Több, mint aminek látszik - 18. Fejezet

18. Fejezet

Harry a nappaliban ült, és imádkozott, hogy az anyja, ha csak egy kicsit is tudjon hatni Louisra, de csak azt látta, hogy a nő berohan hozzá.

- Elment! – sírta.

Harry felugrott a kanapéról, azonnal meglátta az anyja tekintetében a pánikot.

- Mi? Mi az, hogy elment?

- Amikor odamentem, hogy beszéljek vele, hallottam, hogy a csapból folyik a víz, úgyhogy bekopogtam, de nem kaptam semmilyen választ. Benyitottam a fürdőbe megnézni, hogy mi van vele és nem volt ott. Elment! – hadarta.

- Basszus! – szitkozódott Harry, és a bejárati ajtó felé fordult, közben pedig magát átkozta, amiért nem látta, hogy kiment az alacsonyabbik fiú.

- Ki volt nyitva a fürdőszobai ablak – magyarázta Anne – Azt hiszem, ott mászhatott ki.

Harry beletúrt a göndör tincseibe, ő is pánikba esett – M-miért ment el?

- Nem tudom – suttogta Anne – Biztos megijedt.

- De itt biztonságban volt!

Anne nem válaszolt, szomorú, aggódó tekintettel nézett a fiára. Harry mély lélegzetet vett, majd hirtelen a bejárati ajtó felé indult. Megragadta a farmer dzsekijét és a slusszkulcsát, ami a falra volt felakasztva.

- Hova mész? – kérdezte a nő.

- Visszahozni. Vissza kell hoznom.

Anne bólintott – Légy óvatos. Itt maradok, hátha visszajön. Nézd meg előtte, hogy a telefonod be van-e kapcsolva.

Harry bólintott, majd megfordult és kinyitotta az ajtót.

- És Harry, - felelte ismét Anne, a fiú pedig visszafordította a fejét – Hozd haza.

-----------------------------------

Harry többször is körbehajtott a lakótelep körül, szemeivel pedig végig pásztázott mindent, hátha meglátja, hogy merre futott el Louis.

A göndör hajú fiú felsóhajtott, és végül arra a következtetésre jutott, hogy Louis sokkal messzebbre jutott el, mint amit a sérülések állapotából ítélt volna.

Harry úgy döntött, ideje bővíteni a keresési területet. Még utoljára körbeautózott a környéken, mielőtt a következő lakótelepre ment volna. Minden egyes buszmegállót, kávézót, hátsó sikátort valamint parkot is megnézett; mégsem talált semmi nyomot arra, hogy Louis ott járt volna.

Akkor mégis hova a pokolba tűnhetett?

- A házuk – suttogta Harry maga elé, félelem cikázott végig a gerincén. Csak nem tudott volna odáig elmenni, nem? Harry idegességében megdörzsölte az arcát.

Miért mentél volna vissza, Lou?

Bízva a megérzésében megfordult a kocsival, és a fehér kerítéses ház felé vette az irányt. Amilyen biztos volt benne, hogy az összes sebességkorlátot és más vezetési szabályt is megszegett; de a lehető leggyorsabban akart odaérni.

Miután rekordidőn belül megérkezett, Harry már csak azon találta magát, hogy Louis Tomlinsonék szépen karbantartott otthona előtt áll. Vett egy mély lélegzetet, majd kiszállt a kocsiból, és a tornácon át a bejárati ajtóhoz sétált. Nem habozott, rögtön becsengetett.

Semmi.

Harry néhány pillanatig csendesen várt, mielőtt ismét megnyomta a gombot.

Semmi.

A fiú szíve kihagyott néhány ütemet, miközben a zárt ajtót nézte. Még egy kétségbeesett kísérletet tett, újra becsöngetve. Lábaival idegesen topogott, és imádkozott, hogy Louis nyissa ki neki az ajtót, lehetőleg teljesen sértetlenül. De ez nem történt meg; ugyan úgy állt ott, a zárt ajtót bámulva.

Épp meg akart fordulni, hogy visszamenjen a kocsijához, mikor hallotta a zárak nyitódását. Egy idősödő asszony nézett ki mogorva arccal.

- Bármit is akarsz eladni, nem veszek semmit – köpte neki a szavakat, majd már mozdult is hátra, hogy be tudja csukni az ajtót.

Harry lábával megállította a nőt, még mielőtt az orrára csapta volna az ajtót – N-nem. Nem akarok semmit sem eladni. Keresek valakit, a fiát?

Az idős nő oldalra billentette a fejét és elkomorodott – Ismered a fiamat?

- Igen, közeli barátja vagyok és muszáj látnom. Itthon van? – Harry próbálta beljebb tolni a nőt az ajtóval együtt, hogy be tudjon menni, de egy kis, mégis erős kéz visszatolta.

- Nézd, gyerek, nem tudom, milyen játékot űzöl velem, de nem hagyom, hogy be gyere az otthonomba.

- D-de megsérült – kétségbeesett szavai a végére elfúltak.

Az eddig vadul tiltakozó nő tekintete megváltozott, hirtelen ijedtség csillant meg bennük – Megsérült? Ó ne, valamilyen balesetet szenvedett?

Harry egy pillanatra összezavarodott, nem értette, hogy a nő hogy nem tudja, hogy a saját fia megsérült, különösen azért, mert Harry azt feltételezte, hogy a zúzódások a tulajdon apjától származnak, de most félrerakta ezeket a gondolatokat.

- Igen, elég csúnyán megsérült. Leápoltuk őt, de elrohant és csak meg szeretnék győződni róla, hogy jól van.

Az idős nő a kezeit a szája elé kapta, és egy halk zokogást engedett ki – Nem, nem az én kincsem. Mindig is úgy tudtam, hogy egy tűzben sérült meg.

- Tűzben? – kérdette zaklatottan.

- Megmondtam Joseph-nek, hogy ne legyen tűzoltó, tudtam, hogy…

- Várjon, – szakította félbe a hisztérikus hölgyet – én azt hittem, hogy Louisról beszélünk, Louis Tomlinsonról. Itt lakik.

- Nem – mondta a nő fejet rázva – Nem tudom, ki az. Én egyedül élek, és a fiamat Joseph Matthews-nak hívják, tűzoltó.

- Istenem – kapta Harry a szája elé a kezeit idegességében és hátrálni kezdett, hagyta, hadd ülepedjenek le a nő szavai.

Ez nem Louis háza? És ez nem az anyja? Louis hazudott arról, hogy hol lakik?

- Szóval a fiam nem sérült meg?

Harry érezte, ahogy szemeit csípni kezdik a visszafogott könnyek, attól tartva, hogy többé sosem fogja látni az összetört fiút – É-én annyira s-sajnálom.

Nem várt választ, visszafutott a kocsijához és gyorsan elhajtott onnan. Még mindig érezte, hogy könnyei utat akarnak törni, azzal fenyegetve, hogy eláztatják az arcát. Le volt sújtva, hogy órákon keresztül kereste Louist, és semmit sem talált, csak egy idős nőt bolygatott fel.

Hazafelé tartva is folyamatosan figyelte az utat, Louist keresve. Belépett a bejárati ajtajukon, Anne pedig a kanapéról felugorva sietett a fia elé.

Harry csak megrázta a fejét.

Anne ölelésbe húzta a fiút.

- Mit fogunk most csinálni? – kérdezte gyengén.

- Nem tudom, édesem – sírta a nő – Fogalmam sincs.

--------------------------------

Harry az ágyán ült, próbált valamilyen tervet kigondolni, hogy hogyan találhatná meg Louist. Tudta, hogy nem tehet semmit addig, míg az alacsonyabb fiút biztonságba nem tudja a karjaiban. Miközben gondolkozott, akaratlanul is lepörögtek előtte az elmúlt hetek eseményei. Minden eszébe jutott, az összerándulások és nyöszörgések, amik Louis szájából szöktek ki, a zúzódások, amik a testét fedték, és az arcára kiülő rémült pillantások, mikor Harry felemlegette a szüleit.

Harry testén bűntudat söpört végig.

Hogy lehettem ennyire vak? Az összes jel egyértelmű volt. Miért nem vettem észre, hogy mi történik vele?

Izmai most a haragtól feszültek meg és érezte, amint kezei ökölbe szorulnak a takaró körül.

Milyen ember az, aki bántja a saját fiát?

Nem, ez nem ember; inkább szörnyeteg.

Mindent, amit Harry tudott, az az volt, hogy Louist minél előbb vissza kell hoznia, hogy többé a közelébe se tudjon kerülni ez a beteg szörnyeteg, aki ennyi fájdalmat okozott neki. Muszáj volt visszahoznia a szobájába, csak itt lehetett teljes biztonságban.

Harry az éjjeliszekrényen lévő órájára pillantott; már három óra volt. Egy egész napot kihagyott az iskolából.

Az iskola, ott még nem néztem!

Tudta, hogy nincs sok valószínűsége, hogy az iskolában lesz, de egy próbát megér. Különösen azért, mert Jones edző törődött a fiúval és kedves volt vele aznap az edzésen. Tehát reménykedett benne, hogy a férfi segíthet neki. Úgy döntött, beszélni fog az edzővel, imádkozott, hogy tudjon neki adni egy kiindulási pontot.

Gyorsan elindult az iskolához, végigment az üres folyosókon, lábai visszhangot vertek a kemény padlón. A sport részleget célozta meg, ahol az edző irodája is volt. Már majdnem odaért, mikor egy hang megállította.

- Mit csinálsz itt, buzi?

Harry felsóhajtott.

Nagyszerű, ezt az egyetlen embert akartam elkerülni, mégis megtalált.

Harry figyelmen kívül hagyta és tovább akart indulni, de egy kéz megragadta a vállát és visszahúzta.

- Hol hagytad a kis köcsög pasidat? Nem láttam őt az utóbbi időben. Talán csak nem elijesztettük szegényt?

Liam szavai után Harry már nem érezte a szokott érzelmeket, mint amik el szokták fogni őt az ilyen esetekben. Csak egyet érzett, mérhetetlen dühöt. Megfordult, és olyan keményen lökte el a srácot, ahogy csak bírta, ezáltal az a földre esett. Liam tágra nyílt szemmel nézett rá.

- Soha többé nem beszélsz így még egyszer Louisról – köpte Harry a másik fiú arcába hajolva.

Liam felugrott a földről és dühösen nézett a göndör hajúra – Te nekem nem fogod megmondani, hogy mit csináljak.

- Azt hiszem már meg is tettem – mondta Harry és meg sem tántorodott, mikor a focista meglökte – Most meg fogsz verni?

Liam fenyegető módon emelte fel az öklét.

- Hajrá. Gyerünk, verj meg. Se rajtam, se Louis-n nem fog változtatni semmit. Nem tudod kiverni belőlünk a homoszexualitást, ahogy mi sem belőled a tudatlanságodat.

Liam arca pirosba fordult, Harry szavai egyértelműen hatással voltak rá – Csak húzz innen az arcomból.

- Tudni akarod, hol van Louis? – vicsorgott, egyre csak közelítve régi barátjához.

A sportoló nem mondott semmit. Szemei összeszűkültek, úgy nézett vissza Harryre, akinek megjelenése szinte már félelmet keltő volt.

- Egy napig eszméletlen volt! – kiáltotta Harry dühösen – Meg is halhatott volna!

Liam csendben állt mozdulatlanul, és Harry észrevette, ahogy gyűlölettel teli szavai visszhangzanak a másik fejében.

- Remélem, most boldog vagy, Liam. Remélem, igazi embernek érzed magad.

Harry úgy döntött, nem húzza tovább a hirtelen kapott szerencséjét. Miután egy utolsó dermesztő dühös pillantást küldött a másik srác felé, megfordult, hogy be tudjon menni az edző irodájába.

Bekopogott, majd hallva, hogy szabad, belépett. Jones edző nézett fel a papírmunkáiból – Mr. Styles, miben segíthetek?

- B-beszélni szeretnék Önnel – nyögte ki Harry.

- Rendben, miért nem foglalsz helyet.

A fiú bólintott és beljebb lépett az irodába, majd leült egy kényelmes bőrkanapéra.

Egy hosszú, csendes pillanat múlva az edző megszólalt – Szóval… miről szeretnél beszélni? Jól vagy?

- Én jól vagyok – felelte csendesen – Louis miatt aggódom.

Jones edző bólintott, hogy folytassa, csendesen várt.

- Emlékszik arra a napra az edzés végén? Louis teljesen össze volt zavarodva – magyarázta Harry.

Az edző megrándult, miközben visszaemlékezett, hogy milyen sérülésekkel hagyta el a fiú a pályát – Nekem azt mondta, hogy majd az anyjával elmegy a kórházba, hogy ellássák.

Harry felsóhajtott – Nem ment el, és az állapota is rosszabb lett.

- Basszus – motyogta a férfi az orra alatt.

- Eljött a házunkhoz, de ma reggel furcsán kezdett viselkedni és elment, én pedig nem találom őt sehol. Nagyon félek, hogy esetleg valami baja esett.

Jones szomorú szemekkel nézett fel Harryre – Hogy tudnék segíteni?

A fiú habozott. Tudta, hogy amit kérni akar, az ütközik a szabályokkal, de lehet, hogy ez az utolsó esélye megtalálni Louist, ezért pedig hajlandó volt kockáztatni.

- Szeretném, ha megnézné nekem az iskolai nyilvántartásba beírt lakcímét.

Az edző fáradtan megdörzsölte az arcát, mielőtt válaszolt volna – Rendben.

Harry szeme meglepettségében elkerekedett. Nem tudta elhinni, hogy az edző belépne a rendszerbe, és egy privát információt megadna neki.

- Ülj le, elmegyek az irodába, néhány perc múlva jövök.

Harry csak tátogott, próbálta szavakkal is kifejezni a háláját, de az edző gyorsabb volt, felállt az asztala mögül és kisietett.

Néhány perc után tért csak vissza, és átnyújtott Harrynek egy sárga borítékot, borítóján ott volt csúnya kézírással a címe.

- Erről kérlek ne beszélj senkinek – mondta a férfi bűntudatosan – Komoly bajba is kerülhetek ez miatt.

Harry elmosolyodott – Nem fogom. Ígérem. Nagyon köszönöm, Uram.

Ő is elmosolyodott és kezét Harry vállára tette – Menj és keresd meg.

Harry kirohant az iskolából, egyenesen a parkolóba. Már épp szállt volna be a kocsijába, mikor egy ismerős hang megszólította.

- Harry? Mit csinálsz itt?

Megfordult és szembe találta magát a szőke hajú barátjával – Niall! De jó, hogy itt vagy. Szükségem van a segítségedre.

Niall azonnal hozzá sietett – Baj van? Louisról van szó?

Harry bólintott és remegve fújta ki a levegőt – Kiakadt és elfutott. Most pedig nem találom sehol.

- Ó, ne – rekedt bent Niallben a levegő – Ugye nem hiszed, hogy hazament?

- De. És most pont oda indultam, hogy visszavigyem hozzánk, ahol biztonságban van.

- Jövök veled – közölte Niall és már ugrott is be az anyósülésre. Harry is beszállt, a sárga borítékot még mindig a kezei közt szorította. Megfordította a kulcsot, mire a motor halkan felbőgött.

Jövünk, Louis. Tarts ki, jövünk.