17. fejezet

Hi!

Először is, szeretném megköszönni a rengeteg oldalmegjelenítést és a komikat is. Imádlak titeket.:33

Másodszor, ez a rész kissé lapos lett, mivel nem nagyon történik benne semmi.:/ Na de majd a kövi részben:3 :P

Ééééés, péntek 13! Ki babonás? Mondjuk nekem ma szerencsés napom volt, hálát adok az égnek, amiért az angol tanárunk nem jött be, pedig feleltünk volna:DD

Na jó hétvégét és olvasást ehhez a részhez, puszillak benneteket :*

Judit.xx

17. fejezet

Egy ember temetésére jött tömeg sok mindent elárul. Louis mesélte nekem, hogy nagyapja temetésénél még az anyja oldalánál volt. Körülnézett az érzelemmentes tömegen, szinte alig volt megtöltve az első 20 sornyi pad a székesegyházban, majd odahajolt hozzám, és ezeket a bölcs szavakat suttogta fülembe.

Mark Tomlinson temetése már sokkal nagyobb jelentőséggel bírt és a részvételi arány is jóval több volt. Királyok és királynők mellett rengeteg nemes jött el szerte Európából, hogy szemtanúi legyenek ennek az eseménynek. Mikor a királyt örök nyugalomra helyezték, szem nem maradt szárazon.

A múlt éjjel történtek után ismét pórázt csatoltak rám. Addig sírtam, míg könnycsatornáim el nem apadtak, majd lassan fölgyalogoltam Louis hálószobájába. Már régen ott volt, újra elolvasva a pergamentet, gyertyafény alatt. Mikor meglátta, hogy belépek, egy pillanatra rám kapta tekintetét, mielőtt újra lenézett volna.

Immáron Liam tartott engem. Louis átadta neki a pórázomat, miközben ő, élén a tömeggel átsétált a palotán. Zayn mellém állt, időnként óvatosan megbökve.

Miután a temetés véget ért, egy díszvacsorát tartottak a nagytermen belül a király tiszteletére. Mint mindig, a játszótársakat most is egy mellékszobába vitték, hogy senkit se zavarjanak. Louis sem mentett ki ettől a helyzettől, nem úgy, mint a partiján tette. Visszavett Liamtől, és egyenesen a kijelölt szobába vitt. Zayn nem sokkal azután érkezett, maga után húzva egy párnát, miután Louis egy tartó gerendához láncolt.

„Tudod, ki ölhette meg őfelségét, Isten nyugosztalja?” Suttogta Zayn ahogy egyre több játszótárs kezdett megjelenni.

„Nem, a nyomozó még mindig dolgozik rajta.” Válaszoltam.

„Gyanakodsz valakire?” Még közelebb hajolva suttogta nekem szavait. Kissé elhúzódtam tőle, nagy szemekkel bámulva rá.

„Tudsz valamit, Zayn?”

Miután felfogta szavaimat, mintha puskából lőtték volna ki, úgy húzta ki magát. Tág pupillákkal bámult rám, miközben én kíváncsian szuggeráltam.

Egy kis csend után úgy döntöttem, beszélek. Tudott valamit, és talán ki tudom szedni belőle, ha először saját kis információmat árulom el neki.

„A nyomozó benyomása szerint Lord Payne áll a dolgok mögött.” Mondtam neki halkan.

„Nem! Nem ő volt az!” Kiáltotta suttogva Zayn.

„Hogy lehetsz ilyen biztos benne?” Emeltem egy szemöldököm a sötét hajú fiúra.

„Én… meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek. Engem megölnek, ha ezt továbbadod.” Hajolt közelebb, mire én is megismételtem mozdulatát.

Bólintottam, hirtelen nagyon érdekelt, hogy mi az, ami ilyen titkos lehet.

„Előző este meg akartam találni Liamet, mielőtt még az eset történt volna,” hangsúlyozta az ’eset’ szócskát, „ A konyhában volt. Hallottam kintről a hangját, azután Niallét is. Nem értettem, hogy mit mondanak, úgyhogy az ajtó réséhez osontam. Néhány pillanatig néztem őket, majd Niall Írország lázadásáról kezdett el beszélni. Mondta, hogy aggódik a családja miatt, és hogy el kell hozzájuk jutnia. Ezután Liam megölelte őt, és figyelmeztette, hogy ne csináljon semmiféle ostobaságot. Kijelentette, hogy csak túlreagálja, mindig a legrosszabbat képzeli be magának. Ezt meghallva Niall kikelt magából. Elkezdte kiabálni, hogy mennyire gyűlöli Louist. Azt akarta, legalább annyira fájjon neki, mint ahogyan ő érez. Liam újból megölelte, majd magához húzta egy csókra. Ezt követően elkezdtek csókolózni. Látva a történteket, elfutottam. Harry, ők együttesen Niallel meg akarták ölni Louist. Lehetséges az, hogy a tányérok összekeveredtek?” Fejezte be Zayn a történetét, miközben még mindig rám meredt.

Csendben ültem, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Niall. Az elmúlt napok után bármelyik szolgálót előbb gyanúsítanék meg a palotában, mint lehetséges gyilkost, kivéve Niallt. Nem tűnt olyannak, aki képes ilyesmire vetemedni. De azt hiszem, ha valaki ilyen messzire el tud menni, az bármire képes.

„Várj, azt mondtad, Liam és Niall…” Hangom elcsuklott, mire Zayn bólintott.

„Hogyan történt mindez?” Kérdeztem, talán ez még jobban sokkolt, mint Niall ’gyilkos’ elmélete.

„Számít ez valamit is?” Zayn most még csendesebben beszélt, a padlót fixírozva.

Zavarban volt, amit nem is csodáltam. Liam elégedetlen volt vele, ezért másban kereste az igényeinek a teljesítését. Én majd meghalnék szégyenemben, ha Louis ilyet tenne velem. Zayn kezéért nyúltam, megpróbálva megvigasztalni. Tettemre felnézett, majd szomorúan elmosolyodott.

„Mi folyik itt, srácok?” Ugrott oda hozzánk egy izgatott fiú.

Zaynnel mindketten gyorsan húzódtunk el egymástól, megriadva a fiú hirtelen mozdulatától. Nem voltam biztos a nevében, de azt tudtam, hogy a királyi gárda fiának a játszótársa volt. Csak néhány éve választották ki.

„Életemben először kis híján magamtól ijedtem meg.” Kapkodtam a levegő után, mellkasomhoz kapva.

„Sajnálom, csak hallottam, hogy az Írországban lévő lázadásról volt szó. A gazdám apja is mindig erről beszél.” Mondta kisfiús, gyermeki hangon.

„Ez nem tartozik rád.” Mordult rá Zayn keményen.

A fiú összerezzent a távolságtartó szavak hallatán és emiatt szerettem volna bocsánatot kérni tőle. Nem volt titok, szerte az országban rosszabbul kezelték a játszótársakat, mint a háziállatokat. Bár ebből a bánásmódból Zaynnel együtt nekem is kijárt, azért sokkal szerencsésebbnek mondhatjuk magunkat. A szolga megugrott, remegve a felemelt hangok által; ezek szerint ő nem volt ilyen szerencsés.

„Sajnálom, én csak beszélgetni akartam.” Mondta csüggedten, lenézve a földre.

A szegény fiú elment, majd egyedül leült. Körülnéztem a szobában. Mindenki csendben ült, legtöbbjük nem beszélt senkivel. Csak nagyon kevesen ismerték egymást, sokuknak megparancsolták, hogy ne álljanak szóba a közülük valókkal. Ahogy néztem, a korosztály olyan 5 és 20 éves között mozoghatott, melyben néhány ismerős és új arcot véltem felfedezni.

Összerezzentem, mikor a szemem egy fiatal fiúcskán akadt meg, nem lehetett több kilencnél. Nem ült, ahogyan a többiek, hanem térdelt a padlón. Könnyei lassan gurultak le arcáról, kezeit fenekén nyugtatta.

Az összes játszótársammal együtt tudtuk, mik okozták a könnyeit. Talán ma, de lehet, hogy tegnap lehetett az ágyasa valakinek. Majd’ elsírtam magam, látván, mennyit küszködik az üléssel, majd visszaereszkedett a térdére. Bár nem sokáig bírt abban a testhelyzetben maradni.

Zayn is rákapta pillantását szerencsétlen fiúra, majd felsóhajtott mellettem.

„Emlékszel arra az érzésre?” Kérdezte halkan, a korábbi beszélgetésünket teljesen elfelejtve.

„Sosem fogom tudni elfelejteni.” Suttogtam vissza.

Mikor végül a fiatal fiú leült, panaszosabban kezdett el sírni. Oda szerettem volna menni hozzá és megölelni, mondani neki, hogy idővel jobb lesz, egy nap még kifejezetten élvezni is fogja, de ehhez a gerendához voltam kötözve. De még ha nem is lettem volna odarögzítve, akkor sem állhattam volna szóba vele. És sejtelmem sincs, hogy a gazdája egyáltalán élvezetessé fogja-e egyszer tenni neki. Isten tudja Louis hogy tartja vissza az erejét, amikor az én örömszerzésemről van szó, és nem vagyok benne biztos, hogy ennek a fiatal játszótársnak is olyan gazdája van, mint nekem Louis.

Louis. A szívem szakad meg neve említésére. Az elmúlt napokban újra annyira közel kerültünk egymáshoz. Nem tudtam kizárni azt a fájdalmat, amit érzek, mikor őrá gondolok. Ráadásul egy szót sem ejtettünk egymással tegnap óta.

A lakoma további része gyorsan elröppent a fejünk fölött és Louis is elég hamar eljött értem, hogy elvigyen a gerendától. Szó nélkül követtem őt kifelé a szobából, be egészen a hálójáig. Némán kapcsolta pórázomat az ágyhoz, majd lefeküdt. Én is ugyanezt tettem, megpróbálva mellégömbölyödni. Átkarolt engem, majd közelebb húzott magához. Szívem kissé megugrott szeretett teljes gesztusától. Talán még van remény.

Egy szót sem szólt egész éjjel és egész hamar eljött a reggel, Louis koronázási szertartásának napja. Túl izgatott voltam az egész esemény miatt, de egy kis idegesség is volt azért bennem. A tetejében még az idegeim sem nagyon bírták ezt a szomorúságot Louis hallgatása miatt. Most délben a szabó szobájában öltözködtünk, de még mindig nem szólt hozzám egy szót sem.

Fölhúztam a kabátomat és megfordultam, hogy szemügyre vehessem magam a tükörben. Ez a ruha még inkább lenyűgözött, mint az utolsó. Ahogy néztem magam, megpillantottam Louis reakcióját, miután a tükör látókörébe került.

Megfordultam, majd végigmértem. Úgy nézett ki, mint egy király. Nem tudtam más szóval leírni. A felismerés, hogy kicsivel több, mint egy óra után Louis királyként fog rám mosolyogni. Én leszek az angol király játszótársa. Rámosolyogtam, majd néhány lépést tettem felé, remélve, hogy valahogy reagálni fog.

„Csodásan nézel ki.” Mondtam neki.

Ezt hallva lenézett, megragadta kezem, majd azokat bámulta.

„Úgy nézek ki, mint egy király?” Kérdezte félénken, lustán játszadozva ujjaimmal.

„Ez a legmegfelelőbb szó rád.” Mosolyodtam el szélesen mondata hallatán.

Végre. Éreztem, amint testemből a megannyi feszültség távozik, mikor közelebb rántott magához, majd csókkal hitette be ajkamat. Miután elhúzódott, homlokát az enyémnek döntve pihentette azt. Néztem, ahogy lehunyja szemeit, majd vett egy mély levegőt és egy kis mosolyt varázsolt a helyére.

Mikor kinyitotta a szemét és tekintetünk összekapcsolódott, úgy éreztem, mintha a lelkembe látna. Mélykék íriszei bizonytalanságról tanúskodtak, minden titkát föltárva gazdájáról. Félt, oly' hihetetlenül félt, hogy szinte éreztem, ahogy remeg. Kételkedett magában és nem biztos, hogy készen áll az akkora felelősségnek a terhét cipelni, amit kapni fog. Szüksége van valakire, akivel beszélhet, a bizalmába fogadja, de mikor a hazájának szüksége van rá, nem mutathatja gyengeségét.

Ahogy íriszeit bámultam, láttam minden gondolatát, mintha egy nyitott könyvet olvasnék, úgy éreztem magam, mintha darabokra szaggatnám. Ő több szempontból is fölszakadt. A stressz ezen a héten élve fölfalta, senkivel sem beszélt, senki sem tartotta benne a lelket vagy mondta neki, hogy minden rendben lesz. Egyszer csak királlyá vált. És a királyoknak nem volt szükségük vigasztalásra, még a legrosszabb körülmény között is egy erős, stabil arcot kell kivetíteniük.

Fájdalmak okoztam neki. A szívem arra a bizonyos szóra vágyott tőle, amit a bensőm súgott, de tudtam, ezt soha sem fogom megkapni. Louis nem mondja el az érzelmeit. Louis fölvett egy maszkot. A király halálán lévő reggelen volt először, hogy az a bizonyos edzett maszk megrepedt, és az az mögé bújt törékeny fiút megmutatta nekem.

Tudtam, ha sajátjait nem is, én a saját érzelmeimet föltárom előtte. Mindig a tökéletes szavakat tudtam neki mondani. Tudnia kellett, hogy egyvalaki mellette állt. Láttam az igazságot, még akkor is, ha tagadta azt. Ajkaira hajoltam, majd elkezdtem suttogni neki:

„Figyellek téged, Louis, és nem telik el egy olyan nap, hogy én nem szeretnélek.”