Több, mint aminek látszik - 16. Fejezet

16. Fejezet

Harry ugyanabban a testhelyzetben ült az ágyon, hátát a fejtámla kemény fájának vetve. Ujjaival folyamatosan a mellette alvó fiú tincseivel játszott. Louis már jó egy órája aludt, amit Harry kezdett egy örökkévalóságnak felfogni, miközben a fiút nézte. Majdnem olyan volt, mintha félt volna, hogy ha elfordul, Louis véletlenül elfelejt levegőt venni vagy valami.

Louis valahogy átmanőverezett a jobb oldalára és egy kis labdává gömbölyödött össze. Bal karja a mellkasán volt, térdei pedig a lábai közé szorultak. Harry nem tudta nem észrevenni, hogy az alacsony fiú így még kisebbnek tűnt. Egyáltalán nem azt a kemény srácot látta, aki pár héttel ezelőtt szinte kilyukasztotta az edzőteremben lévő hatalmas boxzsákot. Már nem a futball sztárjátékosa volt mellette, aki korábban összetűzésbe keveredett Harry édesanyjával.

Nem, az itt lévő fiú törékenynek tűnt. Úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban megtörne. A sötét zúzódások, melyek arcát tarkították, elrejtették az alattuk rejlő szépséges bőrt. A tökéletes, óceán kék szemei, amelyekre Harry már az első pillanatban rácsodálkozott, teljesen bevérzett. A finom tónusú karjait, melyeket szintén zúzódások borítottak, látszólag elrejtették az alattuk lévő izmokat.

Ki tudott ennyi szörnyűséget művelni egy ilyen… angyallal?

Harry alig tudta felfogni, hogy pont Doncasterben történhetnek meg ilyen félelmetes dolgok. Annyira naiv volt, mikor azt hitte, a legrosszabb dolog, ami a világban történhet, az, hogy a legjobb barátaidnak titulált személyek ellened fordulnak, és iskolai bántalmazás áldozatává válsz néhány homofób ember miatt.

És mekkorát tévedett a göndör hajú fiú. Mióta Louis felbukkant a küszöbén, az elméjét olyan gondolatok árasztották el, hogy Louisnak otthon miket kell átélnie minden nap. Nem volt egy olyan biztonságos helye sem, ahová el tudna menekülni a bántalmazásoktól, nem úgy, mint Harrynek az otthona.

Harry sosem érezte magát olyan szerencsésnek, mint akkor, mivel volt egy szerető és gondoskodó anyja, aki nem ítélte el és mindig számíthatott rá. Hirtelen bűntudata támadt, amiért önző módon előtérbe helyezte az ő sulis problémáit; az ex-barátai piszkálódásai már elhanyagolhatóbbnak tűnt Louis jelenlegi problémáihoz képest. Hogy nem látta, mi folyik itt? Tényleg ennyire vak volt? Észre kellett volna vennie, hogy valami nem stimmel Louisval.

Egy hirtelen jött mocorgás kiűzte Harryt a gondolataiból.

Ujjaival el akart simítani Louis arcából egy tincset, mikor szívszorító nyöszörgés hagyta el a fiú kicserepesedett ajkait. Az ujjak nyugtató mozgása átmenetileg megállította a hangokat; a csend azonban nem tartott sokáig, amikor egy könyörgő hang szólalt fel.

- … kérlek, állj. Ne bánts…

Harry szomorúan hunyta le a szemeit, és egy könnycsepp gurult le az arcán. Alsó ajka megremegett, ahogy próbálta nem elsírni magát.

- Semmi baj, Louis, itt vagyok – búgta Harry, közelebb hajolva a szomorú fiúhoz.

Louis egy kicsit megremegett álmában, de hamar megnyugodott, mikor Harry tovább kezdte cirógatni a másikat.

- Nem hagylak el – suttogta nyugtatóan a fiú fülébe.

-------------------------------

Anne hangtalanul, óvatosan nyitotta ki fia hálószoba ajtaját, és a kis résen bedugta a fejét, ránézve a fiára, akinek karjai közt a sérült fiú feküdt.

Harry szomorúan figyelte az alvó fiút. A könnycsíkok az arcára voltak száradva, ami azt mutatta, hogy nemrég sírt.

- Harry, édesem – egy lágy hang szakította ki Harryt a gondolataiból.

A fiatal fiú az anyjára nézett – Igen?

- Ki kéne jönnöd kicsit enni is.

- Nem – felelte Harry a fejét rázva – Nem hagyom itt – nézett vissza az alvó fiúra, és egy kicsit közelebb húzódott hozzá.

- Csak egy rövid időre – magyarázta – Valamint néhány dolgot el kellene magyaráznod nekem és Niallnek.

- Niall még itt van? – kérdezte, és enyhe bűntudatot érzett, amiért elfelejtette a barátját. Tudta, hogy Niall össze van zavarodva, és hogy nem érti, mi folyik itt. Azt is tudta, hogy megrázták az események, amik néhány órával ezelőtt történtek. Harry azonban kissé mérges is volt a legjobb barátjára. Kirángatta Louist az ágyból, amivel még több fájdalmat, valamint pánikrohamot okozott a fiúnak.

- Igen, és a kölyök alig evett egy falatot – mondta Anne homlokráncolva. Niall mindig is képes volt enni, ezért is volt olyan nyilvánvaló, hogy ideges – Beszélned kellene veled.

- Nem akarom most látni.

Anne belépett a fia szobájába és az ágy mellé sétált, ahol ő is volt. Óvatosan leült mellé és kezét gyengéden a lábára rakta.

- Ő a legjobb barátod – jelentette ki egyszerűen a nő.

- Dühös vagyok rá – válaszolta Harry úgy, hogy le sem vette a szemét az alvó fiúról – Bántotta Louist.

- Tudom, elmondta. És rettenetesen érzi magát, ahogy azt is elmondta, miért tette.

Harry végül elszakította a tekintetét a fiúról és felnézett az anyjára.

- Niall azt hitte, bántott téged – magyarázta – És azt kell, hogy mondjam, hogy ha én láttalak volna meg kettőtöket, valószínűleg pontosan ugyanezt tettem volna.

- Louis nem bántott engem.

- Igen, most már tudjuk. De édesem, mindketten úgy hittük, hogy Louis fenyeget téged. Valóban tudsz haragudni Niallre csak azért, mert megpróbált megvédeni?

Harry visszanézett az eszméletlen fiúra, ujjaival ismét végigfésült a hajában, sajnálta, mikor végigpásztázta az egész testét. Érezte, amint az ismerős kés újra a szívébe hatol. Az embereket Louis ellen fordította. Az ő hibája, amiért Zayn és Liam megverték a mosdóban. Az ő hibája, hogy Zayn a gyakorlat során úgy fellökte, hogy a vállára esett. Minden az ő hibája volt, és a tetejében dühös volt Niallre, amiért megpróbálta megvédeni őt.

- Oké, beszélek vele – suttogta Harry – Vele maradsz, amíg távol leszek?

- Természetesen – felelte Anne, miközben felállt, és helyet cseréltek Harryvel az ágyon.

Harry mielőtt kisétált a szobájából, még visszanézett édesanyjára, aki Louis mellett feküdt, majd bement a konyhába, hogy beszéljen Niallel. Mielőtt belépett volna, megállt, és a barátját figyelte, aki a villájával turkálta az ételt. Harry összevonta a szemöldökét. Az anyjának igaza volt, Niall tiszta ideg.

- Hali – mondta végül, mikor az asztalhoz sétált és leült.

Niall felnézett a tányérjáról – Hogy van?

- Azóta, hogy lerakta a fejét a párnára, alszik – felelte Harry, és beleharapott egy szendvicsbe, amit az anyja készített neki. A másik fiú tányérja felé bökött – Nem vagy éhes?

Niall leereszkedett a székében – A gyomrom görcsben áll. Nem hiszem, hogy tudnék enni anélkül, hogy ne legyek beteg.

Harry felsóhajtott – Nézd, Niall, bocsánatot kell kérnem tőled.

Niall zavartan fordította a fejét oldalra, miközben a homlokát ráncolta – Miért kérsz bocsánatot? Én vagyok az oka, hogy Louisnak pánikrohama lett. Nem kellett volna kirántanom az ágyból…

- Nem, haver – szakította félbe Harry – Te csak megpróbáltál megvédeni engem. Először, elismerem, dühös voltam, de aztán anya rávezetett, hogy csak azért csináltad, mert elhitettem veletek, hogy Louis is bánt engem.

- Szóval… sosem bántott?

Harry megrázta a fejét.

- Akkor miért mondtad nekünk, hogy mégis bánt?

- Őszintén szólva, - kezdte Harry – mert bízom a megérzéseimben, és mert nem értettem, miért akar a barátom lenni.

- Olyan bűntudatom van, amiért kiabáltam vele a focipályán aznap – vallotta be Niall.

- Rosszul érzem magam, amiatt, hogy hagytam neked.

- Mi változtatta meg a fiúhoz való hozzáállásodat?

És Harry elmesélt mindent, visszaemlékezve a teázásra, egészen a mosdóban történtekig. Emlékezett, hogy a kínzói a falhoz nyomták. Elmondta Niallnek, hogy majdnem megverték, de aztán jött Louis, és megvédte őt. Niall mindeközben figyelmesen hallgatta végig a barátja történetét. Szinte érezte azokat a fájdalmakat, amiket Louis élt át a focimeccsen.

- Nem hiszem el, hogy ezt tette vele Zayn és Liam, mikor barátok voltak – motyogta a szőke fiú, hangja tele volt undorral.

- Harry vállat vont – Így volt. De a barátság semmit sem számít nekik azután, hogy rájönnek, a baráti körükből valaki hasonló nemhez vonzódik.

- Ez borzasztó.

Harry egyetértően bólintott – Nem csak ők ketten fordultak ellene.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte Niall.

- Tom és Eric sem támogatták, miután kitudódott a titka.

Niall lehunyta a szemeit és felsóhajtott. Gyomra fájdalmasan húzódott össze, hallva a történteket. Ő is elfordult az alacsonyabb fiútól, mikor azt hitte, bántja Harryt, és eszébe sem jutott, hogy ezáltal Louis mennyire egyedül érezhette magát, főleg, mikor a csapattársai és feltételezett barátai is ellene fordultak. Függetlenül attól, hogy a fiú rendkívül fájdalmas fizikai sérüléseket szerzett, el sem tudta képzelni, amit a szívében érezhetett.

Tudta, hogy Louis gyógyulása időbe fog telni, de reménykedett benne, hogy az ő, Harry és Anne támogatásával valamennyivel könnyebben fogja tudni átvészelni ezt a borzalmas időszakot.

Több, mint aminek látszik - 15. Fejezet

Harry Louis-val maradt a zuhany alatt, továbbra is a szivaccsal mosdatta a sérült testet. A víz miatt kissé komfortosabban érezte magát, és remélte, hogy Louisnál is ez a helyzet. A fiú még mindig csukott szemmel támaszkodott Harry mellkasán. Addig maradtak így, míg a meleg víz kezdett kifogyni. Harry elzárta a csapot, és kisegítette barátját a zuhanykabinból.

Örömmel vette észre, hogy kezd visszatérni a fiú eredeti bőrszíne. A fájdalmasan sápadt bőre immáron felvette bronzos beütését, és a kék ajkak egészséges rózsaszínben tündököltek. Bár már nem rázta a hideg, Harry még mindig aggódott, mert látta, hogy a fiú gyenge és fájdalmai vannak.

Egy nagy, bolyhos törülközőt tekert Louis köré, majd magával is ugyan ezt csinálta. Visszavezette a fiút a hálószobájába és megragadott egy pár tiszta bokszert. A puha anyaggal Harry végigdörzsölte a másik egész testét, felitatva vele az összes vízcseppet. Még csak el sem pirult, mikor lehajolt, és lábait kezdte törölgetni. Miután végzett, segített Louisnak belelépni az egyik alsónadrágjába.

Harry az ágyhoz vezette, és segített neki kényelmesen elhelyezkedni a matracon. Louis megrándult, mikor a hátára feküdt, sérült karja a mellkasán pihent. A göndör hajú megfogta a takarót, és teljesen betakarta vele a félmeztelen fiút. Louis szemei csukva voltak, a kimerült fiú vélhetően elaludt, gondolta Harry, de mikor el akart lépni az ágytól, a fiú jobb keze megállította.

- Kérlek, maradj itt.

A szavakat olyan halkan ejtette ki, hogy Harry meg sem hallotta volna, ha nem néz rá. Csak nézte őt, és mikor Louis csukott szemhéjain keresztül egy kósza könnycsepp szökött ki, végigfolyva az arcán, Harry érezte, hogy az a láthatatlan kés még mélyebbre hatol a szívében.

Átsietett az ágy másik oldalára, és bemászott, Louis mellé ülve, hátát a fejtámlának vetve. Megfogta a kezét és megsimogatta Louis nedves haját.

- Nem hagylak el – suttogta gyengéden, megnyugtatva ezzel a másik fiút.

Harry figyelte, miképp merül el Louis a teljes öntudatlanságban. A fiú arcához nyúlt, és hüvelykujjával óvatosan letörölte a sós, könnyes foltot, miközben sajátja is folyni kezdett. Ő csak el akarta venni a fájdalmat Louistól. Karjai közé akarta vonni, és soha el nem engedni. Azt akarta, hogy a fiú biztonságban legyen a szörnyektől, akik már annyi fájdalmat okoztak neki.

----------------------------------

 Niall alig várta, hogy végre kitehesse a lábát az otthonából. Több, mint egy hétig kellett feküdnie az influenza miatt. Az elmúlt pár napban már jobban érezte magát, de a szülei ráparancsoltak, hogy maradjon még otthon, amíg meg nem győződnek arról, hogy teljesen egészséges. Szóval nem tett semmit, csak feküdt az ágyban, napokig szörnyű filmeket nézve. És mikor másnap Harry anyukája meghívta hozzájuk vacsorára, – látva a fiú szenvedését – nem volt képes nemet mondani.

Amellett, hogy ingyen kajáról volt szó, méghozzá Anne főztjéről, alig várta, hogy lássa Harryt. Több, mint egy hétig nélkülöznie kellett a legjobb barátja társaságát, és már nem voltak elegek a chatelések. Meg akart győződni róla, hogy Harry jól van, és az iskolai kötözködések sem durvultak el.

Az utcán sétált, a hideg levegő védtelen arcába fújt. Ösztönösen összébb húzta magán a kabátját, miközben a göndör hajú barátja otthona felé sétált. Nem zavartatta magát, hogy kopogjon az ajtón, vagy csengessen; csak szimplán kinyitotta az ajtót és belépett a meleg házba.

- Édes, hazaértem! – kiabálta vicces hangon. Összevonta a szemöldökét, mikor semmi válasz nem érkezett, amit ilyenkor már általában hallani szokott.

Niall rájött, hogy a ház túl csendes. Tudta, hogy Anne még dolgozik, végül is ő jött korábban. De ezt nem magyarázta, hogy miért nem ment a tévé, vagy miért nem hallotta Harryt, szomorú dalokat énekelve és gitározva.

Azt gondolta, hogy valószínűleg csak a szobájában csinálja a házi feladatát; a házit, amit ő általában aznap szokott lemásolni óra előtt.

A szőke fiú elindult a folyosón át Harry szobájába, és anélkül nyitotta ki az ajtaját, hogy kopogott volna.

- Harry, nem hallottad, hogy megjött…

Niall megtorpant és szeme elkerekedett, amint meglátta az elé terülő látványt. Harry nem az íróasztalánál ült, házi feladatot csinálva. Nem, ő az ágyában ült egy szál törülközőben, szemei csukva voltak és látszólag aludt. De ami Niall figyelmét leginkább felkeltette, az a szinte meztelen fiú volt Harry oldala mellett, háttal feküdve Niallnek, fejét pedig a göndör ölében nyugtatta.

Niall megfeszítette állkapcsát, mikor észrevette a fürdőszoba felé vezető ruhákat, amik szanaszét hevertek a földön, beleértve a focista mezével. Visszanézett az ágyban fekvő fiúkra, alaposabban megfigyelte Harry arcát, megpróbálva rájönni, mi folyhatott itt. Ekkor észrevette a könnycsíkokat, melyek barátja arcán húzódtak.

A legjobb barátja sírt. És ez volt az egyetlen dolog, amit abban a pillanatban össze tudott rakni, hogy miért feküdt egy majdnem meztelen fiú mellette. Niall összeszűkítette szemeit, mikor különböző forgatókönyvek vetültek a szeme elé. Nem értette, miért feküdt az egyik focistával sírva.

Hacsak a focista nem tett valamit legjobb barátja ellen.

Niall már csak pirosat látott. Érezte, amint arcszíne kezdi felvenni a vöröses árnyalatot, teste az idegességtől megfeszült. Érezte, amint elveszíti uralmát agya fölött, mikor lerántotta Harry mellől a padlóra a focistát.

Louis gyötrelmes sikolya ébresztette föl kábulatából Harryt. Eltartott néhány másodpercig, míg felfogta, mi történik.

Louis beesett az ajtajukon, zúzódásokkal és megfagyva. Ő kérte Harryt, hogy ne vigye kórházba. Segített neki a zuhanyzóban felmelegedni. Majd elaludt a meggyötört fiú mellett.

Harry agya azonnal kapcsolt, mikor meghallotta Louis hangját, tele kínokkal, az ágy mellett a földön.

Mikor felnézett, meglátta Niall a fiú felett állva. Teljesen ki volt akadva. Kezeit szorosan tartotta ökölben, és olyan durván lélegzett, hogy Harry azt hitte, mindjárt gőzt fog fújtatni. Életében először Harry látta, hogy Niall képes lenne megütni valakit; és az a valaki Louis lenne.

- Niall, hagyd békén! – kiáltotta Harry, teljesen pánikba esett, hogy a legjobb barátja megverné a már így is sérült fiút – Nem csinált semmit – kiugrott az ágyból és Louis elé térdelt.

- Harry, semmi gond, nem engedem, hogy ez a seggfej tovább bántson – mondta gúnyosan Niall. Harry zavartan pislogott barátja szavait hallva. Kellett egy kis idő, míg rájött, mire utalt Niall. A szőke fiú azt hitte, Louis kényszerítette Harryt az akarata ellenére dolgokra.

- Nem, Niall… meg van sérülve – mondta fojtottan. Amint Louist a karjaiba húzta, a fiú felzokogott és a mellkasához bújt. Harry körkörös mozdulatokkal simogatta a hátát, próbálva megnyugtatni, amennyire ebben a szituációban lehetséges volt.

- Louis, shh… nem fog bántani. Nyugalom – suttogta a fiú fülébe. Harry kezét Louis homlokára rakta és elsimított néhány kósza tincset, ami a fiú arcába lógott.

Louis gyorsan és fájdalmasan kapkodta a levegőt, ahogy ijedt hangon könyörgött – Kérlek, ne hagyd, hogy hozzám érjen. Kérlek, ne hagyd, hogy hozzám érjen.

Folyamatosan ezt az egy mondatot kántálta, szemeit összeszorítva. Zihálása még ijesztőbb lett, Harry gerincén pedig végigfutott a nyers pánik. A fiú ide-oda kezdte ringatni a karjaiban.

- Lou, nyugodj meg – mondta neki Harry, igyekezett, hogy ne hallatszódjon ki a hangjából a félelem – Senki sem fog bántani.

A fiú szinte már hisztérikussá vált, lélegzete egyre hangosabb és gyorsabb lett pillanatok alatt.

Niall figyelte a jelenetet, haragja immáron teljesen elszállt, helyébe pedig félelem lépett. Nem értette, mi folyik itt. Mi történt Louis-val, amiért most hiperventilálni kezdett? Most jött rá, mennyire sérült lelkileg is a zúzódásokkal teli fiú. Gyomrát összeszorította a bűntudat, mikor ráeszmélt, mekkora fájdalmat okozott csapattársának, mikor nemrég lehajította a földre.

Niall figyelte, ahogyan Harry próbálta nyugtatgatni a zokogó fiút. A szőke tudta, hogy történt valami, miközben ő betegen feküdt otthon. Harry azelőtt utálta a másik focistát, most viszont Niall más érzelmet olvasott ki a fiú tekintetéből, miközben az próbált segíteni az alacsonyabbiknak; szeretetet.

- Harry… mit tudok segíteni? – kérdezte végül Niall. Látta, hogy barátja arcán is futnak le a könnyek, miközben próbálta nyugtatni a pánikoló fiút.

- H-hívd fel anyut. Valami baj van.

Niall nem vesztegette az idejét, előkapta a mobilját és tárcsázni kezdte Annet. Két csengés után már hallotta is a nő gyengéd hangját.

- Halló?

- Anne? – kérdezte a fiú – Niall vagyok. Harrynek és nekem segítségre van szükségünk.

Szinte érezte, amint az idősebb nőben, szavait hallva, bennreked a levegő – Baj van?

Niall nem volt biztos benne, mit mondhat el a nőnek, aki szinte már a második anyja volt. Megpróbált nyugodt maradni és elmagyarázni a helyzetet, de hiába próbálta, nem tudta Anne elől elrejteni a hangjában lévő ijedtséget.

- Úton vagyok, édesem, pár perc és ott leszek – Niall megkönnyebbülten felsóhajtott, és letette a telefont, örült, hogy Anne csak néhány percre van a háztól. Továbbra is állt és nézte Harryt, ahogy a síró fiú hátát dörzsölve nyugtatgatja és dülöngél vele előre-hátra.

Louis hirtelen felkapta a fejét és Harry szemébe nézett, tekintetében olyan mértékű félelemmel, amit Harry még nem látott.

- N-nem… kapok – próbált levegőhöz jutni Louis.

Harry megragadta a fiú arcát és mélyen a szemébe nézett – Semmi baj, Louis, hamarosan segíteni fognak. Csak lélegezz.

Még több ziháló hang szökött ki a fiú ajkain, ahogy könyörgött - … k-kérlek…

- Louis, kérlek! Megijesztesz!

Louis szemeit nagyobbra nyitotta, ahogy egy gyors, remegő lélegzetet vett. Arcára volt írva a fájdalma, és Harry kezét szorította, megpróbálva valamilyen kényelmet találni.

Niall és Harry egyszerre fújták ki a levegőt, amit eddig észre sem vették, hogy benntartottak, amikor egy autó állt meg a házuk előtt. Hallották a bejárati ajtó nyitódását, majd záródását, amit a folyosón végighaladó léptek követtek.

Anne itt volt. Mindent meg fog oldani.

Harry felnézett anyukája kedves, békés szemeibe, majd egy pillanattal később átadta a helyét. Anne saját ölébe húzta Louist. A fiú még mindig zihált, ép karjával pedig Harryt kereste.

- Louis, kedvesem, nyugodtan, szép lassan kell lélegezned. Csak lassíts le – mondta a nő nyugodt hangon. Ugyan azt csinálta, mint Harry is, ujjaival finoman simogatta Louis arcát. Határozottan fogta meg a fiú jobb kezét mikor rájött, milyen szorosan tartja vissza a lélegzetét.

- Ez az, kincsem, lélegezz lassan. Pánikrohamod van. Csak vegyél jó mély levegőket.

A nő vele együtt lélegzett hangosan, hogy lehessen hallani a zihálástól, és örömmel látta, hogy a fiú is keményen próbálkozik. Lélegzete lassan nyugodttá vált, a kemény zihálás lágy, fájdalmas levegővételekké változott. Arcára kiült rémület is kisimult, szoros fogása enyhült.

Harry, mivel néhány centiméterre volt a fiúhoz, érezte, hogy a pulzusszáma csökken. Sosem látott még senkit, aki ennyire félt volna. Mintha a vér is megfagyott volna az ereiben.

- Anya, most már rendben lesz? – kérdezte Harry csendesen.

- Nem kéne mentőt hívni? – kérdezte Niall, eléggé megrázta a látottak.

Louis arcára újra kiült a félelem, Harry pedig ezt látva gyorsan megszólalt – Nem! Nem akar kórházba menni.

- Harry, kicsim, Louis nagyon rosszul van. Azt hiszem, a legjobb lenne, ha orvoshoz vinnénk – felelte a nő lágy hangon, ahogy megnézte a fiú duzzadt, szétzúzott arcát, aki még mindig a karjaiban feküdt.

Louis ezt hallva küzdeni kezdett, hogy kijusson a karjai közül – Ne, kérem, nem akarok menni!

Anne sóhajtott – Drágám, hidd el, az lenne a legjobb. A vállad sem néz ki-

- Ne! – zokogott fel – N-nem lehet! Kérem!

- Louis, shh, semmi gond – búgta Harry és közelebb ment a síró fiúhoz – Senki sem fog rákényszeríteni olyanra, amit te nem szeretnél.

Harry rápillantott az anyjára, némán kérte a beleegyezését. A nő sóhajtott, majd megadóan bólintott. Nem fognak a kórházról beszélni addig, amíg a fiú teljesen meg nem nyugszik.

- Anyu néha önkénteskedik a kórházban, alapvetően ő egy nővér – mondta Harry Louisnak, szavaival próbálta nyugtatni.

Louis könnyes szemekkel nézett Annere – Kérem, segítsen.

Ezt a két szót suttogta, mégis olyan törötten hangzott, hogy a nő szíve belesajdult. Gyomrát láthatatlan kezek szorították össze. A fiú szemmel láthatóan valami rettenetesen ment keresztül, és ezzel senki más nem foglalkozott. Nyilvánvaló volt az is, hogy Harry és ez a fiú hihetetlenül ragaszkodik egymáshoz. Nem tudta, mi történt a meccs óta a két fiú között, hogy Harry ennyire másképp viszonyul hozzá, de a fia tekintetében lévő csillogás azt súgta neki, hogy nagyon érdekelheti ez a fiú.

Anne előrehajolt és a lehető legcsendesebb és legbiztonságosabb hangon így szólt – Louis, segítek Harrynek, hogy fel tudjon rakni az ágyra és megvizsgálhassalak, rendben?

Louis bólintott egy aprót, Harry és az anyja pedig egy gyors mozdulattal felültették az ágyra.

Anne szíve minden egyes zúzódás után egyre kisebb darabokra tört, miközben megvizsgálta a fiút. A szeme fölötti vágásra egy pár steril ragasztócsíkot rakott, ami hatékonyan zárta be a sebet.

- Oké, Louis, most meg szeretném nézni a bordádat.

Anne megrándult, amint jobban megnézte a sötétlilás foltokat, amelyek a fiú hasát borították. Óvatosan végigfuttatta ujjait az oldalán, de mikor a cipőnyom formájú zúzódáshoz ért, egy pillanatra megállt. Kicsit erősebben helyezte kezét az adott területre, hogy érezze, van-e törés, és arra utasította a fiút, hogy vegyen egy mély lélegzetet.

Louis benntartotta tüdejében a levegőt, de mikor kifújva azokat a bordái megmozdultak, fájdalom hullámzott végig az egész testén.

- Oké, édesem, elég lesz. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy van egy pár repedt bordád. Néhány kötszerrel rögzítem őket, hogy ne tudjanak nagyon elmozdulni, rendben?

Amint Louis bólintott, Anne már nyúlt is be az elsősegély dobozba, amit Niall vitt oda neki, és pár fehér steril kötszert vett ki. Elkezdte a bordák köré tekerni, és Louis azonnal megkönnyebbültnek érezte magát, mikor hirtelen könnyebb volt lélegezni.

Amikor Anne végzett a rögzítéssel, a vállát kezdte megvizsgálni. Rögtön észrevette a mély zúzódásokat. Végigfuttatta ujjait a csontokon, és érezte, hogy rendellenes szögben állnak.

- Louis, a vállad nagyon csúnyán kificamodott. Egy orvosnak is röntgenfelvételt kellene csinálnia, hogy helyesen vissza tudja tenni a csontokat – magyarázta.

Louis felkapta a fejét a nő szavaira – De azt mondta… azt mondta, nem kell mennem.

- Louis, semmi baj, csak segíteni akar neked – próbálta egyből nyugtatni Harry a fiút, mielőtt a pánik újra elhatalmasodott volna rajta.

- Helyrerakhatja – mondta Louis Anne megnyugtató tekintetébe nézve.

A nő gyengéden megrázta a fejét – Nem, édesem, nem tudom.

- Ez nem lehet olyan nehéz. Többször is kiugrott már a vállam. Mindössze csak annyit kell tennie, hogy lefelé húzza, majd befelé. Én magam is megcsinálnám, de elég nehéz – nézett a nőre könyörögve, szemei megteltek könnyekkel.

Anne érezte a gyomrában lévő csomót. Ennek a fiúnak orvosi segítségre volt szüksége, ez mindenkinek feltűnt volna, akinek van szeme. Nemcsak hogy a külsején, de attól tartott, belső sérülései is vannak. Ugyanakkor, ha arra kényszerítik a fiút, hogy csináljon valamit, elfutott volna, és megint egyedül lenne. Nem engedhette, hogy ez megtörténjen.

A gondolattól, hogy mennyire fájhat a fiú válla, megrázkódott.

Louis egy erős, nagyon erős fiú volt.

- Rendben, Louis, próbáljuk meg. De még sosem csináltam ilyet, csak figyeltem az orvosokat – magyarázta, remélve, hogy ezzel megijeszti a fiút és mégis a kórházat választja.

- Semmi gond, bízok Önben – Anne megeresztett egy félmosolyt. Úgy érezte, hogy nehéz ennek a fiúnak a bizalmába férkőzni, és megmosolyogtatta a gondolat, hogy benne mégis megbízott, jól esett neki.

- Fájni fog – mondta és Harryre nézett – Tartsd meg a másik kezét.

Harry engedelmeskedett és szorosan megfogta a karját.

Anne megragadta a bal karját, közvetlenül a könyökénél – Készen állsz, Louis?

A fiú egy pillanatra lehunyta a szemét, majd bólintott.

- Vegyél egy mély lélegzetet, most… háromra.

Louis a lehető legnagyobb levegőt szívta magába.

- Egy…

Szorosan lehunyta a szemét.

- Kettő…

Harry kissé elmozdult, szorosabban fogta Louis kezét, és próbált felkészülni, amit az édesanyja akart csinálni.

- Három! – kiáltotta, miközben lefelé és beljebb húzta a karját, ezzel sikeresen összeillesztve az elmozdult csontokat.

A sikoly, amely elhagyta Louis száját, fülsüketítő volt. Harry alig érezte kezében a vérkeringést, olyan erősen szorította a sérült fiú, de nem törődött vele. Örömmel fogadná azt a kis fájdalmat, ha ezzel is segítene elvenni Louistól.

Vártak, míg Louis légzése csillapodik és újra kinyitotta a szemét.

- Most már jobb érzés? – kérdezte Anne.

Louis bólintott, a fájdalom miatt az arcán csurogtak le a könnyek – Igen. Köszönöm.

Anne elmosolyodott és bólintott, majd Louis karjára egy fehér hevedert helyezett, ezzel is segítve a gyógyulást – Elmegyek, hozok jeges borogatást és fájdalomcsillapítót. Harry, helyezd kérlek kényelembe az ágyadon.

Harry bólintott, és figyelte, amint az anyja kisétál a szobájából, csak aztán fordult Louis felé. Segített neki lefeküdni, párnákat helyezett a feje mögé, és ráterítve a takarót megkérdezte, hogy elég kényelmes-e.

- Ühüm… - dünnyögte – Itt maradsz velem, Göndör?

Harry elmosolyodott a becenevére – Persze, Lou. Nem hagylak itt. Csak hadd vegyek föl néhány ruhát – utalt arra, hogy még mindig egy nyirkos bokszeralsó volt rajta és egy törülköző.

Egy apró sóhajtás szaladt ki Louis ajkaiból, míg Harry gyorsan a fürdőbe ment, és fölvett egy új bokszert, melegítőnadrágot és pólót. Visszament és befeküdt az ágyába, rá a takarókra. A kimerült fiúra nézett, aki valószínűleg elaludt. Harry egyik karját védelmezően az alacsonyabbik fiú köré tekerte és közelebb csúszott hozzá.

Sosem fogom engedni, hogy bárki újra bántson téged.

Több, mint aminek látszik - 14. Fejezet

14. Fejezet

Harry aggódott. Elmondhatatlanul és teljes mértékben aggódott.

Egész hétvégén a bántalmazott, zúzódásokkal teli fiúra gondolt, kezdve péntek estétől, hogy beesett a bejárati ajtón.

Nem számított, mennyire próbálta tagadni, Louisnak fájdalmai voltak. Még sosem látott ennyi zúzódást, duzzanatot és törést ezelőtt egy emberen. Harry többször is azon találta magát hétvégén, hogy megpróbálta meggyőzni magát arról, hogy Louis rendben van. Ha valóban súlyosan sérült volna meg, beleegyezett volna, hogy elvigye kórházba. Legalábbis ezt mesélte be magának.

Nem számított, hányszor próbálta elhinni, hogy a másik fiú rendben van, vasárnap délután a saját kocsijában találta magát, magával vitatkozva, hogy elmenjen-e Louisék házához és ellenőrizze a fiút, vagy sem.

Megrázta a fejét, figyelmen kívül hagyta agya hátsó részében lévő zsémbes hangot, majd visszasétált a házba. A nap hátralévő részében gitározott és dalokat írt, hogy elterelje a figyelmét a könyörgő kék szemekről, amelyek a lelkéig hatoltak.

- Jelentkeztél valamilyen énekversenyre vagy valamire? – kérdezte Anne, mikor belépett a fia szobájába – Egész nap énekelsz.

Harry felnézett a gitárjáról és felsóhajtott – Nem, csak… unatkozok.

Anne leült az ágyára – Ó, ebben az esetben gyakrabban unatkozhatnál, mert gyönyörű hangod van, kincsem.

Harry megeresztett egy félmosolyt az anyjához és leült hangszerével együtt.

- Rendben, valami nyugtalanít – kezdett bele a nő pár perces hallgatás után – Nem töltesz napokat a szobádban és írsz dalokat, csak mert unatkozol. Ismerlek már. Mi a baj, mi történt?

A fiú egész végig most nézett először az anyja szemébe, majd sóhajtott. Tudta, hogy el kell mondania, hogy mi történt, de Louis pánikkal telt hangja még mindig visszhangzott a fülében, „Ígérd meg, hogy senkinek sem szólsz erről.” Harry nem akarta tönkretenni a Louis-val kezdődő barátságát azzal, hogy már most megszegi az ígéretét.

Úgy döntött, meg fogja várni a következő napot és majd az iskolában győződik meg arról, hogy az alacsonyabb fiúval minden rendben van.

- Nincs semmi, anya. Csak úgy éreztem, ma muszáj kicsit javítani a zenéken – hazudott Harry.

- Azok a fiúk az iskolában még mindig piszkálnak? – kérdezte hirtelen Anne, egyenesebben ült és komolyan kezdte a fiút pásztázni – Ugye nem az a Louis gyerek csinált valamit már megint?

- Nem! – válaszolta gyorsan Harry, majd észrevette magát és a padlót kezdte fixírozni – Louis nem tett semmit ellenem, ő csak… - akadt meg, és egy pillanatra lehunyta szemeit.

Segítségre van szüksége.

- Jól vagyok, anya – folytatta Harry – Őszintén, nem történt semmi.

- Rendben, kincsem – felelte Anne egy pillanatnyi habozás után – Azt hiszem, hagylak, nyugodtan dolgozz tovább a zenéken.

Azzal felállt, a hálószoba ajtajához sétált, de még utoljára visszafordult, mielőtt kiment volna – Gyere hozzám, ha szeretnél beszélni. Ez a feladatom, bármiben, ha kell, segítek, nem számít, miben. Szeretlek.

- Köszi, anyu, én is szeretlek.

------------------------------------

Mikor Harry hétfő reggel beért az iskolába, és nem látta Louist sehol, nagyon zaklatott lett. Az egész ebédszünetet és tanársegédes idejét az udvaron töltötte, remélve, hogy valahol megtalálja barátját, de hiábavaló volt.

Átkozta magát, amiért korábban nem kérte el Louis telefonszámát. Kétségbeesésében majdnem megkereste az egyik legnormálisabb focistát, de végül elvetette az ötletet. Tudta, hogy egy ilyen szimpla akciója hány új pletykát szülhet. Az utolsó dolog, amire szüksége volt, hogy az egész iskola róla és Louisról beszéljen.

Harry hazafelé tartott az iskolából, mikor azon kapta magát, hogy saját otthona helyett Louisék irányába vezet. Halványan emlékezett, merre mentek még együtt este, és csak pár fordulót tévesztett, mielőtt megállt volna a házuk előtt.

Kiszállt a kocsijából és a bejárati ajtó felé indult. Éppen azon volt, hogy becsöngessen, mikor hirtelen pánik futott végig a testén. Mi a fészkes fenét fog mondani?

Hé, én vagyok az a srác, aki eldobta Louist, miután majdnem agyonverték, csak mert meleg; amit Önök vagy tudnak, vagy nem.

Harry arra gondolt, hogy inkább visszamegy a kocsijához és elhajt, elkerülve a kínos találkozást, de tudnia kellett, hogy Louis jól van-e. Nem volt iskolában, és ez az, ami a legjobban megijesztette a fiút.

Néhány perccel később még mindig a londoni ház csukott ajtaját figyelte.

Huh, ez furcsa.

Végül becsengetett, majd többször is kopogott az ajtón. Mégsem kapott semmilyen választ.

Oké, vagy Louis olyan tökéletesen rendben van, hogy el is mentek otthonról, vagy annyira megsérült, hogy egy kórházi ágyban fekszik.

Harry beleborzongott a tudatba, hogy Louis eszméletlenül fekszik a kórházban, belőle pedig csövek lógnak mindenfele. Louis rendben volt – mondogatta magának, miközben visszasétált az autójához.

Csak ült a kocsijában, ott, ahol legutóbb Louis is ült, és várta, hogy valaki hazaérjen, míg rá nem jött, milyen későre jár. Megbeszéltek egy vacsorát az anyukájával és Niallel, aki végre kilábalt az influenzából.

Gyorsan átpattant a vezető ülésbe, és elhajtott a kétemeletes háztól, de addig figyelte, míg az el nem tűnt a visszapillantóból.

--------------------------------

Harry el volt foglalva az asztal megterítésével és néhány edény elmosogatásával, mikor meghallotta a csengőt. Ránézett az órára, és látta, hogy még van pár óra vacsora előtt, de azt hitte, Niall szeretne előbb jönni, hogy tudjanak együtt lógni is.

Felkapott egy törlőrongyot a kályháról, megtörölte a kezét és átsétált a bejárati ajtóhoz.

Lenyomta a kilincset, majd kinyitotta az ajtót – Ugye tudod, hogy kicsit korán…

Megakadt, és a padlóra ejtette a törlőrongyot, ahogy meglátta a rövid, barna hajú fiút a házuk tornácán, aki feldagadt szemekkel nézett rá.

- Louis?

Az alacsonyabb fiú kissé megingott, és szemei egy pillanatra lezárultak, majd visszaszerezte egyensúlyát. Harry most vette csak észre, hogy Louis jobb kezével az ajtókeretet szorongatta, ezzel fenntartva az egyensúlyát.

- H-harry… én… szükségem van…

Louis nem tudta befejezni motyogását, mikor egy fájdalmas kiáltás szökött ki a szájából és lábai felmondták a szolgálatot. A kemény fapadlóra zuhant volna, ha Harry nem kapja el rögtön, karjaival körülölelve a fiú testét.

- Louis? Istenem!

A fiú elernyedt az erős karok között és nem reagált semmire.

- Louis? – kérdezte újra Harry, pánikba esett, mikor továbbra sem érkezett válasz. Óvatosan megérintette a fiú összezúzott arcát – Hallasz?

Semmi reakció.

- Istenem, Louis, kérlek, ébredj fel!

Semmi.

Harry közel hajolt a másik arcához, és megkönnyebbülten sóhajtott, mikor megérezte a fiú lélegzetét az arcán.

- Louis? – nyöszörgött Harry. Érezte, ahogy könnyei lefelé folynak, miközben a karjaiban lévő fiút figyelte.

Felkapta az elernyedt testet, és bevitte a házba, lábával becsukva az ajtót. Meglepődött, mennyire könnyű volt a fiú. Tudta, hogy Louis alacsony volt, de jelentős izom is volt rajta, ami miatt nehezebbnek kellett volna lennie, mint amit érzett. Azonban a törékeny fiú szinte meg sem kottyant neki, miközben besétált vele a nappaliba.

Mikor lefektette a kanapéra, akkor jött rá, mennyire hideg volt a teste.

- Istenem, Lou, hogy jutottál idáig el? – suttogta Harry, figyelve a kék ajkakat és hideg kezeket.

Louis-n nem volt kabát. Az egyik focimezét viselte és egy melegítő nadrágot, amit Harry rögtön felismert, mert az övé volt. Egy kicsit vigasztalta, hogy volt a fiún zokni és cipő.

Gondolataiból egy fájdalmas nyögés zökkentette ki. Felnézett Louis arcára, és megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor látta, befeketedett, feldagadt szemei résnyire nyitva vannak.

- Lou, elviszlek a kórházba.

- Ne… k-kórházat ne – szavai összemosódtak.

- Louis, kérlek. Félek – mondta Harry, és nem tudta megállítani könnyeit.

- Meg… ígérted – minden fájdalmas hang, ami elhagyta a fiú ajkait, egy újabb tőrt döfött a szívébe.

- Tudom, tudom – válaszolta Louisnak, ujjaival óvatosan beletúrt a barna tincsekbe – De… szükséged van segítségre.

Ezen a ponton Harry könnyei megállíthatatlanul kezdtek potyogni. Egy pillantást vett a bántalmazott fiúra, és észrevette, hogy a válla még mindig nincs rendben. Sokkal rosszabbnak tűnt, mint korábban. Úgy tűnt, hogy a csontok rendellenes helyzetben vannak, az egész karja a mellkasán pihent.

Egyik szülője sem vitte orvoshoz.

- Louis, tényleg szükségünk van arra, hogy ezt ellássák.

- É-én csak… aludni… akarok…

Harry megragadott egy takarót és ráfektette a remegő testre.

- A-annyira… fáradt… v-vagyok…

A göndör hajú fiú érezte, amint szíve éppen most törik darabokra. Tudta, hogy Louisnak orvosi segítségre van szüksége, de annyira hideg is volt, ami szintén nem jelentett jót.

- Oké, mi lenne, ha bemennénk a szobámba és felmelegítenélek?

Louis bólintott, és Harry segítségével felült a kanapén. Duzzadt szemein keresztül a fiúra nézett és szelíd hangon megkérdezte – Fel... felveszel?

Harry nem mondott semmit, a félelem kizökkentette a sírásból. Lábai alá tette a karját, és felemelte a kanapéról. Louis ép karját Harry nyaka köré tekerte, fejét a göndör hajú mellkasára fektette. Harry a szobájában vitte, figyelt, nehogy véletlenül leejtse vagy beverje valamijét a falba vagy az ajtókeretbe.

- Fel tudsz állni? – kérdezte Harry.

Louis bólintott, mire Harry a lehető leggyengébben lerakta a lábait, viszont még mindig tartotta, hogy ne essen el.

- Segítek lezuhanyozni, hogy minél előbb fel tudj melegedni, oké?

Louis ismét csak bólintott.

Harry összerezzent, mikor meglátta, hogy a fiú egy testhez tapadó pólót visel. Hogy vegye le róla anélkül, hogy ne fájjon a vállának?

- Louis, először az ép kezedet húzom ki a póló ujjából.

Néhány percnyi küszködés és nyöszörgés után, ami egyre jobban fájdította Harry szívét, sikeresen megszabadultak a pólótól. A padlóra dobta azt, majd visszanézett Louisra, aki még mindig ott állt, kissé imbolyogva és reszketve.

- Most a melegítőt kellene levennünk, Louis – közölte a göndör hajú fiú enyhe pírral az arcán.

Lenézett és látta, hogy a fiú szemei kissé nyitva vannak, Harrytől balra nézett, nem mutatva, hogy ellenkezne. Harry lehajolt és óvatosan meghúzta a vékony madzagot, amely a nadrágot a vékony, csontos csípője fölött tartotta.

Louis szemei az érintésre hirtelen kitágultak és gyengén visszatolta Harry kezét.

- Ne, kérlek ne…

A másik azonnal visszahúzódott és Louisra nézett, akinek a szemében rémület csillogott. Azonban, ami még jobban zavarta, az a ködös tekintet volt, mely elsötétítette a kék szemű tekintetét.

- Louis? Csak én vagyok, Harry. Nem foglak bántani.

Louis bátortalanul, de bólintott, szinte azonnal nyugodtabb lett és szemeit is lehunyta.

 Harry a néhány lépésnyire lévő fürdő felé irányította, majd lassan megpróbálta újra kioldozni a fehér madzagot.

- Csak segíteni szeretnék, oké?

A fiú motyogott valamit, de látszólag nyugodtnak tűnt, viszont a remegése erősödött, mikor újra széthúzták nadrágja zsinórját. Harry addig lazított rajta, míg nem érezte, hogy a melegítő kezd lecsúszni Louis csípőjéről. Harry Louis mögött állt, és egyik kezével a nadrágot segítette le, másikkal pedig határozottan tartotta a fiút, hogy ne essen el. Bőre még mindig hideg volt és remegett, miközben kissé megingott bizonytalan lábain.

Mikor a nadrág a földre esett, Harry visszahúzta a kezét, hogy a kockás boxert is lehúzza. Mindkét kezére szükség volt, ezért Louist a mellkasának döntötte, aki egész testsúlyával rádőlt, mígnem a boxert is sikerült levetniük.

Semmilyen szexuális feszültség nem volt a szobában, miközben Harry segített a fiúnak kilépni a ruhákból, melyek immáron a padlón feküdtek.

Most, hogy egyetlen ruha sem takarta, az összes zúzódás előbukkant Louis testén. Jobb oldalán tisztán kivehető volt egy cipőnyom, valamint vérvörös csíkok futottak végig a hátán. Harry nem tudta magában tartani a nyöszörgést, és lesütötte a szemét, mikor észrevette a fiú csípőjét körülvevő zúzódásokat, melyeket egyértelműen ujjak okoztak. A gondolat, miszerint ezek a fiúnak milyen elviselhetetlenül fájtak, arra késztette Harryt, hogy csukja be a szemét és vegyen mély levegőket, hányingere leküzdése érdekében.

Várt egy pillanatot, míg összeszedte magát, majd óvatosan bevezette a fürdőszobába és megnyitotta a zuhanyt. A forró víztől származó hő azonnal felmelegítette a szobát, az ott lévő tükrön pedig pára keletkezett.

- Louis, most segítek lezuhanyozni, oké?

Az alacsonyabb fiú nem válaszolt, ezért Harry elhúzta a zuhanyfüggönyt és ránézett Louisra, aki meztelenül, reszketve állt mellette.

Nem volt rá mód, hogy ő ne legyen vizes, ezért lenyelte idegességét és vett egy mély lélegzetet, majd gyorsan ledobálta magáról a ruháit, csak a tengerészkék színű boxerét hagyta magán, majd a remegő fiúhoz lépett.

Harry óvatosan megemelte Louist, és együtt beálltak a zuhany alá. Mikor elhelyezkedtek, Harry hagyta, hogy a fiú meztelen mellkasának dőljön, aki a szemben lévő falat nézte. Megfogott egy szivacsot és óvatosan elkezdte megtisztítani a cserzett bőrt.

Harry észrevette, hogy a másik remegése lassan alább hagyott, ellazult a mellkasán, és bár lassabban, de lélegzett.

Óvatosan megfordította az alacsonyabb fiút, hogy szemben legyen vele, és gyengéden megtartva az állánál kezdte megtisztítani a szemeinél lévő duzzadt részt. Louis kicsit beledőlt az érintésbe, megpróbált valamilyen kényelmet találni.

Harry végigfutott a szivaccsal Louis mellkasán és hasán, próbált csak a derekáig nézni, lejjebb nem.

Ez volt az első alkalom, hogy Harry egy másik meztelen fiút látott.

De Harry azt sem gondolta, hogy valaha így érintheti ezt a finom bőrt.

Nem gondolt azokra a fedetlen részekre, melyek olyan közel voltak az ő testéhez.

A vérre sem gondolt, ami a fiú sebeiből szivárgott, és amely rózsaszínre festve a vizet távozott a lefolyón.

Ahogy könnyei lecsurogtak a vízzel keveredve az arcán, Harry arra gondolt, milyen szerencsés, amiért egy ilyen szerető és gondolkodó édesanyja van, aki sosem engedte, hogy bármiféle rossz történjen vele, és aki ott segített a fiának, ahol csak tudott.

Több, mint aminek látszik - 13. Fejezet

13. Fejezet

Louis a húsz kör futásból még csak a negyediknél tartott, mikor bordái már-már elviselhetetlenül kezdtek fájni, tüdeje pedig sípoló hangot adott ki. A húsz kört általában megszakítás és izzadás nélkül le szokta futni. Ő volt az egyik legedzettebb a csapatban, és mindig ő fejezte be elsőként a kiadott feladatot. Ma azonban ő zárta a sort, mindenki lehagyta. Bal karjával bordái alatt, a hasfalát szorította, ezzel valamennyivel csökkentve fájdalmait.

Viszont mikor a negyedik kör végénél tartott, hányinger hullám tört rá. Csak annyi ideje maradt, míg a legközelebbi szemeteskukáig ért, mielőtt viszont látta volna aznapi kajáját. Még mindig öklendezett, mikor Jones edző odament hozzá és szemügyre vette a legyengült, sápadt fiút.

- Tomlinson, borzasztóan fest, fiam.

Louis kezével megtörölte a száját, majd megfordult, hogy szembenézzen az edzőjével, de egy második hullám miatt újra a szemetes fölé kellett görnyednie. Száraz, erőltetett köhögése szinte kettétépte mellkasát, fájdalmai tízszeresére nőttek. Fekete pontok jelentek meg szemei előtt, majd érezte, hogy két erős kar próbálja leülteti a fűre.

- Nyugalom, Louis. Muszáj leülnöd – beszélt hozzá az edző nyugtatóan, és segített elhelyezkedni a földön – Valami rosszat ettél ebédre?

Néhányan abbahagyták a futást, megnézve a jelenetet; beleértve Liamet és Zaynt, akiknek csak azon járt az agyuk, hogy „milyen béna, egy csaj is le tud futni pár kört”.

Jones edző szigorúan visszakiáltott a csapat többi tagjának, hogy folytassák a köröket, mielőtt visszatekintett volna Louisra – Pihenj még pár percet. Nagyon sápadt vagy.

Louis lassan bólintott. A fekete pöttyök, melyek eddig gátolták a látását, eltűntek, viszont még mindig nem volt biztos abban, hogy képes lenne felállni.

- Ha úgy érzed, próbálj meg újra felállni és mosd meg kicsit az arcodat, oké? Mi még úgyis néhány bemelegítő feladatot fogunk ez után csinálni – ezután az edző otthagyta Louist a földön ülve, és a többiekhez sétált a pályára, kiabálva nekik, hogy fokozzák a tempót.

A fiú néhány percig még ülve maradt, próbálta összeszedni magát, hogy fel bírjon állni. Végül bizonytalanul lábra állt és az öltöző felé botladozott. Odament a mosdóhoz, és remegő kezeit a hideg víz alá rakta, majd többször is megmosta sápadt, verejtékes arcát.

Mikor felnézett a tükörbe, elrettent. Borzasztó rosszul nézett ki. Arca egészséges bőrszínét fakó váltotta fel; zúzódásai pedig még inkább kitűntek. Többször is pislogott, még egy maroknyi vizet fröcskölve az arcára, mielőtt visszanézett volna a tükörbe, reménykedve, hogy most valamennyivel jobban fest majd.

Viszont ugyanaz a döbbent és megzúzódott arc nézett vissza rá szomorú, tönkretett kék szemekkel.

Nézd meg, mit hagytál nekik, hogy megtegyenek. Gyáva vagy.

Kezeivel tölcsért formált, és ivott pár kortyot a hűs vízből. Az másodpercek alatt szaladt végig száraz torkán, egészen üres gyomráig.

Nem hagyhatod, hogy győzzenek. Jobb vagy ezeknél.

Még egy korty vizet ivott.

Mutasd meg nekik, hogy ugyanaz az ember vagy, függetlenül attól, milyen a szexualitásod.

Egy hosszú, kemény pillantást vetett a tükörbe, minden egyes zúzódást és vágást alaposan megfigyelt az arcán.

Tedd meg magadért.

Még egy adag hideg vizet locsolt sérült és duzzadt arcára.

Tedd meg Harryért.

Ujjaival a hajába túrt és vetett egy utolsó pillantást a tükörbe, szemei most elszántan csillogtak, aztán visszavánszorgott a pályára. A csapat nagy része éppen akkor fejezte be a köröket, néhányan a kulacsukból ittak, néhányan pedig nyújtani kezdtek. Jones edző előttük állt, és egy táblára rajzolt, demonstrálva néhány új taktikát. Számos apró „X” és „O” volt a fehér felületre rajzolva, és amely minden irányba mutató nyíllal volt tele.

Louis vett egy mély levegőt, majd odament és csatlakozott a csapathoz. Leghátra állt, nem akart kíváncsiskodó szempárokkal találkozni. Csak állt, próbált mindent elfelejteni és csak az új meccsre koncentrálni.

Néhány percnyi megbeszélés után Jones edző belefújt a sípjába és mindenkit arra utasított, hogy foglalják el a pályán a helyeiket az elhangzottak szerint.

Louis odament, ahol a csatárok szoktak elhelyezkedni, közel az ellenfél kapujához, és már most átkozta magát rossz szerencséje miatt. Az edző az ellenkező csapatba tette, ahol Liammel és Zaynnel ellenfelek voltak; és szintén csatárok.

Mély lélegzetet vett, miközben várta, hogy a meccs elkezdődjön. Végignézett az ellenfél játékosain. Liam, Zayn, valamint páran áthatóan néztek vissza rá.

Louis nyelt egyet, tekintetét levezette a földre, de ekkor megszólalt a síp, és mintha kilőtték volna, úgy rohant a labdához, hogy megszerezhesse.

Eric nagyszerűen cselezett, kikerülve az ellenfeleket, majd Louishoz passzolta a labdát. A fiú könnyedén mozgott a rivális játékosok között, akik próbálták a labdát visszaszerezni, ezért visszahúzva a labdát, a másik oldalról kezdte megközelíteni a kaput. Hallott maga mögött egy hatalmas rúgást, ami a labda helyett az ő lábát találta el, de kizárta a pillanatnyi szúró fájdalmat és tovább futott, majd kapura rúgott. A kapus nem tudta kivédeni a lövést. Miután elrúgta a labdát, Louis egy pillanatra megfordult, és a csapattársaira nézett, akik elképedve figyelték őt.

A kapus odament hozzá és kínosan megveregette a vállát – Szép lövés volt, Louis.

A fiú megeresztett egy halvány mosolyt, meglepődött, hogy a másik csapatból elismerték a játékát. Visszanézett, és látta, hogy több játékos is az ő oldalán áll, habár nem mondtak semmit.

Ami viszont nyilvánvaló volt, az a harag Liam és Zayn szemében. Végig Louist nézték szúrós tekintetükkel, miközben visszaálltak a helyükre.

- Nagyszerű munka, Louis! Jól van. Mindenki álljon vissza a helyére – fújt bele Jones edző a sípjába.

Amint mindenki beállt a saját helyére, a meccs újra elindult. Ezúttal Louis nem várta meg, hogy átpasszolják neki a labdát, helyette kicselezve Tomot elvette tőle és a kapu felé kezdte megint vezetni. Már emelte a lábát, hogy gólt rúgjon, mikor a semmiből becsúsztak elé.

Pontosabban Liam csúszott be elé.

A támadás hirtelen érkezett, és inkább volt ez az egész Louis ellen, mintsem a játék miatt, a fiú pedig elesett. Oldalára érkezett, a levegő azonnal kiszorult a tüdejéből. Zayn vitte tovább a labdát, átpasszolta valakinek, aki így gólt lőtt.

Jones ismét a sípjába fújt – Szép támadás, Liam! Legközelebb viszont finomabban is megoldhatnád…

Louis még néhány másodpercig a füvön feküdt, de észrevette, hogy Liam és Zayn felette állnak.

- Buzik nem lehetnek a pályán – köpte oda Zayn.

Liam felajánlotta a segítségét és Louis felé nyújtotta a kezét, amit az alacsonyabbik kábultan elfogadott. Megragadta a kezét és félig álló helyzetbe húzta a fiút, majd hirtelen elengedte, így Louis egy nyögés kísértében ismét hátraesett.

- Hupsz, az én hibám – vigyorgott Liam, majd elsétáltak, otthagyva összeroskadva Louist.

A meccs folytatódott, Liam és Zayn pedig minden egyes lehetőséget megragadott, hogy hátráltassák, vagy akár fellökjék Louist. Ilyenkor többször visszajöttek a fekete foltok, de ezek a fiút csak még erősebbé és gyorsabbá tették, és nem volt hajlandó megadni nekik azt a fájdalmat, amit akartak neki adni.

- Oké, fiúk, fussanak neki még egyszer és mára befejeztük – fújt a sípjába Jones edző a mai nap legalább tízezredére.

Louis felnyögött.

Csak még egyszer; meg tudom csinálni.

A csapat utoljára elfoglalta a helyét. Louis is beállt, elhatározta, hogy új ellenségei nem fogják a földbe tiporni. Mikor a sípszó befejeződött, Louis rohanni kezdett a labda irányába. Gondoskodott róla, hogy hagyjon maga előtt helyet, valamint távol legyen Liamtől és Zayntől. Amint lett egy kis szabad helye, fölemelte bal karját, jelezve, hogy passzolják neki a labdát. Azonnal hozzá rúgták. Louis ki volt merülve a rengeteg futástól, viszont csak a kapura tudott koncentrálni, hogy betaláljon. Mint a meccs előző szakaszaiban, lábával most is lendületet vett, becélozta a helyet és elrúgta. Egy pillanattal később a labda már a hálóban volt.

Ez az. Megcsináltam. Most végre láthatták, hogy-

Gondolatait megszakították, mikor hátulról támadás érte.

Zayn úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a tényt, miszerint már nincs Louisnál a labda és becsúszott mögötte, leborítva a fiút a lábáról. Louis azonnal elvesztette az egyensúlyát és hanyatt vágódott. Először bal válla csapódott a földhöz, a fájdalmas rázkódás pedig a nyakáig is elért, ő pedig csak mozdulatlanul feküdt.

- Malik! Mi az istent művelt? – ordított Jones edző a pályán lévőre – Már lefújtam a játékot. Nála sem volt a labda!

Zayn önelégült fejét egy ártatlan pillantással leplezte – Az én hibám, Uram. Nem vettem észre, hogy már kapura rúgott. Azt hittem, még mindig nála van a labda.

Jones edző Louishoz sietett, aki még mindig nem mozdult.

- Mindenki tűnjön el innen! Húzzanak zuhanyozni – kiabálta, majd Zaynhez fordult – Magával majd később foglalkozok.

A csapat elhagyta a pályát, Louis viszont, aki épp a felüléssel küszködött, nem tudott velük menni. Homályosan látta Liamet és Zaynt, akik felszegett állal sétáltak elől, büszkék voltak a mai teljesítményükre. Azt is észrevette, hogy Tom és Eric lassabban mentek a többiek után a zuhanyzóba. A fiú irányába pillantgattak, és ha nem csak homályos foltokat látna, meg mert volna esküdni, hogy a két fiú szégyellte magát.

Az edző végül Louis mellé térdelt – Jól vagy, fiam?

Louis figyelmen kívül hagyta a kérdést és próbált felkelni a földről. Mikor úgy mozdult, egy éles fájdalom hasított válla és nyaka közé, ami miatt muszáj volt felnyögnie.

- Nyugalom, Louis. Csak maradj ülve egy kicsit, lassabban mozogj.

A fiú hálás volt Jones edző két erős kezéért, amikkel segített visszaülni a földre. Csak ült ott, és szemeit lehunyva próbált úrrá lenni szédülésén.

- Akarsz róla beszélni? – törte meg az edző a csendet néhány perc múlva.

Louis kinyitotta a szemét, örült, hogy újra tisztán látott – Tessék? – kérdezte.

- Ami közted és a csapat között van, bármi legyen is az. Akarsz róla beszélni?

- Ó. Nem, nem igazán.

- Oké, ahogy akarod. De itt vagyok, ha valakivel szeretnél erről beszélni.

Bárhogy is próbálta, egy könnycsepp kiszökött a szeméből, összemaszatolva amúgy is koszos arcát. Aprót bólintott, miközben átkozta magát, amiért ilyen gyenge az edzője előtt.

Talán el kéne neki mondanom. Lehet, hogy tudna segíteni.

- Ez egy nagyon durva edzés volt, Louis. Nem tudom elhinni, hányszor próbáltak leszerelni a többiek. Le vagyok nyűgözve, hogy milyen gyorsan újra talpra álltál. Nem hagytad magad elnyomni, és erre nagyon büszkének kell lenned.

Louis bólintott.

- A vállad nagyon csúnyán megsérült. Szerintem meg kéne nézetned egy orvossal. El tud vinni valaki?

Louis felnézett és bólintott – Igen. A szüleim el tudnak vinni – válaszolta gyorsan.

- Helyes. Ezt muszáj megnézetni. Az arcod is meg van duzzadva – intett a sérült terület felé.

Vajon tudja?

Szórakozottan bólintott – Leestem a lépcsőn.

Minél gyakrabban csinálod, annál könnyebb hazudni.

Jones tudta, hogy nem mond igazat, mégsem szólt semmit. Néhány percig még csendben ültek, mielőtt Louis rádöbbent volna, hogy már késő délután van.

- Mennem kell. Van egy kis… dolgom.

- Oké, Louis, de ne feledd, mit mondtam. Bármikor jöhetsz, ha el akarod mondani. Meghallgatlak.

Bólintott, és egy mély lélegzetet vett, majd lassan megpróbált fölkelni.

- Várj, segítek – fogta meg az edző a fiú ép karját és óvatosan felhúzta – Mielőtt elmennél a dolgodra, mosakodj meg az öltözőben. Biztos vagyok benne, hogy a többiek már elmentek.

Louis halványan elmosolyodott – Köszönöm, Uram.

Jones edző visszamosolygott rá, és segített elvezetni az öltözőig. Egyikük sem gondolta volna, hogy egy magas, göndör hajú fiú figyelte őket a lelátóról.

-----------------------

Louis megbotlott, mikor belépett a helyiségbe, örült, hogy már mindenki hazament.  Az edzőnek igaza volt.

Azt hiszem, azért sikerült elérnem, amit akartam.

Szája halvány mosolyra húzódott, mikor belegondolt, hogy az edzője valamilyen szinten törődik vele. Régi iskolájában nem volt egy olyan tanár vagy ott dolgozó sem, aki segített volna a problémái leküzdésében. Olyan volt, mintha csak azért, mert meleg, elvárták volna, hogy megkérje őket. Talán a mostani iskolája más, ha az edzője is hajlandó meghallgatni, a többi tanár is biztos ilyen.

Mikor Louis bekanyarodott a sarkon a szekrénye felé tartva, mosolya azonnal eltűnt, és egy másfajta érzelmi hullám futott végig ereiben; harag, fájdalom és árulás. A szekrénye be volt törve. Tankönyvei és iskolás papírjai szanaszét hevertek a földön. Ruhái, melyeket a táskájában tartott, szakadtan hevertek a piszoárban.

De ami a legjobban fájt Louisnak, mikor meglátta a mezét, a „Tomlinson” felirat át volt húzva, fekete filccel pedig „buzi” volt ráírva.

Louis összetört.

Nem volt biztos benne, hogy hogyan kéne éreznie magát ezzel kapcsolatban. Az érzelmek sokasága miatt szédülni kezdett és érezte, amint gyomra tartalma kezd visszajönni.

Annyira magába szippantotta az, amit látott, hogy nem is hallotta az ajtó nyitódását.

- Louis, hát végre, hogy… ó istenem!

A fiú megfordult és szembetalálta magát Harry Stylesszal.

Nem tudta, mit mondjon. Az elméje teljesen ködös volt. Semmilyen szót nem tudott megformázni. Csak állt ott szégyenében; teljesen és végképp elveszve.

Harry csak a legyőzött testtartást és meggyötört tekintetet látta, majd már csak azt lehetett látni, hogy megszünteti a köztük lévő teret. Karjait kitárta és ölelésbe vonta a másik fiút, aki próbálta figyelmen kívül hagyni az összes pontjába belenyilalló fájdalmat.

Egy pillanatig tartott csak, és Louis végre hagyta, hogy az eddig felépített fal lehulljon. Kontrollálhatatlan zokogásban tört ki, ami az egész testét rázta, így Harry kénytelen volt elhelyezni magukat a padlón. A göndör fiú csak kapaszkodott új barátjába, nyugtatóan túrt bele a másik zilált, vizes hajába.

- Minden rendben lesz, Louis. Rendben leszel. Át fogjuk vészelni. Itt vagyok veled – nyugtatgatta, Louis még mindig széthullani látszott.

Egészen addig így maradtak, míg a fiú zokogása nem csillapodott. Rájött, hogy most a legsebezhetőbb oldalát látták neki és a félelem ismét eluralkodott rajta.

- S-sajnálom, Harry – dadogta Louis, megtörölve szemeit.

- Hé, nincs miért bocsánatot kérned – válaszolta Harry – Minden jogod megvan, hogy kiakadj. Szörnyű, amit tettek veled.

 - Nem csak ez történt – mondta Louis és visszagondolt az öltözőben lévő incidensre – Az edzés során-

- Tudom. Mindent láttam.

- Te… te ott voltál? – kérdezte, a meglepődöttség teljesen kihallatszódott a hangjából.

- Nem akartalak egyedül hagyni. Féltettelek – magyarázta a göndör – Jól vagy? Csak mert láttam, hogy a válladra estél és-

Louis arca enyhén elpirult, amitől zúzódásai már nem voltak olyan feltűnőek – Köszi.

Harry elmosolyodott – Bármikor. Viszont most… keljünk fel a földről, mosakodjunk meg és menjünk orvoshoz.

Louis azonnal pánikba esett – Mi? Nem, miért kéne oda mennem?

- Louis, nem bírod felemelni a karodat. És ha a bordáid még nem lettek volna eltörve, most már biztos, hogy el vannak – magyarázta és Louis jobb karja felé intett, amivel védelmezőn karolta át az oldalát.

A fiú megpróbálta bizonyítani az igazát és felemelte a karját, de nem tudta elrejteni az apró, fájdalmas nyögést, ami ezáltal kiszaladt a száján.

Harry felsóhajtott – Nem fogadok el nemleges választ. Elviszlek kocsival a kórházba.

Louis lassan távolabb húzódott Harrytől.

Nem tehetem. Nem tehetem. Nem tehetem.

- Legalább hadd segítsek levenni a focis cuccodat – kérte, mikor érezte, hogy a másik pánikolni kezd.

Louis legyőzöttként ült a padra – De tönkretették az összes váltóruhámat.

- Nos, Mr. Tomlinson – kezdett bele Harry, megpróbálva felvidítani a fiút – Ez a te szerencse napod, mivel van egy váltás ruhám a kocsiban. És mivel olyan kedves vagyok, elhoztam őket, mielőtt bejöttem volna ide hozzád.

Louis elmosolyodott, mikor Harry felemelt egy melegítőnadrágot és egy pólót, amit monológja végén szedett ki a táskájából.

- Nos, akkor számomra a megtiszteltetés a segítsége, Göndör – válaszolt.

Harry felnevetett – Göndör? Komolyan, Louis?

- Mivan? – kérdezte vállat vonva – Göndör hajad van.

Harry csak kuncogott, miközben segített lehúzni a másikról a focimezét. Az alatt azonban egy hosszú ujjú póló volt, ami vizesen tapadt a testéhez. Kicsit nagyobb kihívásnak tűnt abból is kiszedni, de Harry óvatosan megpróbálta, gondosan figyelve a bordáira és a vállára.

- Jézusom, Louis! – kiáltott fel, mikor sikerült levennie a pólót.

Ujjaival finoman megérintette Louis zúzódással borított hasát. Az egész testét sötétzöld és lila foltok díszítették. Louis szégyenében csak lehajtotta a fejét. Harry ezt figyelmen kívül hagyta, most csak a sérült területekre fókuszált. Mellkasába fájdalom költözött, mikor rájött, hogy ezelőtt sem lehetett kevesebb zúzódása. De ami a leginkább szembetűnt, azok az ujjlenyomat alakú foltok voltak, amik körbefonták Louis csuklóit.

- Istenem, Lou… ezeket nem csak a fociedzésen szerezted.

Louis nem szólt egy szót sem, továbbra is a földet kémlelte.

- Azt hiszem… erről szólnunk kellene valakinek.

Louis érezte, amint a pánik azonnal elönti a testét és kirántotta kezét Harry fogásából, majd ügyetlenül próbált arrébb menni tőle.

- Louis, nyugodj meg. Nem foglak bántani. Csak kérlek, mond el nekem, hogyan szerezted ezeket a zúzódásokat.

Louis fájdalmasan nézett rá – Ott voltál. Liam és Zayn…

- Igen, ez igaz, ott voltam. De egyikük sem fogott le a csuklódnál.

Louis ismét elsápadt. Ó istenem.

- Ne mond el senkinek.

Harry szomorúan pislogott felé – Miért ne?

Ezúttal Louis közvetlenül a szemébe nézett és merev hangon válaszolt, – Ígérd meg, hogy senkinek sem szólsz erről.

Louis kérését hallva remegés futott végig Harry gerincén. Mi van vele?

A fiú vonakodva bólintott.

- Mond ki, Harry. Mond ki, hogy megígéred.

Mellkasa összeszorult látva a másik komoly viselkedését. Egyáltalán nem viccelt.

- Megígérem – suttogta.

Louis bólintott, aztán felállt. Magára rángatta törülközőjét, és sántikálva a zuhanyzó felé sétált. Beletelt néhány percbe, míg le tudta magáról rúgni a stoplis cipőjét, gatyáját és alsóját, ami eddig alulról fedte. Hamarosan beállt a forró víz alá, idegtől feszes teste pedig lassan ellazult, ahogy lehunyta a szemét és hagyta, hogy a víz lemossa magáról a mai nap emlékeit.

-------------------------------------

Louis elvesztette az időérzékét, és csak mikor a víz kezdett langyosodni ugrott be neki, hogy hol van. Elzárta a vizet, majd megragadta a törülközőt és maga köré csavarta, így lépett ki a zuhanyfülkéből. Izmai még mindig fájdalmasan húzódtak össze, de ezerszer jobban érezte magát, mint zuhanyzás előtt.

Amikor belépett az öltözőbe, észrevette, hogy már nincs rendetlenség. Cuccai nem hevertek a padlón, hanem szépen a táskájába voltak elpakolva.

Odasétált a padhoz, ahova Harry a ruháit hagyta, amit nagylelkűen kölcsönadott neki. Felkapta azokat, majd miután szárazra törölte magát, öltözködni kezdett.

Mikor felhúzta Harry melegítőnadrágját, megnyugtató érzés volt a fiú ruháit felvenni. Olyan volt, mintha Harry ott lenne vele. Épp hogy lehúzta a pólót, mikor az egyik szekrényen kopogtattak.

- Jól vagy?

Louis ránézett Harryre, tekintetében elmondhatatlan hála csillogott – Köszönöm, mindent.

- Mondtam, Lou, bármikor.

A két fiú lassan kisétált az öltözőből Harry kocsijáig, amely ugyan úgy állt, ahol hagyták egész nap.

- Még mindig nem hiszem el, hogy itt maradtál velem – Louis felkiáltott, miközben próbált minél óvatosabban beszállni a másik fiú segítségével a járműbe.

- Ez az, amit a barátok csinálnak. Segítenek egymásnak – elmosolyodott és rákacsintott, miközben becsukta Louis ajtaját, majd körbesétálva beült a vezetői ülésbe.

A Louis házáig tartó út csendes volt, csak apró beszélgetésekkel törték meg a csendet.

- Az ott baloldalon a házam. Itt le tudsz húzódni – mutatott Louis egy két emeletes házra, amit fehér kerítés ölelt körül.

Harry lehúzódott az útról a járdára, majd Louishoz fordult – Ugye tudod, hogy itt vagyok, ha szeretnél beszélni?

Louis félénken bólintott.

- Biztos, hogy ne-

A fiú a szavába vágott – Nem, Harry. Jól vagyok. Ha kórházba kell mennem, majd anya bevisz. Mindenesetre, köszönöm.

Harry hezitálva bólintott.

- Be fogod tartani az ígéretedet, ugye?- kérdezte Louis, látva Harry habozását – Nem fogod elmondani senkinek, ugye?

És Harry ismét érezte, hogy mellkasát összenyomja valami, tudva, hogy rossz döntést hozott.

- Igen, Louis. Megígérem.

- Oké – felelte, kinyitotta az ajtót majd még Harry felé fordult, mielőtt kiszállt volna – Köszi még egyszer, Göndör.

A másik beceneve hallatán elmosolyodott – Hagyd abba a hálálkodást, Lou. Szeretnéd, hogy segítsek bekísérni a házba?

- Nem, megoldom – mondta immáron mosolyogva – Amúgy is a hátsó ajtón kell bemennem.

- Nos, oké. Az iskolában találkozunk?

- Persze – mondta, mielőtt elindult volna a háza felé. Harry figyelte, ahogy eltűnik a hátsó udvarban, majd arca komollyá vált.

Mi van veled, Louis?