4. fejezet

Sziasztok!

Köszönjük szépen a kedves kommenteket, nagyon aranyosak vagytok.:))

Remélem nektek jobban telt a hét, nekem személy szerint borzalmasan. Ennyi dogát és TZ-t egy héten belül még életemben nem írtam.xdd De szerencsére túl lehetett élni.

Tudom, hogy mennyire vártátok a folyatást, szóval íme.:P Remléjük, tetszeni fog, továbbra is kíváncsiak vagyunk a véleményetekre.

Jó olvasást,

Judit.xx

4. fejezet

Louis keze feljebb kúszott az ingemen, ez által vele együtt csúszott az anyag is. Ujjait végigfuttatta mellkasomon, majd végezetül lerántotta fejem fölül. Reszketni kezdtem, amint a hűvösebb levegő megcsapta felsőtestem. Louis ajkai újra lecsaptak, ezúttal még szenvedélyesebben. Miközben saját ingét gombolta ki, majd kapta le magáról, egy pillanatra sem szakadtunk el egymástól. Mikor egész súlyával rám nehezkedett, egy nyögés tört fel a torkomból.

Louis egyik kezével arcomat simogatta, míg másikkal csípőmet fogta le, hogy azt egy helyben tartsa. Hüvelykujjával, ami a hasfalamon volt, elkezdte dörzsölni az érzékeny területemet, ami egy hatalmas nyögésre késztetett.

Hallottam, amint a szoba ajtaja nyitódik, de abban a pillanatban pont ez érdekelt a legkevésbé. Louis személyzete mindig ki-be járkált a szobában, függetlenül attól, amit csinált éppen maga a fiú. Rájöttem, hogy a férfi nem volt tagja a személyzetnek, mivel mikor Louist lelökték rólam, egy nagy kéz ragadta meg a felkarom, majd ráncigált föl az ágyból.

„Már korábban megmondtam Louis. A játszótárs többé már nem lehet az ágyadban.” Hiszen ez a király volt!

Jelenléte miatt meghunyászkodtam, fejemet lehajtva a cipőjét kezdtem el vizslatni. Hallottam, amint Louis átmászott az ágyon.

„Hozzá neked semmi közöd sincs!” Ordította apjának.”Már érett férfi vagyok. Azt csinálok, amit akarok.  Hogy kit viszek az ágyamba, az az én döntésem, és csakis az enyém!”

„Ha már férfi vagy, viselkedj is annak méltón. A férfiak nem játszadoznak a gyerekkori játékukkal.”

„Harry nem egy játék!”

„Louis, többé már nincs szükséged Harryre. Nincs szükséged, hogy az ágyasod legyen. Fel kell készülnöd, hogy feleséged legyen.”

„Nem akarok feleséget! Harryt akarom!” Üvöltötte a királynak. Éreztem, ahogy a kezek szorítása erősödött. Louis ellentmondása csak még jobban feldühítette őt.

„Én vagyok Anglia királya! Nem pedig te, aki még csak trónörökös! És sosem leszel király, ha nem nősülsz meg! Szóval ezt már elrendeltem és így is fog történni. Megértettél engem, herceg?”

„Összeboronáltál? Kivel?” Kiáltotta Louis felháborodottan.

„A francia Eleanor hercegnővel. Ő a király unokahúga. Úgy gondolom, imádni fogod őt. Csinos királynő lesz majd belőle.”

E szavak hallatán könnyek szöktek a szemembe. Louis-nak már jegyese lett, pedig még nem is érkezett el a szülinapja. A király távol akarja tartani tőlem a fiát, amilyen gyorsan csak lehetséges. Louis lelépett az ágyról, majd közelebb jött hozzánk.

„Már találkoztam vele.” Csak ennyit mondott.

„Nagyszerű. Tavasszal fogsz megházasodni. Örömmel fogjuk bejelenteni az eljegyzést, holnap este az estélyen.”

Ezt hallva Louis nem szólt semmit. Csak állt némán. A levegő feszült volt és fullasztó. Éreztem mellkasom feszes szorítását, ahogy kétségbeesetten próbáltam visszatartani könnyeimet.

„Most, hogy ezt megbeszéltük, búcsúzz el éjszakára a játszótársadtól, Louis. Velem fog jönni.” A király kissé előre lökött, de még mindig határozottan fogta a karomat.

„Ő az enyém!” Kiáltotta Louis, majd megragadta a másik karom és megpróbált elhúzni tőle.

Louis nem tudta felülmúlni a király erősségét. Ide-oda rángattak apa és fia, miközben én még mindig próbáltam visszatartani érzéseimet.

„Szeretnél egy nap király lenni, Louis?” Beszélt egyenletesebben a király.

Louis nem válaszolt, de láttam, ahogy apja tőrét bámulja.

„Akkor azt javaslom, engedd el őt. Vagy a trón, vagy ez a kölyök, a választás a tiéd.”

„Ezt nem teheted!” Kiáltása inkább volt kétségbeesett, teljesen jogosan, mint dühös.

„Itt én hozom a szabályokat, fiam. Elengeded a játszótársadat vagy átadod a koronát.”

Egy pillanatig sem hezitáltam, hogy Louis eldobja-e értem a hatalmát. Felkaptam a fejem és tiszta kék íriszeibe bámultam. Feladtam életemet a szerelméért. Nem kellett neki egy perc sem, hogy a trónját válassza helyettem.

Én meghalnék érte. Bármit megadnék azért, hogy örökre mellette maradhassak, és hogy úgy szeressen, ahogyan én őt. De csak a játszótársa vagyok. Bolond voltam, hogy elhittem, bármit is jelentenék neki. Bolond voltam elhinni ígéreteit, miszerint a palotában tartana.

Ha szerencsém van, szolga leszek, de lehet el fognak adni. Nem számít, hányszor tagadta Louis, rabszolga voltam. El fognak adni újra és újra, hogy olyan távol kerülhessek a hercegtől, amennyire az csak lehetséges.

A zokogás a torkomba szökött, miközben Louis szemébe bámultam. Láttam bennük a fájdalmat, de nem tudtam eldönteni, hogy ez őszinte vagy csak megjátssza. A király elkezdett kifele húzni Louis ágyától a kamrába, de megállt, mielőtt még kiléptünk volna.

„A játszótársad marad az esküvőd napjáig, de utána elköltözik. De Louis, ne kísérletezz a fenyegetésemmel. Ha úgy döntesz, megpróbálod, lelkiismeret-furdalás nélkül fosztalak meg a rangodtól.”

Este álomba sírtam magam és reggel is, mikor feküdtem, csak sírni tudtam, de hirtelen dörömbölés hallatszódott az ajtómon. A szívem megszakadt, az erőm elfolyni látszott. Minden bizonytalanság, ami a múltban volt a jövőmre nézve, most már kristálytiszta kép előttem. Már csak néhány hónapom volt hátra életem szerelmével. A férfival, akiről azt hittem, viszont szeret.

A dörömbölés egyre hangosabb lett, de még mindig nem mozdultam, nem szeretem, ha szolgának néznek. Lehet akár ténylegesen is ez az ok, amiért utálnak engem.

„Harry?” Szólalt meg Louis halkan, de ahhoz elég hangosan, hogy meghalljam.

Reflexből keltem fel az ágyból. Nem szerettem volna már többet sírni őrá gondolva.

„Igen, felség.” Hívtam be.

Az ajtó gyorsan kinyílt, majd Louis surrant be rajta. Odajött hozzám, majd átkarolva húzott magához ölelésébe. Csókolgatni kezdett, de elfordítottam a fejem.

Hátrébblépett, valószínűleg megdöbbentette a tettem.

„Hazza…”

Ahogy becézett csak egyre jobban fájdított. Ő nem szeret engem, kihasznál.

„Boldog születésnapot.” Fájt, ahogy ezeket a szavakat kimondtam.

Ő csak bámult, ezért újra megszólaltam, miközben kétségbeesettem akartam, hogy itt hagyjon, nyugodtan kisírva engem a magánszférámba.

„El fog késni a reggeliről, felség.” Mondtam neki.

„Miért hívsz így? Egyedül vagyunk, Hazza.” Hangja zavarosan csengett.

Leesett neki. Nem volt ostoba. Amikor lehajolt, hogy újra megcsókoljon, elfordultam. Most már dühös volt.

„Megparancsolom, hogy mondd el, mi van veled.” Jelentette ki szigorúan, de hallottam szavai közt a fájdalmat.

Szívem még jobban összetört. Miattam most rosszul érzi magát. Tetteimmel most megsértettem őt.

„Sajnálom, Louis. Kemény estém volt.” Hazudtam, de úgy tűnt, elhitte.

„Megmondtam. A tűz megint kialudt.” Kuncogott, miközben a parázs felé intett.

Elmosolyodtam ezen. Louis ismét hajolt, hogy számra csókot hintsen, de ezúttal nem húzódtam el.

„Ugyan már, öltözz fel. Menjünk reggelizni.”

Úgy tettem, ahogy mondta, majd hagytam, hogy a konyhába vezessen, oda, hol a szolgák esznek. Ahogy belépett, az ott lévők felálltak, hogy tiszteletüket kifejezzék.

„Boldog születésnapot, felség.” Bár megtörve, de kórushangon szólaltak meg a szobában, ám Louis figyelmen kívül hagyta őket. Gyakran mondta nekem, hogy nem szereti a szolgákat. Mindig lehetőségeket keres, hogy meg tudjon büntetni akár egyet is.

Ő és Liam néha kemény játékot játszottak, hogy teszteljék a takarító személyzetet. Szándékosan a cselédek előtt törtek össze tárgyakat, hogy lássák, hogyan reagálnak rá. Több szolgát is megütöttek már a kis játékuk alatt, mikor bajban voltak.

Homlokomat összeráncoltam, mikor a szolgák előtt kijelentette, hogy majd reggeli után találkozunk. Mikor leültem az egyik legnagyobb asztalhoz, ahol Louis összes személyzete tartózkodott, a kötözködés elkezdődött.

„Lehet, hogy úgy kezel, mint egy herceget, de mindannyian tudjuk, hogy csak egy rabszolga vagy.” Ült le az asztalhoz egy szobalány.

„Őt többé már nem kezelik hercegként, Caroline. Kénytelen az alacsonyabb rendű szolgákkal enni, ha nem akar egyedül a konyhában.” Szólt még egy hang az asztal másik részéről.

„Hagyd figyelmen kívül őket.” Suttogta mellettem egy lány.

Ránéztem, míg ő csak mosolygott.

„Csak féltékenyek.”

Enyhén bólintottam, majd visszanéztem saját tányéromra.

„Gemma vagyok, Louis herceg cselédei közül az egyik.” Mutatkozott be.

„Én Harry, Louis játszótársa.” Mutatkoztam én is be, bár ő valószínűleg tudta, hogy ki vagyok.

„Louis! A kis picsa az első nevén hívja a herceget. Nézzetek rám, Louis játszótársa vagyok!” Kiabált egy másik férfi, nyilvánvalóan hallhatta a Gemma között folytatott beszélgetésünket.

Újra lehajtottam a fejemet, ahogy pír szökött fel az arcomra. Nem kellene a szolgákkal beszélgetnem. Nem kellene a szolgák közt beszélgetnem.

„Fogd be a szád, öreg! Csak féltékeny vagy, hogy nem tudsz ilyen nyíltan beszélgetni az uralkodókkal. A fejed fogják venni, ha a trónörökös fülébe jut, hogy itt milyen hangnemet ütsz meg Harryvel. Azok közül, akik itt ültek az asztalnál valaha is, Harry áll a legközelebb a felséghez és ezt te is tudod.” Torolta meg Gemma.

„Felség? Gemma, te, mint a fiatal herceg szobalánya, tudom, hogy láttad, hogy mire használja ezt a kölyköt, hisz közel sincs bármilyen nemességhez, pláne nem a felséghez. Felöltöztethetsz egy szamarat a legszebb nyereggel és csecsebecsékkel, de nap végére sem lesz belőle ló.”

Fölálltam az asztaltól, majd csendben elindultam. Nem bírtam enni. Nem tudtam úgy, hogy közben zaklatnak. Egy pillanattal sem maradhattam ott tovább.

„Elfutsz, kicsi szamár?” Gúnyolódott a férfi, ahogy elhaladtam mellette.

Olyan düh kavargott bennem, mint még soha ezelőtt. Mit tettem valaha is, hogy ezeket az embereket kellett kapnom? Tudtam, hogy több mint a fele rabszolga, kifejezetten egy munkára vásárolt volt, pont, mint én.

„Nem,” Fordultam hozzá, beszélve a legelső kínzómhoz, az összes többi mellett, „Louisra várok, hogy befejezze az étkezést. Biztos vagyok benne, hogy égni fog a vágytól, hogy megtudja, milyen beszélgetés folyt a szolgák étkező asztalánál. Mindannyian tisztába vagytok, hogy ki a kedvenc játéka?”

Senki nem szólalt meg, úgyhogy folytattam, „Szokott szolgákat büntetni. Ő és a fiatal Lord Liam ebben versenyeznek. Louis nagyon versenyképes és ezúttal tényleg lesz egy ésszerű oka, hogy megtegye.”

A terem elnémult, ahogy kisétáltam. Sosem gondoltam volna, de összehasonlítva magam egyéb alkalmazottaival, én egy kicsit nagyobb befolyásolással bírok. Nem volt titok, Louisról és rólam nyilvánítottak ki véleményt, még a király is. És az sem volt titok, hogy Louisnak meglehetősen sok volt, amit a palotában akart. Egy szó hozzá és tudtam, bármely alkalmazottját lefejezteti. Korábban nem is akartam ilyet, de most már nem bánnám, ha néhányuk feje gurulna az udvar piszkos talaján.