Több, mint aminek látszik - 2. Fejezet

2. Fejezet

Harry képes volt elkerülni a többi bunkó focistát az út hátra lévő részében, miközben Niall kocsijához sétált, hogy megvárja őt. Gondolatai a titokzatos fiú körül keringtek, akivel a folyosón találkoztak; Louis Tomlinsonról. Nyilvánvalóan új diák volt, mivel Harry az összes többi focistát ismerte, akiket úgy került, mint a pestist, viszont Louist ezelőtt még sosem látta. Louist, aki kisebb volt, mint ő maga, és vékonyabb. Vékony, mégis jól izmolt. Világosbarna haja volt, amit bár tompított az izzadtság a kemény edzés miatt, de Harry biztos volt benne, hogy beállítva nagyon jól nézhet ki. Na, nem mintha olyan nagy figyelmet szentelt volna a focisztárnak. Tudta, hogy ha nem ma, de egyszer át fogja venni az iskola stílusát és csatlakozni fog a zaklatókhoz; Harry ebben biztos volt.

Meglátta Niallt kilépni az iskolából, de amint a barátja mögött lévő alakokra tévedt a tekintete, Harry vére megfagyott.

Liam és Zayn közvetlenül a szőke mögött sétált, körülvéve a focicsapat többi tagjaival együtt. Zayn hangosan beszélt és közben a kezeivel hadonászott, mintha ezzel a körülötte lévő összes ember meghallaná, amit mond. Harry látta, ahogy Niall felnevet a csapat többi tagjával, mikor Zayn egy viccet mondott el.

Megdöbbentette a tény, hogy a legjobb barátja azokkal az emberekkel nevet együtt, akik őt terrorizálják. Tudta, hogy Niall mindenkivel jól elvan a csapaton belül; nem akarta, hogy őt is zaklassák. Azonban ezt látni még mindig nehéz volt.

Harry átsietett Niall kocsija másik oldalához, és elfordult, hogy még csak véletlenül se lássa a focicsapatot, miközben nevetgélnek. Elővette a telefonját, és úgy tett, mintha valakivel beszélgetne, mielőtt meghallotta volna barátja nehéz lépteit.

- Hé, haver – üdvözölte Niall – Készen állsz, mehetünk?

Harry elmosolyodott és elrakta a telefonját – Naná!

Az út sokkal hosszabbnak tűnt, mint eddig bármikor. Harry a gondolataiba mélyedve bámult ki az ablakon. Nem akart dühös lenni Niallre, csak azért, mert Liammel és Zaynnel látta. Ettől függetlenül ugyan úgy érezte azt a csekély fájdalmat a szívében, mikor eszébe jutott, hogy régen ő is ott volt és mellettük nevetett. Hiányoztak Zayn béna poénjai, amin mindig mindenki röhögött, hiába volt vicces vagy éppen rossz. Hiányoztak azok az idők, mikor Liammel együtt nevettek. Neki csak a régi élete hiányzott; mielőtt a barátai hátat fordítottak volna neki.

- Harry, minden rendben? – kérdezte Niall, tisztán érezte a göndör hangulatváltozását.

Harry sóhajtott és beletúrt a fürtjeibe, mielőtt Niall felé fordult – Jól vagyok, csak egy kicsit szomorú, azt hiszem.

- Miért vagy szomorú? Történt valami más is?

- Nem, semmi nem történt – hazudta, nem akarta megemlíteni, hogy nap végén kiverték a kezéből az iratait – Csak most láttam, hogy… velük nevetsz. Azt hiszem, hiányoznak azok az idők, mikor mi együtt nevettünk.

- Basszus. Sajnálom, Harry, nem gondolkoztam. Csak tudod, Zayn nagyon béna vicceket mesélt. Nehéz nem nevetni, mikor azokat halljuk. De természetesen nem barátkozok velük, ha ez az, ami nyomaszt.

- Igen, haver, tudom. Azt hiszem, nagyon kezd hiányozni a nevetés azokhoz a viccekhez – mondta el Harry őszintén azt, amit érzett. Gyakran úgy dönt, megtartja saját magának a valódi érzéseit, mivel nem akarta, hogy aggódjanak érte. De ez teljesen más volt, mikor Niallel beszélt. Ő sosem ítéli el vagy érezteti, hogy bűnösek a fiú gondolatai.

- Bízz bennem, nem hagytál ki semmit sem azzal, hogy nem hallottad azokat a vicceket. Tényleg szörnyűek voltak – viccelt Niall, ezzel próbálva felvidítani a másikat. Ez működött, mikor Harry teljes szívéből felnevetett, majd az út további részében nevetve felidézték Zayn legrosszabb vicceit, amikre ő nagyon is büszke volt.

---------------------------------

A következő nap az iskolában boldogan telt; tudva, hogy már péntek van. A hétvége vészesen közeledett. Az volt az egyetlen menekülése ebből a szerencsétlen valóságból. Két teljes napig távol bármiféle zaklatástól; mikor képes önmagára koncentrálni. Általában ezt az időt a családjával vagy Niallel szokta tölteni, de van, mikor csak a hobbijára koncentrál; az éneklésre és a dalszövegírásra. E téren nagyon elszánt volt. Nagyon szeretett arra időt szánni, hogy kiírja magából az érzéseit, majd kifejezze őket a gitárjával és elénekelve azokat, mert sokat jelentettek neki. Mindig is imádott énekelni; egészen kiskora óta. De miután elvesztette a barátait és zaklatni kezdték minden nap, az éneklés a szenvedélyévé vált. Ez volt neki a menekülési útvonala.

- Jön a hétvége! – kiabálta izgatottan Niall, összekulcsolva a karját Harryvel, miközben a folyosón mentek végig, az iskola kijárata felé.

Mivel nap vége volt, együtt indultak el a kocsijukhoz. Ma volt az utolsó nap, hogy Niallnek fuvaroznia kelljen Harryt. Végre elhozhatta a szalonból az autóját, és amíg ott volt, az az idő örökkévalóságnak tűnt.

- Niall! – kiabált egy hang valahonnan a hátuk mögött, pont mielőtt kiléptek volna az ajtón – Várj!

Harry és Niall abbahagyták a beszélgetést, mindketten megfordultak, majd észrevettek egy fiút, aki hatalmas vigyorral közeledett feléjük.

- Hé, haver, hogy vagy? – kérdezte egyszer csak Niall, mikor végre utolérte őket.

Az alacsonyabb fiú elindult Harry és Niall között, így kezdtek el tovább sétálni.

- Egész jól – válaszolt egy kedves mosollyal, majd hozzátette – Szia, Harry! Tudtál tegnap tanulni? – kék szeme csillogott, miközben a másik fiúra nézett.

Mi?

Most komolyan megnézte a papírjaimat, miközben segített tegnap összeszedni?

Ki ez a gyerek?

- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Niall, zavarodottan kapkodva a fejét a két fiú között.

- Igen – mondta Louis, és ezzel egy időben Harry elmotyogott egy „nemet”.

Niall még értetlenebbül nézett rájuk, felhúzva a szemöldökét.

- Tegnap találkoztunk a folyosón – magyarázta Louis.

- Igen, miután a barátaid belém kötöttek, mikor mentem ki a parkolóhoz.

- Belé kötöttek? – kérdezte Niall hitetlenkedve és megfordulva meredt az alacsonyabbikra.

- Nem! – kezdte Louis tágra nyílt szemekkel, félelmében? Harry nem tudta leolvasni a tekintetéről – Liam és Zayn, úgymond, beléjük ütközött és kiejtette a kezéből a papírjait…

Harry megállt, és Louis felé fordult a szemébe nézve, ezzel hirtelen megállásra kényszerítve mindkét fiút, Louis pedig nyelt egyet.

- Beléjük ütköztem? – kérdezte Harry, hangjában dühös éllel – Inkább erősen kiverték a kezemből!

Louis nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Harry felemelte a kezét, ezzel belefojtva a szót.

- Szóval akkor tegnap reggel is csak beléjük ütköztem, aztán nekicsaptam magam a szekrénynek. És csak beléjük ütköztem, mikor a padlóra estem!

Louis szégyenében lenézett a földre.

- Mégis mi a fene folyik itt? – kérdezte Niall, összezavarta az előtte zajló veszekedés. A fiú ismerte Louist a fociról. Bár még csak egy hete volt az iskolában, Niall tudta, hogy nagyon jó fej és rendes srác. Gyorsan barátokká váltak, miután együtt töltöttek el időt a fociedzéseken, de most, ahogy hallja Harryt kiabálni vele; talán mégsem volt jó véleménnyel Louisról.

- Csak felejtsd el, – válaszolta Harry, végig Louis szemébe nézve – a kocsinál találkozunk, Niall – és ezzel a fiú megpördült a tengelye körül, majd elindult, otthagyva a két mozdulatlan focistát, Niall még mindig le volt teljesen döbbenve, Louis pedig szégyellte magát.

- Harry, várj! – kiáltotta utána Louis – Sajnálom!

A fiú figyelmen hagyta a bocsánatkérést, helyette a válla fölött kiáltott vissza – Menj a pokolba, Louis!