Több, mint aminek látszik - 14. Fejezet

14. Fejezet

Harry aggódott. Elmondhatatlanul és teljes mértékben aggódott.

Egész hétvégén a bántalmazott, zúzódásokkal teli fiúra gondolt, kezdve péntek estétől, hogy beesett a bejárati ajtón.

Nem számított, mennyire próbálta tagadni, Louisnak fájdalmai voltak. Még sosem látott ennyi zúzódást, duzzanatot és törést ezelőtt egy emberen. Harry többször is azon találta magát hétvégén, hogy megpróbálta meggyőzni magát arról, hogy Louis rendben van. Ha valóban súlyosan sérült volna meg, beleegyezett volna, hogy elvigye kórházba. Legalábbis ezt mesélte be magának.

Nem számított, hányszor próbálta elhinni, hogy a másik fiú rendben van, vasárnap délután a saját kocsijában találta magát, magával vitatkozva, hogy elmenjen-e Louisék házához és ellenőrizze a fiút, vagy sem.

Megrázta a fejét, figyelmen kívül hagyta agya hátsó részében lévő zsémbes hangot, majd visszasétált a házba. A nap hátralévő részében gitározott és dalokat írt, hogy elterelje a figyelmét a könyörgő kék szemekről, amelyek a lelkéig hatoltak.

- Jelentkeztél valamilyen énekversenyre vagy valamire? – kérdezte Anne, mikor belépett a fia szobájába – Egész nap énekelsz.

Harry felnézett a gitárjáról és felsóhajtott – Nem, csak… unatkozok.

Anne leült az ágyára – Ó, ebben az esetben gyakrabban unatkozhatnál, mert gyönyörű hangod van, kincsem.

Harry megeresztett egy félmosolyt az anyjához és leült hangszerével együtt.

- Rendben, valami nyugtalanít – kezdett bele a nő pár perces hallgatás után – Nem töltesz napokat a szobádban és írsz dalokat, csak mert unatkozol. Ismerlek már. Mi a baj, mi történt?

A fiú egész végig most nézett először az anyja szemébe, majd sóhajtott. Tudta, hogy el kell mondania, hogy mi történt, de Louis pánikkal telt hangja még mindig visszhangzott a fülében, „Ígérd meg, hogy senkinek sem szólsz erről.” Harry nem akarta tönkretenni a Louis-val kezdődő barátságát azzal, hogy már most megszegi az ígéretét.

Úgy döntött, meg fogja várni a következő napot és majd az iskolában győződik meg arról, hogy az alacsonyabb fiúval minden rendben van.

- Nincs semmi, anya. Csak úgy éreztem, ma muszáj kicsit javítani a zenéken – hazudott Harry.

- Azok a fiúk az iskolában még mindig piszkálnak? – kérdezte hirtelen Anne, egyenesebben ült és komolyan kezdte a fiút pásztázni – Ugye nem az a Louis gyerek csinált valamit már megint?

- Nem! – válaszolta gyorsan Harry, majd észrevette magát és a padlót kezdte fixírozni – Louis nem tett semmit ellenem, ő csak… - akadt meg, és egy pillanatra lehunyta szemeit.

Segítségre van szüksége.

- Jól vagyok, anya – folytatta Harry – Őszintén, nem történt semmi.

- Rendben, kincsem – felelte Anne egy pillanatnyi habozás után – Azt hiszem, hagylak, nyugodtan dolgozz tovább a zenéken.

Azzal felállt, a hálószoba ajtajához sétált, de még utoljára visszafordult, mielőtt kiment volna – Gyere hozzám, ha szeretnél beszélni. Ez a feladatom, bármiben, ha kell, segítek, nem számít, miben. Szeretlek.

- Köszi, anyu, én is szeretlek.

------------------------------------

Mikor Harry hétfő reggel beért az iskolába, és nem látta Louist sehol, nagyon zaklatott lett. Az egész ebédszünetet és tanársegédes idejét az udvaron töltötte, remélve, hogy valahol megtalálja barátját, de hiábavaló volt.

Átkozta magát, amiért korábban nem kérte el Louis telefonszámát. Kétségbeesésében majdnem megkereste az egyik legnormálisabb focistát, de végül elvetette az ötletet. Tudta, hogy egy ilyen szimpla akciója hány új pletykát szülhet. Az utolsó dolog, amire szüksége volt, hogy az egész iskola róla és Louisról beszéljen.

Harry hazafelé tartott az iskolából, mikor azon kapta magát, hogy saját otthona helyett Louisék irányába vezet. Halványan emlékezett, merre mentek még együtt este, és csak pár fordulót tévesztett, mielőtt megállt volna a házuk előtt.

Kiszállt a kocsijából és a bejárati ajtó felé indult. Éppen azon volt, hogy becsöngessen, mikor hirtelen pánik futott végig a testén. Mi a fészkes fenét fog mondani?

Hé, én vagyok az a srác, aki eldobta Louist, miután majdnem agyonverték, csak mert meleg; amit Önök vagy tudnak, vagy nem.

Harry arra gondolt, hogy inkább visszamegy a kocsijához és elhajt, elkerülve a kínos találkozást, de tudnia kellett, hogy Louis jól van-e. Nem volt iskolában, és ez az, ami a legjobban megijesztette a fiút.

Néhány perccel később még mindig a londoni ház csukott ajtaját figyelte.

Huh, ez furcsa.

Végül becsengetett, majd többször is kopogott az ajtón. Mégsem kapott semmilyen választ.

Oké, vagy Louis olyan tökéletesen rendben van, hogy el is mentek otthonról, vagy annyira megsérült, hogy egy kórházi ágyban fekszik.

Harry beleborzongott a tudatba, hogy Louis eszméletlenül fekszik a kórházban, belőle pedig csövek lógnak mindenfele. Louis rendben volt – mondogatta magának, miközben visszasétált az autójához.

Csak ült a kocsijában, ott, ahol legutóbb Louis is ült, és várta, hogy valaki hazaérjen, míg rá nem jött, milyen későre jár. Megbeszéltek egy vacsorát az anyukájával és Niallel, aki végre kilábalt az influenzából.

Gyorsan átpattant a vezető ülésbe, és elhajtott a kétemeletes háztól, de addig figyelte, míg az el nem tűnt a visszapillantóból.

--------------------------------

Harry el volt foglalva az asztal megterítésével és néhány edény elmosogatásával, mikor meghallotta a csengőt. Ránézett az órára, és látta, hogy még van pár óra vacsora előtt, de azt hitte, Niall szeretne előbb jönni, hogy tudjanak együtt lógni is.

Felkapott egy törlőrongyot a kályháról, megtörölte a kezét és átsétált a bejárati ajtóhoz.

Lenyomta a kilincset, majd kinyitotta az ajtót – Ugye tudod, hogy kicsit korán…

Megakadt, és a padlóra ejtette a törlőrongyot, ahogy meglátta a rövid, barna hajú fiút a házuk tornácán, aki feldagadt szemekkel nézett rá.

- Louis?

Az alacsonyabb fiú kissé megingott, és szemei egy pillanatra lezárultak, majd visszaszerezte egyensúlyát. Harry most vette csak észre, hogy Louis jobb kezével az ajtókeretet szorongatta, ezzel fenntartva az egyensúlyát.

- H-harry… én… szükségem van…

Louis nem tudta befejezni motyogását, mikor egy fájdalmas kiáltás szökött ki a szájából és lábai felmondták a szolgálatot. A kemény fapadlóra zuhant volna, ha Harry nem kapja el rögtön, karjaival körülölelve a fiú testét.

- Louis? Istenem!

A fiú elernyedt az erős karok között és nem reagált semmire.

- Louis? – kérdezte újra Harry, pánikba esett, mikor továbbra sem érkezett válasz. Óvatosan megérintette a fiú összezúzott arcát – Hallasz?

Semmi reakció.

- Istenem, Louis, kérlek, ébredj fel!

Semmi.

Harry közel hajolt a másik arcához, és megkönnyebbülten sóhajtott, mikor megérezte a fiú lélegzetét az arcán.

- Louis? – nyöszörgött Harry. Érezte, ahogy könnyei lefelé folynak, miközben a karjaiban lévő fiút figyelte.

Felkapta az elernyedt testet, és bevitte a házba, lábával becsukva az ajtót. Meglepődött, mennyire könnyű volt a fiú. Tudta, hogy Louis alacsony volt, de jelentős izom is volt rajta, ami miatt nehezebbnek kellett volna lennie, mint amit érzett. Azonban a törékeny fiú szinte meg sem kottyant neki, miközben besétált vele a nappaliba.

Mikor lefektette a kanapéra, akkor jött rá, mennyire hideg volt a teste.

- Istenem, Lou, hogy jutottál idáig el? – suttogta Harry, figyelve a kék ajkakat és hideg kezeket.

Louis-n nem volt kabát. Az egyik focimezét viselte és egy melegítő nadrágot, amit Harry rögtön felismert, mert az övé volt. Egy kicsit vigasztalta, hogy volt a fiún zokni és cipő.

Gondolataiból egy fájdalmas nyögés zökkentette ki. Felnézett Louis arcára, és megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor látta, befeketedett, feldagadt szemei résnyire nyitva vannak.

- Lou, elviszlek a kórházba.

- Ne… k-kórházat ne – szavai összemosódtak.

- Louis, kérlek. Félek – mondta Harry, és nem tudta megállítani könnyeit.

- Meg… ígérted – minden fájdalmas hang, ami elhagyta a fiú ajkait, egy újabb tőrt döfött a szívébe.

- Tudom, tudom – válaszolta Louisnak, ujjaival óvatosan beletúrt a barna tincsekbe – De… szükséged van segítségre.

Ezen a ponton Harry könnyei megállíthatatlanul kezdtek potyogni. Egy pillantást vett a bántalmazott fiúra, és észrevette, hogy a válla még mindig nincs rendben. Sokkal rosszabbnak tűnt, mint korábban. Úgy tűnt, hogy a csontok rendellenes helyzetben vannak, az egész karja a mellkasán pihent.

Egyik szülője sem vitte orvoshoz.

- Louis, tényleg szükségünk van arra, hogy ezt ellássák.

- É-én csak… aludni… akarok…

Harry megragadott egy takarót és ráfektette a remegő testre.

- A-annyira… fáradt… v-vagyok…

A göndör hajú fiú érezte, amint szíve éppen most törik darabokra. Tudta, hogy Louisnak orvosi segítségre van szüksége, de annyira hideg is volt, ami szintén nem jelentett jót.

- Oké, mi lenne, ha bemennénk a szobámba és felmelegítenélek?

Louis bólintott, és Harry segítségével felült a kanapén. Duzzadt szemein keresztül a fiúra nézett és szelíd hangon megkérdezte – Fel... felveszel?

Harry nem mondott semmit, a félelem kizökkentette a sírásból. Lábai alá tette a karját, és felemelte a kanapéról. Louis ép karját Harry nyaka köré tekerte, fejét a göndör hajú mellkasára fektette. Harry a szobájában vitte, figyelt, nehogy véletlenül leejtse vagy beverje valamijét a falba vagy az ajtókeretbe.

- Fel tudsz állni? – kérdezte Harry.

Louis bólintott, mire Harry a lehető leggyengébben lerakta a lábait, viszont még mindig tartotta, hogy ne essen el.

- Segítek lezuhanyozni, hogy minél előbb fel tudj melegedni, oké?

Louis ismét csak bólintott.

Harry összerezzent, mikor meglátta, hogy a fiú egy testhez tapadó pólót visel. Hogy vegye le róla anélkül, hogy ne fájjon a vállának?

- Louis, először az ép kezedet húzom ki a póló ujjából.

Néhány percnyi küszködés és nyöszörgés után, ami egyre jobban fájdította Harry szívét, sikeresen megszabadultak a pólótól. A padlóra dobta azt, majd visszanézett Louisra, aki még mindig ott állt, kissé imbolyogva és reszketve.

- Most a melegítőt kellene levennünk, Louis – közölte a göndör hajú fiú enyhe pírral az arcán.

Lenézett és látta, hogy a fiú szemei kissé nyitva vannak, Harrytől balra nézett, nem mutatva, hogy ellenkezne. Harry lehajolt és óvatosan meghúzta a vékony madzagot, amely a nadrágot a vékony, csontos csípője fölött tartotta.

Louis szemei az érintésre hirtelen kitágultak és gyengén visszatolta Harry kezét.

- Ne, kérlek ne…

A másik azonnal visszahúzódott és Louisra nézett, akinek a szemében rémület csillogott. Azonban, ami még jobban zavarta, az a ködös tekintet volt, mely elsötétítette a kék szemű tekintetét.

- Louis? Csak én vagyok, Harry. Nem foglak bántani.

Louis bátortalanul, de bólintott, szinte azonnal nyugodtabb lett és szemeit is lehunyta.

 Harry a néhány lépésnyire lévő fürdő felé irányította, majd lassan megpróbálta újra kioldozni a fehér madzagot.

- Csak segíteni szeretnék, oké?

A fiú motyogott valamit, de látszólag nyugodtnak tűnt, viszont a remegése erősödött, mikor újra széthúzták nadrágja zsinórját. Harry addig lazított rajta, míg nem érezte, hogy a melegítő kezd lecsúszni Louis csípőjéről. Harry Louis mögött állt, és egyik kezével a nadrágot segítette le, másikkal pedig határozottan tartotta a fiút, hogy ne essen el. Bőre még mindig hideg volt és remegett, miközben kissé megingott bizonytalan lábain.

Mikor a nadrág a földre esett, Harry visszahúzta a kezét, hogy a kockás boxert is lehúzza. Mindkét kezére szükség volt, ezért Louist a mellkasának döntötte, aki egész testsúlyával rádőlt, mígnem a boxert is sikerült levetniük.

Semmilyen szexuális feszültség nem volt a szobában, miközben Harry segített a fiúnak kilépni a ruhákból, melyek immáron a padlón feküdtek.

Most, hogy egyetlen ruha sem takarta, az összes zúzódás előbukkant Louis testén. Jobb oldalán tisztán kivehető volt egy cipőnyom, valamint vérvörös csíkok futottak végig a hátán. Harry nem tudta magában tartani a nyöszörgést, és lesütötte a szemét, mikor észrevette a fiú csípőjét körülvevő zúzódásokat, melyeket egyértelműen ujjak okoztak. A gondolat, miszerint ezek a fiúnak milyen elviselhetetlenül fájtak, arra késztette Harryt, hogy csukja be a szemét és vegyen mély levegőket, hányingere leküzdése érdekében.

Várt egy pillanatot, míg összeszedte magát, majd óvatosan bevezette a fürdőszobába és megnyitotta a zuhanyt. A forró víztől származó hő azonnal felmelegítette a szobát, az ott lévő tükrön pedig pára keletkezett.

- Louis, most segítek lezuhanyozni, oké?

Az alacsonyabb fiú nem válaszolt, ezért Harry elhúzta a zuhanyfüggönyt és ránézett Louisra, aki meztelenül, reszketve állt mellette.

Nem volt rá mód, hogy ő ne legyen vizes, ezért lenyelte idegességét és vett egy mély lélegzetet, majd gyorsan ledobálta magáról a ruháit, csak a tengerészkék színű boxerét hagyta magán, majd a remegő fiúhoz lépett.

Harry óvatosan megemelte Louist, és együtt beálltak a zuhany alá. Mikor elhelyezkedtek, Harry hagyta, hogy a fiú meztelen mellkasának dőljön, aki a szemben lévő falat nézte. Megfogott egy szivacsot és óvatosan elkezdte megtisztítani a cserzett bőrt.

Harry észrevette, hogy a másik remegése lassan alább hagyott, ellazult a mellkasán, és bár lassabban, de lélegzett.

Óvatosan megfordította az alacsonyabb fiút, hogy szemben legyen vele, és gyengéden megtartva az állánál kezdte megtisztítani a szemeinél lévő duzzadt részt. Louis kicsit beledőlt az érintésbe, megpróbált valamilyen kényelmet találni.

Harry végigfutott a szivaccsal Louis mellkasán és hasán, próbált csak a derekáig nézni, lejjebb nem.

Ez volt az első alkalom, hogy Harry egy másik meztelen fiút látott.

De Harry azt sem gondolta, hogy valaha így érintheti ezt a finom bőrt.

Nem gondolt azokra a fedetlen részekre, melyek olyan közel voltak az ő testéhez.

A vérre sem gondolt, ami a fiú sebeiből szivárgott, és amely rózsaszínre festve a vizet távozott a lefolyón.

Ahogy könnyei lecsurogtak a vízzel keveredve az arcán, Harry arra gondolt, milyen szerencsés, amiért egy ilyen szerető és gondolkodó édesanyja van, aki sosem engedte, hogy bármiféle rossz történjen vele, és aki ott segített a fiának, ahol csak tudott.