1. fejezet

Sziasztok, üdvözlök mindenkit, aki szerény kis blogomba tévedt. Mint tudjátok, ez a nagysikerű As you wish történetének a "magyarosítása" (már ha fogalmazhatok így :P ), amiben a legjobb barátnőm is kiveszi a részét. Én fordítok, ő pedig magyarosítja, átformázza, ha kell. Nagyon izgalmas, fordulatokkal teli történet lesz, na de nem is mondok többet róla, ezt majd Ti eldöntitek. Nagyon köszönöm, hogy már NYOLCAN!! feliratkoztatok, pedig még el sem kezdtük a történetet. Kérlek, majd jelezzetek vissza valahogy e rész után, hogy tetszett-e, vagy ha nem, akkor is kérlek írjatok, mivel akkor nyilvánvalóan ki fogom javítani azt az ezt követő fejezeteknél. 

Ja és még egy dolog, a történet 23 fejezetből áll, de én már jóval előrébb tartok a fordítással, szám szerint a 15. résznél. Ezt a részt kivételesen beütemeztem, mivel nagy valószínűséggel nem tudok internet közelben lenni azon a napon.

Kellemes őszi szünetet, élvezzétek ki minden egyes percét.

Jó olvasást, remélem elnyeri a tetszéseteket. És ne feledjétek, ma STEAL MY GIRL klip!!!!

Judit.xx 

1 .fejezet:Prológus

A helyiség hátsó ajtaja kinyílt, ezzel felébresztve engem nyugtalan álmomból. Összegömbölyödve vetettem hátamat a fogda rácsainak, térdeimet felhúzva a mellkasomhoz kerestem kétségbeesetten a meleget. Hetek óta szakad az eső, emiatt a hideg kőpadlón egyre csak gyűlt a víz. Fejemet lehajtottam amint beléptek a terembe. Valószínűleg egy királyi sarj keresett magának fiút.

Itt az a szokás járta, hogy minden fiatal nemes úrfi a tizedik születésnapjára kap egy fiút vagy játszótársat, ki hogy nevezte. Azt hiszem, ebben a szutykos szobában már vagy egy éve raboskodok, látva, ahogy sokunkat elvittek. Azt akartam, hogy engem is kiválasztanak, de még egyetlen egy férfi sem nézett meg a szanaszét álló fürtjeim és a vézna, láthatatlan testem miatt. Az emberek, akik az ételt szolgáltatják nekünk és a többi társaim is mindig gúnyosan pillantanak rám és nevetnek ki, mondván, túl ronda vagyok egy királyi sarjnak. Már rég feladtam a reményt, miszerint engem is kiválasztanak. Itt fogok maradni a fogdában addig, míg végül már túl öreg nem leszek játszótársnak. Akkor lehet, eladnak rabszolgának. Nem tudom, melyik a rosszabb.

„Válaszd amelyik akarod, Louis!” Hallottam egy mennydörgő hangot.

Nagyon ritkán került ide királyi csemete. Általában csak a családfő jött, hogy kiválassza fiának a játszótársat.

Finom léptek csoszogása visszhangzott a teremben. Nem kellett fölnéznem, hogy tudjam, az összes fiú a zárkában próbált minél közelebb nyomulni a fiatal úrfihoz, a lehető legközelebb, miközben némán könyörögnek neki. Ha potenciális vevő érkezett, nem szabadott beszélnünk, a fogva tartóink ezt nagyon világosan elmagyarázták nekünk.

Minden zaj megállt, mikor egy hang megszólalt a rácsokon kívül.

„Ő jól van?” Kérdezte a fiatal hang kétségbeesve.

„Igen, csak félénk. Ő többnyire ilyen. Egy kis bőgőmasina.” Egy ismerős hang tájékoztatta a fiút.

Felemeltem a fejem, hogy megtudjam, kitől jött az  előbbi hang forrása, majd megpillantottam egy fiút, aki a rácsoknak dőlve markolta azokat mindkét kezével. Tiszta, kék íriszeivel engem bámult, nézte minden egyes mozdulatom. Mosolya megtört, mikor tekintetünk találkozott.

„Ne félj!” Beszélt hozzám a karját felém nyújtva.

Felé mozdultam, az izgalom csak úgy fortyogott bennem. Mi van, ha engem akar? Még soha senki sem beszélt velem így, ilyen finoman. Mit tegyek, ha vele kell hazamennem? Elmehetek innen! Kinyújtottam a karom, hogy ujjaink találkozhassanak, ám egy kiáltás megállított.

„Meg ne érintse, Hercegem!” Kiabált fogva tartóm, mire én rögtön visszacsúsztam a sarokba, egyenesen a pocsolyába.

A mellkasomhoz szorítottam lábaim, majd szipogni kezdtem, így próbálva visszatartani könnyeim. A fiú arca eltorzult a dühtől, ahogy felkapta a fejét, majd a fogva tartóhoz fordult.

„Miért ijesztette el?” Összerezzentem a hirtelen zajra, fejem lábaim közé fúrtam.

„Louis.” Figyelmeztette az előző hang tulajdonosa.

„Megrémítette! Nézze meg, hogy összekuporodott ott, most már nem tudom megnézni.” Hangja nyafogóssá vált, ahogy beszélt afelé az ember felé, aki idehozta Őt.

„Akkor haladjunk. Egyébként sem akarsz egy olyan fiút, mit Ő.” Állapította meg a hang.

A fejem azonnal felemeltem. Nem tetszik ő nekem. A férfi egyáltalán nem olyan, mint én. De a fiú esetleg. Még mindig ugyan úgy bámult rám, a rácsok mögül. Ő az egyetlen, aki valaha is mutatott valamilyen érdeklődést irántam. Ő az egyetlen reményem, ha el akarom hagyni ezt a helyet.

Nem mertem közelebb kerülni hozzá, de lábaimat arrébb húztam arcom elől, hogy le tudjak törölni néhány kósza könnycseppet, ami a felszínre került. A fiú elmosolyodott, mire Én is visszamosolyogtam rá. Aranyosnak tűnt. Szívesen lennék a játszótársa.

„Akarom őt!”  Abban a pillanatban, ahogy ezek a szavak elhangzottak a mosolyom a tízszeresére nőtt.

Akar engem! Kiválasztottak!

„Louis, vannak itt más fiúk is, nem hiszem, hogy alkalmas lenne a számodra. Hisz csak rá kell nézni. Fehér, mint egy szellem; meg fog égni, amikor csak a napra viszed. És a haja, teljesen összekuszálódott. Nem nagyon vonzó, nézd, milyen kicsi.” Figyelmeztette őt a hang, mire a mosolyom lehervadt az arcomról.

„Nem érdekel. Akkor majd én külön fogok gondoskodni róla. Kérlek, Atyám! Ő az egyetlen, amit akarok.” Nézett végig a szememben, miközben a férfi még mindig az ajtónál állt néhány fogvatartóval és más emberekkel, akiket még nem ismertem.

„De hát még nem is néztünk jobban körül.”

„Nem érdekel! Őt akarom!” Hangja ismét megemelkedett, ahogy a férfival kiabált.

A nagydarab férfi felsóhajtott, majd az egyik fogvatartóhoz fordult.

„Hogyan került ide?” Itt a fiú diadalittasan rám mosolygott.

„Őt a szülei adták el, mikor még csecsemő volt. Nem tudom, ki hozta ide, de egy évre rá elfogtuk, azt hiszem ő lehetett a nyolcadik. A férfi megesküdött, hogy soha életében nem ért hozzá.” Mondta a fogvatartó.

„Hozzátok ide. Vessünk rá egy pillantást.”

A fogva tartóm az ajtóhoz sétált a kulcsokkal, ezért a fiú hátrébb lépett, hogy ki tudja nyitni a zárkát. Nem voltam biztos benne, hogy ilyenkor mit kell tenni, így maradtam továbbra is a helyemen, míg az őr intett, hogy menjek közelebb.

„Kelj föl, kölyök. Meg akarnak közelebbről is nézni.” Mondta a férfi mérgesen, ezért gyorsan feltápászkodtam, majd az ajtó felé indultam.

Már nagyon rég álltam, úgyhogy a rácsoknál megbotlottam, de próbáltam visszanyerni egyensúlyomat. A férfi, akinek a mennydörgő hangja volt, most a vállánál fogva tartotta vissza a fiút. Bár mosolyát nem rejtette el, csak bámult rám.

A másik férfi, aki a fiúval jött és az apja odajött hozzám, megragadta a karomat, azután jól szemügyre vettek. Megvizsgálták minden ujjamat, majd a lábaimat is, mintha csak elváltozásokat kerestek volna rajtam. Végül hátra léptek, mikor intett nekik az apa.

„Biztos vagy benne, hogy őt akarod?”

A fiú csak bólintással válaszolt, miközben végig rám vigyorgott.

„Rendben van. Elvisszük. Kérem a papírokat.”

Ha ez lehetséges, a fiú mosolya még szélesebb lett.

„Jobbra tessék, Felség.” Mondta az őr, miközben kinyitotta neki és fiának az ajtót a kijelölt úti cél felé.

A mellettem álló férfi megragadta a karomat, kivezetett az ajtón, át egy másik szobába. A fiú szigorúan figyelt engem, de az izgalom nyilvánvaló volt az arcán. Nem tudtam mit tenni, ezért visszamosolyogtam rá. Kiszabadított engem. Mostantól a játszótársa leszek.

„Még sosem kapott nevet.” Hallottam a fogva tartómtól, ezért felnéztem rá.

Világ életemben 'kölyöknek' szólítottak.

„Nos, akkor kell neki egy név.” szólalt meg az apa, „Louis, mit akarsz, hogy hívják?”

Néhány másodpercig még bámult, rápillantott a hajamra, majd az apjához fordult.

„Harry."