23. fejezet - Epilógus

23. fejezet

Epilógus

Egy különösen hideg Áprilisi napot írtunk, hidegebbet, mint amilyen Január vége fele szokott lenni. Végigfutott a hideg a gerincemen, ahogy a palota kertjében álltam. Én nem sírtam, de egy másik ember a jelenlétemben igen.

Louis.

Hetek óta sír. Mindig, mikor ránéztem, láttam a könnyeket a szemében csillogni, ám ő mindig is tagadta, hogy baj lett volna. Most viszont még sem rejtette el érzelmeit. Nyíltan zokogott az előtt a néhány ember előtt, akikkel a gödör fölött állva egy kört alkottunk, és néztük, ahogy Harryt lassan leeresztik.

Harry volt Louis mindene. Már azóta, hogy megérkezett a palotába. Louis mindig beszélgetett vele és gondoskodott róla. Ezúttal azonban Louis nem tett semmit. Végleg elvágta kapcsolatát a játszótársával. Ez az egész nyomás valószínűleg túl sok volt Harrynek, de végül nem ez volt az, ami végzett vele.

A szakács ölte meg. Az ír herceg pontosan tudta, hol kell bántania Louist, hogy az valóban fájjon neki. Az ifjú király megölette a fiú apját, miután az végzett az egyetlen szerelmével. Harry volt az áldozat. Mindig ő volt az áldozat.

Az elején nem tudtam segíteni, de együtt haragudtam Louisval. Hol volt, mikor ez történt? Miért nem csinált valamit, hogy megállítsa? Harry még most is élne, ha Louis keményebben próbálkozott volna. De tudtam, hogy ezek a gondolatok irracionálisak. Louisnak volt egy felelőssége az országunkkal, amit senki más nem tudott volna megérteni.

Louis zokogása elnyomta azokat a hangokat, amik a koporsó földdel való befedésével jártak. Én is összerezzentem, ahogy figyeltem vállai rázkódását. Már sosem fog teljesen felépülni. Egy darabja örökre eltűnt a játszótársa halálával együtt. Ez tönkretette őt.

„Menjünk vissza, Charlotte.” Mondta Felicitie, húzva a ruhám szegélyét.

Hozzáfordultam, de aztán hátranéztem Louisra. Minden bizonnyal most szeretne egyedül gyászolni. Bólintottam egyet a húgomnak, majd visszasétáltam vele.

Három órával később észrevettem, hogy Louis még mindig nem tért vissza a palotába. Most is kinn volt a hidegben. Mikor az ablakhoz léptem, láttam, hogy a földön ült, mellette egy halom föld volt, jelölve Harry friss sírját.

Az eső szitálni kezdett, de ő ugyan abban a pózban ült egy meleg kabát nélkül. Magamban sóhajtottam és magamhoz vettem egyet, mielőtt még kimentem volna hozzá.

Mikor odaértem hozzá, láttam, hogy teljesen elázott és magában beszélt. Harryhez beszélt, mintha még mindig itt lenne és hallaná minden egyes szavát.

„Emlékszel arra a napra, mikor megpróbáltalak megtanítani lovagolni? Annyira aggódtam, hogy leesel, mikor elvesztettem az irányítást a lovam alól. Csak fel kellett volna rakjalak rá. Mit gondoltam?” Hallottam hangjában egy kis kuncogást, mire magamban elmosolyodtam.

„Louis, azt hiszem, erre szükséged van,” Szakítottam félbe emlékeit, hogy odaadhassam neki a kabátot.

Mikor megfordult és rám nézett, láttam egy nagyon apró mosolyt megbújni szája szegletében. Sosem volt képes rosszallón nézni, mikor Harryhez beszélt, soha. Szomorúan mosolyogtam rá, és ráfektette az anyagot a vállaira.

„Köszönöm,” Suttogta, megigazítva azt.

Egy néhány percig figyeltem őt, mielőtt elsimítottam volna a szoknyám és leültem mellé a sárba.

„Charlotte, fel fogsz így fázni.” Próbálta fenntartani az öreg báty szerepet, ám én mit sem törődtem ezzel.

„Mi tetszett Harryben?” Kérdeztem gyengéden, mire Louis a halom földre vezette tekintetét.

Sosem ismertem őt igazán, néhányszor láttam csak Louisval és hallottam alkalmanként megszólalni. Többnyire csendes volt, de csak az én jelenlétemben. Louisval olyan dolgokat osztott meg, amire én csak álmodni merek egy másik ember személyében.

„Ő a leglátványosabb ember, akit valaha volt szerencsém megismerni.”

Louis suttogása keveredett a ránk hulló esővel és a lágy szellővel, ami csak a levegőt tette hidegebbé.

„Szeretted őt?” Kérdeztem halkan, félve, hogy kérdésemre nem reagál jól.

„Még mindig, lelkem összes létező cseppjével.”

Még csak nem is rezzent össze. Fojtott hangon beszélt, de szavai egyértelműek és határozottak voltak. Nagyon szerette a játszótársát.

„És mi van Eleanorral? Őt szereted?” Kérdeztem most hirtelen kíváncsian.

Elhallgatott, elfordította tekintetét a földről, majd újra visszanézett. Vett egy mély lélegzetet, és szinte láttam, ahogy kizár engem. Olyan volt, mintha egy erődítmény venné körül a Harryvel tartott szerelmét, és nem engedné, hogy bárki is bepillantást szerezzen a falakon belül folyó dolgoknak.

„Szeretem.”

Nem tette. Mondatom hallatán hangja valamennyivel mélyen lett, tehát tudtam, hogy hazudik. Bár ez fájt, de megértettem. Hazudott nekem. Azt akarta, hogy azt higgyem, minden rendben van, hogy ezen keresztül ő túl tud lépni.Bár én jobban tudtam. Ez lenne a veszte. A játszótárs halál olyan veszteséggel járt neki, mintha saját maga halt volna meg.

„Mi lesz most az ír herceggel?”

„Két okból kifolyólag fogom megöletni. A fejét fogja veszteni az írekkel lévő harcban, míg a lázadásnak vége nem lesz.” Louis szavai durvák voltak, éreztem, ahogy a düh beszél belőle.

Vártam egy percet, mielőtt újra megszólaltam volna.

„Mit fogsz most csinálni?”

„Uralkodni fogok az országom felett.”

Szavait gyorsan ejtette ki. Reflexből.  A tragédia után, miután megkérdeztem, mit fog csinálni a király, nagyon egyszerű választ adott, uralkodni fogok az országom felett. Nagyon határozatlan, de igaz volt, a királynak muszáj folytatni az uralkodást a hazája felett. Ezúttal azonban nem segíthettem, de tudtam, hogy Louis hazudott. Hogy nem fogja tovább irányítani ezt az országot. Mihez kezd most?

Egy kis ideig csendben ültünk, mielőtt Louis újra megszólalt volna. Most is a suttogásnál maradt.

„Ő tényleg a legjobb dolog volt, ami valaha is történhetett velem.”

Közelebb hajoltam, és ráhajtottam a fejem a bátyám vállára, figyelve a halom földet, mintha csak el tudna tűnni, miközben én pislogok.

„Mesélj róla.” Kértem, és hallottam Louis reszketeg levegővételét, majd egy kuncogást.

„Ez egész éjjel eltarthat.” Mondta nekem.

„Van időnk.”

Egy perc habozás múlva elkezdett beszélni. Elmondta nekem a Harryvel való történetüket, a kezdetektől fogva. Részletesen mesélt, én már biztos elfelejtettem volna dolgokat, de Louis minden mozzanatra emlékezett. Megkímélt néhány pillanattól, azt állítva, hogy nem lenne képes megrontani szellemileg a történetével, de azon kívül mindent hallottam. Minden pillanatát, egészen Louis nyolcadik születésnapjától, ami után élete csak Harry körül forgott.

Jó pár órával később, még mindig Harry sírja előtt ültünk. Az eső elállt, de a víz felgyülemlett a nedves talajon. A Nap éppen akkor ment le, mikor Louis befejezte a történetét. Azóta nem mozdultunk el eredeti helyünkről, hogy leültünk.

„Aztán elhagytam őt. Az volt a szándékom, hogy bár soha többé ne lássam újra, tudjam, hogy biztonságban van és boldog. Csak azt akartam, hogy boldog legyen. Ez minden, amit valaha is akartam. Néha a saját boldogságom utáni kutatás elfedte az elképzelésem.” Fejezte be mondókáját, hangjából tisztán ki lehetett venni a könnyeket.

Története néhány részén is küzdött vele, de mindig tudta tartani magát. Most már minden mozzanatát tudtam az elmúlt nyolc évnek. Hihetetlen szinten törődött a játszótársával. Gyöngéden, mégis erőteljesen szerette őt.

„Menned kéne, holnap óráid lesznek.” Mondta, és megcsókolta a hajam.

Felemeltem válláról a fejem, majd fölkecmeregtem. Mikor kiegyenesedtem és láttam, hogy nem mozdul, visszanéztem rá,hogy találkozzon a tekintetünk.

„Te nem jössz?”

„De, csak még egy pár percet szeretnék egyedül lenni.” Nyugtatott meg mosolyogva.

Tudtam, hogy hazudik nekem. Láttam az arcán. Hallottam a hangján. Mégsem állítottam meg őt. Csak bólintottam, és elindultam vissza a palotába, majd fölmentem a hálószobámba aludni.

Késő éjszaka, az ír herceg megszökött. Ellopott egy lovat, és Lord Payne birtokára ment, ahol Liam Paynnel és játszótársával találkozott. Ők hárman miután szereztek lovakat, délre lovagoltak, a határ fele, majd megszöktek az országból. Ezeket csak későn fedezték fel, másnap reggel, miután a levegő a palotában megdermedt.

Az éjszaka közepén egy éles sikoltásra ébredtem. Visszhangot vert, bekúszva minden egyes kis résbe a palotában, folyosókon át, minden egyes szobába. A sikoly egy cselédlánytól jött, Harry egyik barátjától, aki elment, hogy találkozzon vele, és rátalált a felfoghatatlanra. A király ott feküdt a sárban, közvetlenül a sír mellett, teste merev volt és élettelen, mint a szerelme, és egy tőr állt ki egyenesen a szívéből. 

Sziasztok, kedveseim:")

Nos, igen, eljött ez a rész is, a legutolsó. Oh, gyerekek, most alig bírom itt összeszedni magam, annyira a szívemhez nőtt ez a kis történet, nem akarom elengedni.. Na jó, próbálkozzunk meg vele, szedjük össze magunkat.:P

Először is, NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM a RENGETEG PIPÁKAT, SOK-SOK DICSÉRŐ SZÓT, a 36!!!!!! FELIRATKOZÓT, és a (te jó ég, el sem hiszem, hogy ennyi*-*) TÖBB MINT 14640 OLDALMEGJELENÍTÉST:"))) El sem hiszitek, mennyire jól esik tudni, hogy tetszett a fordításom. Nem tudom eléggé megköszönni, főleg azokat a rengeteg szép kommentet, amikkel bearanyoztátok a rengeteg napomat.:"))

És hát igen, szerintem azért valamennyire lehetett sejteni, hogy mi lesz a történet vége. Hogy Lou Hazza nélkül nem(vagy alig) tudott volna élni:// Egyébként imádtam fordítani ezt a kis sztorit, nagyon a szívemhez nőtt ez a két kis tökfilkó:)) 

Másodszor, ugye már tudjátok, hogy el fogok majd kezdeni egy újabb angol bromance fordítását. Nos, a helyzet a következő; mivel én most fogok majd pár hónap múlva érettségizni, rengeteg a hajtás, így ha elkezdeni el tudnám, max. csak 1-2 részt tudnék lefordítani ebben a maradék suliidőben. Persze ez függ az adott rész hosszától és nehézségétől is. Ugyan úgy lenne szerintem a dolog, mint ennél a blognál, hogy előre lefordítom kb. a történet 3/4-ét, és miközben raknám föl a részeket, úgy fordítanám. Sajnos azért nem úgy csinálom, hogy készen vagyok eggyel, és rögtön posztoljuk is ki, mivel (már ha szeptemberben felvesznek) egy egyetemre fogok járni, ott esélyem sem lenne a fordításra. Vagyis az első évben biztosan nem.

Mindegy, lényeg az, hogy nézegettem lefordítható sztorikat, de a Fading-en kívül nem nagyon találtam olyan blogokra, aminek a tartalma nem 4-5 fejezetes, hanem kb. 20 vagy annál több, és azért ne egy angol professzornak kelljen tudnia csak lefordítania a nehézsége miatt.xdd Szóval meg szeretnélek kérni benneteket(már ha nem nagy kérés), hogy linkeljetek nekem akár ide, ez a rész alá, akár a facebookomra ha bejelöltök(nyugodtan, nem harapok :3 ),hogy milyen blogot olvasnátok szívesen. Ez lehet egy, de többet is küldhettek, az a lényeg, hogy találjunk valami olyat ami mindenki számára megfelel.

Szóval, ha találtunk pár király fordítást, leírom, hogy mit kell tudni róluk, a főszereplőket és hogy mire számíthatunk a közeljövőben az adott fanfictiontől.:))

Még egyszer nagy szeretném megköszönni, hogy itt voltatok és olvastátok a fordításomat.:")) 

Imádlak titeket, remélem tetszett ez a kis történet, amibe szívem-lelkem beleadtam.

Puszillak benneteket, remélem tetszett ez a kis sztori:)

Judit.xx

U.i.: Csak azért nem köszönök el, mert nemsokára (ha találtunk egy új történetet) találkozunk.:3