. Fejezet

 

Harry nyelt egyet, Liam szúrós tekintete, amivel végigmérte, szinte felperzselte.

Niall védelmezőn lépett elé – Menj innen, Liam.

Liam felvonta a szemöldökét – Ó, szóval húzzak el?

A szőke tett előre még egy lépést, ezúttal fenyegetően – Nem fogom még egyszer mondani, Liam. Menj el.

A srác csak a szemeit forgatta, majd Niall mögé pillantott, ahol összetalálkozott a tekintete Harryével – Awww, na ne már. Csak beszélgetni akarok egy régi barátommal. Hiányzott nekem.

Niall kinyújtotta a kezeit és hátrébb taszította Liamet a mellkasánál fogva – Soha többé nem fogsz vele beszélni.

Liam önelégülten elmosolyodott – Mi van, te lettél Harry testőre és hangja egy személyben? Nem tud a kis tündérke önállóan beszélni?

Niall mély lélegzetet vett, ezzel próbálva lenyugtatni egyre növekvő haragját. Ökölbe szorított kezei remegtek, készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban bemosson ennek a vigyorgó zsarnoknak.

Egy kuncogás szaladt ki Liam szájából, miközben hátrált – Imádtam ezt az édes beszélgetést, fiúk, valamikor újra meg kell ismételnünk.

Újból felnevetett – Meghívhatnátok Harry kis játék fiúját, Tomlinsont is. Még szórakoztatóbb lenne.

Egy utolsó vigyort villantott, majd ellépett a két fiútól, esélyt sem adva, hogy válaszoljanak.

Niall hitetlenkedve megrázta a fejét – El sem hiszem, hogy régen még barátkoztunk vele.

Barátja felé fordult, de azonnal aggodalom járta át, mikor Harryre nézett. A göndör hajú szemmel láthatóan remegett, pupillája teljesen kitágult és a homloka csillogott az izzadtságtól.

- Harry?

A fiú nem szólt semmit, csak megfordult, és olyan szélsebesen kezdett sétálni, hogy Niallnek csaknem futni kellett, hogy lépést tudjon tartani vele.

- Harry – lihegte Niall – Haver, lassíts és mondj valamit.

- Haza – jelentette ki határozottan, egy pillanatra sem lassított.

- Harry, kérlek… - Niall próbálta magára vonni a legjobb barátja figyelmét, de a másik csak előre nézett, míg kilépett az iskola kapuján.

Amint egyre távolabb jutottak az iskolától, úgy tűnt, mintha Harryt elengedte volna az a láthatatlan kötél, ami eddig húzta. Jobbra-balra fordult, mintha nem tudta volna, hogy pontosan hol van, tekintete viszont előrefele nézett. Végül ebből az állapotból Niall rángatta ki azzal, hogy megragadta a könyökét, majd megállította. Harry néhányszor pislogott rá; teljesen elveszettnek tűnt.

- Harry, hé, nézz rám – Niall próbálta felvenni a másik fiúval a szemkontaktust – Segíteni akarok neked. Mit szeretnél?

A szőke srác látta, hogy a fiú arca egyre sápadtabb lesz – Hánynom kell.

- Mi… - még mielőtt befejezhette volna, Harry kirántotta magát Niall fogásából.

Botladozva megtett néhány lépést, majd egy véletlenszerű ház füves részére rogyott. Azonnal öklendezni kezdett, és minden kijött belőle.

- Jézus – motyogta Niall, és az oldalához sietett. Amikor kezét a hátára tette, Harry megijedt és arrébb húzódott.

Niall mindkét kezét felemelte – Harry, én vagyok, csak én.

Harry légzése nehéz volt; láthatóan remegett a teste. Egy pillanatig a mellette álló fiúra nézett, majd lassan bólintott.

A szőke fiú egy óvatos lépést tett a göndör felé. Amikor Harry nem mutatta jelét, hogy arrébb húzódik vagy ismét hányni fog, a könyöke felé nyúlt – Gyere, menjünk haza.

Harry lassan sétált, a lábai remegtek. Niall egyik kezét a fiú alkarján tartotta, figyelve a barátjára, ha esetleg megint elesne. Mikor meglátta a házat, Niallen megkönnyebbülés futott végig. Harry szíve egyre gyorsabban vert, ahogy közeledtek a házhoz, majd leálltak a kocsifelhajtón. Belépve egyből a falnak dőlt, alig érezte a lábaiban az erőt és nem volt benne biztos, hogy egyedül képes megtartani magát.

Niall bezárta maguk mögött az ajtót és óvatosan Harry könyökéhez ért – Gyere, ülj le.

Harry nem vitatkozott. Hagyta, hogy a barátja a konyhába vezesse és leültesse az egyik székre, amit előtte húzott ki. Niall töltött egy pohár vizet a csapból, majd Harryhez vitte.

- Idd meg ezt. Keresek valami kekszet, amit ehetsz.

Niall besétált a kamrába, hogy hozzon néhány sóskekszet, mikor észrevette az ajtóra ragasztott jegyzetet.

Harry,

Elvittem Louist a kórházba, hogy meglátogassa az anyukáját.

Nem biztos, hogy hazaérünk, mielőtt végeznétek a suliban.

Louis jól van, ne aggódj érte.

Szeretlek. Anya.

Niall magában felnyögött. Szinte biztos volt abban, hogy Harrynek most nagyon nagy szüksége lenne Louisra.

- Harry, - szólította, miközben levette a jegyzetet az ajtóról – az anyukád írt neked egy üzenetet.

Átadta a papírt a fiúnak, és figyelte, ahogy minden egyes szó után egyre jobban elkerekedik a szeme.

Harry lassan bólintott, arcán semmilyen érzelem nem volt látható – Elmegyek zuhanyozni.

Niall a homlokát ráncolta – Harry…

- Jól vagyok, Niall – elmosolyodott – Tényleg. Csak érzem, hogy kezdek beteg lenni.

- Nem kéne-

- Komolyan, ne aggódj miattam. Visszamehetsz a suliba. Jól vagyok.

A fiú már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de Harry csak megrázta a fejét, majd hátat fordított neki, lassan végigsétálva a folyosón, be a fürdőszobába, majd bezárta maga mögött az ajtót.

Niall felsóhajtott és lerogyott az egyik székre. Egy dologban biztos volt, mégpedig hogy Harry nincs jól.

--------------------------------------

Harry hallotta a zár kattanását, amint elfordította azt az ajtón. Az egész teste vibrált az energiától, szinte már küzdött önmagával, hogy ne üssön ököllel bele a tükörbe.

Fogalma sem volt, honnan származott ez a mennyiségű harag, hálás volt, amiért egy ajtó választotta el a másik oldalon lévő legjobb barátja aggódó arcától. Legalább itt egyedül volt.

A képek csak úgy pörögtek lelki szemei előtt, mikor próbálta azokat figyelmen kívül hagyni.

Lassan elkezdett levetkőzni. Először a kabátját, majd a vékony farmerét és a pulóverét. Amint az összes ruha a földre került, a lehető legmelegebbre állította a zuhanyt. Ki kellett tisztítani mind a lelkét, mind a testét.

Még akkor is, mikor a forró víz már égette a bőrét, érezte a jéghideg szavakat, amik a bőrébe furakodtak, valamint a hozzá nyomott fegyver hideg fémcsövét. Folyamatosan visszhangzott a fejében az elsülő fegyver hangja. Annak ellenére, hogy mindent megtett ezeknek a kizárására, az elméje nem tudott tenni ellene, és folyamatosan vetítette elé a képsorokat.

A frusztráció okozta könnyei keveredtek az arcán lefolyó vízcseppekkel, nem volt más lehetősége, mint beismerni a vereséget. A zuhanykabin aljára csúszott, térdeit szorosan a mellkasához húzta, belefúrva az arcát, ami gyengeséget tükrözött, remélve, hogy ezzel csillapítani tudja a zokogása hangját.

Miért vagyok ennyire gyenge?

-----------------------------------------------

Anne a kis váróteremben ült, lábait idegesen rázta, miközben várta a fiatal fiút, aki olyan gyorsan a szívébe lopta magát.

Meglepődött, hogy Louis mennyire könnyen belement, hogy elhagyja a házukat és bejöjjön a kórházba. Úgy gondolta, Harry biztos beszélt vele és megnyugtatta annyira a megtépázott idegeit, hogy meglátogassa a beteg anyukáját.

Olyan bátor; gondolta Anne, miközben várta őt.

Harry anyja először természetesen tiltakozott. Tudta, hogy mennyire meg tudja viselni az embert, ha az egyik szerettét látja kómában feküdni, nem hogy Louist, akinek ő volt az egyetlen családtagja.

Persze ott volt mellette ő és Harry is, de mégsem voltak családtagok.

Louis viszont ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül menjen be a kórházi szobába, valami olyasmit mondva, hogy ezt muszáj őneki éreznie. Volt valami, amit el akart mondani az anyjának, hogy végre érezhesse a megkönnyebbülést, és ezt csak úgy tudta megtenni, ha más nem volt bent mellettük.

Anne szerint jó ötlet volt hagyni a fiúnak, hogy azt tegyen, amit ő akar.

Egészen addig, míg a gyomrába egy érzés költözött.

Egy olyan érzés, ami nagyon rosszat sugallt.

A mobilja rezgésére hirtelen megugrott.

Összeráncolta a homlokát, miközben elolvasta a hívó fél nevét; Niallt.

Miért hív engem?

Hirtelen minden megvilágosodott.

Hogy miért érezte a gerincén felfutó pánikot.

Hogy miért érezte, hogy valami nincs rendben.

Hogy miért volt görcsben a gyomra.

Harry.

- Igen? – félve szólt bele, nem tudta, mit fog mondani neki a szőke fiú.

- Anne, - mondta, a hang pánikkal volt teli – Valami van Harryvel…