Több, mint aminek látszik - 17. Fejezet

17. Fejezet

Harry érzelmileg kimerült volt.

A Niallel folytatott beszélgetés után ugyanezt a történetet az anyjának is elmesélte. Anne megpróbált higgadt maradni a fia előtt, de miután hallotta, hogy a két fiú mennyi megpróbáltatáson ment miattuk keresztül, akiket régebben az otthonába is behívta, szinte már vöröset látott. Mindig is tudta, hogy Harry már nincs jóban volt barátaival, de arra sosem gondolt, hogy fizikailag is bántják őt. Csalódott a fiában, hogy eltitkolt előle egy ilyen fontos dolgot. Talán, ha tudott volna mindezekről, megakadályozhatta volna, hogy Louisval is ez történjen. Azon kapta magát, hogy ideges, mivel Harry félrevezette és azt hitte, Louis is egy, azon focisták körül, akik bántják őt.

Egész éjszaka figyelte Louist, ahogy aludt. A fiú azóta nem ébredt fel, hogy letette a fejét a párnára, Harryben pedig ez is aggódást idézett elő. Az édesanyja biztosította róla, hogy a fiú sok mindenen ment keresztül, és csak ki kell jól pihennie magát. Annak ellenére, hogy Louis szemei csukva voltak, és mélyen aludt, Harry tudta, hogy nem volt nyugodt. Az egész éjszaka nyöszörgésekkel és kétségbeesett hangokkal volt tele, ami miatt Harry nem tudott aludni. Amint meghallotta a másik félelemmel teli nyögéseit, Harry azonnal a fiú arcát kezdte simogatni, ezzel megnyugtatva az ideges fiút.

Szinte már rutinná vált, így, mikor reggel Louis felkelt, Harry az oldala mellett feküdt, és az arcát simogatta. Azonban arra nem volt felkészülve, hogy a fiú kinyitja a szemeit.

- H-harry? – egy lágy hang szaladt ki a puha ajkakon.

- Louis? – válaszolt Harry, miközben az égszínkék szemekbe nézett, arcát még mindig a kezei közt tartotta – Felébredtél.

- Még mindig itt vagy.

Harrynek a szája egy óvatos mosolyra görbült – Hát persze, hogy itt. Mondtam, hogy nem megyek sehova.

Louis visszamosolygott a fiúra, tekintete hálával telt meg. Felemelte a kezét, és Harryére tette, amit a másik még mindig az arcán pihentette. Mindketten csak egymást nézték hosszú ideig. Olyan volt, mintha szavak nélkül beszélgettek volna. Harry érezte, amint szívverése felgyorsul, mikor Louis arcát még jobban a tenyerébe fektette, és arcélét finoman hozzádörzsölte az ujjaihoz. A göndör hajú teste öntudatlanul is közelebb hajolt a fiúhoz, egyszer sem törve meg a szemkontaktust. Az impulzusok továbbra is folyamatosak voltak, miközben arcuk közelebb és közelebb került.

- Harry? – egy óvatos kopogás szakította félbe őket, Harry pedig gyorsan visszahúzódott a fiútól, majd elfordította a fejét, hogy megnézze a hanghoz társuló arcot, aki megzavarta őket – Szeretnéd, hogy…

Anne megakadt a mondata közepén, mikor látta, hogy Louis ébren van, tekintete pedig Harry és őközte cikázott. Ajkai elnyíltak, látva ébren a fiút – Louis, felébredtél.

 - Igen, fel – krákogta száraz torka miatt.

- Hogy érzed most magad? – kérdezte halkan – Van bármiféle fájdalmad?

Louis egy pillanatig megállt, végiggondolva a kérdést, és mentálisan megfigyelte a testét, mielőtt megrázta volna a fejét – Jól vagyok.

Anne lehunyta a szemét és egy nagyot sóhajtott.

Aligha van jól.

- Nem baj, ha gyorsan megnézem a válladat?

Louis enyhén bólintott, mire a nő az ágyhoz sétált. Harry segített Louist felültetni, majd átadta a helyét az anyjának, hogy meg tudja vizsgálni a focistát. Óvatosan távolította el a hevedert, mire a felszabadult váll miatt Louis száját egy éles sziszegés hagyta el. A nő alaposan végignézett rajta és örömmel látta, hogy a duzzanat jelentős része leapadt. Úgy tűnt, hogy jól van, hiszen képes volt mozgatni az ujjait, és egy minimálisan a karját is; ami azt jelentette, hogy el tudták kerülni a további károk keletkezését.

A nő lejjebb hajolt és letekerte a bordáiról a fáslit, hogy azokat is meg tudja nézni. Légzési mennyisége jelentősen javult az előző éjszaka óta, és örömmel hallotta, hogy a fiú mély lélegzeteket is tud venni anélkül, hogy fájdalmai lennének. Mikor végzett, újra visszafáslizta a bordákat.

Határozottan sokat javult az állapota tegnap este óta, de még közel sem volt ahhoz, hogy „egészségesnek” lehessen kinyilvánítani.

- Éhes vagy? – kérdezte tőle Anne.

Louis automatikusan megrázta a fejét, de ugyanabban a pillanatban gyomra éhesen megkordult. Zavarában elpirult, Anne és Harry pedig egyszerre nevették el magukat.

- Csinálok valami kaját nektek, fiúk – mondta és az ajtó felé sétált – Harry, addig segíts neki felöltözni. Gyertek majd a konyhába, ha készen vagytok.

Harry bólintott, és figyelte, ahogy az anyja elhagyja a szobáját, majd kiugrott az ágyból és a ruhái között kezdett keresgélni. Beletúrt a szekrényébe és kihúzott egy pólót, amin Mickey egér mosolygott vissza rá. Felállt vele, hogy Louis is láthassa, amit kiválasztott, a másik fiú viszont csak a szemét forgatta.

- Tényleg, Göndör? Mickey egér?

Harry látványosan megsértődött – Csak úgy mondom, hogy ez a kedvenc pólóm, szóval vedd megtiszteltetésnek, hogy felveheted.

Louis fejét hátradöntve nevetett fel – Annyira meghatódtam.

Harry odament a fiúhoz, és a pólót a másik arcához nyomta – Meg kell értened; nem mindennapi eset, hogy felveheted ezt a pólót.

Harry örömmel látta, hogy Louis ismét mosolygott. Ez a Disney póló varázslata volt; mindig boldoggá tudta tenni az embereket. Harry segített áthúzni a fején a pólót, majd óvatosan belebujtatta a karjait is. Ezután megragadott egy tiszta melegítőnadrágot, segített Louisnak felállni és felhúzta azt a fiú csípőjéig.

Miután végül Louis felöltözött, lassan körbesétált Harry szobájában; ez volt az első alkalom, hogy láthatta a fiú privát helyét. Elmosolyodott, ahogy meglátott egy képet a fiókon, ahol Harry az anyjával ült. Már a képről megállapította, hogy remek kapcsolat volt anya és fia között. Lassan végigszelve a szobát az asztalhoz sétált, szemei pedig megakadtak a sok különböző papírdarabon, melyek a bútor tetején foglaltak helyet. Rögtön észrevette, hogy többségükön dalszöveg volt, amin Harry dolgozott.

- Egyszer muszáj énekelned nekem – mondta Louis halkan, miközben tovább tanulmányozta a lapokat.

- Bízz bennem – felelte Harry – nem akarod hallani őket. Egyáltalán nem jók.

Louis megfordult, hogy szembenézzen a magasabbik fiúval – Harry, ezt nem veszem be. Egyszer már hallottalak énekelni az auditóriumban, nem emlékszel?

- De, emlékszek.

Louis a gitárhoz sétált, amely a hálószobában ült az egyik falnak támasztva. Felvette, majd átadta a tulajdonosának – Kérlek, miattam.

Harry a fiú szemébe nézett; azokba a szemekbe, amelyek kölyökkutya képet adtak neki. A fiú felsóhajtott, nem tudott ellenállni Louis bájának. Megragadta az elé nyújtott gitárt, és leült az ágya szélére. Rögtön lehunyta a szemét, mielőtt hagyta, hogy ujjai játszanak a húrokon.

„Mikor meglátom a mosolyod

A könnyek lefolynak az arcomról, amit nem tudok letagadni

És most, hogy erős vagyok, rájöttem

Hogy ez a világ hideg és lerombolja a lelkemet

És tudom, mélyen legbelül megtalálom magam egyszer

Sosem hagylak elesni

Örökké melletted leszek

Ott leszek veled egész végig

Még ha megmentelek téged, fel is küldenek a mennyekbe.”

Énekelte Harry egyik dalát, végig egyenesen Louis szemébe nézett. A mély, érdes hang Louis gerincébe folyamatos impulzusokat okozott. A fiú érezte, hogy a szíve keményen ver a mellkasában, miközben minden egyes szó elbűvölte, amit a másik fiú őszintén énekelt.

- Harry… ez csodaszép volt.

Harry letette a gitárját és odasétált a másik fiúhoz. Egyik kezét Louis ép vállára simította, és mélyen belenézett az óceán kék szemekbe – Minden szó igaz volt.

Louis fejével bólintott, majd felnyúlt, hogy egy tincset, ami Harry szemébe lógott, elsimítson onnan – Köszönöm.

Harry csak elmosolyodott és sajátjába fogta Louis kezét – Menjünk enni.

Kéz a kézben sétáltak a kis ház előszobáján, már onnan érezték az illatokat, amit Anne főztje okozott.

Anne a két fiúra mosolygott, mikor azok beléptek – Louis, remélem szereted a palacsintát.

- Imádom – felelte, leülve a kerek étkezőasztalhoz.

- Remek, mert sokat csináltam – Anne az asztal közepére helyezte a palacsintákkal megpakolt tányért – Vegyetek bőven. A szobámban leszek, szóljatok, ha valamire szükségetek van.

Harry és Louis megköszönte a nőnek, majd mindketten szedtek maguknak a tányérjukra.

- Milyen szirupot kérsz, Lou? – kérdezte Harry, miután leöntötte palacsintáit egy édes, ragacsos öntettel.

- Igazából egyiket se, nem szeretem – magyarázta Louis orrát felhúzva.

Harrynek leesett az álla – Hogy nem szerethetsz egy ilyen ragacsos, finom istenséget?

Louis csak vállat vont az ép karjával miközben kiengedett ajkai között egy szelíd nevetést – A finom nem az a szó, amit használnék rá, inkább úgy írnám le, hogy undorító.

A magasabbikban benn rekedt a levegő – Vond ezt vissza, Louis Tomlinson! – ragadta meg az egyik szirupot és fenyegető módon a másik tányérja fölé tartotta.

- Ne is gondolj rá, Göndör.

Harry elvigyorodott és kicsit megnyomta a palackot, így egy csepp juharszirup rácsöppent a másik palacsintájára. Louis rémült pillantást vetett a fiúra, aki csak vállat vont – Hupsz.

- Nem tudom elhinni, hogy megtetted! – kiáltott fel miközben villájával próbálta letörölni palacsintájáról a szirupot – Tönkretetted a kajámat.

Harry minden akaraterejét bevetette, hogy ne mosolyodjon el. Gúnyosan körülnézett a szobában, mielőtt visszavezette volna tekintetét Louisra.

- Ki, én? – vállat vont – Halvány fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.

A fiúk csak bámultak egymásra komoly kifejezéssel az arcukon. A bámuló verseny csak pár másodpercig tartott, mígnem a két fiú kacagásban tört ki. Mikor végre le tudtak nyugodni, befejezték a reggelijüket. Louis, amint végzett, felállt, hogy a mosogatóba tegye az üres tányérját.

- Nem kell megcsinálnod – mondta Harry és már állt is fel.

- Nem, elmosogatom. Annyi mindent tettél értem és…

- Lou – szakította félbe Harry és kivette a fiú kezéből a tányért – Semmi gond. Menj és pihenj le. Ott a kanapé is, nézz tévét, mindjárt megyek én is.

- De…

- Nincs semmi de – mondta mosolyogva – Keress valami jót a tévében – ajánlotta a fiúnak egy ragyogó mosoly kíséretében, mikor látta a másik kétkedő tekintetét.

Louis végül elmosolyodott, megfogott egy pohár vizet az asztalról és belekortyolt. Kiment a konyhából, a nappaliba tartva, közben pedig alaposan körülnézett. Harryék háza nem volt túl nagy, sem hivalkodó, mégis volt valami, amitől otthonosan érezte magát benne.

A meleg színek.

A kis nappali falai barátságosak voltak, szelíd hangulatot árasztottak. Egy gyönyörű fekete lakk zongora állt a szoba egyik sarkában, amely érintetlenül nézett ki, még egy porszem sem volt rajta. A falakon bekeretezett képek lógtak, a legtöbben Harry volt, más és más életkorban. Néhányon ott volt egy hasonlóan jóképű férfi zöld szemekkel és göndör hajjal.

Harry apja.

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a fiú a lehengerlő kinézetét az apjától örökölte. Szeme ugyanolyan smaragdzöld volt, ami Louist már a legelső alkalommal levett a lábáról. Mosolya meleg volt, ugyanolyan volt, mint amit nemrég a konyhában kapott Harrytől. A férfi szemei körül még a nevetőráncok is ott voltak, pont úgy, mint mikor Harry is elvigyorodik. Louis önkéntelenül is elmosolyodott Harry és a fotón lévő férfi hasonlóságától.

- Ugyanúgy néznek ki, nem igaz?

Louis megugrott a háta mögül jövő hang miatt, és gyorsan megfordult. Remegő ujja közül kicsúszott a pohár, amit eddig tartott, és rémülten nézte, ahogy szilánkjaira törik, a benne lévő folyadék pedig szétfolyik a padlón.

Louis pánikba esett.

- Ó istenem! Annyira sajnálom. É-én nem… én nem akartam…

Észrevette, amint Anne a nappaliból tágra nyílt szemekkel bámul rá, ami egy újabb pánikhullámot idézett elő a fiúban.

- Annyira sajnálom, asszonyom. F-feltakarítom… én nem akartam… - dadogott, és lehajolt, hogy felvegye az üvegdarabokat. Annyira ideges volt, hogy nem figyelt, és kezében megcsúszott az egyik szilánk, ami megvágta a tenyerét.

- Ó ne – mondta Anne, mikor meglátta, hogy a bíborvörös vér elkezd csöpögni a fiú kezéről. Elindult a fiú felé, hogy segítsen neki, de rögtön megtorpant, mikor Louis összehúzta magát és szemeit szorosan lehunyta; mintha várná az ütést.

Anne nem mozdult, várta, hogy a fiú ismét kinyissa a szemét. Mikor ez megtörtént, óvatosan közelebb lépett hozzá – Édesem, jól vagy?

Louis lenézett a vérző kezére, ami a padlóra csöpögött le – Sajnálom.

- Nincs miért bocsánatot kérned. Balesetek előfordulnak, nem nagy dolog – pár lépéssel még közelebb ment a fiúhoz – Megnézhetem a kezedet?

Alighogy megkérdezte, már hajolt is le a fiúhoz és megfogta a kezét. Egy csúnya vörös vágás húzódott le a hüvelykujjától egészen a tenyere közepéig. Nem tűnt mélynek, de elég széles volt ahhoz, hogy a vérzés önmagától ne tudjon elállni. Anne néhány papírzsebkendőt szorított a sebre, meglepődött, hogy Louis nem húzta el a kezét a fájdalomra. Ő csak ült, szomorú kifejezéssel az arcán.

- Visszamegyek egy elsősegélynyújtó-csomagért – mondta a fiúnak, miután rászorította az öklét a zsebkendőkre. Louis azonban még mindig nem szólalt meg.

A nő gyorsan felállt és a konyhába ment, ahol a csomagok pihentek. Harry észrevette az anyját és megfordult, abbahagyva a mosogatást.

- Minden rendben van? Mintha valami csörömpölést hallottam volna.

- Louis véletlenül leejtett egy pohár vizet és elvágta az egyik szilánkkal a kezét – magyarázta, miközben vette elő a kötszereket az egyik szekrényből.

Harry összevonta a szemöldökét, elzárta a csapot, majd megtörölte vizes kezeit – Megyek és bekötözöm neki.

A nő mosolyogva bólintott, és átadta a fiának a szükséges kellékeket, amik a seb ellátásához kellenek majd.

Harry belépett a nappaliba, de szíve fájdalmasan összeszorult, amint meglátta a földön ülő alacsonyabbik fiút. Louis a padlón ült a szilánkok mellett, a zsebkendők pedig már teljesen átáztak vérrel, amiket még mindig a kezében szorongatott; szemei tele voltak szomorúsággal.

- Ó, Lou – mondta Harry, miközben a fiú mellé ült.

Louis végül felnézett az eddig bámult pontról, és megtört hangon suttogott – Az anyukád dühös rám?

- Természetesen nem – kiáltott fel Harry – Nem érdekli a rendetlenség vagy az összetört pohár. Ő csak érted aggódott, hogy jól vagy-e.

- De én…

- Shh – szakította félbe – Minden rendben.

Harry elvette a véres zsebkendőket és félrerakta azokat. Óvatosan megkezdte a seb körül megtisztítani a bőrt egy nedves ruhával. Louis az eljárás folyamán végig kifejezéstelen tekintettel nézett maga elé. Miután Harry meggyőződött arról, hogy a vérzés lelassult, fertőtlenítő krémet kent a sebbe, valamint a mellé, majd határozottan betekerte egy fehér steril gézzel. Nem olyan volt, mint amilyennek lenni kellett volna, de biztos volt benne, hogy célnak megfelel.

- Hé, – szólalt meg végül Louis – hol van Niall?

- El kellett mennie iskolába. Sok kimaradása van a betegsége miatt – magyarázta Harry.

Louis szeme elkerekedett.

Már másnap volt? Annyira zavart volt, mikor reggel felébredt, ráadásul egy órát sem látott.

- Várj… mióta vagyok itt? – kérdezte a fiú lassan.

Harry látta a másik tekintetében megcsillanni a félelmet, de muszáj volt megválaszolnia a kérdést – Tegnap délután három óta itt vagy.

Louis érzete, ahogy gyomra bukfencezni kezd.

Nem. Ez nem lehet.

Louis megrázta a fejét – Ez n-nem lehet… én… ó istenem, meg fog ölni…

Erősen szédülni kezdett, ahogy gyorsan felugrott a lábaira, imbolygott kicsit.

- Nyugalom, Lou – búgta Harry, miközben ő is felállt és átkarolta a fiú vékony derekát – Jól vagy?

Louis elhúzódott karjaiból, melyek lazán lecsúsztak, a göndör pedig arrébb lépett a rémült fiútól.

- El kell mennem – mondta zsibbadtan, a távolba nézve.

- Mi? – kérdezte Harry döbbenten – Louis, itt biztonságban vagy. Nem hagyjuk, hogy bármi is történjen veled, ne menj el.

- Ő meg fog… - nyöszörögte Louis maga elé – Ó istenem… mit tettem?

Harry közelebb lépett a reszkető fiúhoz – Louis, figyelj rám…

Gyorsan megrázta a fejét és a bejárati ajtó felé indult, folyamatosan motyogva, hogy nem lehet itt. Harry utána futott és az alacsonyabbik elé állt, hogy ne tudjon kimenni az ajtón.

Louis, állj meg és figyelj rám – mondta – Senki sem bánthat itt.

A fiú könnyes szemekkel nézett fel rá – Annyira dühös lesz rám…

Harry megrázta a fejét, nem értette, miért mondogatta ezt a másik.

- Kérlek, hagy menjek.

Harry lehunyta a szemét és egy mély levegőt vett – Beszéljünk először anyával erről, és ha még mindig el akarsz menni, elviszlek kocsival.

Louis hosszú ideig csak a másik rezdüléseit nézte, mielőtt bólintott volna egy aprót. Visszamentek a nappaliba – Elmegyek a mosdóba, amíg idehívod anyukádat.

- Oké – válaszolta Harry és figyelte, amint az alacsonyabbik elindul a mellékhelyiség felé. Csak ezután ment oda az anyjához, remélve, hogy a nő meg tudja győzni a fiút, hogy maradjon itt, ahol biztonságban van.

- Beszélek vele – mondta Anne a fiának, miután elmagyarázták neki a helyzetet. A fürdőajtó elé sétált és bekopogott rajta, mikor meghallotta a csapból folyó vizet. A nő felhúzta a szemöldökét, mikor nem érkezett válasz, és lassan kinyitotta az ajtót, hogy megbizonyosodjon róla, hogy minden rendben van a fiúval.

Viszont mikor benézett, szemei elkerekedtek.

A mosdókagyló csapjából folyt a víz, Louis viszont nem mosta a kezét. Senki sem volt a fürdőszobában. Anne, amint meglátta a nyitott ablakot, rettegés fogta el és gyorsan odasietett, hogy kinézzen.

Louis, kiszökve az ablakon, elfutott.