14. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy csak most rakom fel, de ajánlották az Igaz szívvel című filmet, és ki gondolta volna, hogy még így, fél óra múlva is a hatása alatt leszek:"(((

Huh, most egy ideig szerintem ilyen hangulatom lesz, de nem bajxddd

Továbbra is köszönöm a pipákat, az oldalmegjelenítéseket és a komikat, imádlak titeket :3 :* <3<3

Puszillak titeket,

Judit.xx

14. fejezet

A tél folyamán végig Louis oldalához voltam rögzítve. Újra vele vehettem részt az étkezéseken, és aludhattam egy ágyban. Kívülről egy büntetésnek tűnhetett, ám én nem így láttam. Csak mikor Louis is részt vett az esküvő előkészületein, szerettem volna olyan messzire elfutni, amennyire az lehetséges lett volna.

Eleanor akárhonnan is néztük, elbűvölő volt. Louis imádta a lányt. És a fiatal hercegnő is imádta őt. Még a király és a királyné is a szívükbe zárták Louis menyasszonyát. Bármilyen kétségbeesetten is próbáltam, nem tudtam nem szeretni őt, ahogy azt régebben is megjósoltam. Ő volt a tökéletes feleségjelölt nemcsak Louisnak, de mikor hamarosan királynővé válik, Anglia számára.

Louis és én befejeztük a Robinson Crusoe-t. Az egészet, betűről-betűig sikerült elolvasnom, természetesen Louis segítségével. Sőt, aztán elkezdtem a könyvtárban lévőkből is válogatni, majd éjjeleken át virrasztani felettük.  Most már gyorsabban tanultam belőlük olvasni, a könyvek iránti szerelmem egyre jobban kiszélesedett. Louis csak nevetett ezen, de sosem volt hajlandó velem a könyvtárban lenni, vagy egy kicsit fönt maradni velem olvasni.

Bár bizonyos szempontból Louis és én közelebb voltunk egymáshoz, mint valaha, leginkább távolabb és széjjelebb kerültünk. Nem lopunk egymástól édes csókokat esténként, míg álomba nem merülünk. Szinte sosem bújunk már többé össze. Louis egyre inkább az ideje legtöbb részét Eleanorral tölti. 

Jelenleg március közepe volt, pontosan egy hónap múlva pedig Louis esküvőjének napja. Minden egyes nap, ami közelebb hozott az eseményhez, úgy éreztem, hogy Louis és én egyre távolabb kerülünk egymástól. Minden alkalommal, mikor belegondoltam, fájt a tudat, de tudtam, hogy ennek így kell történnie, és ő sem harcolt ez ellen. Volt egy kurtizán ágy a nevemmel, ami csak arra a pillanatr várt, hogy Louis és Eleanor kimondja, 'Menj'.

Lord Payne, Liam és Zayn jelenleg a palotában tartózkodott. Louis tragédiával végződő partija után ez a legelső alkalom, hogy láttam őket. Izgatott voltam amiatt, hogy lehetőségem van újra nyíltan beszélni mással is.

Niall és én már nem láthattuk a másikat. Ez okból Louis extra óvatos volt. És Louis mindig velem volt, ezért nem tudtam teljes mértékben kiereszteni a frusztrációmat és félelmeimet a jövővel szemben.

Amikor az étkezőbe léptünk, Liam a szokásos helyén ült Zaynnel, aki az oldala mellett, a földön kapott helyet. A párnám már Louis széke mellett várt rám. Elfoglaltuk helyünket az asztalnál, s míg az ételeket szolgálták föl, Zayn odahajolt hozzám.

„Ez volt a büntetésed?” Érdeklődött halkan.

Csak bólintottam, nem akartam őt beavatni a helyzet pontos részleteibe.

„Látom visszakaptad a párnádat. Akkor már többé nem kell a szolgák asztalánál enned?” Mosolygott.

„Nem, amíg házas addig nem.”

Zayn épp mondani akart valamit, de egy hangos köhögés megakadályozta ebben, ami végigvisszhangzott a teremben. Louis, Liam és Lord Payne szinte egyszerre álltak fel helyükről.

„Atyám, minden rendben?” Charlotte apró hangján szólalt fel, de egyszer csak a köhögés abbamaradt.

Amit hallani lehetett, az csak a még erősebb köhögés lett, majd  egy hangos puffanás követte ezt. Az összes nő felsikoltott, majd egy pincér rontott be a terembe. Louis futva kerülte meg az asztalt az apja székéig, ezért lehajtottam a fejem, hogy lássam, mi történt.

Mark Tomlinson mozdulatlanul hevert a padlón. Tágra nyílt szemei a semmibe meredtek. Láttam Louis-t lehajolni hozzá, majd mellkasára tapasztani a fülét.

Egy pillanatra Louisval tekintetünk találkozott, de nem tartott sokáig. Azután fölállt.

„Nem hallom a szívverését! Apámat megmérgezték!”

A nők újra felsikoltottak, míg a királyné elájult. Szolgái odarohantak hozzá, megpróbálva fölébreszteni, miközben mindenki más döbbenten meredt az események soraira.

„Azonnal hozassátok ide a főszakácsok!” Ordította Louis, mire a két őr, akik az ajtóban álltak, a konyha felé kezdtek rohanni.

„Mit fogsz most csinálni, Louis?” Kérdezte Liam.

„Meg fogom találni azt az embert, aki ezt művelte az apámmal, és én magam ölöm meg.” Miközben Louis morgott, a főszakács esett be az ajtón.

„Mit tettél apám ételébe!”

„S-semmit, felség. A kóstolók mindent átnéztek, ugyan úgy, mint minden étkezés előtt. Ők még mindig életben vannak. Nem tudom, mi történt!” Magyarázta a főszakács, de Louis nem úgy tűnt, mint akit meggyőztek volna.

„Anglia királya épp ebben a pillanatban halt meg az étel miatt, ami a konyhából jött. A fejedet veszem, hacsak meg nem találjuk az igazi gyilkost.” Beszélt Louis a főszakácshoz halk, de annál fenyegetőbb hangján.

„Sajnálom, Felség. Én igazán nem tudok semmit.”

Charlotte és Felicitie sírva fakadtak, ezután Louis ellépett szakácstól. Ránk pillantott, majd vissza az apjához.

„Mindenki menjen vissza a hálószobájába. Nem biztonságos itt. Vigyétek ezt az embert a börtönbe, később lerendezem vele a dolgomat.” Louis hangja hirtelen nagyon fáradtnak hangzott.

Mindenki fölállt, majd az ajtó felé kezdtek indulni, vissza a saját szobájukba, kivéve én, aki még mindig le volt kötözve. A főszakácsot levonszolták, majd még több őr jelent meg.

„Senki sem hagyhatja el a palotát, amíg ez az egész ügy le nem csendesedik. Azonnal hívjatok ide egy nyomozót. Két ember álljon őrt addig, míg meg nem érkezik. Senki nem nyúlhat semmihez. És szóljatok a pápának is. Atyámnak kijár egy tisztességes áldás és temetés.” Parancsolta Louis, mire néhány őr bólintott, majd elrohant.

Szinte alig tudtam elhinni, hogy ez a Louis áll előttem. Szinte. Odajött hozzám, majd kioldotta a pórázt. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, hálószobájába sétált, rácsatolta láncomat az ágy szíjaihoz, majd bemászott az ágyba.

Nem voltam biztos magamban, hogy mit kellene tennem. Egyáltalán nem szólt hozzám egy szót sem. Fogalmam sem volt, hogy ez egy jó vagy rossz dolog. Régebben ilyenkor már régen összekuporodtam volna mellette, de a kialakult távolság miatt már belegondolva is kényelmetlenül éreztem magam.

Miközben magammal viaskodtam, meghallottam Louist nyöszörögni. Térdét felhúzva ült a fejtámlának támaszkodva, közben a szemközti falat bámulta. Arca kifejezéstelen volt, tehát úgy véltem, csak beképzeltem, mivel nem hallottam semmit, de aztán újra megtörtént.

Másodperceken belül Louis arc eltorzult a fájdalomtól, majd zokogás rázta a testét. Csak egyszer láttam életemben őt sírni, mikor ledobta egy ló tizenkét éves korában, és eltörte a karját. Még akkor sem zokogott.

Hátrahagyva az összes aggályomat kúsztam oda hozzá és magamhoz húzva átöleltem. Szívesen elfogadta a karom, majd mellkasomhoz kuporodott. Nyugtatólag végigsimítottam haján, mire hozzám dörgölődzött, ahogy zokogott. Szerintem órák teltek el a sírásával, mígnem annyira már le tudott nyugodni, hogy csak a kis szipogása hallatszódjon.

Pár pillanat múlva elhúzódott tőlem és megtörölte a szemét. Csak néztem őt, még mindig nem tudtam, hogy mit mondjak. Ám nem sokat kellett ezen rágódnom, mert kis idő után Louis megszólalt.

„Hogyan lehetnék én király?” Kérdezte rekedten a sírástól.

„Jó király lesz belőled, Louis.” Válaszoltam letörölve a kósza könnycseppjét.

„De még nem vagyok kész. Rengeteget kell, hogy tanuljak.” Könyörgött nekem, mintha meg tudná változtatni a sorsát.

„Fel vagy készülve. Te már most felnőtt férfi vagy.” Mondtam gyengéden.

„Mégis hogyan lehetnék felkészülve?! Még csak tizennyolc vagyok!!! Alig léptem be a felnőtt korba! Hogyan tudnék így irányítani egy egész országot?!” Kiáltotta hirtelen, mire összerezzentem és ösztönösen lehajtottam a fejem.

„Nem akartam kiabálni.” Most suttogott.

Ez majdnem úgy hangzott, mint egy bocsánatkérés. Közelebb húztam magamhoz, majd arcon csókoltam.

„Jó király lesz belőled.” Mondtam neki újból.

Ezúttal nem szavakkal válaszolt. Előrehajolt, majd agresszíven kezdett csókolni. Egyszerre volt nincstelen és kétségbeesett. Éreztem kezét, ahogy elkezd húzni, majd nemsokára teljesen magához nem szorított.

„Hazza, jobban kellesz nekem, mint tüdőmnek a levegő.” Nyögött a számba.

Ezt hallva teljesen ledermedtem. Nem bírtam megmozdulni. Mit mondott? Jól hallottam? Nem egyszer utalt arra, hogy szüksége van rám. Ez most mi?

Louis erősebben kezdett csókolni, mikor észrevette, hogy nem csókolom vissza. Nem tudtam rávenni magam. Hirtelen elhúzódott. Könnyek csillogtak a szemében.

„Kérlek, Hazza. Kérlek, csak csókolj vissza. Sz-szükségem van a csókodra.” Könyörgött.

Még sosem láttam ilyennek. Ezt leszámítva megadtam neki magam. Ugyanúgy csókoltam vissza, keményen és kétségbeesetten, ahogy ő csinálta. Ámbár ez volt minden, amit csináltunk. Csak csók. Nem is emlékszem a legutolsó csókunkra, ahol hagyta, hogy én irányítsak, azonban ez más volt. Ezúttal övé volt a fájdalom, és minden, amit tehettem, az az volt, hogy csak csókoltam.