Több, mint aminek látszik - 35. Fejezet

 

Harry nyelt egyet, Liam szúrós tekintete, amivel végigmérte, szinte felperzselte.

Niall védelmezőn lépett elé – Menj innen, Liam.

Liam felvonta a szemöldökét – Ó, szóval húzzak el?

A szőke tett előre még egy lépést, ezúttal fenyegetően – Nem fogom még egyszer mondani, Liam. Menj el.

A srác csak a szemeit forgatta, majd Niall mögé pillantott, ahol összetalálkozott a tekintete Harryével – Awww, na ne már. Csak beszélgetni akarok egy régi barátommal. Hiányzott nekem.

Niall kinyújtotta a kezeit és hátrébb taszította Liamet a mellkasánál fogva – Soha többé nem fogsz vele beszélni.

Liam önelégülten elmosolyodott – Mi van, te lettél Harry testőre és hangja egy személyben? Nem tud a kis tündérke önállóan beszélni?

Niall mély lélegzetet vett, ezzel próbálva lenyugtatni egyre növekvő haragját. Ökölbe szorított kezei remegtek, készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban bemosson ennek a vigyorgó zsarnoknak.

Egy kuncogás szaladt ki Liam szájából, miközben hátrált – Imádtam ezt az édes beszélgetést, fiúk, valamikor újra meg kell ismételnünk.

Újból felnevetett – Meghívhatnátok Harry kis játék fiúját, Tomlinsont is. Még szórakoztatóbb lenne.

Egy utolsó vigyort villantott, majd ellépett a két fiútól, esélyt sem adva, hogy válaszoljanak.

Niall hitetlenkedve megrázta a fejét – El sem hiszem, hogy régen még barátkoztunk vele.

Barátja felé fordult, de azonnal aggodalom járta át, mikor Harryre nézett. A göndör hajú szemmel láthatóan remegett, pupillája teljesen kitágult és a homloka csillogott az izzadtságtól.

- Harry?

A fiú nem szólt semmit, csak megfordult, és olyan szélsebesen kezdett sétálni, hogy Niallnek csaknem futni kellett, hogy lépést tudjon tartani vele.

- Harry – lihegte Niall – Haver, lassíts és mondj valamit.

- Haza – jelentette ki határozottan, egy pillanatra sem lassított.

- Harry, kérlek… - Niall próbálta magára vonni a legjobb barátja figyelmét, de a másik csak előre nézett, míg kilépett az iskola kapuján.

Amint egyre távolabb jutottak az iskolától, úgy tűnt, mintha Harryt elengedte volna az a láthatatlan kötél, ami eddig húzta. Jobbra-balra fordult, mintha nem tudta volna, hogy pontosan hol van, tekintete viszont előrefele nézett. Végül ebből az állapotból Niall rángatta ki azzal, hogy megragadta a könyökét, majd megállította. Harry néhányszor pislogott rá; teljesen elveszettnek tűnt.

- Harry, hé, nézz rám – Niall próbálta felvenni a másik fiúval a szemkontaktust – Segíteni akarok neked. Mit szeretnél?

A szőke srác látta, hogy a fiú arca egyre sápadtabb lesz – Hánynom kell.

- Mi… - még mielőtt befejezhette volna, Harry kirántotta magát Niall fogásából.

Botladozva megtett néhány lépést, majd egy véletlenszerű ház füves részére rogyott. Azonnal öklendezni kezdett, és minden kijött belőle.

- Jézus – motyogta Niall, és az oldalához sietett. Amikor kezét a hátára tette, Harry megijedt és arrébb húzódott.

Niall mindkét kezét felemelte – Harry, én vagyok, csak én.

Harry légzése nehéz volt; láthatóan remegett a teste. Egy pillanatig a mellette álló fiúra nézett, majd lassan bólintott.

A szőke fiú egy óvatos lépést tett a göndör felé. Amikor Harry nem mutatta jelét, hogy arrébb húzódik vagy ismét hányni fog, a könyöke felé nyúlt – Gyere, menjünk haza.

Harry lassan sétált, a lábai remegtek. Niall egyik kezét a fiú alkarján tartotta, figyelve a barátjára, ha esetleg megint elesne. Mikor meglátta a házat, Niallen megkönnyebbülés futott végig. Harry szíve egyre gyorsabban vert, ahogy közeledtek a házhoz, majd leálltak a kocsifelhajtón. Belépve egyből a falnak dőlt, alig érezte a lábaiban az erőt és nem volt benne biztos, hogy egyedül képes megtartani magát.

Niall bezárta maguk mögött az ajtót és óvatosan Harry könyökéhez ért – Gyere, ülj le.

Harry nem vitatkozott. Hagyta, hogy a barátja a konyhába vezesse és leültesse az egyik székre, amit előtte húzott ki. Niall töltött egy pohár vizet a csapból, majd Harryhez vitte.

- Idd meg ezt. Keresek valami kekszet, amit ehetsz.

Niall besétált a kamrába, hogy hozzon néhány sóskekszet, mikor észrevette az ajtóra ragasztott jegyzetet.

Harry,

Elvittem Louist a kórházba, hogy meglátogassa az anyukáját.

Nem biztos, hogy hazaérünk, mielőtt végeznétek a suliban.

Louis jól van, ne aggódj érte.

Szeretlek. Anya.

Niall magában felnyögött. Szinte biztos volt abban, hogy Harrynek most nagyon nagy szüksége lenne Louisra.

- Harry, - szólította, miközben levette a jegyzetet az ajtóról – az anyukád írt neked egy üzenetet.

Átadta a papírt a fiúnak, és figyelte, ahogy minden egyes szó után egyre jobban elkerekedik a szeme.

Harry lassan bólintott, arcán semmilyen érzelem nem volt látható – Elmegyek zuhanyozni.

Niall a homlokát ráncolta – Harry…

- Jól vagyok, Niall – elmosolyodott – Tényleg. Csak érzem, hogy kezdek beteg lenni.

- Nem kéne-

- Komolyan, ne aggódj miattam. Visszamehetsz a suliba. Jól vagyok.

A fiú már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de Harry csak megrázta a fejét, majd hátat fordított neki, lassan végigsétálva a folyosón, be a fürdőszobába, majd bezárta maga mögött az ajtót.

Niall felsóhajtott és lerogyott az egyik székre. Egy dologban biztos volt, mégpedig hogy Harry nincs jól.

--------------------------------------

Harry hallotta a zár kattanását, amint elfordította azt az ajtón. Az egész teste vibrált az energiától, szinte már küzdött önmagával, hogy ne üssön ököllel bele a tükörbe.

Fogalma sem volt, honnan származott ez a mennyiségű harag, hálás volt, amiért egy ajtó választotta el a másik oldalon lévő legjobb barátja aggódó arcától. Legalább itt egyedül volt.

A képek csak úgy pörögtek lelki szemei előtt, mikor próbálta azokat figyelmen kívül hagyni.

Lassan elkezdett levetkőzni. Először a kabátját, majd a vékony farmerét és a pulóverét. Amint az összes ruha a földre került, a lehető legmelegebbre állította a zuhanyt. Ki kellett tisztítani mind a lelkét, mind a testét.

Még akkor is, mikor a forró víz már égette a bőrét, érezte a jéghideg szavakat, amik a bőrébe furakodtak, valamint a hozzá nyomott fegyver hideg fémcsövét. Folyamatosan visszhangzott a fejében az elsülő fegyver hangja. Annak ellenére, hogy mindent megtett ezeknek a kizárására, az elméje nem tudott tenni ellene, és folyamatosan vetítette elé a képsorokat.

A frusztráció okozta könnyei keveredtek az arcán lefolyó vízcseppekkel, nem volt más lehetősége, mint beismerni a vereséget. A zuhanykabin aljára csúszott, térdeit szorosan a mellkasához húzta, belefúrva az arcát, ami gyengeséget tükrözött, remélve, hogy ezzel csillapítani tudja a zokogása hangját.

Miért vagyok ennyire gyenge?

-----------------------------------------------

Anne a kis váróteremben ült, lábait idegesen rázta, miközben várta a fiatal fiút, aki olyan gyorsan a szívébe lopta magát.

Meglepődött, hogy Louis mennyire könnyen belement, hogy elhagyja a házukat és bejöjjön a kórházba. Úgy gondolta, Harry biztos beszélt vele és megnyugtatta annyira a megtépázott idegeit, hogy meglátogassa a beteg anyukáját.

Olyan bátor; gondolta Anne, miközben várta őt.

Harry anyja először természetesen tiltakozott. Tudta, hogy mennyire meg tudja viselni az embert, ha az egyik szerettét látja kómában feküdni, nem hogy Louist, akinek ő volt az egyetlen családtagja.

Persze ott volt mellette ő és Harry is, de mégsem voltak családtagok.

Louis viszont ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül menjen be a kórházi szobába, valami olyasmit mondva, hogy ezt muszáj őneki éreznie. Volt valami, amit el akart mondani az anyjának, hogy végre érezhesse a megkönnyebbülést, és ezt csak úgy tudta megtenni, ha más nem volt bent mellettük.

Anne szerint jó ötlet volt hagyni a fiúnak, hogy azt tegyen, amit ő akar.

Egészen addig, míg a gyomrába egy érzés költözött.

Egy olyan érzés, ami nagyon rosszat sugallt.

A mobilja rezgésére hirtelen megugrott.

Összeráncolta a homlokát, miközben elolvasta a hívó fél nevét; Niallt.

Miért hív engem?

Hirtelen minden megvilágosodott.

Hogy miért érezte a gerincén felfutó pánikot.

Hogy miért érezte, hogy valami nincs rendben.

Hogy miért volt görcsben a gyomra.

Harry.

- Igen? – félve szólt bele, nem tudta, mit fog mondani neki a szőke fiú.

- Anne, - mondta, a hang pánikkal volt teli – Valami van Harryvel…