7. fejezet

Halihóó! :D

Remélem jól telt a hetetek, kibírtátok valahogy ezt az 5 szörnyű sulis napot. 

A részről csak annyit mondanék, hogy ebbe és a következőbe több izgalom várható, mint az egész eddigi fejezetekbe.:D Attól függetlenül, mi fog történni, imádtam ezt a részt fordítani.

Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást.:))

Judit.xx

Ui.:BOLDOG MIKULÁÁST!! <3

7. fejezet

Mint mindig, Louis születésnapi bálja most is túlzott volt. A nagyteremben díszített finom selyem és gobelinek voltak a világ minden tájáról, a hosszú asztal szett polírozott ezüst és minden pohár tele volt borral, amit szolgák tartottak. Louis nagy bejárata egy látványosság volt, ugyan úgy, mint egy másik nagyra szabott eseményen.

A nagy lépcsőház tetején a szolgák felállítottak tíz kínai lángot. Louis nagyon izgatott volt, mikor őfelsége leírta ezeket a dolgokat. Nyilvánvalóan a kínaiak találták föl ezeket a fényeket, amik különböző színekben felrobbannak a levegőben. Ezek fognak mögötte elindulni, azt a hatást keltve, mintha a lángokból sétálna ki. Én nevetségesen veszélyesnek gondoltam, de Louisnak tetszett az ötlet, és csak ez volt, ami számított.

„Szorítsd meg a kezem, ha megijedsz, Hazza.” Suttogta nekem, miközben a helyünkön álltunk.

„És most, a királyi felség bejövetele, Anglia hercege, Louis Tomlinson!” Zengett az ismerős bemondó hangja a teremben.

Tettem előre egy lépést, ahol Louis volt, majd a lángok mögöttünk feltűntek. Döbbent zihálás visszhangzott a teremben, mielőtt mindenki realizálta volna az élénk színű lángokat a magaslaton. Végül mintha a taps ragályos lett volna, hamarosan a szobát éljenzés töltötte be. Egyszer csak a lépcső alján Louis büszkén föllépett az asztalhoz és mosolyogva intett a nemességnek, akik ott álltak, várva érkezését.  Megállt székénél, elengedte a kezem, majd csöndre intette a jelenlévőket.

„Mindenkinek köszönöm, aki eljött a rendezvényre!” Kiáltotta le az emelvényről,”Ahogy azt bizonyára már tudjátok, szeretném élvezni vacsorámat a tánc előtt, szóval kezdjük is el együtt az étkezést!”

Ismét üdvrivalgás tört ki, mielőtt mindenki leült volna. Elindultam, hogy elhagyjam a csarnokot, a többi játszótárshoz csatlakozva egy külön erre a célra kijelölt szobába, a nagyterem oldalán, de Louis megragadta a kezem majd megállított.

„Ma este vacsorázz velünk, Harry.” Mondta nekem, miközben szabad kezével a mellette lévő üres helyre intett.

Megdermedtem. Mit akart ezzel jelezni? Hogyan lehetséges ez? Én, a játszótárs, étkezzek karöltve Európa legmagasabb rangú nemességeivel és több királyi család tagjaival? A puszta gondolat az agyamban félelmet keltett.

„De…” Próbáltam visszakozni egy okkal, hogy miért nem tudok vele ülni, mert sokan voltak, de a mosoly az arcán megállított.

A mai este lesz az első és utolsó alkalom, hogy valamennyien Louis-val vacsorázunk, és ki akarom élvezni minden egyes percét.

Amikor leültem, Louis összekulcsolta kezünket az asztal alatt, közben a körülötte lévőkkel beszélgetett. A király az asztal fejénél ült, Lord Payne a jobb oldalán, míg Louis a balon. Velem szemben egy király volt, akit nem ismertem. Egy másik nemes mellettem ült. Úgy éreztem, megfulladok az összes ismeretlen arcokat látva. Miután a tányéromra néztem, rájöttem, hogy fogalmam sem volt, melyik villát kell használni, vagy milyen pohárból szokás inni. Felkészületlen voltam és minden bizonnyal zavarban is ezek előtt az emberek előtt.

„Milyen csodálatos, hogy végre csatlakoztál hozzánk, Louis! Már kezdtük azt hinni, hogy nem jössz!” Nevetett a király, de halkan mutatta bosszúságát.

„Nos, atyám, volt néhány elmaradt dolgom, mielőtt tudtam volna élvezni a rendezvényt.”

Ez volt minden, amit mondott, és amit egész étkezés alatt tudtam követni. A király, aki velem szemben ült, a franciáké volt. Ő volt Louis jegyesének a nagybátyja. Gyűlöltem már pusztán a társulatot is. A politika volt a vita ma este az asztalnál és ez Spanyolországnak volt egy forró téma.

Úgy tűnt, csak Louist érdekelte a dolog, és sokszor hozzászólt a beszélgetéshez, amit a többi férfival folytatott, akik körülötte ültek. Arra született, hogy király legyen. Mindent megmutatott, amit tett.

Sikerült a vacsorát baklövés nélkül eltölteni, a helytelen villahasználat vagy rossz pohárból való ivás nélkül. Az étel, összehasonlítva, amiket a szolgák kapnak, isteni volt. Még sosem tapasztaltam ilyen gazdag ízvilágot minden egyes harapás után.

Egyszer csak véget ért a vacsora, az asztalt gyorsan és hatékonyan szedték le a szolgák, majd egy zenekar összhangban kezdett játszani a tánc ritmusával. Mindenki tapsolni és táncolni kezdett a nagy nyílt területén.

Éreztem, amint idegeim kezdik felmondani szolgálatukat, amint megláttam Niallt föltakarítani a kiöntött bort, amit valaki leejtett. Louis sokszor meglepett ma este. Sosem vártam el ezt tőle, mégis Anglia trónörököse mellett ülök a nagyteremben.

További három dal is lemegy, mikor a király megállítja a zenekart. Rájöttem, hogy ez az én időm. Arrébb kéne valahogy somfordálnom, de hogy tehetném? Louis keze még mindig össze van fonódva az enyémmel az asztal alatt.

„Egy bejelentést szeretnék tenni!” Ordítja,”De először, az ajándékom, drága fiamnak, Louisnak! Tizennyolcadik születésnapján most már hivatalosan is férfi!”

Felállt, majd intett Louisnak, hogy tegye ugyan ezt. Kezünk elszakadt a másikétól, míg a király megkerülte az asztalt egy szolgafiú kíséretében, kinek kezében egy hosszú, karcsú doboz volt.

Louis követte őt, ahogy mindenki más is, aki körülöttünk ült. Én maradtam a helyemen, abban a reményben, hogy az ajándék elég nagy felhajtást fog okozni, így ki tudnék észrevétlenül settenkedni.

Hallottam a tömeg csoportos zihálását, és tudtam, itt az idő. Még hallottam a király hangját, ahogy eltűntem a konyhában.

„Ezt a kardot az apám adta nekem egy nap, előtte az ő atyjáé volt, és a nagyapjáé, így most, Louis, neked adom ezt az ereklyét.” Ez volt minden, amit sikerült elkapnom, mielőtt a konyhaajtón bepördülve az becsukódott mögöttem. Niall csupán néhány méter távolságra állt tőlem és várt rám.

„Akkor hát készen állsz?” Kérdezte, mire bólintottam.

Elindultunk a szolgák kijárata felé, az istállóhoz. Niall lenyúlt és megragadta a kezem, ezért gyorsan kihúztam övéi közül és megálltam. Szigorúan tilos volt a szeretet bármely formáját bárkivel kifejezni, ez alól kivételt tett Louis.

„Úgy kell tenni, mintha a társad lennék, nem emlékszel?” Kérdezte Niall halkan.

„Ó, igen, el is felejtettem.” Fogtam meg újból a kezét és bár nem tudott segíteni, rosszul éreztem magam miatta.

Azt akartam, hogy ennek a lehető leggyorsabban vége szakadjon. Niall a barátom volt, de nem akartam fogni a kezét a szükségesnél hosszabb ideig.

Az istállófiú meglátott minket közeledni, és ahogy azt Niall feltételezte, úgy bántak velem, mint egy nemessel. Csak ki kellett ejtenem a Payne nevet, majd tudni, hogy hova vitték a lovakat, és a fiúk már Lord Payne és Liam lovaival voltak elfoglalva, hogy felnyergeljék nekünk. Csak pár percre voltunk, hogy kilépjünk a palota kapuján.

Az én hangos és vidám nevetésem hallatszódott, ahogy menekültünk Niallel a fagyos levegőn át. A lenyugvó nap felé vágtáztunk. Írország már várt minket.

Amilyen gyorsan kezdődött utunk, olyan lassúvá kezdett válni, köszönhetően a felkészülés hiánya miatt. Az már nem tartozott terveink között, hogy a hó nehezebben eshet ma, mint bármely más alkalommal ebben a szezonban és egyikünk sem volt az ideje, hogy összegyűjtse a kabátokat vagy takarókat. Minimum két napra van szükségünk, hogy Írországba érjünk, vagy a lovakkal együtt mi is megfagyunk.

Még ez a felismerés sem tudta csillapítani lelkesedésünket. Utazásunk során sokat nevettünk, egy új, szabad élet gondolata feltöltött minket.

„Várj, Harry, mi volt ez a zaj?” Kérdezte hirtelen Niall, megállítva lovát, hogy körül tudjon nézni.

„Milyen zaj, Niall?” Kuncogtam rá.

Hallott dolgokat, mióta kiléptünk a kapun. Körülbelül úgy hiszem egy órája haladhattunk. Idegeskedett, de ez várható volt. Ezúttal azonban úgy tűnt, volt is mire.

„Azt hiszem, kiabálást hallottam.” Válaszolta, még mindig mozdulatlanul a helyén.

Ekkor volt az, mikor én is meghallottam. A hang, ami elért a fülemig, egy harci kiáltásnak hallatszott. Én is megdermedtem, Niallre bámulva.

„Lehet, a nyomunkban vannak?” Kérdeztem tőle.

„Nem akarom megtudni! Gyerünk!” Rúgott lova oldalába, ezáltal megindítva őt.

Megismételve mozdulatát száguldottunk együtt a távoli kiáltásokkal mögöttünk. A hó belerepült a látóterembe, amikor megpróbáltam keresztül irányítani az akadályokon a lovat az úton, de Niall jóval előttem járt. Hiszen egy herceg volt. Egész életében lovagolt, vele 

szemben nekem alig volt tapasztalatom.

„Harry!” Hallottam messziről Niall ordítását.

„Menj! Majd találkozunk!” Kiáltottam vissza neki.

„Azt te csak hiszed, játszótárs!” Szólt egy hang hátulról, és éreztem egy kötelet a testem köré fonódni.

Időm se volt feldolgozni, hogy mi történik, mielőtt a kötél hirtelen megfeszült körülöttem és kirántott vágtató lovam alól. Ahogy a földre estem, a hátamra érkeztem. Az ütődéstől a tüdőm elszorult és levegő után kezdtem kapkodni.

„Menj a másik után és kapd el Lord Payne lovát. Én addig visszaviszem ezt az ünnepélyre.” Hallottam egy mély hang nevetését, mielőtt minden elsötétült volna.

A víz, amivel leöntöttek engem, azonnal felébresztett. Mikor elkezdtem ide-oda rángatózni, nagyon gyorsan rájöttem, hogy össze voltak kötve a kezeim és lábaim, illetve, hogy a nagyterem közepén feküdtem. A vendégek Louis rendezvényéről, most körülöttem álltak és körbe vettek.

Egy kéz megragadta hajam és meghúzta, majd szembefordított Louis-val. Ahogy rám bámult, fájdalom és harag keveredett tekintetében.

„Itt van felséged, a játszótársa.” Ugyanaz a mély hang szólalt meg, akit korábban hallottam.

Aztán elengedett engem, és mivel meg voltam kötözve, egyenesen a földre estem. A fejem erősen a kőbe ütődött és biztos voltam benne, hogy elkezdett vérezni. Mégis küzdöttem, hogy Louisra tudjak nézni. Zayn korábbi szavai jártak a fejemben:’Te leszel a kivétel’. Az egyetlen, aki esetleg meg tudna menteni engem, az Louis volt.

Sikerült felemelnem a fejem, így könyörgőn néztem rá. Úgy éreztem magam, mint egy hízott disznó, mielőtt vágására kerülne a sor.

„Egyedül volt?” Kérdezte a király a férfitól.

„Nem, volt még egy. Elküldtem érte a többi emberemet, amíg én visszahoztam ezt.”

„Hozd nekem az ostort.” Hallottam a király parancsát, és tudtam, kit fog küldeni a kikötözésre.

Louis még mindig engem nézett, félelem tükröződött szemében.

„Nem.” Jelentette ki egyszerűen Louis.

„Elszökött, Louis. Ezért büntetést érdemel.”

„Ő most az én felelősségem közé tartozik. Én választom a büntetését.” Érvelt Louis, majd suttogások lengték körül a csarnokot.

„A törvénybe beletartozik, hogy amelyik rabszolga vagy jobbágy elszökik, 30 korbácsütés a fizetsége.” Zengett a király hangja, a suttogások megszűntek,”De igazad van, ő mostantól a te felelősséged. Add neki te a csapásokat.”

Louis elfordult tőlem, arra, amerre a király állt. Nem szólalt meg.

„Vagy nem vagy képes rá?” Nem hiányzott a király gúnyolódása, ami szavaiban volt, ahogy Louisnak sem.

Ez egy másik teszt volt. Az apja emlékeztette őt a ranglétráról. Ha nem lennék én vagy a trón, Louisnak nem kellene választani. Ezért fájt, bár nem lepődtem meg, mikor Louis az alábbi szavakat motyogta:

„Add az ostort.”