6. fejezet

Hali!

Nagyon szépen köszönöm azt a sok-sok szép szót, amit kapunk, nagyon aranyosak vagytok.:3 

A résszel kapcsolatban pedig 2 dolgot szeretnék mondani; az első, hogy azért raktam ki ma a kövi részt mivel holnap egy perc nyugtom se lesz a szalagavatóm miatt(áááh tiszta ideg vagyok:P ). 

A másik pedig, hogy ez életem első +18-as része, szóval egy kicsit megküzdöttem vele, épp ezért kérlek titeket, írjátok le a véleményeiteket, legyen az hideg-meleg, és hogy a következő ilyennél(hopsz, elszóltam magam,sorry xd) mikre figyeljek majd oda.:P Köszönöööm :*

Remélem azért tetszeni fog a rész, jó olvasást.

Judit.xx

6. fejezet

„Biztos, hogy jó ötlet ez?” Szólt hozzám halkan Zayn a társalgóban.

Egyedül találtam ott, ebéd után, amikor elmagyaráztam neki Niall tervét. Határozatlannak tűnt az egész dolog felől.

„Nem te akartál mindig is visszatérni az otthonodba? Ez az egyetlen lehetőséged.” Próbáltam meggyőzni, de nem úgy tűnt, mintha működne a dolog.

„Mi van, ha elkapnak? Például, mi fog történni velünk, legfőképp veled és Niallel? Rabszolgák vagyunk Harry, ti ketten méghozzá királyi rabszolgák. Nem tudunk csak úgy elszökni este a herceg születésnapi báljáról.” Suttogta Zayn sürgetőn.

„Szóval akkor nem jössz velünk?” Kérdeztem, kissé megdöbbenve emiatt.

„Nem értem, miért mész el. Mi vár rád Írországban? Louis herceg imád téged és megvéd. Lord Payne is hozzáfűzte, hogy mennyire kötődik hozzád. Még sosem találkoztam olyan játszótárssal, akit úgy kezeltek volna, ahogyan téged. Jobb bánásmódban részesülsz, mint a legtöbb nemes egész Angliában.”

„Tavasszal meg fog házasodni. A király azt mondta, az esküvő napján engem áthelyeznek. Zayn, nem tudok itt ülni és nézni, ahogyan Louis elfordul tőlem. Biztosan több időt fog a menyasszonyával tölteni, és a lánynak még a gondolatát sem tudom elviselni. Nem fogok ölbe tett kézzel ülni, amíg megfosztanak mindentől. Írország az egyetlen reményem a jó életre, ahol szabad lehetek, és azt csinálhatok, amit csak akarok.” Magyaráztam, remélve, hogy megértette.

Zayn egy ideig bámult rám, majd megrázta a fejét és kinyújtotta a kezét, hogy letörölje könnyeimet, amit nem is figyeltem, mikor kezdtem el hullajtani. Amikor hátradőlt, szomorúan elmosolyodott.

„Beleszerettél.” Kijelentette, míg én csak bólintani tudtam.

Louis volt a mindenem. Ő volt minden reggel az első gondolatom, éjjel az utolsó, és a csillag az álmaimban. Ő volt az egyetlen ember a világon, aki az életemben örömet okozott. És elfutnék akár a világ végéig és vissza, ha megkérne rá. Jobban kell, minthogy szükségem lenne ételre és vízre. Inkább halok lassú, fájdalmas halált, mintsem lássam őt szenvedni.

„Harry…” Halkult el Zayn együttérzően.

Tudtam, hogy bizonyos mértékig szereti Liamet, de nem volt szerelmes belé. Zayn valójában inkább a lányok és fiúk közötti kapcsolatot preferálta. Egyszer már megverték, miután elfogták, mert csókolózott egy szobalánnyal a társadalmi rendjéből. Engem sosem érdekelt más Louis-n kívül.

„És tudod, ha viszont szeret?” Vont Zayn finoman kérdőre.

„Louis nem szokta közölni az érzéseit.” Hangom elfúlt volt a könnyeimtől.

„Harry…”

„Tudom, Zayn, tudom, hogy nem szeret engem. Csak a játszótársa vagyok, ennyi az egész.”

„Emiatt szöknél el? Rájöttél, hogy nem viszonozza az érzéseid.”

Egy pár pillanatig Zayn szomorú, barna szemeibe bámultam, mielőtt lenéztem volna. Nem tudtam tovább nézni a szánakozást bennük. Sajnálta a helyzetemet. Tudta, hogy megpróbáltam küzdeni Louis vonzalmáért, de nem volt remény, hogy valaha is győzhessek. A trón volt Louisnak csupán az egyetlen szerelme valamint célja, és már elég idős lett ahhoz, hogy megértse ezt. Álmodni se mertem volna egy olyan világot, ahol Louis feladja elsőszülöttségi jogát egy alábbvaló kis szolgáért, akkor is, ha álláspontja szerint a rabszolga egyenrangú.

„Nem tudok veled menni.” Mondta, mikor biztos volt abban, hogy nem válaszolok,” Nem fogok elszökni éjszaka egy bálról, ez egy ostoba döntés.”

"Akkor úgy tűnik, ez az utolsó napunk együtt." Mondtam, csalódott voltam, hogy nem jön velünk.

„Nem, egy nap elmenekülök innét, és talán még találkozunk, a palota falain kívül.” Mondta nekem, remény csillogott szemeiben.

„Lehetséges.” Mosolyogtam rá.

Aznap délután a szobában Louis ágyánál álltam, hogy vele öltözködjek, mint mindig, minden évben. Gyorsan felöltötte magára öltözékét, amit kifejezetten erre az estére terveztek rá, majd mikor megfordult, látta, hogy még nem vetkőztem le. Nem tudtam elszakítani a szemem a skarlátvörös kabátról.

„Fel kell, hogy öltözz, mielőtt még a nagy bejárathoz érnénk.” Incselkedett Louis a hátam mögött.

Élesen szívtam be a levegőt, a nyüzsgő gondolatok a fejemben gyorsabbak voltak, mint amiket fel tudtam volna dolgozni.

Niall-el még egyszer beszéltünk, miután otthagytam Zaynt. A konyhának az ajtón túli részénél fogunk találkozni, mikor a király bejelenti Louis elkötelezettségét. Niall még elmondta, hogy az eseményen Louis mellett legyek és ne tűnjek el mellőle, meg kell várnunk, míg a gratuláció elkezdődik, mielőtt még lassan elszakadnék tőle.

Miután a konyhába mennénk, a szolgák bejáratánál, egyenesen a kijárathoz megyünk, ami a legközelebb van az istállóhoz. Miután elmagyaráztam, hogy Louis milyen ruhát adott nekem, eldöntötte, hogy az lesz a legjobb megközelítés a bérelt istállósegédhez, ha nemesnek és az ő játékszerének adjuk ki magunkat. Senki sem fog megkérdőjelezni ma este, ha tényleg úgy nézek ki, mint egy felsőbbrangú.

Két lovat viszünk el, majd a lehető leggyorsabban nyugat felé tartunk. Egyikünk sem volt biztos, hogy milyen messze, északon vagy délen voltunk az országban, de Niall pozitív volt, hogy amint elérjük a nyugati partot, sikeresen Írországban leszünk.

„Itt vagyok, segítek neked.” Súgta Louis a fülembe, hirtelen sokkal közelebb.

Karjait mellkasom köré fonta, az első gombomhoz. Éreztem leheletét a nyakamon, ahogy kibujtatta az első lyukból az ingemet. Ez a folyamat sokkal tovább tartott, mint amennyi időt elvett volna, és végül, mikor a második gomb következett, csókolgatni kezdte a nyakam.

Felnyögtem és arrébb fektettem a nyakam, hogy jobban hozzáférhessen, miután szívni kezdett egy érzékeny pontom. Egy pillanatra a véraláfutásra gondoltam, amit biztosan maga mögött fog hagyni, de gondolataim megálltak, mikor Louis ráharapott az említett részre. Egy másik nyögés hasított át a testemen, éreztem, ahogy izgalmam jele szorul a szűk nadrágomban.

Szinte biztos voltam benne, hogy önelégülten mosolyog, mikor megragadta ingem és szétszakította, a többi gomb lepattogott. Kezét végigkarmolta mellkasomon, majd hozzám nyomta magát és ismét visszavezette. Utoljára megnyalta a nyakamon éktelenkedő véraláfutásos foltot, mielőtt elhúzódott volna.

„Rengeteg időnk van még, Hazza.” Suttogta.

Kezét végig vezette lefelé a mellkasomon, egészen a nadrágomig, amit aztán durván lerántott. Sziszegtem, ahogy a hűvös levegő megcsapta merevedésemet.

"Louis" Nyögtem.

Hirtelen egy ajtódörömbölés hallatszódott, ami megijesztett, és el akartam hajolni tőle, de Louis visszahúzott.

„Nem engedem, hogy bárki is újra elvigyen tőlem.” Beszélt, miközben gyorsan lehúzta saját nadrágját.

A dörömbölés egy kicsit hangosabban folytatódott, de Louis ügyet sem vetett rá. Elkezdte simogatni saját merev tagját, míg én felkészültem, ami rám fog várni. Elindult és az ágy vége felé tolt, távol új ruháimtól. Egyik keze megtalálta az utat a csípőmhöz, míg másikkal péniszét a bejáratomhoz vezette.

Ösztönösen szétterpesztettem lábaimat, azokat az ágyra döntve, szétfeszítve magam. Éreztem hegyét lassan belém nyomódni, majd egy mély lélegzetet vett. Ezek szerint gyors lesz, nem fog csókolni, mint ahogy az helyén való lenne, sietős lesz.

„Felségem! Minden vendég megérkezett!” Kiáltotta egy hang az ajtón keresztül.

Louis felnyögött a gyönyörtől, miközben tövig belém tolta magát. Összerezzentem, éreztem az ismerős nyers fájdalmat. Kihúzódott, majd újra belém vágódott, ezúttal hangosabban nyögve.

"Apád vár rád!" A hang újra próbálkozott.

„Mondd meg apámnak, hogy hamarosan ott leszek.” Louis válasza feszült volt, az enyémet valahol már régen elvesztettem.

Szinte teljesen kihúzódott, majd durván visszacsapódott, emiatt egy éles sikoly szökött ki a torkomon. Egy könnycsepp gördült le az arcomról, mialatt Louis újra kihúzódott volna. Éreztem, hogy arrébb helyezkedik, majd újra belém döfte magát, ez alkalommal egy másféle kiáltás száguldott rajtam végig a gyönyör miatt, nem pedig a fájdalom által.

Enyhén felkuncogott, és kihúzódott, majd ugyan azt a helyet eltalálva visszacsapódott. Testem ívben fölemelkedett, fejem dobáltam. Fölvett egy állandó ritmust, folyamatosan érzékeny pontomat stimulálta, mígnem lökései hanyaggá kezdtek válni. Éreztem körmeit a csípőmbe vájni és tudtam, hogy hamarosan el fogja érni csúcspontját.

„Hazza…” egy fojtott kiáltást hallatott és utoljára belém vágódott, mielőtt még elélvezett volna.

Louis kilovagolta orgazmusát, míg végül lelassított és megállt. Kihúzódott, mire összerezzentem.

„Nos, azt hiszem, most már indulhatunk.” Nevetett, miközben megigazította nadrágját.

Miközben föltámolyogtam, többször is megrándultam. Éreztem, ahogy Louis spermája kiszivárog a fenekemből, aminek még mindig éreztem nyirkosságát. Bár jelentős volt fájdalmam a hátsómnál, a még mindig merev péniszem kezdett jobban fájni. Ennek ellenére nem volt szabadott magamhoz nyúlni, ez volt a szabály.

Louis bizonyára észrevette fájdalmam, mert közelebb lépett hozzám, és egy gyengéd csókra húzott. Kezét körém fonta és nálam ő fejezte be, hogy semelyikünk se maradjon elégedetlenül.

„Este gyengédebb leszek veled, Szerelmem.” Ígérte, mikor elhúzódott.

Még mindig nem kért bocsánatot, de tettei lelkiismeret-furdalást tükröztek. Éreztem, ahogy a bűntudat érzése mégis hasogat. Ha minden a terv szerint megy, este már nem leszek itt.

Louis felsegítette ruháimat, majd végig nézett rajtam. Rám mosolygott és közelebb lépett.

„Úgy nézel ki, mint egy herceg.”Jegyezte meg, miközben megragadta kezem és összekulcsolta ujjainkat.

Elpirultam, majd a földre néztem. Úgy bánt velem, mint egy herceggel. Abban a pillanatban, hirtelen azt éreztem, közösek az érzéseink. Mintha mi lettünk volna az egyetlen emberek a Földön, akik számítottak. Ezután megragadta államat és fölhúzta arcomat, hogy találkozhasson a tekintetünk. Tudtam, mit akar, és én több mint hajlandó voltam megadni ezt neki.

„Szeretlek, Louis.” Mondtam neki.

Mosolya egyre nagyobb lett, lehajolt, majd szájon csókolt.

„Ugyan már. A vendégek várnak.”

5. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt, reméljük tetszeni fog, kíváncsiak vagyunk a véleményeitekre ezzel kapcsolatban.:D

Köszönjük a rengeteg oldalmegjelenítést és a kommenteket, nagyon aranyosak vagytok.:)

Na nem is húzom tovább az időt, jó olvasást.

Judit.xx

Ui.: Nektek hogy tetszett a night changes? Szerintem valami fantasztikus lett, szerelmes lettem a klippbe*-*

5. fejezet

Az ebédlő elhagyása után rájöttem, hogy milyen bolond voltam. Egyik szolga sem érdemli, hogy lefejezzék, bár Louis ezt biztosan másképp gondolná. Olyanok voltak, ahogy Gemma mondta, féltékenyek.

Ahelyett, hogy kivártam volna Louist, bementem a konyhába. Nagy volt az elfoglaltság a ma esti estély miatt, de Niallnek sikerült kiosonnia a tároló helységbe. Csatlakoztam hozzá, remélve, hogy senki sem talál rám, legfőképp a főszakács nem.

„Az emberek mindig féltékenyek a játszótársra. Ilyen megtörténhet. Ez azt jelenti, hogy van valami figyelmet keltő, egy hely egy nagyobb körben, ennyi az egész.” Próbált vigasztalni az ír herceg, miután elmondtam neki, miért is csatlakoztam hozzá.

„De én elvesztettem mindent, Niall. A napjaim meg vannak számlálva. Louis és ez a francia hercegnő tavasszal egybekel. Mi történik akkor? A szolgák tárt karokkal fogják fogadni az egyiket sajátjaik közül?” Kérdeztem tőle.

Niall és Zayn voltak valóban az egyetlen olyan emberek, akikkel lehetett nyíltan beszélgetni, különösen azokról a dolgokról, mint ez. Kiderült, hogy Niall valóban csak néhány ajtóval arrébb lakott a szobámtól, a palota még mindig hideg részénél.

„Nem tudom, hogy mi fog történni, Harry. Ezt csak az idő fogja megmondani.” Akcentusa erősebb volt, figyelve bölcs szavait.

„Belefáradtam a várakozásba. Még csak nem is akar többé, Niall. Tegnap este harc nélkül föladott engem. Mit kellene tennem? El fognak adni, ki tudja, hová és ki tudja minek! Szeretem őt, Niall. Jobban szeretem, mint bármi mást ezen a világon. Nem tudok csak ülni és várni, míg elad engem.” Vallottam be a legnagyobb szívfájdalmam az ír fiúnak.

Komoly kifejezés keretezte vonásait. Közelebb hajolt hozzám és én is ösztönösen közeledtem felé.

"Komolyan gondolod ezt?" Kérdezte, minden nevetés eltűnt a hangjából, teljesen komollyá vált.

„Igen és én ezt már nem bírom tovább.” Mondtam neki.

„Szökj el velem ma este, vissza Írországba. Szabad lehetsz. Bármit csinálhatsz, ami csak tetszik. Nem kell többé hálátlan herceget kiszolgálni. Nincs többé kényeskedő, féltékeny szolga. Azt csinálhatsz, amit csak akarsz.” Beszélt Niall gyors, fojtott hangon.

„Itt hagyni a palotát? Ezt sosem fogjuk megúszni. Meg fognak találni minket. Louis tudni fogja, hogy eltűntem.” Vágtam vissza.

„Nem, ha az eljegyzési bejelentés után elindulunk. Mindenki a szemét Louis-n és a menyasszonyon fogja tartani és minden figyelmet az ő koronájára szentelik. Te leszel az utolsó dolog, aki a fejében fog járni.”

Felfogása fájt, de ez volt az igazság. A ma este minden egyes percét Louis és az ő szeretője fogja kitölteni. Nem fogja észrevenni, ha eltűnök és reggel, mikor a szobájába hívatna, mi már messze leszünk.

 „Hogyan jutunk ki?” Suttogtam neki, hirtelen tartani kezdtem attól, hogy valaki figyel minket.

„Megvárjuk a bejelentés előtti megfelelő alkalmat. A király biztosan mindenkit összegyűjt a köszöntő miatt. Ekkor mi kisurranunk a konyha hátsó bejáratánál, ami az istállóhoz vezet.”

„De hogyan lesz lovunk? Az összes kezes a látogatók kocsijait fogja figyelni.” Szakítottam félbe.

„Az új kezesek mindig szeretik ezeket az eseményeket. Csak úgy kell cselekednünk, hogy tudjuk, mit csinálunk. Mondjuk, egy vendég távozik, és mi megszerezzük a lovait. Ezt követően délnek fogunk tartani, Írország felé.”

Ő tényleg mindent kitervelt. Ismét felültem, figyelve minden szavát. Persze szkeptikus voltam; valóban el akarom hagyni Louist? Még mindig volt egy pár hónapom vele. Föl akarom mindezt adni? És Niall nem igazán ígért sokat, nem tudja, milyen állapotban van a hazája, vagy, hogy családja még mindig a trónon ül-e.

 „Muszáj átgondolnom ezt.” Jelentettem ki és ő csak a fejét rázta.

 „Mit kell ezen gondolkodni, fiam? A szabadság a neveden hív.”

„Louis az egyetlen, akitől kaptam ezt a nevet. Neki köszönhetek mindent.”

„Nekem azt mondtad, hogy föladott. A végén nem téged fog választani, Harry.  Mikor megházasodik majd ezzel a hercegnővel, ő lesz a király, a család élére fog emelkedni és nem fogja érdekelni, hogy végül hol leszel. Írország az egyetlen reményed egy normális életre. Nem leszel többé rabszolga. Szabad leszel.” Könyörgött nekem Niall.

Nyilvánvaló volt, hogy nem akar maga mögött hagyni. Ő volt a legjobb baráti társam, akit csak kívánhatok. Azt akarta, hogy szabad legyek.

„De én szeretem őt.” Suttogtam, ezúttal azért, mert éreztem, hogy ez nevetséges.

Miért kötődök ilyen erősen Louishoz? A többi játszótársai gyűlölték a fiút. Még Zayn, aki szerette Liamet sem adott lehetőséget, hogy elmenekülhessen a fiú tőle. Hirtelen ő is eszembe jutott. Arról álmodozott, hogy egyszer hazatér. Nem tudtam megszökni anélkül, hogy ne jönne ő is velünk.

"Egyedül téged használ ki, Harry. A játszótársa vagy, illetve csak egy tárgy a szemében." Vágott vissza Niall a beszélgetésünk közben.

Tudtam, hogy igaza van. Mert Louis kizárólag engem akart, egészen a mai napig szüksége volt rám. De ha egyszer új felesége van, én csupán egy tegnapi szemét lennék. Mégis Louis előző esti mondatai jártak a fejemben.

’Nem akarok feleséget! Harryt akarom!’

Valódinak tűnt, mintha kétségbeesetten akart volna engem a feljebb említett hercegnőnél. De ez nem igazán számít, ő a koronát akarta. Mindig is szerette volna a koronát és ennek az egyetlen módja az volt, hogy feleségül vegye ezt a lányt. Ki akartam tépni a szemét féltékenységemben.

 „Rendben.” Vettem egy mély levegőt.

Niall ezen elmosolyodott, majd hátradőlt. Megsimogatta a lábam és felnevetett.

„Okos választás.”

„Vigyük magunkkal Zaynt is. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha itt hagynám, miközben ő olyan hosszú ideje arról álmodozik, hogy megszökhessen.” Alkudoztam, mire Niall bólintott.

„Oké, de csak őt. Nem mondjuk el senki másnak. Benne vagy?” Nyújtotta ki Niall a kezét, hogy megrázza az enyémmel.

Megráztam a kezét, miközben magamban elmosolyodtam. Elmegyek, mielőtt még bárki is elvihetne.

„Jobb lesz, ha mész. Most fogják befejezni a reggelit. Majd még találkozunk.” Mutatott Niall egy irányba, míg én bólintottam és fölálltam a helyemről, a földről.

 „Majd még beszélünk erről később?” Kérdeztem, még mindig bizonytalan voltam a részletek miatt.

Bólintott és boldogan mosolygott, mintha váratlanul több szabadsága lenne, mint amit valaha képzelhetett. Erre megnőtt az önbizalmam. Ma estétől egy új életem lesz, egy élet, ahol saját döntéseket hozhatok, egy Louis nélküli élet.

Az utolsó gondolatra szívem megdobbant, de gyorsan elhessegettem a csalódást. Lehet, hogy akar engem, de a trónját még jobban, és nem tudta mindkettőt választani.

Gyorsan siettem ki a konyhából, hogy megtaláljam Louist, aki az ajtó előtt állt. Láthatóan megdöbbent kirohanásom által, de a mosoly hamar átvette arcát.

„Hazza! Éppen utánad jöttem! Azt mondták nekem, hogy látogassam meg a szabót és hallottam, hogy azt akarják, te is ott legyél.” Vigyorogva megérintette hibátlan vonásait, miközben beszélt.

„Miért szeretnének engem a szabónál?” Kérdeztem félénken.

A szabó nagyon elfoglalt szokott lenni a királyi család viseletével, így bizonyára nem lenne rám idejük. A szokványos ruhaviseletet egy pár feszes nadrág, egy egyszerű lefelé gombolható ing és egy pár ruhához igazított cipő tett ki. Még sosem szabtak nekem estélyit, egyszer sem volt rá szükségem.

„Nemsokára megtudod.” Fogta meg a karomat és elkezdtünk sétálni a szabóhoz, végig mögötte húzva engem.

A rövid séta csendesen telt, de amikor beléptünk a szabó szobájába, zaj fogadott minket. A négy fiatal hercegnő ült a helységben, az illesztésre várva, az összes dajka türelmesen ült, harcolva a lányokkal. Mégis, abban a pillanatban, mikor beléptünk, minden figyelem egy párra, azaz ránk szegeződött.

„Louis!” Mind a négy lány egyszerre kiabálva rohant felénk.

Phoebe volt az első, aki elérte őt és Louis a magasba dobta a levegőben. Ahogy újra letette, csak kuncogott.

„Igaz, Louis? Tényleg feleségül veszed Eleanor hercegnőt?” Kérdezte izgatottan Phoebe ikertestvére, Daisy.

Szavaitól újra elszorult a szívem. A lány hangja olyan izgatott volt.

„Bizony, kis virágom.” Válaszolta Louis, miközben következőnek őt vette föl.

„Lehetek a koszorúslány?!” Kiáltotta Charlotte tiszta lelkesedéssel.

„Én akarok a koszorúslány lenni!” Érvelt Felicite.

„Nem! Én akarok a koszorúslány lenni!” Kiáltották az ikrek kórusban.

Ha a téma nem lett volna olyan szívbemarkoló, talán még imádnivalónak is tartottam volna civakodásukat.

„A menyasszony választja ki a koszorúslányt, kis hercegnők. Ez nem rajtam múlik.” Tájékoztatta Louis őket,”Most pedig, lépjünk túl az esküvőkön. Ez az én 18. születésnapom és még egy jókívánságot sem hallottam semelyikőtöktől sem.”

Louis imádta a húgait. Azt mondanám, ha lenne egy dolog, amiért feladná a trónt, az a testvérei lenne. Charlotte egy évvel érkezésem előtt született és a többi hercegnő utána került a napvilágra. Louis egész nap a bölcsődét használta, hogy megnevettesse a fiatal lányokat. Sosem akarta elhagyni azt a részt.

„Boldog Születésnapot Lou!” Kiáltotta egyszerre az összes lány, izgalmukban ugráltak.

Mosolyogva figyeltem. A lányok imádták őt, és a fiú is viszont.

„Harry!” Egy szabó hívott a függöny mögül.

Felnéztem, majd Louis kihúzta magát, távol a lányokkal. Megmondta nekik, hogy maradjanak, majd megfogta a kezem és körülvezetett a selyem függönyön. Mikor megláttam, hogy mi várt rám, a mellkasomba szorult a levegő.

A ruha, ami előttem lógott a falon, részletesen ki volt dolgozva. A kabát zúzott bársonyból készült, skarlátvörös színben pompázva, felette egy fényes fehér ing volt, eleje fodrozott, mint amilyeneket a nemesek viselnek. Elegáns, fekete nadrág függött szépen az ing mellett, egy pár új harisnyával. Tiszta, új bőr cipő pihent díszesen a földön, a tömör arany csatokkal igazán jól néztek ki.

 „Louis, nagyon jól fogsz kinézni benne.” Suttogtam, még a légzés is nehéz volt.

„Nem az enyém, Hazza.” Kuncogott.

Fölkapott fejjel bámultam rá. Mit jelent az, hogy nem az övé? Ez egy komplett királyi viselet! Ki más viselhetne valaha is ilyet?

„Ez lesz a te ruhád a mai estére.” Mosolya még szélesebb lett, ahogy beszélt,”Ez csak számodra készült.”

Nem tudtam beszélni. Ezt kellene viselnem? Nekem, az alacsonyrendű játszótársnak azt szándékozzák, hogy viseljen egy olyan ruhát, amit csak egy olyan király engedhet meg magának, aki fiának egy esküvői bejelentése lesz? Mit fog ehhez a felség szólni? Mit fognak mondani a vendégek?

Sokkal fontosabb volt, mint a bizonyos pletykák, ennek ellenére bűntudatom volt, hogy mosom le magamról ezt, mielőtt összeomlanék a nagy hullámokban. El fogok szökni ma este. Menekülni, abban a ruhában, amit Louis készíttetett nekem csak a mai estére. Már tudtam, nem tudnám Zaynt magam mögött hagyni, de tényleg képes lennék elhagyni ezt a palotát és vele együtt életem szerelmét? Hirtelen az akár néhány hónapnyi együttlét, ha maradnék, szebbnek tűnt, mint az egész életen át tartó szabadság Írországban.

4. fejezet

Sziasztok!

Köszönjük szépen a kedves kommenteket, nagyon aranyosak vagytok.:))

Remélem nektek jobban telt a hét, nekem személy szerint borzalmasan. Ennyi dogát és TZ-t egy héten belül még életemben nem írtam.xdd De szerencsére túl lehetett élni.

Tudom, hogy mennyire vártátok a folyatást, szóval íme.:P Remléjük, tetszeni fog, továbbra is kíváncsiak vagyunk a véleményetekre.

Jó olvasást,

Judit.xx

4. fejezet

Louis keze feljebb kúszott az ingemen, ez által vele együtt csúszott az anyag is. Ujjait végigfuttatta mellkasomon, majd végezetül lerántotta fejem fölül. Reszketni kezdtem, amint a hűvösebb levegő megcsapta felsőtestem. Louis ajkai újra lecsaptak, ezúttal még szenvedélyesebben. Miközben saját ingét gombolta ki, majd kapta le magáról, egy pillanatra sem szakadtunk el egymástól. Mikor egész súlyával rám nehezkedett, egy nyögés tört fel a torkomból.

Louis egyik kezével arcomat simogatta, míg másikkal csípőmet fogta le, hogy azt egy helyben tartsa. Hüvelykujjával, ami a hasfalamon volt, elkezdte dörzsölni az érzékeny területemet, ami egy hatalmas nyögésre késztetett.

Hallottam, amint a szoba ajtaja nyitódik, de abban a pillanatban pont ez érdekelt a legkevésbé. Louis személyzete mindig ki-be járkált a szobában, függetlenül attól, amit csinált éppen maga a fiú. Rájöttem, hogy a férfi nem volt tagja a személyzetnek, mivel mikor Louist lelökték rólam, egy nagy kéz ragadta meg a felkarom, majd ráncigált föl az ágyból.

„Már korábban megmondtam Louis. A játszótárs többé már nem lehet az ágyadban.” Hiszen ez a király volt!

Jelenléte miatt meghunyászkodtam, fejemet lehajtva a cipőjét kezdtem el vizslatni. Hallottam, amint Louis átmászott az ágyon.

„Hozzá neked semmi közöd sincs!” Ordította apjának.”Már érett férfi vagyok. Azt csinálok, amit akarok.  Hogy kit viszek az ágyamba, az az én döntésem, és csakis az enyém!”

„Ha már férfi vagy, viselkedj is annak méltón. A férfiak nem játszadoznak a gyerekkori játékukkal.”

„Harry nem egy játék!”

„Louis, többé már nincs szükséged Harryre. Nincs szükséged, hogy az ágyasod legyen. Fel kell készülnöd, hogy feleséged legyen.”

„Nem akarok feleséget! Harryt akarom!” Üvöltötte a királynak. Éreztem, ahogy a kezek szorítása erősödött. Louis ellentmondása csak még jobban feldühítette őt.

„Én vagyok Anglia királya! Nem pedig te, aki még csak trónörökös! És sosem leszel király, ha nem nősülsz meg! Szóval ezt már elrendeltem és így is fog történni. Megértettél engem, herceg?”

„Összeboronáltál? Kivel?” Kiáltotta Louis felháborodottan.

„A francia Eleanor hercegnővel. Ő a király unokahúga. Úgy gondolom, imádni fogod őt. Csinos királynő lesz majd belőle.”

E szavak hallatán könnyek szöktek a szemembe. Louis-nak már jegyese lett, pedig még nem is érkezett el a szülinapja. A király távol akarja tartani tőlem a fiát, amilyen gyorsan csak lehetséges. Louis lelépett az ágyról, majd közelebb jött hozzánk.

„Már találkoztam vele.” Csak ennyit mondott.

„Nagyszerű. Tavasszal fogsz megházasodni. Örömmel fogjuk bejelenteni az eljegyzést, holnap este az estélyen.”

Ezt hallva Louis nem szólt semmit. Csak állt némán. A levegő feszült volt és fullasztó. Éreztem mellkasom feszes szorítását, ahogy kétségbeesetten próbáltam visszatartani könnyeimet.

„Most, hogy ezt megbeszéltük, búcsúzz el éjszakára a játszótársadtól, Louis. Velem fog jönni.” A király kissé előre lökött, de még mindig határozottan fogta a karomat.

„Ő az enyém!” Kiáltotta Louis, majd megragadta a másik karom és megpróbált elhúzni tőle.

Louis nem tudta felülmúlni a király erősségét. Ide-oda rángattak apa és fia, miközben én még mindig próbáltam visszatartani érzéseimet.

„Szeretnél egy nap király lenni, Louis?” Beszélt egyenletesebben a király.

Louis nem válaszolt, de láttam, ahogy apja tőrét bámulja.

„Akkor azt javaslom, engedd el őt. Vagy a trón, vagy ez a kölyök, a választás a tiéd.”

„Ezt nem teheted!” Kiáltása inkább volt kétségbeesett, teljesen jogosan, mint dühös.

„Itt én hozom a szabályokat, fiam. Elengeded a játszótársadat vagy átadod a koronát.”

Egy pillanatig sem hezitáltam, hogy Louis eldobja-e értem a hatalmát. Felkaptam a fejem és tiszta kék íriszeibe bámultam. Feladtam életemet a szerelméért. Nem kellett neki egy perc sem, hogy a trónját válassza helyettem.

Én meghalnék érte. Bármit megadnék azért, hogy örökre mellette maradhassak, és hogy úgy szeressen, ahogyan én őt. De csak a játszótársa vagyok. Bolond voltam, hogy elhittem, bármit is jelentenék neki. Bolond voltam elhinni ígéreteit, miszerint a palotában tartana.

Ha szerencsém van, szolga leszek, de lehet el fognak adni. Nem számít, hányszor tagadta Louis, rabszolga voltam. El fognak adni újra és újra, hogy olyan távol kerülhessek a hercegtől, amennyire az csak lehetséges.

A zokogás a torkomba szökött, miközben Louis szemébe bámultam. Láttam bennük a fájdalmat, de nem tudtam eldönteni, hogy ez őszinte vagy csak megjátssza. A király elkezdett kifele húzni Louis ágyától a kamrába, de megállt, mielőtt még kiléptünk volna.

„A játszótársad marad az esküvőd napjáig, de utána elköltözik. De Louis, ne kísérletezz a fenyegetésemmel. Ha úgy döntesz, megpróbálod, lelkiismeret-furdalás nélkül fosztalak meg a rangodtól.”

Este álomba sírtam magam és reggel is, mikor feküdtem, csak sírni tudtam, de hirtelen dörömbölés hallatszódott az ajtómon. A szívem megszakadt, az erőm elfolyni látszott. Minden bizonytalanság, ami a múltban volt a jövőmre nézve, most már kristálytiszta kép előttem. Már csak néhány hónapom volt hátra életem szerelmével. A férfival, akiről azt hittem, viszont szeret.

A dörömbölés egyre hangosabb lett, de még mindig nem mozdultam, nem szeretem, ha szolgának néznek. Lehet akár ténylegesen is ez az ok, amiért utálnak engem.

„Harry?” Szólalt meg Louis halkan, de ahhoz elég hangosan, hogy meghalljam.

Reflexből keltem fel az ágyból. Nem szerettem volna már többet sírni őrá gondolva.

„Igen, felség.” Hívtam be.

Az ajtó gyorsan kinyílt, majd Louis surrant be rajta. Odajött hozzám, majd átkarolva húzott magához ölelésébe. Csókolgatni kezdett, de elfordítottam a fejem.

Hátrébblépett, valószínűleg megdöbbentette a tettem.

„Hazza…”

Ahogy becézett csak egyre jobban fájdított. Ő nem szeret engem, kihasznál.

„Boldog születésnapot.” Fájt, ahogy ezeket a szavakat kimondtam.

Ő csak bámult, ezért újra megszólaltam, miközben kétségbeesettem akartam, hogy itt hagyjon, nyugodtan kisírva engem a magánszférámba.

„El fog késni a reggeliről, felség.” Mondtam neki.

„Miért hívsz így? Egyedül vagyunk, Hazza.” Hangja zavarosan csengett.

Leesett neki. Nem volt ostoba. Amikor lehajolt, hogy újra megcsókoljon, elfordultam. Most már dühös volt.

„Megparancsolom, hogy mondd el, mi van veled.” Jelentette ki szigorúan, de hallottam szavai közt a fájdalmat.

Szívem még jobban összetört. Miattam most rosszul érzi magát. Tetteimmel most megsértettem őt.

„Sajnálom, Louis. Kemény estém volt.” Hazudtam, de úgy tűnt, elhitte.

„Megmondtam. A tűz megint kialudt.” Kuncogott, miközben a parázs felé intett.

Elmosolyodtam ezen. Louis ismét hajolt, hogy számra csókot hintsen, de ezúttal nem húzódtam el.

„Ugyan már, öltözz fel. Menjünk reggelizni.”

Úgy tettem, ahogy mondta, majd hagytam, hogy a konyhába vezessen, oda, hol a szolgák esznek. Ahogy belépett, az ott lévők felálltak, hogy tiszteletüket kifejezzék.

„Boldog születésnapot, felség.” Bár megtörve, de kórushangon szólaltak meg a szobában, ám Louis figyelmen kívül hagyta őket. Gyakran mondta nekem, hogy nem szereti a szolgákat. Mindig lehetőségeket keres, hogy meg tudjon büntetni akár egyet is.

Ő és Liam néha kemény játékot játszottak, hogy teszteljék a takarító személyzetet. Szándékosan a cselédek előtt törtek össze tárgyakat, hogy lássák, hogyan reagálnak rá. Több szolgát is megütöttek már a kis játékuk alatt, mikor bajban voltak.

Homlokomat összeráncoltam, mikor a szolgák előtt kijelentette, hogy majd reggeli után találkozunk. Mikor leültem az egyik legnagyobb asztalhoz, ahol Louis összes személyzete tartózkodott, a kötözködés elkezdődött.

„Lehet, hogy úgy kezel, mint egy herceget, de mindannyian tudjuk, hogy csak egy rabszolga vagy.” Ült le az asztalhoz egy szobalány.

„Őt többé már nem kezelik hercegként, Caroline. Kénytelen az alacsonyabb rendű szolgákkal enni, ha nem akar egyedül a konyhában.” Szólt még egy hang az asztal másik részéről.

„Hagyd figyelmen kívül őket.” Suttogta mellettem egy lány.

Ránéztem, míg ő csak mosolygott.

„Csak féltékenyek.”

Enyhén bólintottam, majd visszanéztem saját tányéromra.

„Gemma vagyok, Louis herceg cselédei közül az egyik.” Mutatkozott be.

„Én Harry, Louis játszótársa.” Mutatkoztam én is be, bár ő valószínűleg tudta, hogy ki vagyok.

„Louis! A kis picsa az első nevén hívja a herceget. Nézzetek rám, Louis játszótársa vagyok!” Kiabált egy másik férfi, nyilvánvalóan hallhatta a Gemma között folytatott beszélgetésünket.

Újra lehajtottam a fejemet, ahogy pír szökött fel az arcomra. Nem kellene a szolgákkal beszélgetnem. Nem kellene a szolgák közt beszélgetnem.

„Fogd be a szád, öreg! Csak féltékeny vagy, hogy nem tudsz ilyen nyíltan beszélgetni az uralkodókkal. A fejed fogják venni, ha a trónörökös fülébe jut, hogy itt milyen hangnemet ütsz meg Harryvel. Azok közül, akik itt ültek az asztalnál valaha is, Harry áll a legközelebb a felséghez és ezt te is tudod.” Torolta meg Gemma.

„Felség? Gemma, te, mint a fiatal herceg szobalánya, tudom, hogy láttad, hogy mire használja ezt a kölyköt, hisz közel sincs bármilyen nemességhez, pláne nem a felséghez. Felöltöztethetsz egy szamarat a legszebb nyereggel és csecsebecsékkel, de nap végére sem lesz belőle ló.”

Fölálltam az asztaltól, majd csendben elindultam. Nem bírtam enni. Nem tudtam úgy, hogy közben zaklatnak. Egy pillanattal sem maradhattam ott tovább.

„Elfutsz, kicsi szamár?” Gúnyolódott a férfi, ahogy elhaladtam mellette.

Olyan düh kavargott bennem, mint még soha ezelőtt. Mit tettem valaha is, hogy ezeket az embereket kellett kapnom? Tudtam, hogy több mint a fele rabszolga, kifejezetten egy munkára vásárolt volt, pont, mint én.

„Nem,” Fordultam hozzá, beszélve a legelső kínzómhoz, az összes többi mellett, „Louisra várok, hogy befejezze az étkezést. Biztos vagyok benne, hogy égni fog a vágytól, hogy megtudja, milyen beszélgetés folyt a szolgák étkező asztalánál. Mindannyian tisztába vagytok, hogy ki a kedvenc játéka?”

Senki nem szólalt meg, úgyhogy folytattam, „Szokott szolgákat büntetni. Ő és a fiatal Lord Liam ebben versenyeznek. Louis nagyon versenyképes és ezúttal tényleg lesz egy ésszerű oka, hogy megtegye.”

A terem elnémult, ahogy kisétáltam. Sosem gondoltam volna, de összehasonlítva magam egyéb alkalmazottaival, én egy kicsit nagyobb befolyásolással bírok. Nem volt titok, Louisról és rólam nyilvánítottak ki véleményt, még a király is. És az sem volt titok, hogy Louisnak meglehetősen sok volt, amit a palotában akart. Egy szó hozzá és tudtam, bármely alkalmazottját lefejezteti. Korábban nem is akartam ilyet, de most már nem bánnám, ha néhányuk feje gurulna az udvar piszkos talaján.

3. fejezet

Sziasztok!

Mint látjátok, végre vége az unalmas sulis hétnek, és íme a (reméljük) várva várt rész. 

Nagyon megszeretnénk köszönni, hogy továbbra is velünk vagytok, és egyre többen iratkoztok fel, kommenteltek. 

Egy kis blogajánló, csak hogy ne unatkozzatok a hétvégén :P Save me tonight, amit ugyan az a kiváló írónő, illetve fordító, aki a My saving grace-t is csinálja. Bár a történet Zouis, de szerintem megéri benéznetek.:)

A részhez még annyit, hogy reméljük, elnyeri a tetszéseteket és kifejtitek kommentbe is a véleményeteket.

További jó olvasást,

Judit.xx

3.fejezet

Reggeli után Zaynnek és nekem megengedték, hogy elmenjünk és mi is megegyük a saját kosztunkat a konyhában. Bár sosem volt annyira bőséges, mint amennyit a királyi család élvezhetett, de még mindig elfogadható mennyiség volt. Zayn gyakran tett megjegyzést, miszerint itt a palotában sokkal finomabb, amit elénk raknak, mint a Payne Rezidencián.

Amint beléptünk, Niall üdvözölt bennünket. Ő egy évvel az után jött, hogy én ide kerültem volna. Írország királyi családjába tartozott, majd miután Anglia leigázta az országot, őt díjként elhozták. A fiatal ír herceg a konyhában töltött ki szerepet a Brit királyi családnál. Ennek ellenére, Niall mindig boldog és vidám volt, mosolyát mintha végérvényesen odaragasztották volna. Kivéve persze, ha kapcsolatba került a királyi család valamely’ tagjával, mivel különösebben nem nagyon rajongott a jelenlétükért.

Úgy, mint Zayn, Niall is visszavágyik hazájába, Írországba és ő is hangot adott már félelmének, miszerint mit találna, ha visszamenne, vagy ami még fontosabb, mit nem találna.

„Áh, Harry! Zayn! Micsoda pompás reggel.” Mosolygott boldogan Niall.

„Reggelt, Niall.” Válaszoltuk, ahogy a kis asztalkánhoz sétáltunk.

„Mit keres ez itt?!” Hallottuk a főszakács zord ordítását, ahogy nekem ugrott.

Megfordultam és egy hatalmas férfival találtam szembe magam, aki egy kanállal hadonászott az arcom előtt. Sosem kedvelt engem, sőt, még a legtöbb szolga sem a palotában. Louis mindig is úgy kezelt, mint egy herceget, mindenkit alábbvalónak tartott tőlem a kastélyban, még a királyt és a királynét is.

 „Reggeli idő van, Öreg.” Kiáltott vissza neki Niall, aki mintha szívemből szólt volna.

„Én másra utasítottam a kölyköt, vagy a szolgák közt eszik, vagy sehol!” Lépett hozzám közelebb, miközben kanalával még mindig körbe-körbe csapkodott.

„A Herceg parancsolta nekem, hogy üljek le vele, míg ő eszik.” Mondtam halkan, leszegve a fejem.

„Őfelsége, Mark Tomlinsontól, a királytól azt az utasítás kaptam, hogy bizonyosodjak meg arról, tényleg a szolgáknál eszel. Úgy gondolom, ez a parancs rád vonatkozik, játszótárs.” A harag tisztán kivehető volt hangjában, mint mindig, mikor a többi rabszolgához beszélt.

Összerezzentem gyűlölettel teli szavai hallatán. Mindenki elhallgatott. Ő mindannyiunknál nagyobb rangot képvisel, különösen az utasításaikor lehet ezt észrevenni.

„Megvárom Zayn, amíg eszik.” Mondtam neki, tudván, nem vitatkozhatok tovább.

Mialatt a fiú evett, ott álltam Niallel, miközben ő elmosogatta az edényeket. Súrolás alatt egy könnyű dallamot dúdolgatott.

„Szakács!” Visszhangzott Louis hangja a konyhába, Liam nevetésével együtt.

„Itt vagyok, Felség.” Válaszolt Niall meghunyászkodva.

„Szakács, mond meg Hazzanak és Zaynnek, hogy Liam és Én…” Elhallgatott, amint megkerülte a sarkat így meglátva engem, ahogy Niall mellett állok.

„Hazza, miért nem eszel?” Kérdezte tőlem, Liam csak néhány lépésnyire volt távol mögötte.

Lenéztem lovaglócsizmájára, ezt a mozdulatot már tökélyre fejlesztettem az évek során. Minden adandó alkalommal, mikor tudom, hogy nem fog tetszeni neki a válaszom, a lábfejét kezdem el vizsgálni.

„Válaszolj!” Jelentette ki határozottan.

„Őfelsége elrendelte, hogy már nem szabad a konyhában ennem.”

„Akkor hol máshol szabadna?”

„A rabszolgák között, míg a királyi család is eszik.”

„Nem vagy rabszolga.” Louis hangja megfeszült, kezeit ökölbe szorította.

„De az vagyok.” Kommentáltam csendesen.

Erre csak még jobban fölidegesedett. Ököllel a mellettem lévő pultra csapott, majd zihálva nekem ugrott.

„Te nem vagy rabszolga!”

Kiáltására összerezzentem, fejem még jobban lehajtottam. Szemem könnybe lábadt, azután hirtelen Louis karjait körém fonta és mellkasához vont.

„Nem vagy szolga, Hazza,” Suttogta, „és nem hagyom, hogy éheztessenek.”

Nem bíztam hangomban, így csak a mellkasába bólintottam. Louis utálja, ha nem válaszolok neki. Éreztem, amint belecsókol göndör tincseimbe, majd óvatosan eltol magától.

„Liam és én most kimegyünk lovagolni. Valószínűleg nem fogunk visszatérni ebédre, így a szolgákkal kell enned, de amint tudok, beszélek apámmal.”Ragadta meg az államat, így a csizmájáról kénytelen voltam fölvezetni tekintetem ragyogó kék íriszeibe.

Csak bólintani tudtam, mire könnyedén elmosolyodott. Magához húzta arcom és egy gyengéd csókot adott. Mikor leengedte, majd visszahúzta kezét, nem tudtam mit csinálni, csak pirulva elmosolyodtam. „Itt az én szemtelen srácom. Korrigálni fogom az összes ’rendetlenséget’ és hamar vissza fogsz kerülni oda, ahová tartozol.” Ígérte miközben egy lépést hátrált.

Hangot akartam adni neki a félelmemnek. Elmondani, hogy a trónörökös parancsa semmit sem ér a királyéval szemben. De tartottam a számat. Louis nem díjazná, ha vitába szállnék vele.

A nap hátralévő részét a könyvtárban töltöttem Zayn társaságával, eltekintve az étkezést, amikor is kénytelen voltam Louis személyzetével enni. Az étel borzasztó volt és sokkal kevesebbet kaptam, mint szoktam. Bár álmomban sem panaszkodnék senkinek. Louis, ha megtudná, mindent hátrahagyva rohanna hozzám, ezzel még jobban megutáltatva magam a szolgák szemében.

Louis és Liam, miután megérkeztek, csak órákkal a vacsora után hívattak minket. Nagyon ideges voltam, még sosem maradtak el ilyen sokáig. Ritkán töltöttünk egymástól külön több órákat. Nevetve rontottak be a könyvtár ajtaján, megszakítva ezzel a ház csöndjét. Mindkettejük arca piros volt és hajuk kócos, le sem tagadhatták volna, hogy kint jártak. Louis haját még mindig hó borította.

 „Mondtuk, hogy feküdjetek le.” Szólt hirtelen Zaynhez Liam, mire Louis is abbahagyta a nevetést.

„Holnap nagy nap lesz!” Kiáltotta Louis, miközben felém futott, fölkapott, majd pörgetni kezdett.

Nevettem, amint lerakott a padlóra. Még akkor is mosolygott, mikor egy pillangó puszit nyomott ajkaimra.

„Így sosem fogsz tudni elaludni. Túl izgatott vagy.” Mondtam neki.

„Nem terveztem. Maradj ma este az ágyamban, Hazza. Próbáljon csak meg valaki elszakítani tőlem!”

Liam felnevetett ezen.”Gyere Zayn. Nekünk is ideje a szállásunkra menni.”

Louis gyakorlatilag végighúzott a folyosón, át a szobájába. Még mielőtt bejuthattunk volna, a szobalány megállított minket. Régebben ő volt Louis dadája, majd mikor már nem volt szükség rá, a bejárónője lett. Úgy tűnik, még senki sem világosította fel a megváltozott feladatköréről, mert még mindig parancsolgat Louis-nak. Ezeket ő általában semmibe veszi.

„A játszótárs nem megengedett az ágyban, miközben pihen, Louis.” Lekezelő hangja csengett végig a folyosón.

„Én vagyok a herceg, te pedig a cselédem, és ilyen modorral te nem beszélhetsz velem, legfeljebb ha tanultál egy kis tiszteletet. Továbbá, azt csinálok, amit akarok, akivel csak akarok, és amikor nekem tetszik.” Mondta Louis zordan, ’királyi’ büszkeséggel.

Mostanában nagyon elszaladt vele a ló. Mindig is makacs volt, de az utóbbi időkben azt hiszi, övé a királyi trón, ő Anglia ura. Még sohasem hallottam ilyen gyűlölködve beszélni a régi dadájával. Mi fog rám várni, ha már nem lesz szüksége énrám, mint játszótársára?

A hölgy nem mondott semmit, így Louis folytatva velem az útját, behúzott a szobájába. Mielőtt magához húzott volna és derekam köré fonta volna karjait, az ajtót egy pillanat alatt bezárta.

Türelmesen vártam első csókját. Állandóan a hangulata határozza meg az éjszaka kimenetelét. Mindig is Louis irányított, ezzel meggyőződött arról, hogy így élvezetesebb lesz a számára.

„Hiányoztál az étkezésről. Ott volt Liam társa, ott ült halkan mellette. Még sosem láttam úgy, hogy ne ültél volna vele. Nem volt senki, akit etethettem volna.” Kuncogott könnyedén.

Magasabb voltam nála, de csak ha kihúztam magam, bár ez a ritka alkalmak közé tartozott. Louis közelében soha nem történhetett meg. Arra tanítottak, hogy mindig a válláig eresszem le a fejem, semmiképp sem szeghettem föl a herceg fölé.

Egyik keze hajamba szántott, majd ’fésülgetni kezdte’ a tincseket. Imádta a göndör fürtjeimet. Mindig elmondta, hogy mikor kicsi volt, arról álmodott, egyszer lesz neki egy göndör hajú társa. Azon a napon, mikor meglátott a rácsok mögül, egyből tudta, hogy engem akar. Természetesen a történetét mindig azzal fejezi be, hogy mit gondol a gödröcskéimről. Vagy, hogy pontosítsak, mit gondol az ’imádnivaló gödröcskéimről’.

„Nem vetted észre, hogy ma van az évfordulója annak a napnak, hogy mi találkoztunk, Hazza?” Suttogta.

„Még nem gondolkodtam rajta.” Válaszoltam kurtán.

Amíg nem mondta, nem ítéltem úgy, hogy a mai napnak jelentősége lenne. Louis volt az egyedüli, aki nem emlékezett semmire, hacsak nem vele volt kapcsolatban. Ennek eredményeképpen én sem emlékezek soha semmire, egyedül őrá. Ő a mindenem. Sosem gondoltam volna, hogy különlegesnek fogja tartani ezt a napot. Hisz ezelőtt sem tette.

„Nyolc évvel ezelőtt pontosan ezen a napon láttalak meg szakadt rongyokba, összegömbölyödve egy nedves zárkában. Kész csoda, hogy nem ért el a halál, bár megvallva őszintén, szokatlanul meleg decembert írtunk.” Mélyedt el a gondolataiban, mint mindig, mikor mesélni kezdett.

„Az volt a legboldogabb nap az életemben.” Mondtam neki, miután befejezte visszaemlékezését.

Ezen elmosolyodott és még közelebb húzott magához.

„Az én életemben is az volt a legboldogabb nap. Annyira hálás vagyok, hogy nem egy másik fiút választottam, mikor megijedtél.”

Vállába bólintottam, jelezve, hogy emlékszem arra a pillanatra, több év múltán is. Az alkalom, mikor először pillantottam meg Louist. A nap, mikor kiszabadított a rácsok mögül, a nap, mikor nevet adott, vagy mikor belészerettem. Ő mindig is így volt tökéletes a szememben. Kétlem, hogy valaha megváltozna.

„Te vagy a legjobb dolog az életemben, Remélem tudod, ugye?” Kérdezte tőlem.

„Szeretlek Louis.” Suttogtam neki és éreztem, amint elmosolyodik.

Újra belecsókolt a hajamba, majd elhúzódott, megfogta a kezem és az ágyához vezetett. Habozás nélkül kaptam az alkalmon és középre feküdtem. Louis a tettemre elmosolyodott, majd odamászott hozzám. Közrefogott, majd fejével lehajolt, hogy ajkainkat egy lassú, gyengéd csókban forrassza össze.

Lassú és szelíd, majdnem szeretett teljes. Ilyen lesz ez az este.