22. fejezet

Sziasztok:)

Köszönöm a sok elismerő kommenteket, pipákat és oldalmegjelenítést. Még most sem hiszem el, hogy ennyire elnyerte a tetszéseteket a fordításom:")))

Hihetetlen, de sajnos ez az utolsó előtti fejezet:"(( Még szinte fel sem fogtam, olyan gyorsan eltelt veletek ez a kis idő. Alig hiszem el, hogy jövőhéten lesz az utolsó rész, amit majd meg fogok osztani. 

Előre is bocsánatot szeretnék majd kérni ennél a résznél is a vége miatt, mint mondtam, én csak fordítom. 

A következő blogot (remélem nem kérek nagy szívességet vele) ti fogjátok eldönteni. Le fogok írni pár történet ismertetőjegyeit, hogy milyen sztori lesz, valamint a főszereplőket is tudatni fogom majd veletek. Plusz még jobb oldalt is indítok el egy szavazást a kiválasztott blogokat felsorolva, amik mellett lehet voksolni, ki melyiket szeretné, ha lefordítanám. Remélem sikerül olyanokat összegyűjtenem, ami mindenki ízlésének tetszeni fog majd.:33

További jó olvasást és hétvégét,

Judit.xx

22. fejezet

Nem kaptam levegőt, el sem jutott a tudatomig, mit mondott. Újra és újra lejátszódtak fejemben szavai.

„Szeretlek, Hazza.”

Csak egy álom volt? Ez valami kegyetlen vicc? Továbbra is bámultam rá, várva, hogy mikor kezd el nevetni, letagadni, de nem tette. Tekintetét magabiztosan fúrta enyéim közé. Kimondta, és nem szégyellte bevallani.

„Jobban szeretlek, mint valaha is bárki mást szerettem.”

Még mindig annyira közel volt, hogy arcomon éreztem lélegzetét. Éreztem egyedi férfias illatát, amit bárhonnan föl tudnék ismerni. Mély levegőt vettem, amitől minden érzékem felerősödött, nem akartam egy pillanatáról sem lemaradni.

„Te vagy a mindenem, és ez ijesztő. Nem függhetek ennyire tőled, nem, ha jó király akarok lenni.”

Hallottam szavait, s tudtam, fájdalmat kéne okozniuk, ám én nem éreztem. Minden sejtemet öröm lepte el. Szeretett engem. Semmi más nem számított. Louis szeretett engem.

„Nem értem, miért akarlak olyan kétségbeesetten, Hazza. Olyan vagy nekem, mint a levegő. Nem lennék képes élni nélküled. Még sosem találkoztam olyan fiúval, aki annyira szerette volna a játszótársát, mint én téged. Azokon a napokon, amelyeken annyira mérges voltál rám, most télen, borzasztóan fájt. Sosem akarom, hogy dühös legyél. Csak mosolyogni akarlak látni, és tudni, hogy az én miattam van. Újra veled akarok lenni, és soha többé nem akarok fájdalmat okozni neked.”

Újra zavarodott volt, de nem érdekelt. Összekuszálta az életünket, és egyáltalán nem érdekelt. Újra kimondta, hogy szeretett engem. Akart engem. Szüksége volt rám.

„Én… annyi fájdalmat okoztam már neked, és soha többé nem fogok tudni veled lenni.” Suttogta.

Ahogy fogása arcom körül kicsit erősödött, éreztem, hogy remegett. Vele együtt, a saját kezem is remegni kezdett. Igazat mondott.

Nem tudtam, mi fáj jobban, azt gondolni, hogy nem szeret engem, vagy tudni, hogy bár érzéseink közösek voltak, mégsem képes semmit sem tenni érte. Nekünk nem ezt szánták. Valahogy útjainknak sikerült olyannyira összefonódnia, amilyen módon sosem lett volna szabad. Mindkettőnknek tovább kell lépni a mi tiltott szerelmünkből. Más választásunk nem volt.

Hirtelen engedett el, majd állt fel az ágyamról. Időm sem volt reagálni, nem hogy megragadni. Csak akkor tudtam realizálni volna a történteket, mikor ő már rég átszelte a szobát. Mielőtt végleg kilépett volna az ajtón, még visszapillantott rám.

„Az új otthonod holnapra kész lesz.”

A hallottakra csak a fejem ráztam. Nem akartam elhagyni a palotát, de arcomat látva csak egy szomorú mosollyal ajándékozott.

„Erre most mindkettőnknek szüksége van, Hazza. Én csak azt szeretném, ha neked a legjobb lenne. Te vagy az, aki ezt biztosan megérdemli.”

Azzal már itt sem volt. Elkezdtem kis lépésekben kikúszni az ágyból, ám rendkívül fáradt és gyenge voltam. Még felülni is nehezemre esett, és biztos voltam abban, hogy nem fogok tudni így utána menni.

Vajon tényleg ilyen mélyre süllyedtem? Többé erőm sem volt felkelni az ágyból. Pedig egyre csak ettem, többet és többet. Akkor mégis hogyan történhetett ez meg?

Szinte azonnal, hogy ez a gondolat végigfutott az agyamon, nyílt az ajtó, és Niall lépett be rajta egy tálca étellel.

„Ébren vagy,” Mosolygott, és letette a tálcát az éjjeliszekrényre, „Nem is emlékszem, mikor láttalak utoljára ébren.”

Minden azonnal a helyére került, minden az értelmét vette. Niall utálta a királyi családot. Niall haza akart menni, vissza Írországba. Niall volt a szakács, és minden egyes ételfalathoz köze volt, ami a konyhából került ki. Ez volt Niall. Így kellett lennie. Ő ölte meg a király, és most engem is meg fog.

Elárulva éreztem magam. Ártottam én valaha is neki? A király börtönözte be őt és kényszerítette szolgaságra. Én pedig csak barátként bántam vele.

„Miért?” Nyögtem ki.

Ha meg is lepődött kérdésemen, egyáltalán nem mutatta ki. Csupán tekintetét fúrta enyéim közé, miközben én folyamatosan bámultam.

„Mit miért?” Kérdezett vissza, játszva az ártatlan fiút.

„Miért akarsz megölni?”

A szavakat nem volt olyan nehéz kiejteni, mint ahogy azt hittem. Úgy csúsztak ki ajkaim közül, mintha csak az időjárásról beszélnék. Niall még csak össze sem rezzent.

„Nem érdemel meg, Harry. Sokkal többet érdemelsz annál, mint amennyit valaha is adott. Nézd meg, mit tett veled.” Mutatott aggasztó állapotomra, ahogy összegömbölyödve fekszek az ágyon.

„Azt mondta, hogy szeret engem.” Védtem Louist.

„De még mindig el fog küldeni. Boldog leszel valaha is? Tudsz valaha is igazán újra boldog lenni?”

Tudtam, hogy mit csinált, és hogy ez működött. Igaza volt. Sosem leszek újra boldog Louis nélkül. Tudva, hogy érzéseimet viszonozza, csak rosszabb lett. Meg akartam halni. Már akkor is meg akartam, mikor elvette a játszótársi rangomat. És ez csak felgyorsult, biztos voltam benne, hogy mindenképp be fog következni. Nem volt semmilyen fizikai fájdalmam. Talán jobb is volt így.

„Akkor miért nem a király?”

Kezdett fárasztó lenni bármiféle szót kiejteni. Kimerült voltam a társalgásra, csak Louisnál tudtam ezt kezelni bármiféle megerőltetés nélkül.

„Azt akarom, hogy Louis szenvedjen,” Niall mosolya megtört, hangja mordulásba fordult át, „Elrendelte apám kivégzését egy héttel a lázadás után. Azt akarom, hogy most annyira szenvedjen, mint én tettem.”

Összes szavából hallani lehetett, hogy csöpögött a dühtől. Éreztem a feszültséget a szobában. Niall bosszút forralt, de eddig mindig túltette magát rajta. Gondolom, ha már nem leszek is túl fogja tenni magát rajta. Senki sem fogja vizsgálni a halálom. Senkinek sem fog feltűnni, hogy ő az egyetlen közös tényező a király aznapi étele és az enyém között.

„De mérget találtak Louis tányérjában.” Vágtam vissza.

„Az ő ételébe tettem. Tudtam, hogy neked fogja adni.” Válaszolta Niall őszintén.

Úgy tervezte, hogy aznap engem öl meg. A legjobb haverom meg akart ölni a bosszú kedvéért. Majd Louis és én eltávolodtunk volna, de nem annyira, mint most. Hogy lehet, hogy akkor megvédett a halálomtól?

Furcsa módon azonban nem akartam tudni rá a választ. Nem akartam tőle hallani. Éreztem szemeimet lecsukódni, és nem tudtam, ha most elalszok, fel fogok-e még valaha ébredni.

„Mennyi időm van még?” Kérdeztem tőle, miközben furcsa nyugalom telepedett rám.

„Nem tudom. Lassabb ütemben mérgeztem az ételed az elmúlt két hétben.”

A kezemet a telipakolt tálcához nyújtottam, de Niall gyorsabb volt, és odaadta a kezembe, amit szerettem volna. Egy kenyeret. Belemélyesztettem fogaimat és szép lassan rágni kezdtem. Felpillantottam Niallre, aki figyelte, ahogy eszek. Egyáltalán nem volt sajnálkozó a pillantása.

„Megszabadított engem. Adott nekem egy földet,” Mondtam Niallnek, valakinek el akartam mondani, még mielőtt meghalok, „És azt mondta, szeretett engem. Ő valóban szeret engem, Niall.”

Úgy éreztem, egy kis mosoly csúszik az arcomra. Tényleg szeretett engem. Egész idő alatt, végig szeretett engem.

„Szeret,” Ismételt Niall, az ágyam szélén ülve.

„Évekig szerettem őt. És ő is viszont szeretett.” Éreztem könnyeimet végiggurulni arcomon.

Ez volt az. Éreztem. Tudtam, hogy eljött értem a halál. A testem már egyre nehezebbnek éreztem. Agyamra vastag köd szállt. A kenyeret, mely utolsó pillanatig fogtam, leejtettem erőtlen ujjaim közül.

Niall megragadta kezemet, és szorosan tartotta, míg kiejtettem utolsó szavaimat neki. Könnyeimen keresztül mosolyogtam, és sikerült kilehelnem még egy utolsó mondatot, mielőtt még megadták volna magukat a Halál akaratának.

„Louis szeret engem.”