5. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt, reméljük tetszeni fog, kíváncsiak vagyunk a véleményeitekre ezzel kapcsolatban.:D

Köszönjük a rengeteg oldalmegjelenítést és a kommenteket, nagyon aranyosak vagytok.:)

Na nem is húzom tovább az időt, jó olvasást.

Judit.xx

Ui.: Nektek hogy tetszett a night changes? Szerintem valami fantasztikus lett, szerelmes lettem a klippbe*-*

5. fejezet

Az ebédlő elhagyása után rájöttem, hogy milyen bolond voltam. Egyik szolga sem érdemli, hogy lefejezzék, bár Louis ezt biztosan másképp gondolná. Olyanok voltak, ahogy Gemma mondta, féltékenyek.

Ahelyett, hogy kivártam volna Louist, bementem a konyhába. Nagy volt az elfoglaltság a ma esti estély miatt, de Niallnek sikerült kiosonnia a tároló helységbe. Csatlakoztam hozzá, remélve, hogy senki sem talál rám, legfőképp a főszakács nem.

„Az emberek mindig féltékenyek a játszótársra. Ilyen megtörténhet. Ez azt jelenti, hogy van valami figyelmet keltő, egy hely egy nagyobb körben, ennyi az egész.” Próbált vigasztalni az ír herceg, miután elmondtam neki, miért is csatlakoztam hozzá.

„De én elvesztettem mindent, Niall. A napjaim meg vannak számlálva. Louis és ez a francia hercegnő tavasszal egybekel. Mi történik akkor? A szolgák tárt karokkal fogják fogadni az egyiket sajátjaik közül?” Kérdeztem tőle.

Niall és Zayn voltak valóban az egyetlen olyan emberek, akikkel lehetett nyíltan beszélgetni, különösen azokról a dolgokról, mint ez. Kiderült, hogy Niall valóban csak néhány ajtóval arrébb lakott a szobámtól, a palota még mindig hideg részénél.

„Nem tudom, hogy mi fog történni, Harry. Ezt csak az idő fogja megmondani.” Akcentusa erősebb volt, figyelve bölcs szavait.

„Belefáradtam a várakozásba. Még csak nem is akar többé, Niall. Tegnap este harc nélkül föladott engem. Mit kellene tennem? El fognak adni, ki tudja, hová és ki tudja minek! Szeretem őt, Niall. Jobban szeretem, mint bármi mást ezen a világon. Nem tudok csak ülni és várni, míg elad engem.” Vallottam be a legnagyobb szívfájdalmam az ír fiúnak.

Komoly kifejezés keretezte vonásait. Közelebb hajolt hozzám és én is ösztönösen közeledtem felé.

"Komolyan gondolod ezt?" Kérdezte, minden nevetés eltűnt a hangjából, teljesen komollyá vált.

„Igen és én ezt már nem bírom tovább.” Mondtam neki.

„Szökj el velem ma este, vissza Írországba. Szabad lehetsz. Bármit csinálhatsz, ami csak tetszik. Nem kell többé hálátlan herceget kiszolgálni. Nincs többé kényeskedő, féltékeny szolga. Azt csinálhatsz, amit csak akarsz.” Beszélt Niall gyors, fojtott hangon.

„Itt hagyni a palotát? Ezt sosem fogjuk megúszni. Meg fognak találni minket. Louis tudni fogja, hogy eltűntem.” Vágtam vissza.

„Nem, ha az eljegyzési bejelentés után elindulunk. Mindenki a szemét Louis-n és a menyasszonyon fogja tartani és minden figyelmet az ő koronájára szentelik. Te leszel az utolsó dolog, aki a fejében fog járni.”

Felfogása fájt, de ez volt az igazság. A ma este minden egyes percét Louis és az ő szeretője fogja kitölteni. Nem fogja észrevenni, ha eltűnök és reggel, mikor a szobájába hívatna, mi már messze leszünk.

 „Hogyan jutunk ki?” Suttogtam neki, hirtelen tartani kezdtem attól, hogy valaki figyel minket.

„Megvárjuk a bejelentés előtti megfelelő alkalmat. A király biztosan mindenkit összegyűjt a köszöntő miatt. Ekkor mi kisurranunk a konyha hátsó bejáratánál, ami az istállóhoz vezet.”

„De hogyan lesz lovunk? Az összes kezes a látogatók kocsijait fogja figyelni.” Szakítottam félbe.

„Az új kezesek mindig szeretik ezeket az eseményeket. Csak úgy kell cselekednünk, hogy tudjuk, mit csinálunk. Mondjuk, egy vendég távozik, és mi megszerezzük a lovait. Ezt követően délnek fogunk tartani, Írország felé.”

Ő tényleg mindent kitervelt. Ismét felültem, figyelve minden szavát. Persze szkeptikus voltam; valóban el akarom hagyni Louist? Még mindig volt egy pár hónapom vele. Föl akarom mindezt adni? És Niall nem igazán ígért sokat, nem tudja, milyen állapotban van a hazája, vagy, hogy családja még mindig a trónon ül-e.

 „Muszáj átgondolnom ezt.” Jelentettem ki és ő csak a fejét rázta.

 „Mit kell ezen gondolkodni, fiam? A szabadság a neveden hív.”

„Louis az egyetlen, akitől kaptam ezt a nevet. Neki köszönhetek mindent.”

„Nekem azt mondtad, hogy föladott. A végén nem téged fog választani, Harry.  Mikor megházasodik majd ezzel a hercegnővel, ő lesz a király, a család élére fog emelkedni és nem fogja érdekelni, hogy végül hol leszel. Írország az egyetlen reményed egy normális életre. Nem leszel többé rabszolga. Szabad leszel.” Könyörgött nekem Niall.

Nyilvánvaló volt, hogy nem akar maga mögött hagyni. Ő volt a legjobb baráti társam, akit csak kívánhatok. Azt akarta, hogy szabad legyek.

„De én szeretem őt.” Suttogtam, ezúttal azért, mert éreztem, hogy ez nevetséges.

Miért kötődök ilyen erősen Louishoz? A többi játszótársai gyűlölték a fiút. Még Zayn, aki szerette Liamet sem adott lehetőséget, hogy elmenekülhessen a fiú tőle. Hirtelen ő is eszembe jutott. Arról álmodozott, hogy egyszer hazatér. Nem tudtam megszökni anélkül, hogy ne jönne ő is velünk.

"Egyedül téged használ ki, Harry. A játszótársa vagy, illetve csak egy tárgy a szemében." Vágott vissza Niall a beszélgetésünk közben.

Tudtam, hogy igaza van. Mert Louis kizárólag engem akart, egészen a mai napig szüksége volt rám. De ha egyszer új felesége van, én csupán egy tegnapi szemét lennék. Mégis Louis előző esti mondatai jártak a fejemben.

’Nem akarok feleséget! Harryt akarom!’

Valódinak tűnt, mintha kétségbeesetten akart volna engem a feljebb említett hercegnőnél. De ez nem igazán számít, ő a koronát akarta. Mindig is szerette volna a koronát és ennek az egyetlen módja az volt, hogy feleségül vegye ezt a lányt. Ki akartam tépni a szemét féltékenységemben.

 „Rendben.” Vettem egy mély levegőt.

Niall ezen elmosolyodott, majd hátradőlt. Megsimogatta a lábam és felnevetett.

„Okos választás.”

„Vigyük magunkkal Zaynt is. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha itt hagynám, miközben ő olyan hosszú ideje arról álmodozik, hogy megszökhessen.” Alkudoztam, mire Niall bólintott.

„Oké, de csak őt. Nem mondjuk el senki másnak. Benne vagy?” Nyújtotta ki Niall a kezét, hogy megrázza az enyémmel.

Megráztam a kezét, miközben magamban elmosolyodtam. Elmegyek, mielőtt még bárki is elvihetne.

„Jobb lesz, ha mész. Most fogják befejezni a reggelit. Majd még találkozunk.” Mutatott Niall egy irányba, míg én bólintottam és fölálltam a helyemről, a földről.

 „Majd még beszélünk erről később?” Kérdeztem, még mindig bizonytalan voltam a részletek miatt.

Bólintott és boldogan mosolygott, mintha váratlanul több szabadsága lenne, mint amit valaha képzelhetett. Erre megnőtt az önbizalmam. Ma estétől egy új életem lesz, egy élet, ahol saját döntéseket hozhatok, egy Louis nélküli élet.

Az utolsó gondolatra szívem megdobbant, de gyorsan elhessegettem a csalódást. Lehet, hogy akar engem, de a trónját még jobban, és nem tudta mindkettőt választani.

Gyorsan siettem ki a konyhából, hogy megtaláljam Louist, aki az ajtó előtt állt. Láthatóan megdöbbent kirohanásom által, de a mosoly hamar átvette arcát.

„Hazza! Éppen utánad jöttem! Azt mondták nekem, hogy látogassam meg a szabót és hallottam, hogy azt akarják, te is ott legyél.” Vigyorogva megérintette hibátlan vonásait, miközben beszélt.

„Miért szeretnének engem a szabónál?” Kérdeztem félénken.

A szabó nagyon elfoglalt szokott lenni a királyi család viseletével, így bizonyára nem lenne rám idejük. A szokványos ruhaviseletet egy pár feszes nadrág, egy egyszerű lefelé gombolható ing és egy pár ruhához igazított cipő tett ki. Még sosem szabtak nekem estélyit, egyszer sem volt rá szükségem.

„Nemsokára megtudod.” Fogta meg a karomat és elkezdtünk sétálni a szabóhoz, végig mögötte húzva engem.

A rövid séta csendesen telt, de amikor beléptünk a szabó szobájába, zaj fogadott minket. A négy fiatal hercegnő ült a helységben, az illesztésre várva, az összes dajka türelmesen ült, harcolva a lányokkal. Mégis, abban a pillanatban, mikor beléptünk, minden figyelem egy párra, azaz ránk szegeződött.

„Louis!” Mind a négy lány egyszerre kiabálva rohant felénk.

Phoebe volt az első, aki elérte őt és Louis a magasba dobta a levegőben. Ahogy újra letette, csak kuncogott.

„Igaz, Louis? Tényleg feleségül veszed Eleanor hercegnőt?” Kérdezte izgatottan Phoebe ikertestvére, Daisy.

Szavaitól újra elszorult a szívem. A lány hangja olyan izgatott volt.

„Bizony, kis virágom.” Válaszolta Louis, miközben következőnek őt vette föl.

„Lehetek a koszorúslány?!” Kiáltotta Charlotte tiszta lelkesedéssel.

„Én akarok a koszorúslány lenni!” Érvelt Felicite.

„Nem! Én akarok a koszorúslány lenni!” Kiáltották az ikrek kórusban.

Ha a téma nem lett volna olyan szívbemarkoló, talán még imádnivalónak is tartottam volna civakodásukat.

„A menyasszony választja ki a koszorúslányt, kis hercegnők. Ez nem rajtam múlik.” Tájékoztatta Louis őket,”Most pedig, lépjünk túl az esküvőkön. Ez az én 18. születésnapom és még egy jókívánságot sem hallottam semelyikőtöktől sem.”

Louis imádta a húgait. Azt mondanám, ha lenne egy dolog, amiért feladná a trónt, az a testvérei lenne. Charlotte egy évvel érkezésem előtt született és a többi hercegnő utána került a napvilágra. Louis egész nap a bölcsődét használta, hogy megnevettesse a fiatal lányokat. Sosem akarta elhagyni azt a részt.

„Boldog Születésnapot Lou!” Kiáltotta egyszerre az összes lány, izgalmukban ugráltak.

Mosolyogva figyeltem. A lányok imádták őt, és a fiú is viszont.

„Harry!” Egy szabó hívott a függöny mögül.

Felnéztem, majd Louis kihúzta magát, távol a lányokkal. Megmondta nekik, hogy maradjanak, majd megfogta a kezem és körülvezetett a selyem függönyön. Mikor megláttam, hogy mi várt rám, a mellkasomba szorult a levegő.

A ruha, ami előttem lógott a falon, részletesen ki volt dolgozva. A kabát zúzott bársonyból készült, skarlátvörös színben pompázva, felette egy fényes fehér ing volt, eleje fodrozott, mint amilyeneket a nemesek viselnek. Elegáns, fekete nadrág függött szépen az ing mellett, egy pár új harisnyával. Tiszta, új bőr cipő pihent díszesen a földön, a tömör arany csatokkal igazán jól néztek ki.

 „Louis, nagyon jól fogsz kinézni benne.” Suttogtam, még a légzés is nehéz volt.

„Nem az enyém, Hazza.” Kuncogott.

Fölkapott fejjel bámultam rá. Mit jelent az, hogy nem az övé? Ez egy komplett királyi viselet! Ki más viselhetne valaha is ilyet?

„Ez lesz a te ruhád a mai estére.” Mosolya még szélesebb lett, ahogy beszélt,”Ez csak számodra készült.”

Nem tudtam beszélni. Ezt kellene viselnem? Nekem, az alacsonyrendű játszótársnak azt szándékozzák, hogy viseljen egy olyan ruhát, amit csak egy olyan király engedhet meg magának, aki fiának egy esküvői bejelentése lesz? Mit fog ehhez a felség szólni? Mit fognak mondani a vendégek?

Sokkal fontosabb volt, mint a bizonyos pletykák, ennek ellenére bűntudatom volt, hogy mosom le magamról ezt, mielőtt összeomlanék a nagy hullámokban. El fogok szökni ma este. Menekülni, abban a ruhában, amit Louis készíttetett nekem csak a mai estére. Már tudtam, nem tudnám Zaynt magam mögött hagyni, de tényleg képes lennék elhagyni ezt a palotát és vele együtt életem szerelmét? Hirtelen az akár néhány hónapnyi együttlét, ha maradnék, szebbnek tűnt, mint az egész életen át tartó szabadság Írországban.