Több, mint aminek látszik - 28. Fejezet

 

Louis a kórházi ágyában feküdt, szorosan a puha takaróba bugyolálva. A szoba csendes volt, csak a gépek lágy búgását lehetett hallani. Miután Anne beszélt Louis-val, megkérdezte, hogy kaphat-e egy kis időt; esélyt arra, hogy átgondolhassa a dolgokat.

Anne habozott, de úgy döntött, Louis megérdemli, hogy egy kicsit egyedül legyen. Nem volt egyedül azóta, hogy behozták ide a kórházba.

Louis még mindig nem tudta megérteni, hogy mindezek ellenére Anne hogy hagyhatja, hogy ő is az otthonában éljen. Miatta sérült meg Harry. Az élete hátralévő részében egy heg fog maradni a nyakán, ami mindig emlékeztetni fogja arra a szörnyetegre, aki fájdalmat okozott neki. Ő tehetett róla, hogy Harry szomorú volt. A göndör hajú fiú sosem ismerte be, de Louis látta a fájdalmat a zöld szemekben, azt a fájdalmat, amit a szomorúság váltott ki.

És mindez Louis miatt volt.

Érezte, amint valami nedves folyik végig az arcán, majd odanyúlt a kezésvel és dühösen letörölte a könnycseppeket.

Louis mostanában sokat sírt. Sírt, mert fél, mert szét volt hullva; de most, most a könnyei a harag miatt folytak.

Haragudott Jasonre.

Haragudott önmagára.

Haragudott az egész helyzetre.

És még inkább haragudott amiatt, hogy Harryt is belerángatta.

Harry volt az egyetlen fénye a sötétségben, ami azóta körülragadta, hogy a saját apja kitagadta őt a szexualitása miatt. A sötétség, ami továbbra is ott volt, hogy Jason belépett az életébe.

Mióta Louis találkozott Harryvel a folyosón, úgy érezte, a fiú visszahúzta őt a sötétségből. A göndör nem épp volt a legbarátságosabb azok közül, akikkel az első nap találkozott, de Louis még mindig úgy érezte, hogy akkoriban jelent meg a fény az életében. Valahogy tudta, hogy Harry segítségével újra a régi önmaga lehet.

De Louis most látta a fény mögött lévő sötétséget. A fiú erősen próbálkozott, de Louis meg tudta mondani, hogy olyan események állhattak mögötte, mint amiket ő átélt. Harry olyan közel került ahhoz, hogy Jason rákényszerítse dolgokra.

Nem, még csak gondolni sem bírok erre.

- Kop-kop – szólt be az ajtón egy lágy hang.

Louis felemelte a fejét a párnájáról és meglátta Harryt, amint egy ragyogó mosollyal sétál befelé.

- Most már szeretnél valamit a büféből? – kérdezte, miközben folytatta az útját a szobában. Louis nem akarta elmondani a fiúnak, hogy még mindig próbálja rendezni kusza gondolatait a fejében, de a világért sem küldte volna el Harryt a büféhez, így csak a szék felé bökött a fejével, ahova a göndör le is ült.

Louis Harryt nézte, miközben azon tűnődött, hogy miért mosolyog ennyire a másik fiú. Néhány perccel ezelőtt azon gondolkodott, hogy milyen szomorú Harry az utóbbi időkben, és hogy a belsejében lévő fény lassan elhalványul. Most viszont a göndör csak úgy sugárzott, szemei pedig boldogságtól csillogtak.

- Mit mosolyogsz annyira, Göndör? – kérdezte Louis a sajátos becenevével a fiútól, amit azóta nem mondott, hogy bekerült a kórházba. A kérdést hallva Harry még inkább mosolyogni kezdett.

- Miután anya beszélt veled, elmondta nekem is, amit neked – magyarázta.

 A kisebbik oldalra döntötte a fejét, nem értette, hogy ezen miért mosolyog Harry.

- Lou, velünk maradhatsz.

Louis egy ó-t formált az ajkaival és elfordította a tekintetét a fiúról.

Harry összevonta a szemöldökét – Nem… nem akarsz velünk maradni?

Nem mondott semmit.

- Ez az anyukád miatt van?

Louis kissé megrándult, de még mindig hallgatott.

- Tudom, hogy nehéz lehet neked, de most nem tudsz vele maradni. Viszont bármikor meglátogathatjuk őt, és mihelyst jobban lesz, ő is jöhet hozzánk és…

- Harry, hagyd abba – suttogta Louis félbeszakítva a hadaró fiút.

A göndör becsukta a száját és Louisra nézett. A mosolya rég eltűnt.

- Miért akarnátok engem mindazok után, amit okoztam?

- Ó, Lou – fúlt el Harry hangja, és sajátjaiba vette a fiú kezét – Mondtam, hogy semmiről sem te tehetsz. Senki sem hibáztat.

- Mi van… mi van, ha magamat hibáztatom? – kérdezte Louis megtörve.

 - Ne tedd. Az egyetlen személy, aki itt hibás, egy börtöncellába van zárva.

- De magam miatt kerültem bele ebbe a szituációba. Ha nem vagyok olyan hülye és…

Harry mutatóujját a fiú ajkaira simította, hogy elcsendesítse – Nem. Louis, átvert téged. Beteg volt és kihasznált. Nem a te hibád volt.

Louis felemelte a kezét és Harry arcára simította azt – Köszönöm.

Harry elmosolyodott – Sosem kell nekem semmit megköszönnöd.

 Louis érezte, hogy az ő ajkai is mosolyra húzódnak – Nem tudom, hogy éltem volna túl, ha te nem vagy itt.

- Talán találtál volna egy kiutat. Erősebb vagy, mint ahogy azt gondolnád.

Louis megrázta a fejét – Az erőm csak miattad létezik, Harry. Te vagy a fényem.

Harry még szélesebben mosolygott és közben figyelte, hogy lágy lángrózsák terjednek el a fiú arcán.

- Tudni akarsz valamit, Louis?

Egy bólintást kapott válaszul.

- Te pedig az én fényem vagy – figyelte, ahogy zavarodottság ül ki Louis arcára – Mielőtt találkoztam volna veled, menekültem a félelemtől. Megijedtem, hogy az emberek mit gondolnak rólam, féltem közel kerülni másokhoz és féltem a fájdalomtól. De te segítettél nekem Louis és erősebbé tettél.

Louis továbbra is a zöld íriszekbe nézett. A szíve a szokásosnál sokkal gyorsabban vert, de nem pánikroham vagy egy kemény fociedzés miatt. A szavak miatt volt, amit a göndör fiú mondott neki korábban.

Én teszem Harryt erőssé? Hogy lehet, ha nekem ő az egyetlen dolog, ami erőt ad?

- Ez lehetetlen – mondta Louis.

Harry oldalra billentette a fejét – Miért is? Valóban annyira rossz lenne, hogy erősítesz engem?

Louis lágyan kuncogott – Ez rímelt.

Erre a göndör is felnevetett – Hé, mit vársz tőlem, egy dalszerző vagyok.

- Ez igaz, és nagyon jó vagy benne.

- Nagyon szépen köszönöm, Lou. Talán írnom kéne neked egy dalt – kacsintott rá Harry, ezzel egy újabb pirulást idézve elő Louisnak.

- Annyira leköteleznél – felelte és egyik kezét a szívére szorította.

A két fiú még folytatták a nevetést, és egy időre elfelejtették az összes nehéz időszakot, amin átmentek. Végig mosolyogtak; nevettek és egyelőre mindketten úgy érezték, képesek lesznek túljutni ezen. Végtére is, egymást erősítették.

-----------------------------------------

Néhány óra múlva, mikor egy fiatal nővér, Louis gyógyulását felépítő csapatból lépett be a szobába, csak nézni tudta az elé terülő látványt.

Louis összegömbölyödve feküdt Harry karjaiban, arcán egy halvány mosollyal.

Mindketten aludtak.

A nővér csodálkozva rázta a fejét, nem tudta megérteni, hogy a sérült fiú, aki olyan sok szörnyűségen ment keresztül, valaha is ilyen közel tudjon engedni magához bárkit is.

Arról nem beszélve, hogy ugyan abban az ágyban vannak és a fiú karjaiban fekszik.

A nő még sosem ellenőrizte ezelőtt Louist, az egyik kollégája helyett ugrott be, de azt tudta, hogy a fiú nem beszél a nővérekkel, valamint, hogy minden egyes alkalommal összerezzen, ha valaki hozzáér, akár orvos, akár ápoló. Azt is tudta, hogy a fiú gyakran rosszul alszik.

De látva, milyen békésen fekszik a göndör hajú karjaiban, valami megmozdult benne.

Egy hihetetlenül erős kötelék volt köztük.

Lelkitársak.