Több, mint aminek látszik - 15. Fejezet

Harry Louis-val maradt a zuhany alatt, továbbra is a szivaccsal mosdatta a sérült testet. A víz miatt kissé komfortosabban érezte magát, és remélte, hogy Louisnál is ez a helyzet. A fiú még mindig csukott szemmel támaszkodott Harry mellkasán. Addig maradtak így, míg a meleg víz kezdett kifogyni. Harry elzárta a csapot, és kisegítette barátját a zuhanykabinból.

Örömmel vette észre, hogy kezd visszatérni a fiú eredeti bőrszíne. A fájdalmasan sápadt bőre immáron felvette bronzos beütését, és a kék ajkak egészséges rózsaszínben tündököltek. Bár már nem rázta a hideg, Harry még mindig aggódott, mert látta, hogy a fiú gyenge és fájdalmai vannak.

Egy nagy, bolyhos törülközőt tekert Louis köré, majd magával is ugyan ezt csinálta. Visszavezette a fiút a hálószobájába és megragadott egy pár tiszta bokszert. A puha anyaggal Harry végigdörzsölte a másik egész testét, felitatva vele az összes vízcseppet. Még csak el sem pirult, mikor lehajolt, és lábait kezdte törölgetni. Miután végzett, segített Louisnak belelépni az egyik alsónadrágjába.

Harry az ágyhoz vezette, és segített neki kényelmesen elhelyezkedni a matracon. Louis megrándult, mikor a hátára feküdt, sérült karja a mellkasán pihent. A göndör hajú megfogta a takarót, és teljesen betakarta vele a félmeztelen fiút. Louis szemei csukva voltak, a kimerült fiú vélhetően elaludt, gondolta Harry, de mikor el akart lépni az ágytól, a fiú jobb keze megállította.

- Kérlek, maradj itt.

A szavakat olyan halkan ejtette ki, hogy Harry meg sem hallotta volna, ha nem néz rá. Csak nézte őt, és mikor Louis csukott szemhéjain keresztül egy kósza könnycsepp szökött ki, végigfolyva az arcán, Harry érezte, hogy az a láthatatlan kés még mélyebbre hatol a szívében.

Átsietett az ágy másik oldalára, és bemászott, Louis mellé ülve, hátát a fejtámlának vetve. Megfogta a kezét és megsimogatta Louis nedves haját.

- Nem hagylak el – suttogta gyengéden, megnyugtatva ezzel a másik fiút.

Harry figyelte, miképp merül el Louis a teljes öntudatlanságban. A fiú arcához nyúlt, és hüvelykujjával óvatosan letörölte a sós, könnyes foltot, miközben sajátja is folyni kezdett. Ő csak el akarta venni a fájdalmat Louistól. Karjai közé akarta vonni, és soha el nem engedni. Azt akarta, hogy a fiú biztonságban legyen a szörnyektől, akik már annyi fájdalmat okoztak neki.

----------------------------------

 Niall alig várta, hogy végre kitehesse a lábát az otthonából. Több, mint egy hétig kellett feküdnie az influenza miatt. Az elmúlt pár napban már jobban érezte magát, de a szülei ráparancsoltak, hogy maradjon még otthon, amíg meg nem győződnek arról, hogy teljesen egészséges. Szóval nem tett semmit, csak feküdt az ágyban, napokig szörnyű filmeket nézve. És mikor másnap Harry anyukája meghívta hozzájuk vacsorára, – látva a fiú szenvedését – nem volt képes nemet mondani.

Amellett, hogy ingyen kajáról volt szó, méghozzá Anne főztjéről, alig várta, hogy lássa Harryt. Több, mint egy hétig nélkülöznie kellett a legjobb barátja társaságát, és már nem voltak elegek a chatelések. Meg akart győződni róla, hogy Harry jól van, és az iskolai kötözködések sem durvultak el.

Az utcán sétált, a hideg levegő védtelen arcába fújt. Ösztönösen összébb húzta magán a kabátját, miközben a göndör hajú barátja otthona felé sétált. Nem zavartatta magát, hogy kopogjon az ajtón, vagy csengessen; csak szimplán kinyitotta az ajtót és belépett a meleg házba.

- Édes, hazaértem! – kiabálta vicces hangon. Összevonta a szemöldökét, mikor semmi válasz nem érkezett, amit ilyenkor már általában hallani szokott.

Niall rájött, hogy a ház túl csendes. Tudta, hogy Anne még dolgozik, végül is ő jött korábban. De ezt nem magyarázta, hogy miért nem ment a tévé, vagy miért nem hallotta Harryt, szomorú dalokat énekelve és gitározva.

Azt gondolta, hogy valószínűleg csak a szobájában csinálja a házi feladatát; a házit, amit ő általában aznap szokott lemásolni óra előtt.

A szőke fiú elindult a folyosón át Harry szobájába, és anélkül nyitotta ki az ajtaját, hogy kopogott volna.

- Harry, nem hallottad, hogy megjött…

Niall megtorpant és szeme elkerekedett, amint meglátta az elé terülő látványt. Harry nem az íróasztalánál ült, házi feladatot csinálva. Nem, ő az ágyában ült egy szál törülközőben, szemei csukva voltak és látszólag aludt. De ami Niall figyelmét leginkább felkeltette, az a szinte meztelen fiú volt Harry oldala mellett, háttal feküdve Niallnek, fejét pedig a göndör ölében nyugtatta.

Niall megfeszítette állkapcsát, mikor észrevette a fürdőszoba felé vezető ruhákat, amik szanaszét hevertek a földön, beleértve a focista mezével. Visszanézett az ágyban fekvő fiúkra, alaposabban megfigyelte Harry arcát, megpróbálva rájönni, mi folyhatott itt. Ekkor észrevette a könnycsíkokat, melyek barátja arcán húzódtak.

A legjobb barátja sírt. És ez volt az egyetlen dolog, amit abban a pillanatban össze tudott rakni, hogy miért feküdt egy majdnem meztelen fiú mellette. Niall összeszűkítette szemeit, mikor különböző forgatókönyvek vetültek a szeme elé. Nem értette, miért feküdt az egyik focistával sírva.

Hacsak a focista nem tett valamit legjobb barátja ellen.

Niall már csak pirosat látott. Érezte, amint arcszíne kezdi felvenni a vöröses árnyalatot, teste az idegességtől megfeszült. Érezte, amint elveszíti uralmát agya fölött, mikor lerántotta Harry mellől a padlóra a focistát.

Louis gyötrelmes sikolya ébresztette föl kábulatából Harryt. Eltartott néhány másodpercig, míg felfogta, mi történik.

Louis beesett az ajtajukon, zúzódásokkal és megfagyva. Ő kérte Harryt, hogy ne vigye kórházba. Segített neki a zuhanyzóban felmelegedni. Majd elaludt a meggyötört fiú mellett.

Harry agya azonnal kapcsolt, mikor meghallotta Louis hangját, tele kínokkal, az ágy mellett a földön.

Mikor felnézett, meglátta Niall a fiú felett állva. Teljesen ki volt akadva. Kezeit szorosan tartotta ökölben, és olyan durván lélegzett, hogy Harry azt hitte, mindjárt gőzt fog fújtatni. Életében először Harry látta, hogy Niall képes lenne megütni valakit; és az a valaki Louis lenne.

- Niall, hagyd békén! – kiáltotta Harry, teljesen pánikba esett, hogy a legjobb barátja megverné a már így is sérült fiút – Nem csinált semmit – kiugrott az ágyból és Louis elé térdelt.

- Harry, semmi gond, nem engedem, hogy ez a seggfej tovább bántson – mondta gúnyosan Niall. Harry zavartan pislogott barátja szavait hallva. Kellett egy kis idő, míg rájött, mire utalt Niall. A szőke fiú azt hitte, Louis kényszerítette Harryt az akarata ellenére dolgokra.

- Nem, Niall… meg van sérülve – mondta fojtottan. Amint Louist a karjaiba húzta, a fiú felzokogott és a mellkasához bújt. Harry körkörös mozdulatokkal simogatta a hátát, próbálva megnyugtatni, amennyire ebben a szituációban lehetséges volt.

- Louis, shh… nem fog bántani. Nyugalom – suttogta a fiú fülébe. Harry kezét Louis homlokára rakta és elsimított néhány kósza tincset, ami a fiú arcába lógott.

Louis gyorsan és fájdalmasan kapkodta a levegőt, ahogy ijedt hangon könyörgött – Kérlek, ne hagyd, hogy hozzám érjen. Kérlek, ne hagyd, hogy hozzám érjen.

Folyamatosan ezt az egy mondatot kántálta, szemeit összeszorítva. Zihálása még ijesztőbb lett, Harry gerincén pedig végigfutott a nyers pánik. A fiú ide-oda kezdte ringatni a karjaiban.

- Lou, nyugodj meg – mondta neki Harry, igyekezett, hogy ne hallatszódjon ki a hangjából a félelem – Senki sem fog bántani.

A fiú szinte már hisztérikussá vált, lélegzete egyre hangosabb és gyorsabb lett pillanatok alatt.

Niall figyelte a jelenetet, haragja immáron teljesen elszállt, helyébe pedig félelem lépett. Nem értette, mi folyik itt. Mi történt Louis-val, amiért most hiperventilálni kezdett? Most jött rá, mennyire sérült lelkileg is a zúzódásokkal teli fiú. Gyomrát összeszorította a bűntudat, mikor ráeszmélt, mekkora fájdalmat okozott csapattársának, mikor nemrég lehajította a földre.

Niall figyelte, ahogyan Harry próbálta nyugtatgatni a zokogó fiút. A szőke tudta, hogy történt valami, miközben ő betegen feküdt otthon. Harry azelőtt utálta a másik focistát, most viszont Niall más érzelmet olvasott ki a fiú tekintetéből, miközben az próbált segíteni az alacsonyabbiknak; szeretetet.

- Harry… mit tudok segíteni? – kérdezte végül Niall. Látta, hogy barátja arcán is futnak le a könnyek, miközben próbálta nyugtatni a pánikoló fiút.

- H-hívd fel anyut. Valami baj van.

Niall nem vesztegette az idejét, előkapta a mobilját és tárcsázni kezdte Annet. Két csengés után már hallotta is a nő gyengéd hangját.

- Halló?

- Anne? – kérdezte a fiú – Niall vagyok. Harrynek és nekem segítségre van szükségünk.

Szinte érezte, amint az idősebb nőben, szavait hallva, bennreked a levegő – Baj van?

Niall nem volt biztos benne, mit mondhat el a nőnek, aki szinte már a második anyja volt. Megpróbált nyugodt maradni és elmagyarázni a helyzetet, de hiába próbálta, nem tudta Anne elől elrejteni a hangjában lévő ijedtséget.

- Úton vagyok, édesem, pár perc és ott leszek – Niall megkönnyebbülten felsóhajtott, és letette a telefont, örült, hogy Anne csak néhány percre van a háztól. Továbbra is állt és nézte Harryt, ahogy a síró fiú hátát dörzsölve nyugtatgatja és dülöngél vele előre-hátra.

Louis hirtelen felkapta a fejét és Harry szemébe nézett, tekintetében olyan mértékű félelemmel, amit Harry még nem látott.

- N-nem… kapok – próbált levegőhöz jutni Louis.

Harry megragadta a fiú arcát és mélyen a szemébe nézett – Semmi baj, Louis, hamarosan segíteni fognak. Csak lélegezz.

Még több ziháló hang szökött ki a fiú ajkain, ahogy könyörgött - … k-kérlek…

- Louis, kérlek! Megijesztesz!

Louis szemeit nagyobbra nyitotta, ahogy egy gyors, remegő lélegzetet vett. Arcára volt írva a fájdalma, és Harry kezét szorította, megpróbálva valamilyen kényelmet találni.

Niall és Harry egyszerre fújták ki a levegőt, amit eddig észre sem vették, hogy benntartottak, amikor egy autó állt meg a házuk előtt. Hallották a bejárati ajtó nyitódását, majd záródását, amit a folyosón végighaladó léptek követtek.

Anne itt volt. Mindent meg fog oldani.

Harry felnézett anyukája kedves, békés szemeibe, majd egy pillanattal később átadta a helyét. Anne saját ölébe húzta Louist. A fiú még mindig zihált, ép karjával pedig Harryt kereste.

- Louis, kedvesem, nyugodtan, szép lassan kell lélegezned. Csak lassíts le – mondta a nő nyugodt hangon. Ugyan azt csinálta, mint Harry is, ujjaival finoman simogatta Louis arcát. Határozottan fogta meg a fiú jobb kezét mikor rájött, milyen szorosan tartja vissza a lélegzetét.

- Ez az, kincsem, lélegezz lassan. Pánikrohamod van. Csak vegyél jó mély levegőket.

A nő vele együtt lélegzett hangosan, hogy lehessen hallani a zihálástól, és örömmel látta, hogy a fiú is keményen próbálkozik. Lélegzete lassan nyugodttá vált, a kemény zihálás lágy, fájdalmas levegővételekké változott. Arcára kiült rémület is kisimult, szoros fogása enyhült.

Harry, mivel néhány centiméterre volt a fiúhoz, érezte, hogy a pulzusszáma csökken. Sosem látott még senkit, aki ennyire félt volna. Mintha a vér is megfagyott volna az ereiben.

- Anya, most már rendben lesz? – kérdezte Harry csendesen.

- Nem kéne mentőt hívni? – kérdezte Niall, eléggé megrázta a látottak.

Louis arcára újra kiült a félelem, Harry pedig ezt látva gyorsan megszólalt – Nem! Nem akar kórházba menni.

- Harry, kicsim, Louis nagyon rosszul van. Azt hiszem, a legjobb lenne, ha orvoshoz vinnénk – felelte a nő lágy hangon, ahogy megnézte a fiú duzzadt, szétzúzott arcát, aki még mindig a karjaiban feküdt.

Louis ezt hallva küzdeni kezdett, hogy kijusson a karjai közül – Ne, kérem, nem akarok menni!

Anne sóhajtott – Drágám, hidd el, az lenne a legjobb. A vállad sem néz ki-

- Ne! – zokogott fel – N-nem lehet! Kérem!

- Louis, shh, semmi gond – búgta Harry és közelebb ment a síró fiúhoz – Senki sem fog rákényszeríteni olyanra, amit te nem szeretnél.

Harry rápillantott az anyjára, némán kérte a beleegyezését. A nő sóhajtott, majd megadóan bólintott. Nem fognak a kórházról beszélni addig, amíg a fiú teljesen meg nem nyugszik.

- Anyu néha önkénteskedik a kórházban, alapvetően ő egy nővér – mondta Harry Louisnak, szavaival próbálta nyugtatni.

Louis könnyes szemekkel nézett Annere – Kérem, segítsen.

Ezt a két szót suttogta, mégis olyan törötten hangzott, hogy a nő szíve belesajdult. Gyomrát láthatatlan kezek szorították össze. A fiú szemmel láthatóan valami rettenetesen ment keresztül, és ezzel senki más nem foglalkozott. Nyilvánvaló volt az is, hogy Harry és ez a fiú hihetetlenül ragaszkodik egymáshoz. Nem tudta, mi történt a meccs óta a két fiú között, hogy Harry ennyire másképp viszonyul hozzá, de a fia tekintetében lévő csillogás azt súgta neki, hogy nagyon érdekelheti ez a fiú.

Anne előrehajolt és a lehető legcsendesebb és legbiztonságosabb hangon így szólt – Louis, segítek Harrynek, hogy fel tudjon rakni az ágyra és megvizsgálhassalak, rendben?

Louis bólintott egy aprót, Harry és az anyja pedig egy gyors mozdulattal felültették az ágyra.

Anne szíve minden egyes zúzódás után egyre kisebb darabokra tört, miközben megvizsgálta a fiút. A szeme fölötti vágásra egy pár steril ragasztócsíkot rakott, ami hatékonyan zárta be a sebet.

- Oké, Louis, most meg szeretném nézni a bordádat.

Anne megrándult, amint jobban megnézte a sötétlilás foltokat, amelyek a fiú hasát borították. Óvatosan végigfuttatta ujjait az oldalán, de mikor a cipőnyom formájú zúzódáshoz ért, egy pillanatra megállt. Kicsit erősebben helyezte kezét az adott területre, hogy érezze, van-e törés, és arra utasította a fiút, hogy vegyen egy mély lélegzetet.

Louis benntartotta tüdejében a levegőt, de mikor kifújva azokat a bordái megmozdultak, fájdalom hullámzott végig az egész testén.

- Oké, édesem, elég lesz. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy van egy pár repedt bordád. Néhány kötszerrel rögzítem őket, hogy ne tudjanak nagyon elmozdulni, rendben?

Amint Louis bólintott, Anne már nyúlt is be az elsősegély dobozba, amit Niall vitt oda neki, és pár fehér steril kötszert vett ki. Elkezdte a bordák köré tekerni, és Louis azonnal megkönnyebbültnek érezte magát, mikor hirtelen könnyebb volt lélegezni.

Amikor Anne végzett a rögzítéssel, a vállát kezdte megvizsgálni. Rögtön észrevette a mély zúzódásokat. Végigfuttatta ujjait a csontokon, és érezte, hogy rendellenes szögben állnak.

- Louis, a vállad nagyon csúnyán kificamodott. Egy orvosnak is röntgenfelvételt kellene csinálnia, hogy helyesen vissza tudja tenni a csontokat – magyarázta.

Louis felkapta a fejét a nő szavaira – De azt mondta… azt mondta, nem kell mennem.

- Louis, semmi baj, csak segíteni akar neked – próbálta egyből nyugtatni Harry a fiút, mielőtt a pánik újra elhatalmasodott volna rajta.

- Helyrerakhatja – mondta Louis Anne megnyugtató tekintetébe nézve.

A nő gyengéden megrázta a fejét – Nem, édesem, nem tudom.

- Ez nem lehet olyan nehéz. Többször is kiugrott már a vállam. Mindössze csak annyit kell tennie, hogy lefelé húzza, majd befelé. Én magam is megcsinálnám, de elég nehéz – nézett a nőre könyörögve, szemei megteltek könnyekkel.

Anne érezte a gyomrában lévő csomót. Ennek a fiúnak orvosi segítségre volt szüksége, ez mindenkinek feltűnt volna, akinek van szeme. Nemcsak hogy a külsején, de attól tartott, belső sérülései is vannak. Ugyanakkor, ha arra kényszerítik a fiút, hogy csináljon valamit, elfutott volna, és megint egyedül lenne. Nem engedhette, hogy ez megtörténjen.

A gondolattól, hogy mennyire fájhat a fiú válla, megrázkódott.

Louis egy erős, nagyon erős fiú volt.

- Rendben, Louis, próbáljuk meg. De még sosem csináltam ilyet, csak figyeltem az orvosokat – magyarázta, remélve, hogy ezzel megijeszti a fiút és mégis a kórházat választja.

- Semmi gond, bízok Önben – Anne megeresztett egy félmosolyt. Úgy érezte, hogy nehéz ennek a fiúnak a bizalmába férkőzni, és megmosolyogtatta a gondolat, hogy benne mégis megbízott, jól esett neki.

- Fájni fog – mondta és Harryre nézett – Tartsd meg a másik kezét.

Harry engedelmeskedett és szorosan megfogta a karját.

Anne megragadta a bal karját, közvetlenül a könyökénél – Készen állsz, Louis?

A fiú egy pillanatra lehunyta a szemét, majd bólintott.

- Vegyél egy mély lélegzetet, most… háromra.

Louis a lehető legnagyobb levegőt szívta magába.

- Egy…

Szorosan lehunyta a szemét.

- Kettő…

Harry kissé elmozdult, szorosabban fogta Louis kezét, és próbált felkészülni, amit az édesanyja akart csinálni.

- Három! – kiáltotta, miközben lefelé és beljebb húzta a karját, ezzel sikeresen összeillesztve az elmozdult csontokat.

A sikoly, amely elhagyta Louis száját, fülsüketítő volt. Harry alig érezte kezében a vérkeringést, olyan erősen szorította a sérült fiú, de nem törődött vele. Örömmel fogadná azt a kis fájdalmat, ha ezzel is segítene elvenni Louistól.

Vártak, míg Louis légzése csillapodik és újra kinyitotta a szemét.

- Most már jobb érzés? – kérdezte Anne.

Louis bólintott, a fájdalom miatt az arcán csurogtak le a könnyek – Igen. Köszönöm.

Anne elmosolyodott és bólintott, majd Louis karjára egy fehér hevedert helyezett, ezzel is segítve a gyógyulást – Elmegyek, hozok jeges borogatást és fájdalomcsillapítót. Harry, helyezd kérlek kényelembe az ágyadon.

Harry bólintott, és figyelte, amint az anyja kisétál a szobájából, csak aztán fordult Louis felé. Segített neki lefeküdni, párnákat helyezett a feje mögé, és ráterítve a takarót megkérdezte, hogy elég kényelmes-e.

- Ühüm… - dünnyögte – Itt maradsz velem, Göndör?

Harry elmosolyodott a becenevére – Persze, Lou. Nem hagylak itt. Csak hadd vegyek föl néhány ruhát – utalt arra, hogy még mindig egy nyirkos bokszeralsó volt rajta és egy törülköző.

Egy apró sóhajtás szaladt ki Louis ajkaiból, míg Harry gyorsan a fürdőbe ment, és fölvett egy új bokszert, melegítőnadrágot és pólót. Visszament és befeküdt az ágyába, rá a takarókra. A kimerült fiúra nézett, aki valószínűleg elaludt. Harry egyik karját védelmezően az alacsonyabbik fiú köré tekerte és közelebb csúszott hozzá.

Sosem fogom engedni, hogy bárki újra bántson téged.