Több, mint aminek látszik - 19. Fejezet

19. Fejezet

- Mit fogunk csinálni, ha odaérünk? – kérdezte Niall, miközben követték a GPS-t, amibe Louisék háza volt beütemezve.

- Megfogjuk Louist és hazavisszük – válaszolta Harry.

- Nyilván, de ha az apja olyan rossz, ahogy azt én képzelem, nem lesz könnyű kihozni onnan.

A göndör száján egy frusztrált sóhaj szaladt ki – Nem érdekel, ha nem lesz könnyű, muszáj őt onnan elhoznunk, nem számít, hogyan. Érted?

Niall bólintott és felemelte mindkét kezét, megadása jeléül – Oké, oké; csak úgy gondolom, hogy óvatosnak kellene lennünk, ez minden. Nem akarom, hogy megsérülj.

- Ha a sérülésem ahhoz kell, hogy Louis utána épségben legyen, akkor szívesen szerzek egy két sérülést.

Niall csak felsóhajtott és kinézett az ablakon, figyelve a mellettük elsuhanó fákat. Nyilvánvaló volt mindenkinek, aki hallott és látott, hogy nagyon fontos a fiú Harrynek. Niall boldog volt, amiért a barátja talált valaki mást is, aki megérti, csak azt kívánta, hogy a körülmények bárcsak jobbak lennének. Senkinek, különösen ezeknek a srácoknak nem kellene ilyenekkel foglalkozniuk.

Néhány perccel később a GPS mutatta, hogy megérkeztek a célállomáshoz. Harry leparkolt az út szélére és leállította a motort. Mindkét fiú kinézett az ablakon, egy hatalmas fehér házat láttak, amely megfelelt a beírt címnek.

- Baszki, ez egy óriási ház – jegyezte meg Niall.

Harry bólintott.

Louis itt él?

Ahogy a két srác a járdára lépett, Niall a barátja felé fordult – Na szóval, a terv… ha bármivel is próbálkozik, beverek egyet az arcába és elfutunk.

Harry nem tudta megmondani, hogy Niall csak viccel-e.

Miután felmentek az ajtóhoz vezető márványlépcsőn, a szőke hajú idegesen nyelt egyet és becsöngetett.

Ekkor láttuk meg a szörnyeteget.

A bejárati ajtó kinyílt, felfedve egy magas, vékony, középkorú férfit. Drága kinézetű öltönyt viselt, díszes nyakkendővel és hozzá illő zsebbel. Lábain lakkcipő volt, amelyek úgy néztek ki, mintha a közelmúltban csillogtak volna. Harry felvezette tekintetét a férfi arcára, amin kemény kifejezés volt; szemei sötétek voltak és gyűlölettel teli.

A göndör hajú fiú érezte, amint megborzong, miközben farkasszemet nézett feltehetően Louis apjával – Mr. Tomlinson?

- Igen? – kérdezte, szemei összeszűkültek, ahogy a fiút figyelte, majd tekintete átvándorolt a szőkére – Ki kérdezi?

Harry vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugtassa az idegeit – A nevem Harry, ő pedig itt Niall.

A férfi gúnyosan felmordult – Most ugye csak szórakoztok? Nem érdekel, hogy kik vagytok, azt akarom tudni, hogy miért álltok a verandámon.

Harry lenyelte a torkában kialakuló gombócot és összeszűkítette a szemét.

- Hol van Louis?

Niall, ha tehette volna, fejét a falba verné, helyette csak felhúzott szemöldökkel nézett a barátjára.

Váó, ez finom volt.

A férfi meglepettnek tűnt – Nézd, kölyök, meg kell kérnem téged és a barátodat, hogy menjetek el a birtokomról.

- Nem megyek sehova, amíg nem beszéltem Louisval – jelentette ki Harry és közelebb lépett az ajtóhoz.

A férfi jobban szemügyre vette a fiút, a fejétől egészen a lábujjáig. Harryn egy újabb borzongás hullám söpört át, miközben a sötét szemek tüzetesebben végigmérték. Kényelmetlenül fészkelődni kezdett, mire a férfi felemelte a fejét és rosszallón nézett rá.

- Honnan ismered a fiamat?

- Egy iskolába járunk – mondta Harry, próbálta nem elszakítani a tekintetét a sötét szemektől.

- Okéééé – motyogta a férfi.

Niallt kezdte bosszantani a barátját vizsgáló rosszalló tekintet, ezért előrébb lépett, kettejük közé.

 - Csak mondja meg nekünk, hogy hol van Louis.

Mr. Tomlinson összehúzta a szemöldökét, összeszűkült szemekkel vizslatta a két fiatalt.

- Menjetek innen.

- Hol van? Itt van? – kérdezte Harry és arrébb tolta Niallt, abban a reményben, hogy így bejuthat a házba.

- Ha most azonnal nem húztok el innen, hívom a rendőrséget! – emelte fel a hangját a középkorú férfi.

- Rendben – felelte önelégülten Niall, nem hátrált meg – Jobb is, ha már most hívja őket. És ha ideérnek, nem fogunk habozni megemlíteni, hogy a szart is kiverte a saját fiából.

A férfi arca pillanatok alatt alakult át haragosból zavartba – Mi a fenéről beszélsz?

Harry érezte, hogy a düh eluralkodik rajta.

Hogy merészeli ez az ember letagadni az igazságot?!

- Pontosan tudja, miről beszélek, – folytatta Niall – maga homofób seggfej!

Mr. Tomlinson szemei majd kiestek a helyükről – Miről beszélsz, te mocskos kis buzi?

Harrynek ezek a szavak adták a véglöketet. Mögötte, Niall összeszorított öklökkel állt, és mély lélegzeteket vett, megpróbálva megakadályozni, hogy megüsse ezt az embert, aki az ajtóban állt.

- Ne merészelje így nevezni őt – szólalt meg most Harry és kétségbeesetten próbálta nem elsírni magát.

A férfi felháborodottan nézett Harryre – Na ne mondd, hogy te is azokhoz a tündérekhez tartozol.

Niall ott állt, állkapcsát összeszorítva, testét pedig düh rázta. Nem tudta elhinni, hogy ezek az undorító szavak ennek a férfinak a szájából jöttek volna ki. Érezte, hogy a gyomra szabályosan felfordul. Éppen azon volt, hogy egy kicsit észhez térítse az öklével, mikor Harry megzavarta.

- Nem hiszem, hogy az Ön dolga lenne, de nem vagyok misztikus teremtmény.

Niall kieresztett egy halk kuncogást.

Mr. Tomlinson pedig kezdett egyre jobban bedühödni.

- Most – mondta Harry – beszéljünk Louisról.

- Az az undorító kis buzi nincs itt – köpte – Szinte már hónapok óta nem dugta ide az arcát.

Várj, mi?

- Kidobtam a korcsot, mikor megtudtam, hogy homokos. Tudtátok, hogy elég hülye volt ahhoz, hogy megveresse magát az iskolában? A kórházi lábadozása egy vagyonba került nekem.

Harry és Niall csak pislogtak, álluk a földön volt, egyikük sem tudott megszólalni.

- A kisfiú ott sírt nekem mikor végre felébredt; elmondta, hogy mit csináltak vele. Valójában azt hitte, hogy vigasztalni fogom és átállok az ő pártjára.

Mr. Tomlinson teljesen elfelejtette, hogy a két ledermedt fiú még mindig ott áll előtte, csak folytatta és folytatta a hencegést.

- Bárcsak láthattam volna, hogy szétrúgják a seggét. Az a buzi megérdemelte. Valószínűleg meg is próbált a többi fiúval aludni. Nem más, mint egy ribanc.

- Elég legyen! – ordította Niall, a teste remegett az idegtől.

A férfi mintha kissé meghunyászkodott volna Niall hangjára.

Ettől a ponttól kezdve Harry teljesen megsemmisült. Könnyei már patakokban folytak az arcáról, és ha akarná sem tudta volna megállítani őket.

Hogy beszélhet így valaki a fiáról; aki a saját teste és vére?

Érezte, hogy a lábai remegni kezdenek, kissé megingott a férfi tornácán állva.

Ez az ember tényleg egy szörnyeteg.

Harry úgy érezte, mintha egy hideg pengét szúrt volna egyenesen a szívébe, és folyamatosan forgatná benne. Teljesen le volt sújtva, amiért egy olyan angyalról, mint Louis, így beszélnek. Annyira sokkos állapotban volt, hogy egy szót sem bírt kinyögni, miközben a szörnyeteg és Niall beszéltek, vagyis inkább már kiabáltak egymással.

Csak akkor eszmélt föl, mikor Niall megragadta a vállát és elkezdte húzni; ekkor jött rá, hogy a bejárati ajtó becsapódott, Mr. Tomlinson pedig eltűnt.

- Gyere, Harry. Menjünk innen – a szőke hangja még mindig tele volt dühvel, de Harry tudta, hogy nem ellene irányul.

- L-louis? – zokogta; sós könnyei még mindig ömlöttek.

Niall felsóhajtott – Nincs itt. Soha nem is volt.

- M-mi? – kapott levegő után. Nem tudta elhinni, biztos volt benne, hogy itt megtalálja Louist.

- Nem ez a beteg ember bántotta Louist – felete Niall.

Mr. Tomlinson egy szörnyeteg volt.

- Más valaki okozta Louisnak azokat a sérüléseket – jegyezte meg Niall, miközben besegítette sírástól rázkódó barátját a kocsi anyósülésébe.

Volt még egy szörny.

--------------------------------------

Remegés szaladt föl Louis gerincén, miközben szorosan és magányosan szorította kezével a bordáját.

A hideg, őszi levegő az arcát csípte, ahogy a szél felerősödött. Egész testében remegett, ahogy a buszmegállóban ült egy jéggé fagyott fém padon. Bedugta az állát a nyakához, pont, mint kicsiként is tette.

Sosem kellett volna eljönnöm a Styles házból. Annyira kedvesek voltak velem. Harry pedig… annyira tökéletes.

Louis átkozta magát a hülyesége miatt.

El kellett volna mondanom nekik. Csak segíteni akartak. Segíthettek volna.

Abban a pillanatban, hogy milyen hosszú ideje volt Harryéknél, pánikba esett. Csak néhány órát akart ott maradni; nem egy egész napot.

Tudta, hogy emiatt bajban lesz.

Szíve egy pillanatra kihagyott egy ütemet, mikor meglátta az ismerős járművet. Mikor megállt közvetlenül előtte, Louis habozott, mielőtt felállt volna a hideg fém padról. Átment a fekete terepjáró másik oldalához, remegő ujjakkal kinyitotta az ajtaját és beszállt.

- Hol a faszomban voltál?

Louis összerezzent.

Kezdődik.

- Nézz rám, mikor hozzád beszélek! Kérdeztem valamit.

Nyelt egyet és most először fordult meg, hogy megnézze a jármű másik utasát; könnyek gördültek le a lángrózsás, szélfútta arcáról.

A másik személy ekkor vette észre a sötét zúzódásokat, melyek a síró fiú arcát tarkították. Tekintetét lejjebb vezette, és látta, hogy karjával szorosan fogja a bordáit.

- Jesszus, Louis, nem vettem észre, hogy ennyire rossz volt – mondta rosszallóan és az oldalát tartó kezére bökött – Nem voltál vele kórházban, ugye?

Louis nem tudott megszólalni, így csak megrázta a fejét.

- Nézd, én tényleg sajnálom. Nem akartam ekkorát ütni, de ez történik, ha nem azt teszed, amit mondok.

Louis nem válaszolt, csak érezte, hogy könnyei még inkább folyni kezdenek. Rögtön elhúzódott, mikor érezte, hogy egy durva kéz megpróbálta letörölni őket.

- Ne legyél már ilyen, mondtam, hogy sajnálom – gúnyolódott a férfi és kezét a fiú combjára rakta.

Louis lehunyta a szemeit és reszkető lélegzetet vett – Kérlek, csak haza akarok menni.

- Oké, el is fogunk menni. Anyád betegre aggódja magát miattad.

Louis pánikba esett – Jól van? Kérlek, mond, hogy minden rendben vele.

A férfi felnevetett – Ó, Louis, bébi, olyan édes vagy, mikor félsz.

- Kérlek… csak mond ki – suttogta a fiú.

- Ne aggódj, igazán jó gondját viselem.