Több, mint aminek látszik - 23. Fejezet

23. Fejezet

Harry Mrs. Tomlinson szobájának ajtajában állt, és nézte Louist, ahogy visszafektette az anyukáját az ágyba. A fiú elmosolyodott, látva a szeretetet és törődést Louis és az anyukája között. Vigasztaló szavakat suttogott neki, megnyugtatva ezzel a nőt, hogy nincsen semmi baj. Óvatosan kisöpörte az egyik arcába lógó tincset, miközben megígértette az asszonnyal, hogy pihenni fog.

Megfigyelte, ahogy Louis két kis tablettát vett ki az orvos által előírt gyógyszerek közül, és segített az anyjának bevenni őket.

Mi baja lehet Louis anyukájának?

Imádkozott, hogy bármi betegség is támadta meg Jayt, minél hamarabb tűnjön el a szervezetéből. Imádkozott, hogy legyen képes harcolni ellene és maradjon erős. Harry tudta, hogy Louisnak nagyobb szüksége van az anyjára, mint bármi másra, főleg miután hallotta Mr. Tomlinson véleményét a saját fiáról, és látta a félelmet a szemeiben, amit Jason váltott ki.

Jason.

Harry érezte, hogy már csak a férfira gondolva szívverése az egekbe szökik. Egyáltalán hol volt? Mi van, ha megint visszajön?

Még egy pillanatot vett az anyára és fiára, akik a hálószobában voltak. Úgy tűnt, elmerültek a saját kis világukban. Néhány perce még Harryt próbálta meggyőzni, hogy menjen el, mert nincs biztonságban. De most; most úgy tűnt, mindent elfelejtett és csak az anyjára összpontosított.

Harry válaszokat akart. Válaszokra volt szüksége. És ennél jóval több kellett neki, ha ki akarta vinni ebből a házból Louist és az édesanyját egy biztonságosabb helyre.

Érezte, amint a rettegés a szívéig kúszik. Hogy gondolta, hogy megment két embert valamitől, amiről semmit sem tudott? Csak egy tinédzser volt, nem egy hős, álruhában, aki megmenti a napot.

Nem, egyáltalán nem volt az. Nem volt szuperereje, se semmilyen különleges képessége. Nem tudott mit felajánlani Louisnak. Csak annyit tudott, hogy azalatt a rövid idő alatt, amíg megismerte, máshogy nézett a világra.

Már belátta, hogy az iskolai problémák nem a világ vége. Valójában, kiállt magáért az egyik zaklatójával szemben; mindezt azért, mert Louisra gondolt, és ez erőt adott neki.

Louis volt Harry szuperereje. És talán, de csak talán ez elég lesz, hogy meg tudja őt menteni.

- Harry?

A fiú pislogott párat, majd lenézett a másik kék tekintetébe, ami most közvetlenül előtte volt.

- Gyere, – mondta – Pihenésre van szüksége.

Louis kivezette a göndört a szobából, majd halkan becsukta az ajtót.

- Az anyukád… rendbe jön? – muszáj volt rákérdeznie.

Louis nem válaszolt. Helyette csak megragadta Harry csuklóját és maga után húzta a fiút.

Harry belemélyedt az érzelmeibe és gondolataiba, ezáltal nem vette észre, hogy Louis levitte a lépcsőn. Nem volt tudatában annak, hogy minden egyes lépcsőfok után a lába megrándult. Nem vette észre, hogy mikor ért véget a lefelé irányuló lépkedés és mikor kísérte a bejárati ajtó felé.

- Annyira sajnálom, hogy belerángattalak ebbe– kért bocsánatot Louis, nem nézve fel a smaragdzöld íriszekbe.

Harry végre felébredt a gondolataiból – Lou, nem rángattál bele semmibe. Szívesen jöttem. Itt akarok lenni veled. Szeretnék segíteni.

- Nem tudsz – alig volt több egy megtört suttogásnál.

- De fogok – ígérte meg Louisnak.

Louis halványan rámosolygott, és kinyitotta az ajtót. Harry nyelt egyet és megindult az ajtó elé. Nem akart innen elmenni, tényleg nem. Mindent megpróbált, hogy Louis vele mentjen, mégsem járt sikerrel. A legtöbb, amit most csinálni tudott, egy újabb terv készítése. Nem akarta, hogy Louis még nagyobb veszélyben legyen Jasonnél, aki nyilvánvalóan nem szívesen engedte őt be.

- Visszajövök érted, – mondta neki Harry – Érted és az anyukádért.

Louis nem mondott semmit, helyette benyúlt a zsebébe és egy kis papírt húzott elő. Átnyújtotta Harrynek, aki zavartan nézett rá.

- Ez a számom – magyarázta – Még korábban leírtam, neked akartam odaadni. Nem akarom, hogy aggódj miattam.

- Köszönöm.

Louis bólintott és utoljára kényszeredetten elmosolyodott, ami nem érte el a szemét, majd bezárta az ajtót.

Harry néhány percig még bámulta a zárt ajtót, majd elfordult, és a kocsi felé sétált, ahol Niall várta. Beugrott az anyósülésre, megpróbálva figyelmen kívül hagyni barátja arckifejezését, amivel illette.

- Hol van Louis? – kérdezte Niall.

Harry felsóhajtott – Még mindig a házban.

- Miért? Biztonságban van?

- Nem.

Niall zavartan nézett barátjára. Ha nincs biztonságban abban a házban, akkor miért hagyta ott a fiút? Miért nem ragadta ki az otthoni bántalmazásokból és sikolyokból?

- Mit nem akarsz elmondani nekem? – kérdezte Niall, mikor rájött, hogy már rég elmondta volna neki Harry a dolgokat, ha olyan egyszerű lenne.

- Mert nem csak ő van bajban – magyarázta – Az anyja is.

---------------------------------

Louis az ajtó melletti kis ablakból figyelte, ahogy Harry beugrik a kocsiba, majd lehajtotta a fejét. Vele akart menni, tényleg. De nem hagyhatta itt az anyját Jasonnel, egyszerűen nem tudta megtenni.

Jason a nőt használta fel a fiú ellen, hogy bántsa őt. Nem vette meg az asszonynak azokat a gyógyszereket, amire szüksége lett volna, sőt, orvoshoz sem vitte. És ami a legrosszabb, nem fizette ki a kezeléseit sem.

Pénz. Ez volt az egyetlen oka, amiért az anyukájával együtt Jasonnel maradtak elsősorban.

Sokáig minden működött, míg egyszer csak Jay meg nem betegedett. Először azt hitték, hogy csak valami kis vírus, ezért nem is aggódtak. Jay nem akart feleslegesen költekezni, hogy Louist el tudja küldeni magán iskolába. Vagyis nem fizetett költséges orvosi receptekért.

Azonban, ahogy telt az idő, Jay nem lett jobban. Az állapota rosszabbodott. Állandó fejfájás gyötörte, és a nyaka folyamatosan görcsös volt. Így végül kórházba vitték.

Miután rengeteg tesztet elvégeztek, agyhártyagyulladást diagnosztizáltak nála. Azon belül is a ritkábbik fajtát, amely szinte észrevétlenül lappangott a testében hónapokon, talán éveken keresztül. Valószínűleg akkor keletkezhetett, mikor Afrikában volt.

A betegség mindenkit sokként ért. Az orvosok tájékoztatták, hogy mivel sokáig nem kezelték, ezért a felépülés hosszú és kemény időszak lesz.

A számlák felhalmozódtak, és többé nem tudták fizetni a lakásukat, nem maradt több pénz Louis iskolájára sem, és a gyógyszereket, valamint a nőnek szükséges kezeléseit sem tudták fizetni; beleértve a műtétet, amit az orvosok szerettek volna elvégezni Jayen.

Ekkor találkozott Louis Jasonnel; az egyik orvos fiával.

Jason, mikor a kórházban volt, mindig próbálta megnyugtatni Louist, aki állandóan idegeskedett az anyukája állapota miatt. A fiú elárulta a pénzbeli problémát is az új barátjának, aki megértő volt vele szemben.

Mikor Jason felajánlotta, hogy segít nekik, Louis vakon beleegyezett, nem sejtve, hogy mi lesz ennek az ára.

- Elment már a kis barátod? – egy hideg, jeges hang szólalt meg, ami miatt Louis megremegett.

A fiú figyelmen kívül hagyta a kérdést, és fel akart menni a lépcsőn, de egy kéz megragadta a karját, ezzel megállítva őt.

- Kérdeztem valamit.

- Igen, elment – suttogta remegve Louis.

Miért vagyok ilyen gyáva Jason közelében?

- Megyek, megnézem anyát – mondja a férfinak, imádkozva azért, hogy engedje el.

- Jól van az öreglány – köpte neki oda – Azt hiszem itt az idő, hogy most engem ellenőrizz.

Louis megborzongott, mikor Jason a nappaliba húzta és a kanapára ültette.

- Tudod, úgy gondolom le vagy maradva a bérleti díj fizetéséből.

Louis küzdött, hogy ki bírja húzni vékony kezét, de a férfi nagy keze erősen tartotta.

- Nem – mondta – Többé nem.

Jason szemei elsötétedtek – Mit mondtál?

Louis nyelt egyet – Azt mondtam, hogy nem. Már nincs szükségünk rád – egy kis szünet után folytatta – Nem fogom többet ezt csinálni.

Louis még sosem állt ki magáért Jasonnel szemben. Mindig is félt tőle. De most nem. Mindössze el akart innen menekülni, Harry óvó és meleg karjaiba. Hiba volt elküldenie a fiút.

Harry azonban bátorságot adott neki.

Louis felkészült, hogy hamarosan ismét össze fogják verni.

De az ütések elmaradtak.

Ehelyett nevetést hallott; egy ördögi nevetést.

Durva hangja volt. Egy szadista örömérzetének hangja.

- Nem mész te sehová, Louis – válaszolt a férfi gúnyosan – Tudod, hogy nem tudsz elmenni.

Louis gyomra összehúzódott, mikor a csuklóján lévő ujjak szorítása erősödött.

- Kérlek, engedj el. Fizetni fogok. Mindent, amit elköltöttünk, visszafizetem.

Jason elengedte és hátrébb húzódott a remegő fiútól, majd kuncogva körbenézett.

- Visszafizeted? – nevetett – Mégis mivel?

A fiú lehunyta a szemét, remélte, hogy a válasz varázslatosan megjelenik, mikor újra kinyitja azokat.

- Nincs semmid, Louis. Értéktelen vagy.

Jason ismét megragadta Louis karját, majd felrántva őt elkezdte húzni a folyosón, a saját hálószobájába tartva.

- Nincs szükségem pénzre. Tudod, mit akarok.

Ledobta Louist az ágyra és durván megfordította. Nagy karjait olyan erősen fonta a másik törzse körül, hogy Louis bordái rögtön tiltakozni kezdtek.

A férfi közelebb hajolt és a fülébe suttogott – Tudod, hogy amit akarok, azt mindig megkapom.

Könnyek kezdtek lefolyni Louis arcán, miközben kétségbeesetten küzdött, hogy ki tudjon szabadulni.

- Nem… szállj le rólam!

A férfi figyelmen kívül hagyta a fiú könyörgését, és orrát a tarkójába fúrta.

- Olyan sok mindent tettem érted és az anyukádért. Rég halott lenne, ha én nem lennék – gúnyolódott – Ez az egyetlen módja, hogy mindent visszafizess.

Louis felzokogott.

- Annyira aggódtam, mikor elfutottál. De felhívtál, hogy hazajössz. Mint egy jó fiú, visszajöttél.

Egy szánalmas nyöszörgés szökött ki Louis ajkai közül, mikor Jason durván megcsókolta a nyakát. Epéje savas íze marta a fiú torkát.

- Tudod, nem voltam elég kedves ezzel a fiúval, aki ma meglátogatott téged.

Louis nem mondott semmit, igyekezett nem elhányni magát.

- Átbasztad őt, igazam van? Ez volt az oka annak, amiért nem akart itt hagyni? Nem akart elmenni, míg meg nem kapja, amiért jött?

Louis figyelmen kívül hagyta a férfit.

Jason viszont csak dühösebb lett, mikor nem válaszoltak neki.

- Ha nem akarod, hogy a göndör hajú kis kurva csatlakozzon hozzánk, itt maradsz, és pontosan azt teszed, amit mondok.

Louis kirobbant az ágyból és nekiment a férfinak, kezeivel küzdve ellene; az egész bőrfelületét ütötte, egy négyzetcentimétert sem kihagyva.

- Kibaszottul ne érj hozzá! – kiabálta, miközben ököllel ütötte a férfi mellkasát – Megöllek, ha hozzá mersz érni!

Jason elvigyorodott, miközben könnyedén megállította a fiút, kezeit az oldala mellé rögzítve.

- Úgy hangzik, mintha ideges lennél, Louis.

A fiatalabbik felmordult.

Jason elmosolyodott. Megtalálta Louis új gyenge pontját, visszaszerezve ezzel a teljes irányítást.

- Egy ujjal sem érek hozzá addig, amíg engedelmeskedsz nekem és mindent megteszel, amit csak kérek.

Louisban vibráltak az érzelmek. Félelem, harag, árulás és undor cikázott végig a testén.

- Louis? – kérdezte – Megígéred, hogy engedelmeskedsz nekem?

- Esküdj meg, hogy nem nyúlsz Harryhez.

- Hozzá sem fogok érni a kis kurvádhoz – mosolyodott el – Hacsak nem csinálod azt, amit mondok, abban az esetben megkeresem és megölöm.

Louis majdnem elájult.

- Szóval… mi lesz, Louis? Megígéred, hogy mindent megteszel, amit mondok?

A fiú felemelte a fejét, és üres, legyőzött tekintettel nézett Jasonre.

És bólintott.

- Jó fiú – búgta, megpaskolva a fejét – Tudtam, hogy jól döntesz.

Louis remegni kezdett, mikor a férfi elkezdte simogatni az arcát és a nyakát.

- Te vagy az én jó fiúm, igazam van?

Nem tudott már válaszolni. Undorítónak érezte magát.

Éppen most adta el a lelkét az ördögnek.