2014. november 7., péntek

3. fejezet

Sziasztok!
Mint látjátok, végre vége az unalmas sulis hétnek, és íme a (reméljük) várva várt rész. 
Nagyon megszeretnénk köszönni, hogy továbbra is velünk vagytok, és egyre többen iratkoztok fel, kommenteltek. 
Egy kis blogajánló, csak hogy ne unatkozzatok a hétvégén :P Save me tonight, amit ugyan az a kiváló írónő, illetve fordító, aki a My saving grace-t is csinálja. Bár a történet Zouis, de szerintem megéri benéznetek.:)
A részhez még annyit, hogy reméljük, elnyeri a tetszéseteket és kifejtitek kommentbe is a véleményeteket.
További jó olvasást,
Judit.xx


3.fejezet

Reggeli után Zaynnek és nekem megengedték, hogy elmenjünk és mi is megegyük a saját kosztunkat a konyhában. Bár sosem volt annyira bőséges, mint amennyit a királyi család élvezhetett, de még mindig elfogadható mennyiség volt. Zayn gyakran tett megjegyzést, miszerint itt a palotában sokkal finomabb, amit elénk raknak, mint a Payne Rezidencián.
Amint beléptünk, Niall üdvözölt bennünket. Ő egy évvel az után jött, hogy én ide kerültem volna. Írország királyi családjába tartozott, majd miután Anglia leigázta az országot, őt díjként elhozták. A fiatal ír herceg a konyhában töltött ki szerepet a Brit királyi családnál. Ennek ellenére, Niall mindig boldog és vidám volt, mosolyát mintha végérvényesen odaragasztották volna. Kivéve persze, ha kapcsolatba került a királyi család valamely’ tagjával, mivel különösebben nem nagyon rajongott a jelenlétükért.
Úgy, mint Zayn, Niall is visszavágyik hazájába, Írországba és ő is hangot adott már félelmének, miszerint mit találna, ha visszamenne, vagy ami még fontosabb, mit nem találna.
„Áh, Harry! Zayn! Micsoda pompás reggel.” Mosolygott boldogan Niall.
„Reggelt, Niall.” Válaszoltuk, ahogy a kis asztalkánhoz sétáltunk.
„Mit keres ez itt?!” Hallottuk a főszakács zord ordítását, ahogy nekem ugrott.
Megfordultam és egy hatalmas férfival találtam szembe magam, aki egy kanállal hadonászott az arcom előtt. Sosem kedvelt engem, sőt, még a legtöbb szolga sem a palotában. Louis mindig is úgy kezelt, mint egy herceget, mindenkit alábbvalónak tartott tőlem a kastélyban, még a királyt és a királynét is.
 „Reggeli idő van, Öreg.” Kiáltott vissza neki Niall, aki mintha szívemből szólt volna.
„Én másra utasítottam a kölyköt, vagy a szolgák közt eszik, vagy sehol!” Lépett hozzám közelebb, miközben kanalával még mindig körbe-körbe csapkodott.
„A Herceg parancsolta nekem, hogy üljek le vele, míg ő eszik.” Mondtam halkan, leszegve a fejem.
„Őfelsége, Mark Tomlinsontól, a királytól azt az utasítás kaptam, hogy bizonyosodjak meg arról, tényleg a szolgáknál eszel. Úgy gondolom, ez a parancs rád vonatkozik, játszótárs.” A harag tisztán kivehető volt hangjában, mint mindig, mikor a többi rabszolgához beszélt.
Összerezzentem gyűlölettel teli szavai hallatán. Mindenki elhallgatott. Ő mindannyiunknál nagyobb rangot képvisel, különösen az utasításaikor lehet ezt észrevenni.
„Megvárom Zayn, amíg eszik.” Mondtam neki, tudván, nem vitatkozhatok tovább.
Mialatt a fiú evett, ott álltam Niallel, miközben ő elmosogatta az edényeket. Súrolás alatt egy könnyű dallamot dúdolgatott.
„Szakács!” Visszhangzott Louis hangja a konyhába, Liam nevetésével együtt.
„Itt vagyok, Felség.” Válaszolt Niall meghunyászkodva.
„Szakács, mond meg Hazzanak és Zaynnek, hogy Liam és Én…” Elhallgatott, amint megkerülte a sarkat így meglátva engem, ahogy Niall mellett állok.
„Hazza, miért nem eszel?” Kérdezte tőlem, Liam csak néhány lépésnyire volt távol mögötte.
Lenéztem lovaglócsizmájára, ezt a mozdulatot már tökélyre fejlesztettem az évek során. Minden adandó alkalommal, mikor tudom, hogy nem fog tetszeni neki a válaszom, a lábfejét kezdem el vizsgálni.
„Válaszolj!” Jelentette ki határozottan.
„Őfelsége elrendelte, hogy már nem szabad a konyhában ennem.”
„Akkor hol máshol szabadna?”
„A rabszolgák között, míg a királyi család is eszik.”
„Nem vagy rabszolga.” Louis hangja megfeszült, kezeit ökölbe szorította.
„De az vagyok.” Kommentáltam csendesen.
Erre csak még jobban fölidegesedett. Ököllel a mellettem lévő pultra csapott, majd zihálva nekem ugrott.
„Te nem vagy rabszolga!”
Kiáltására összerezzentem, fejem még jobban lehajtottam. Szemem könnybe lábadt, azután hirtelen Louis karjait körém fonta és mellkasához vont.
„Nem vagy szolga, Hazza,” Suttogta, „és nem hagyom, hogy éheztessenek.”
Nem bíztam hangomban, így csak a mellkasába bólintottam. Louis utálja, ha nem válaszolok neki. Éreztem, amint belecsókol göndör tincseimbe, majd óvatosan eltol magától.
„Liam és én most kimegyünk lovagolni. Valószínűleg nem fogunk visszatérni ebédre, így a szolgákkal kell enned, de amint tudok, beszélek apámmal.”Ragadta meg az államat, így a csizmájáról kénytelen voltam fölvezetni tekintetem ragyogó kék íriszeibe.
Csak bólintani tudtam, mire könnyedén elmosolyodott. Magához húzta arcom és egy gyengéd csókot adott. Mikor leengedte, majd visszahúzta kezét, nem tudtam mit csinálni, csak pirulva elmosolyodtam. „Itt az én szemtelen srácom. Korrigálni fogom az összes ’rendetlenséget’ és hamar vissza fogsz kerülni oda, ahová tartozol.” Ígérte miközben egy lépést hátrált.
Hangot akartam adni neki a félelmemnek. Elmondani, hogy a trónörökös parancsa semmit sem ér a királyéval szemben. De tartottam a számat. Louis nem díjazná, ha vitába szállnék vele.
A nap hátralévő részét a könyvtárban töltöttem Zayn társaságával, eltekintve az étkezést, amikor is kénytelen voltam Louis személyzetével enni. Az étel borzasztó volt és sokkal kevesebbet kaptam, mint szoktam. Bár álmomban sem panaszkodnék senkinek. Louis, ha megtudná, mindent hátrahagyva rohanna hozzám, ezzel még jobban megutáltatva magam a szolgák szemében.
Louis és Liam, miután megérkeztek, csak órákkal a vacsora után hívattak minket. Nagyon ideges voltam, még sosem maradtak el ilyen sokáig. Ritkán töltöttünk egymástól külön több órákat. Nevetve rontottak be a könyvtár ajtaján, megszakítva ezzel a ház csöndjét. Mindkettejük arca piros volt és hajuk kócos, le sem tagadhatták volna, hogy kint jártak. Louis haját még mindig hó borította.
 „Mondtuk, hogy feküdjetek le.” Szólt hirtelen Zaynhez Liam, mire Louis is abbahagyta a nevetést.
„Holnap nagy nap lesz!” Kiáltotta Louis, miközben felém futott, fölkapott, majd pörgetni kezdett.
Nevettem, amint lerakott a padlóra. Még akkor is mosolygott, mikor egy pillangó puszit nyomott ajkaimra.
„Így sosem fogsz tudni elaludni. Túl izgatott vagy.” Mondtam neki.
„Nem terveztem. Maradj ma este az ágyamban, Hazza. Próbáljon csak meg valaki elszakítani tőlem!”
Liam felnevetett ezen.”Gyere Zayn. Nekünk is ideje a szállásunkra menni.”
Louis gyakorlatilag végighúzott a folyosón, át a szobájába. Még mielőtt bejuthattunk volna, a szobalány megállított minket. Régebben ő volt Louis dadája, majd mikor már nem volt szükség rá, a bejárónője lett. Úgy tűnik, még senki sem világosította fel a megváltozott feladatköréről, mert még mindig parancsolgat Louis-nak. Ezeket ő általában semmibe veszi.
„A játszótárs nem megengedett az ágyban, miközben pihen, Louis.” Lekezelő hangja csengett végig a folyosón.
„Én vagyok a herceg, te pedig a cselédem, és ilyen modorral te nem beszélhetsz velem, legfeljebb ha tanultál egy kis tiszteletet. Továbbá, azt csinálok, amit akarok, akivel csak akarok, és amikor nekem tetszik.” Mondta Louis zordan, ’királyi’ büszkeséggel.
Mostanában nagyon elszaladt vele a ló. Mindig is makacs volt, de az utóbbi időkben azt hiszi, övé a királyi trón, ő Anglia ura. Még sohasem hallottam ilyen gyűlölködve beszélni a régi dadájával. Mi fog rám várni, ha már nem lesz szüksége énrám, mint játszótársára?
A hölgy nem mondott semmit, így Louis folytatva velem az útját, behúzott a szobájába. Mielőtt magához húzott volna és derekam köré fonta volna karjait, az ajtót egy pillanat alatt bezárta.
Türelmesen vártam első csókját. Állandóan a hangulata határozza meg az éjszaka kimenetelét. Mindig is Louis irányított, ezzel meggyőződött arról, hogy így élvezetesebb lesz a számára.
„Hiányoztál az étkezésről. Ott volt Liam társa, ott ült halkan mellette. Még sosem láttam úgy, hogy ne ültél volna vele. Nem volt senki, akit etethettem volna.” Kuncogott könnyedén.
Magasabb voltam nála, de csak ha kihúztam magam, bár ez a ritka alkalmak közé tartozott. Louis közelében soha nem történhetett meg. Arra tanítottak, hogy mindig a válláig eresszem le a fejem, semmiképp sem szeghettem föl a herceg fölé.
Egyik keze hajamba szántott, majd ’fésülgetni kezdte’ a tincseket. Imádta a göndör fürtjeimet. Mindig elmondta, hogy mikor kicsi volt, arról álmodott, egyszer lesz neki egy göndör hajú társa. Azon a napon, mikor meglátott a rácsok mögül, egyből tudta, hogy engem akar. Természetesen a történetét mindig azzal fejezi be, hogy mit gondol a gödröcskéimről. Vagy, hogy pontosítsak, mit gondol az ’imádnivaló gödröcskéimről’.
„Nem vetted észre, hogy ma van az évfordulója annak a napnak, hogy mi találkoztunk, Hazza?” Suttogta.
„Még nem gondolkodtam rajta.” Válaszoltam kurtán.
Amíg nem mondta, nem ítéltem úgy, hogy a mai napnak jelentősége lenne. Louis volt az egyedüli, aki nem emlékezett semmire, hacsak nem vele volt kapcsolatban. Ennek eredményeképpen én sem emlékezek soha semmire, egyedül őrá. Ő a mindenem. Sosem gondoltam volna, hogy különlegesnek fogja tartani ezt a napot. Hisz ezelőtt sem tette.
„Nyolc évvel ezelőtt pontosan ezen a napon láttalak meg szakadt rongyokba, összegömbölyödve egy nedves zárkában. Kész csoda, hogy nem ért el a halál, bár megvallva őszintén, szokatlanul meleg decembert írtunk.” Mélyedt el a gondolataiban, mint mindig, mikor mesélni kezdett.
„Az volt a legboldogabb nap az életemben.” Mondtam neki, miután befejezte visszaemlékezését.
Ezen elmosolyodott és még közelebb húzott magához.
„Az én életemben is az volt a legboldogabb nap. Annyira hálás vagyok, hogy nem egy másik fiút választottam, mikor megijedtél.”
Vállába bólintottam, jelezve, hogy emlékszem arra a pillanatra, több év múltán is. Az alkalom, mikor először pillantottam meg Louist. A nap, mikor kiszabadított a rácsok mögül, a nap, mikor nevet adott, vagy mikor belészerettem. Ő mindig is így volt tökéletes a szememben. Kétlem, hogy valaha megváltozna.
„Te vagy a legjobb dolog az életemben, Remélem tudod, ugye?” Kérdezte tőlem.
„Szeretlek Louis.” Suttogtam neki és éreztem, amint elmosolyodik.
Újra belecsókolt a hajamba, majd elhúzódott, megfogta a kezem és az ágyához vezetett. Habozás nélkül kaptam az alkalmon és középre feküdtem. Louis a tettemre elmosolyodott, majd odamászott hozzám. Közrefogott, majd fejével lehajolt, hogy ajkainkat egy lassú, gyengéd csókban forrassza össze.
Lassú és szelíd, majdnem szeretett teljes. Ilyen lesz ez az este.

7 megjegyzés:

  1. Oké, megint első vagyok.
    Hát mit is mondhatnék erről a részről. Annyira jó, hogy nem mentek át a határokon, és nem teszitek nyálassá a szöveget. Nem egy olyan fordítást olvastam már, ami inkább csöpögőssé költés volt, mintsem fordítás.
    Nagyon szépen köszönöm a péntek esti élményeket, jó ilyen blog értesítőjét olvasni, amilyen ilyen összeszedett, és eltalált. Két új tehetséges bloggerína! (triplapacsi.) Üdv, itt, a csapatban :)
    RM.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen a sok.sok dicsérő szót, nagyon jól esik ilyeneket olvasni:")) Hát ide nem nagyon illene be egy nyáltól tocsogós szöveg az biztos.
      Az olvasókért mindent.:3 És még egyszer köszönjük. :*
      Judit.xx

      Törlés
  2. Uriiiisten ez fantasztikus *_* Hihetetlenek vagytok!!! Ajjj nem bírok várni péntekig :"(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is imádjuk, nagyon jól megírta a történetet az eredeti írónő. Köszönjük szépen. Már csak 1 nap, kitartás!!! :P

      Törlés
  3. A vége annyira megható volt, hogy sikerült elűznie a rossz érzést, amit amiatt éreztem, hogy ilyen mostohán bánnak Harryvel. De Louis ölelésében legalább ma éjjel békésen aludhat, jó melegben. Nem lesz ez mindig így, ha jól sejtem....és félek. :(((

    Nagyon ügyesek vagytok!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Lou tényleg cuki volt a végénél, ilyenkor nagyon bírom.:D Háááát, lesznek benne meglepetések, annyi biztos.:P
      Köszönjük szépen, igyekszünk.:))

      Törlés
  4. Nagyon szépen köszönjük.:)) Mindjárt itt lesz, nem kell sokat várni.:P

    VálaszTörlés