Több, mint aminek látszik - 22. Fejezet

22. Fejezet

Azt mondják, a szem a lélek tükre, és ha elég mélyen nézel bele, láthatod az adott személy őszinteségét és igazságosságát. Azt mondják, hogy láthatod a másik szívét, aminek a szem a kivetítője. Ezeken keresztül meg lehet látni, mikor a személy hazudik, nem számítva, mennyire be akar csapni a külsejével.

A férfi, aki Louis hálószobájának ajtajában állt, ugyanúgy nézett ki, mint egy átlagos fiatal felnőtt. Jeges szürke tekintete azonban mást sugallt. Szemeiből ki lehetett olvasni az igazságot, hogy milyen ember is volt valójában; fagyos, gyűlölettel teli és gonosz.

Harry érezte, hogy a férfi tekintetével szinte ölne; az egész lénye veszélyesen vibrált. Miközben tartotta a szemkontaktust, érezte, amint levegővételei idegesek és reszketők lesznek; tekintetével viszont azt jelezte, hogy nem vonul vissza és nem ijedt meg.

- Megzavartam valamit? – kérdezte a férfi, hangja tele volt gyűlölettel, szemeivel pedig még mindig villámokat szórt Harry felé.

A göndör fiú érezte a remegést, amit Louis egész teste okozott mellette, és szinte az egész ágyra kiterjedt. Rettegett ettől a férfitől.

Ne aggódj, Lou, nem hagyom, hogy többé bántson.

Harry megforgatta a szemét – Igazából te magad zavartál meg.

A férfi szemöldöke felszaladt és tett egy lépést előre – Ó, valóban?

- I-igen – motyogta, és már most mentálisan átkozta magát, amiért hangja enyhén megremegett.

Még egy lépést tett az ágy felé, oda, ahol a két fiú volt.

- Mit is szakítottam meg? Mert biztos vagyok benne, hogy rohadtul nem azon a fontos iskolai projekten dolgoznátok.

Harry idegesen nyelt egyet. Pontosan ettől tartott, attól a pillanattól kezdve, hogy a férfi belépett a szobába.

- Mi… mi csak beszélgettünk – próbálta megmagyarázni Harry – Most kezdünk neki a házi feladatnak.

A férfinak jól láthatóan nem tetszett Harry válasza. Tett pár lépést az ágy felé, és a göndör látta, hogy ökölbe szorította a kezeit. Már nyitotta is a fiú a száját, hogy mondjon valamit, bármit, ami miatt egyedül hagyná őket a férfi, de egy vékony hang megelőzte.

- Jason, kérlek, csak beszélgettünk.

A férfi, Jason elvezette tekintetét Harryről Louisra; szemei pedig, ha lehet, még jegesebben villogtak.

- Azt hiszem, pontosan tudom, mit csináltatok; nem hiszem, hogy olyan sokat beszéltetek.

Harry megdöbbent.

Mit gondol, mi mást csinálhattak volna?

- N-nem, – dadogta Louis, hangja tele volt félelemmel – Esküszöm, hogy csak beszélgettünk; nem csináltunk semmit.

Jason sokáig mustrálta Louist. A szoba rémisztően csöndes volt, Harry pedig megijedt, hogy a többiek is meghallhatják a száguldó szívverését, amit már a saját fülében hallott dobogni. Nem tudta, mit mondhatna; azt sem tudta, hova vagy kire nézzen.

Végül, egy örökkévalóság után, a férfi valamiféle pillantást küldött Louisnak, mire az csak bólintott, majd miután kisétált, becsapta maga mögött az ajtót.

Harry kiengedte az eddig bent tartott levegőt, testével pedig ellazult, mielőtt az alacsonyabb fiúra nézett volna.

- Lou, – mondta óvatosan – Mi volt ez?

A fiú egy pillanatra lehunyta a szemét, majd megrázta a fejét – S-semmi. Ő csak… védeni akar.

A göndör oldalra döntötte a fejét – Louis, ugye nem gondolod, hogy ezt elhiszem.

Az alsó ajkába harapott, és könyörgőn nézett Harryre, remélve, hogy hagyja a témát. Viszont csak egy fejrázást kapott válaszul.

Nem fogom ezt elengedni, Lou.

Louis felsóhajtott – Nézd, később elmagyarázom, de most el kell menned.

- Tudod, hogy nem megyek sehova nélküled.

- Nem, – pánikolt be – Nem mehetek veled. Így is elég rossz, hogy egy napig nálatok voltam. Ha újra elmegyek…

Elcsuklott, hangja megremegett és teljesen elsápadt. Harry érezte, ahogy gyomra kényelmetlenül összezsugorodik, amiért a fiút rossz érzés kerítette hatalmába.

- Lou, el kell mondanod, ki ez a Jason – parancsolta Harry – Most.

Louis összeszorította a szemeit és újra megrázta a fejét, mire Harry elkeseredetten felnyögött.

- Nem veszed észre, hogy csak védeni próbállak?

Louis kinyitotta a szemeit és egyenesen a zöld íriszekbe nézett – Nem látod, hogy én próbállak megvédeni téged?

- Louis, kettőnk közül most nem én vagyok az, aki védelmet igényel.

Főleg ha továbbra is ebben a házban maradsz.

--------------------------------------

Niall az autóban ült, ujjaival idegesen dobolva a kormányon, és a térdét is ugyan abban a ritmusban rázta. A lepukkant házat nézte, ahol a legjobb barátja is volt. Nem tudta megzabolázni az idegeit, miközben arra várt, hogy a göndör hajú fiú Louisval együtt visszajöjjön.

A telefonjára pillantott, és újra elolvasta az üzenetet, amit Harry küldött neki. Annak ellenére, hogy azt mondta neki, ne aggódjon, Niall már bánta, hogy Harry akaratára az autóban maradt.

A fiúk nem tudták pontosan, hogy mi folyik itt, Louis életében. Niall tudatában volt annak, hogy a legjobb barátja ugyan azon a veszélyen ment keresztül, és ettől próbálja most megvédeni Louist. A szőke gondolkozott már azon, hogy felhívja Annet, hogy értesítse a fejleményekről; valószínűleg okosabban kezelte volna ezt egy felnőtt. Még akkor is, ha rögtön hívta volna a rendőrséget, úgy gondolta, hogy nekik kedvezett volna. Végtére is, semmi bizonyítékuk nem volt, hogy a Louis testén lévő zúzódások otthon keletkeztek, és a zsaruk is valószínűleg kiröhögték volna őket.

Niall fáradtan túrt bele szőke hajába, miközben továbbra is a házat bámulta.

- Siessetek, Harry – motyogta magának – Mielőtt valami olyasmire kényszerülnék, amit nagyon nem szeretnél.

--------------------------------------

Harry azon találta magát, hogy egyre frusztráltabb, mivel még semmi választ nem kapott a fiútól. Tudta, hogy Louis csak fél, és egyértelműen Jasontől, de csak szerette volna, ha elmondja neki, pontosan mi folyik itt.

Mivel még mindig nem válaszolt, úgy döntött, feldob egy másik témát.

- Találkoztam az apukáddal.

Louis állkapcsa azonnal a földön volt, és arca egy pillanat alatt váltott át rémültté.

Harry elfintorodott.

Oké, talán nem ez volt a legjobb ötlet témaváltásnak.

- Megértem, miért nem szereted – folytatta, próbálva feloldani a hangulatot.

- Nem bántott, ugye?

- Mi? Nem – felelte Harry gyorsan – Úgy értem… mondott néhány elég csúnya dolgot, de Niall helyre tette.

- Niall is találkozott vele? – kérdezte Louis félénken – Mi történt?

- Csak egy csomó kiabálás, de azon kívül semmi.

Louis lenézett a kezére – Kérdezett valamit rólam?

Harry megrándult.

Hogy kérdezett-e valamit rólad? Úgy hangzott a hangja, mintha el lenne ragadtatva, ha soha többé nem hallana felőled.

Harrynek nem volt szíve elmondani a törékeny fiúnak a dolgokat, amiket róla mondtak ténylegesen. Teljesen összetörné őt.

- Nem igazán beszéltünk sokat – hazudta Harry – Elsiettünk, miután megtudtuk, hogy nem vagy ott.

- Ó – mondta a fiú, a hangjából tisztán ki lehetett venni a csalódottságot.

Harry úgy döntött, itt az ideje, hogy megpróbálja meggyőzni Louist, hogy menjen vele.

- Nos, pakolj össze néhány cuccot és menjünk innen.

Az a pillantás, ahogy Louis nézett rá, egy pillanatra megállította a szívét.

Tiszta pánik.

Louis egész teste ismét megmerevedett, bőre elvesztette a maradék színét is, és olyan fehér lett, mint egy szellem. Élénk kék szeme a sokszorosára nőtt, ahogy Harry még sosem látta.

Basszus. Ez nem egészen az a reakció, amire számítottam.

- Baszki… muszáj most elmenned – Louisnak végre sikerült kinyitnia a száját. Kiugrott az ágyból, és Harry karját megragadva húzta őt is ki az ágyból.

- Én nem…

- Harry, kérlek, menj el. Itt nem vagy biztonságban. Nagyon mérges lesz, ha rájön, hogy még mindig itt vagy – hadarta.

- Akkor mindketten elmegyünk innen – próbálta rábeszélni.

Miért nem akarsz velem jönni? Nem értem.

- Harry, kérlek – könyörgött Louis, és arcán már folytak le a könnycseppek – Kérlek, csak menj el.

Harry megfogta Louis kezét, és megszorította azt – Megmondtam, nem hagylak itt.

A kisebbik elhúzta a kezét – Ne, k-kérlek, menj el. Én jól vagyok.

Harry ismét megragadta a fiú kezét, mielőtt újra el tudta volna húzni, és megfordította azt, felfedve ezzel a sötét véraláfutásokat, amelyek a finom bőrt tarkították.

- Ezzel nem vagy jól, Lou!

Louis kétségbeesetten rántotta ki karját Harry fogásából, és tett egy lépést az ajtó felé, hogy kinyissa. Már épp lépett volna ki, de egy személy megállította.

- Louis, drágám, mi a baj? – kérdezte egy kedves tekintetű középkorú nő, aki nagyon is hasonlított a fiúra.

- A-anya – zihálta Louis – Mit keres kint az ágyból?

A fiú azonnal abbahagyta a sírást, és a tiszta pánik is megváltozott. Méghozzá gondoskodássá és aggodalommá.

- Meghallottam, hogy sírsz – válaszolta szelíd hangon. Szemei Harryre villogtak, mielőtt visszanézett a fiára – Mi folyik itt?

Louis egy gyengéd mosolyt küldött felé – Semmi, anya, gyere, visszakísérlek az ágyadba.

Harry végre tüzetesebben is végigmérte a nőt. Azt már észrevette, hogy nagyon hasonlít Louisra, szeme és hajszíne is ugyan olyan volt. Alacsonyabb volt a fiánál, de pont olyan törékenynek tűnt. Bőre sápadt volt, szemei alatt pedig táskák voltak, valamint kissé remegett.

Harry érezte, ahogy gyomra összehúzódik.

Ezért nem jöhet el Louis; az anyukája beteg.