Több, mint aminek látszik - 31. Fejezet

 

Louis folyamatosan csak Harryt nézte, megpróbálva minden egyes centiméterre emlékezni, addig, ameddig ki nem száradt a szeme és el nem kezdett csípni neki. Önkéntelenül mart az alsó ajkába, mikor a lábujjait megmozgatta.

Pisilnie kellett.

Néhány perccel később Louis egyre kétségbeesettebb lett. Tudta, ostobaság, amiért nem kelti fel Harryt segítségért, de csak hagyni akarta tovább aludni.

Annyira kimerült lehet, hogy folyton velem kell törődnie.

Hagynom kéne tovább aludni.

Louis lehunyta a szemeit és próbált kitalálni dalokat, amiket magában énekelhet, de mindegyiknek a szövege átfordult csendes és kétségbeesett könyörgésekké, hogy végre kijusson a fürdőszobába.

Ne gondolj rá.

Ne gondolj rá.

Ne gondolj rá.

Basszus. Rágondoltam.

Louis már azon a ponton tartott, hogy száz százalékig biztos volt benne, hogy a húgyhólyagja felrobban, kivéve, ha ő maga meg nem oldja a problémát.

Visszanézett oda, ahol Harry aludt, titokban remélve, hogy a másik megérzi a mocorgásait vagy meghallja a kimondatlan könyörgéseit és felébred.

Viszont mikor ugyan úgy feküdt mozdulatlanul tovább, Louis úgy döntött, muszáj megzavarnia az alvó fiút.

Nem volt még elég erős ahhoz, hogy egyedül tudjon sétálni.

Felsóhajtott, majd óvatosan megrázta Harry alvó testét.

Harry pillanatok alatt felébredt, kezeivel pedig ösztönösen nyúlt Louis felé.

Louis egy bocsánatkérő pillantással ajándékozta meg Harryt, miközben a másik fiú próbálta felfogni a történteket.

- Sajnálom – suttogta a kisebbik.

Harry még nem teljesen volt magánál, csak Louis kiskutya kinézete volt szemei előtt, aki úgy nézett ki, mintha bajba került volna.

- Jól vagy? – kérdezte a göndör, hangja még álmosabb volt, mint a tekintete.

Louis összerezzent, és még rosszabbul érezte magát, amiért felébresztette, pedig nyilvánvalóan szüksége volt egy pihentető alvásra.

Átkozta tehetetlenségét, amiért nem tudta saját magát kiszolgálni.

- Mosdóba kell mennem – vallotta be szégyellősen.

Harry szemöldökét összeráncolta, majd arcára egy lusta mosoly ült ki – Miért nem ébresztettél fel?

- Megtettem.

Harry kuncogott – Úgy értem, korábban. Nem bántam volna.

A göndör játékosan megrázta a fejét, majd mikor kiropogtatta a nyakában és hátában lévő fájó izmokat, felállt a kanapéról.

- Gyere, segítek kivinni.

Louis felsóhajtott, ma már sokadszorra kívánva azt, hogy bárcsak ne kellene más segítségére szorulnia. Kezeit felemelte és megfogta vele Harryét, aki felhúzta őt állásba.

Harry egyik kezével Louis hátát támasztotta meg, hogy határozottan tudjon állni.

- Hogy vagy? – kérdezte – Szerinted el tudunk indulni?

Louis érezte az ismerős fájdalmat végigfutni az izmain, ám a nemrég kapott fájdalomcsillapítók is erősen dolgoztak benne, ezért bólintott.

- Jól vagyok.

Harry egy pillanatig még megtartotta őt, figyelve, hátha fájdalmai lennének. Mikor megállapította, hogy Louis igazat mondott, bólintott, majd tett egy apró lépést, ezzel sarkallva a fiút, hogy álljon mellé.

Az első néhány lépés volt a legnehezebb, mivel Louisnak kényszerítenie kellett gyenge végtagjait a mozgásra, ami egyébként egyáltalán nem lenne megerőltető, majd mikor belejött, érezte, hogy nagyobb lépéseket és hosszabb talpon maradást is meg tud tenni anélkül, hogy fokozódna a fájdalom.

A fiú minden egyes megtett lépésére Harry elmosolyodott – Annyira jól csinálod, Lou, bátran kijelenthetem, hogy egyre csak erősödsz.

Louis elvigyorodott a bátorító szavakra, közben pedig a nappalin haladtak át, majd a folyosón, míg el nem érték a fürdőszobát.

- Az úgy jó lesz, ha itt megvársz engem? – kérdezte Louis, miközben enyhe pír lepte el az arcát.

- Biztos vagy benne, hogy nincs szükséged segítségre? – kérdezte Harry – Nem akarom, hogy eless.

Az alacsonyabbik arca szinte már égett – Jól leszek – felelte szégyellősen.

A göndör bólintott és ellépett a fürdőszoba ajtajától.

- Csak… kiabálj, ha szükséged van oké? – mondta őszintén – Az ajtó előtt leszek.

Louis bólintott, majd kinyújtva a kezét megtámaszkodott a falon, és a mentén haladva belépett a fürdőbe, a háta mögött lévő ajtót pedig egy kattanással bezárta.

Harry az ajtó előtt várt, és feszülve hallgatózott, nem-e esett el bent a fiú. Az idegtől görcsölt a gyomra, egészen addig, míg meghallotta a vécé öblítő hangját, majd egy kisebb szünet után a csapból a víz folyását. Miután a törülközőtartó is megnyikordult, a magasabbik fiú látta, amint a kilincs lenyomódik és kinyílik az ajtó.

Mikor a tekintetük találkozott, Harry azonnal észrevette azt a bizonyos érzelmet, amely Louis kék szemeiben csillogott.

Büszke volt önmagára, hogy végre egyedül is képes volt megcsinálni valamit.

Annak ellenére, hogy egy olyan egyszerű dologról volt szó, mint a fürdőszoba használata, már kevésbé érezte haszontalannak magát.

Harry pedig örült neki, hogy legalább ezt el tudta érni a fiúnál.

- Visszavigyelek a nappaliba? – kérdezte a göndör és mosolyogva a kezét nyújtotta Louis felé.

A kisebbik egy mosollyal az arcán bólintott, belehelyezve kezét a másikéba.

- Köszönöm.

Ahogy a szoba felé indultak, Anne hirtelen kisietett eléjük a konyhából.

- Sziasztok, fiúk! – kiáltott fel vidáman – Örülök, hogy mozogsz kicsit, Louis.

A két srác zavartan elmosolyodott, majd Louis egy aprót biccentett.

- Azt hiszem lassan készen áll, hogy lefussa a maratont – hencegett Harry, de büszke volt rá, hiszen Louis csak néhány órája hagyta el a kórházat.

Anne felnevetett, az említett pedig elpirult.

- Nos, ha le akarod futni, előbb enned kell. Már odakészítettem néhány tálcát neked a nappaliba. Hozok egy kis levest, helyezd magad kényelembe.

Lassan visszasétáltak, majd Harry segített Louisnak leülni a kanapéra.

Louis Harryvel szembe fordult és hálásan elmosolyodott.

- Köszönöm – suttogta – Igazán szükségem volt erre.

- Legközelebb ne félj hamarabb segítséget kérni, Lou – kuncogott Harry – Tényleg nem bánom.

Louis elmosolyodott és bólintott – Olyan békésen aludtál, nem akartalak megzavarni.

A göndör felvonta a szemöldökét – Figyelsz, miközben alszom?

Louis halványan elpirult – Mintha te nem néztél volna a kórházban.

Most Harryn volt a sor, hogy elpiruljon – Te akartad, hogy ott legyek.

Mindkettejükből kiszaladt egy halk nevetés, mikor Anne belépett a nappaliba, kezében egy tálcával, amin gőzölgött a házi tyúkhúsleves, egy másik tányéron pedig fel voltak halmozva a pirítós szeletek.

Miután lerakta azt, Louis felé fordult.

- Jobban érzed magad? – kérdezte – Eleget pihentél?

A fiú bólintott.

Anne elmosolyodott – Örömmel hallom. Edd meg a levest, később visszajövök a tányérokért.

A nő már fordult volna el, mikor észrevette, hogy Louis nyitja a száját, mintha mondani akarna valamit.

- K-köszönöm, Anne.

Az asszony szívét megmelengette ez az egyetlen szó, amit a tini mondott. Nagyszerű érzés volt tudni, hogy egyre inkább kezd megnyílni neki.

- Nagyon szívesen, kicsikém – felelte a nő egy büszke mosollyal az arcán.

A fiúk nézték, ahogy elhagyja a nappalit, majd magukhoz vették a leveseket.

- Ízlik? – kérdezte Harry, miközben egy nagy kanál húst tömött a szájába.

Louis lenyelte a falatot, mielőtt bólintott volna – Nagyon finom. Végre jó ízű ételeket is ehetek.

- Igen, az orvosok nem nagyon hagyták, hogy ilyeneket egyél bent, ugye?

A kisebbik megrázta a fejét – Csak almaszószt és pürét ehettem, minden más infúzión keresztül ment.

Harry együtt érzőn elmosolyodott – De most végre kiélvezheted anya főzőtudományát. Pár hét és gurulni fogsz.

Louis kuncogott – Bármit megeszek, amit elém raktok, amíg megígéred, hogy az nem almaszósz vagy püré lesz.

A göndör ravaszul elmosolyodott, majd kiabálni kezdett – Hé, anya, Louis almaszószt szeretne desszertnek enni!

Válaszul csak egy párnát dobtak a fejéhez, aminek eredményeképp Harry majdnem magára borította a levesét. Ártatlan arcot vágott és felemelte a kezeit, mintha csak azt kérdezné, „mi rosszat tettem?”.

Ezután tovább kanalazták a levesüket, majd miután azt kivégezték, egy-egy szelet vajas pirítóst kezdtek enni. Harry épp nevetve tette vissza a kanalat a tányérba, mikor Anne mosolyogva a szobába lépett.

- Na ez az a nevetés, ami hiányzott az elmúlt hetekben – mondta boldogan a fiára nézve – Köszönöm, hogy segítettél abban, hogy újra halljam ezt, Louis. Már nagyon hiányzott.

Harry arca kipirult, ahogy neheztelve nézett vissza az anyjára.

- Végeztetek a vacsorával? Louis, van valami, amit meg szeretnék mutatni neked…

 Az említett szeme elkerekedett, és Harry felé fordította a fejét, aki mellette ült, és vigyorogva bólintott neki. Louis visszavezette a tekintetét Annere és bizonytalanul bólintott.

- Rendben, gyerünk akkor – mondta az asszony és a folyosó irányába bökött a fejével.

Louis a dohányzó asztalra támaszkodott, összerezzent, miközben feltápászkodott. Harry azonnal felállt és megragadta a fiú alkarját.

- Nézzük meg, mi miatt ennyire izgatott anya.

Végigmentek az ismerős folyosón, és ezúttal Louis szinte az egész testsúlyát meg bírta tartani. Néhányszor kicsit megrogyott, de Harry folyamatosan mellette volt és támogatta.

Sosem fogom hagyni, hogy eless.

Louis meglepődött, mikor Anne megállt egy zárt ajtó előtt, közvetlen a fürdőszobai mellett. A nő arcán csak úgy szélesedett a mosoly, miközben elfordította a kilincset és kinyitotta az ajtót.

- Tudom, egy kissé kicsi. Pár napja még irodának használtuk – mondta belépve a szobába.

Louis zavartan ráncolta a szemöldökét.

Harryvel együtt ők is beléptek az ajtón, de mikor a fiú meglátta, mi van a szobában, a tüdejébe rekedt a levegő és félő volt, hogy menten összeesik.

Ez egy hálószoba volt.

Egy igazi hálószoba.

Falait sötétkék festék borította, ami még hangulatosabbá tette a helyiséget.

A szemben lévő fal mentén egy hatalmas franciaágy húzódott, amin egy világosszürke paplan volt, végében egy puha, bolyhos takaróval. Két nagy párna helyezkedett el az ágy fej felőli részénél, amiknek élénkvörös színe megegyezett a takaróéval.

Az ágy mellett egy kis éjjeliszekrény kapott helyet, tetején pedig egy magas, fehér asztali lámpa volt, valamint a telefonja, ami egy ezüst töltőre volt csatlakoztatva. Az ágy másik oldalán egy állólámpa világította be lágyan a helyiséget. A mellett pedig egy kis kézi zongora foglalt helyet.

Louis egy ideig csak a zongorát figyelte, miközben visszapörgette a múltbeli beszélgetéseit Harryvel.

Legtöbbször azért játszok, mert az egyik legjobb menekülési útvonal.

Szeretek játszani, ha van egy kis időm egyedül; ilyenkor végre el tudok menekülni a valóságból.

Louis Harry felé fordult, nem tudta elhinni, hogy emlékezett erre. Azóta mintha egy élet telt volna el.

Visszafordította a figyelmét a szobára, és észrevett egy nagy fa gardróbszekrényt a szemközti falnál, amin egy hatalmas tükör volt. A komód tetején egy kosár volt, amelyekben személyes tárgyak voltak; fésű, sampon, fogkefe, dezodor és sok más fontos dolog.

Még egy kis fekete, síkképernyős tévé is volt, ami az ággyal szembeni falhoz volt rögzítve. Alatta egy DVD-kkel teli polc volt, mellette pedig egy X-box.

A könyvespolc mellett egy egyszerű, sötét színű tölgyből készült faasztal állt. Tetején egy ezüst kislámpa, egy tollakkal és más különböző írószerekkel telerakott tartó és egy napló foglalt helyet. Az asztal mellett egy párnázott irodai szék állt.

Egy nagy tábla futott végig az asztal mentén, amin egy naptár volt, valamint egy kollázs futballistákról és a sport többi dolgáról.

Ami azonnal felkeltette a figyelmét, az egy kép volt Harryről és Anneről, ami a tábla egyik sarkában helyezkedett el.

Jóleső borzongás futott fel Louis gerincén.

Család.

Azt akarják, hogy a családjuk része legyek.

- E-ez tökéletes. K-köszönöm – dadogta Louis, az érzelmei teljesen maguk alá söpörték.

Nem tudta elhinni, hogy mindezt Harry és Anne vette neki. Amikor még otthon élt az apjával és kitudódott volna a titka, rengeteg drága holmija volt. De az anyjával nem engedhették meg maguknak a zongorát vagy az X-boxot. Majd mikor Jasonhöz költöztek, Louis, a ruhái kivételével, az összes cucca megsemmisült, ha a férfi egyszer mérges volt.

- Ha van valami, ami nem tetszik, nyugodtan szólj. Szeretnénk, ha boldog lennél itt – magyarázta Anne.

Louis megrázta a fejét – Nem… M-mindent imádok.

Az asszony elmosolyodott – Ennek örülök. Nos, a fürdőszoba közvetlen melletted van, és Harry, valamint az én szobám is itt van a folyosón.

Harry nem akar itt maradni velem?

A fiú csak bólintott, megpróbálta leplezni csalódottságát és szorongását.

- Louis, van még valami a számodra – kezdett bele Anne, és a komódhoz lépett. Kihúzta a legfelső fiókot, majd kivett valamit, és már sétált is vissza Louishoz, aki most az íróasztala székén ült.

Elmosolyodott, majd a fiú ölébe helyezte, amit hozott.

Egy focimez volt.

Akkurátusan volt összehajtogatva és kivasalva; teljesen újnak tűnt.

Az anyagban már nem voltak ott a vérfoltok, és a szakadásokat is megvarrták.

Louis arcáról legördült néhány könnycsepp, alsó ajka kissé megremegett. Mikor égül felnézett Annere, aki szeretetteljesen mosolyogva állt előtte, az érzelmei átvették a teste felett az irányítást.

Ügyetlenül ugrott fel a székből és a gyanútlan nő karjaiba vetette magát.

Amikor hozzábújt, még több könnycsepp folyt végig a fiú arcán és remegett az érzelmek hadától, még jobban szorítva Anne mellkasát.

- Minden rendben, kincsem – búgta, ujjaival Louis hátát kezdte simogatni – Most már minden rendben lesz.

Louis még néhány percig Anne ölelésében maradt, kiélvezve a megnyugtató szavakat és érintéseket.

Amikor végül elhúzódott tőle, az arcán lángrózsák terültek szét és hirtelen elszégyellte magát, amiért engedett az érzelmeinek.

Körülnézett a szobában, a szobájában, és várta, hogy meglássa Harryt, amint kínosan álldogál mellettük, de meglepődve tapasztalta, hogy Annenel egyedül állnak ott.

- Pillanatokkal ezelőtt ment ki, Louis – nyugtatta meg – Úgy gondolta, hogy hagy nekünk egy kis privát helyet.

Louis hálásan bólintott. Már egy életre kisírta magát Harry előtt.

- Tényleg nem számítottál erre, ugye? – kérdezte Anne, miközben ujjaival törölgette meg a könnyáztatta arcot.

Louis megrázta a fejét, mire az asszonynak megtelt a szíve szomorúsággal, de közben szeretettel is.

Amennyi mindenen keresztülment, hálás vagyok, hogy most már mi szerethetjük és törődhetünk vele.

- Nos, ez itt mind a tiéd – mondta a fiúnak büszkén, ajkait pedig a homlokához nyomta – És örülünk neki, hogy végre velünk laksz.

- K-köszönöm – zokogta.

- Ó, kicsikém – sóhajtotta Anne – Fontos vagy számunkra. Egy csodálatos fiú vagy; olyan bátor és erős. Nekünk öröm, hogy velünk maradsz.

Louis teljesen leveszett a szavakban, és csak meredt az előtte lévő nőre.

A nőre, aki beengedte őt az otthonukba.

Mi több, a szívébe engedte be őt.