Több, mint aminek látszik - 16. Fejezet

16. Fejezet

Harry ugyanabban a testhelyzetben ült az ágyon, hátát a fejtámla kemény fájának vetve. Ujjaival folyamatosan a mellette alvó fiú tincseivel játszott. Louis már jó egy órája aludt, amit Harry kezdett egy örökkévalóságnak felfogni, miközben a fiút nézte. Majdnem olyan volt, mintha félt volna, hogy ha elfordul, Louis véletlenül elfelejt levegőt venni vagy valami.

Louis valahogy átmanőverezett a jobb oldalára és egy kis labdává gömbölyödött össze. Bal karja a mellkasán volt, térdei pedig a lábai közé szorultak. Harry nem tudta nem észrevenni, hogy az alacsony fiú így még kisebbnek tűnt. Egyáltalán nem azt a kemény srácot látta, aki pár héttel ezelőtt szinte kilyukasztotta az edzőteremben lévő hatalmas boxzsákot. Már nem a futball sztárjátékosa volt mellette, aki korábban összetűzésbe keveredett Harry édesanyjával.

Nem, az itt lévő fiú törékenynek tűnt. Úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban megtörne. A sötét zúzódások, melyek arcát tarkították, elrejtették az alattuk rejlő szépséges bőrt. A tökéletes, óceán kék szemei, amelyekre Harry már az első pillanatban rácsodálkozott, teljesen bevérzett. A finom tónusú karjait, melyeket szintén zúzódások borítottak, látszólag elrejtették az alattuk lévő izmokat.

Ki tudott ennyi szörnyűséget művelni egy ilyen… angyallal?

Harry alig tudta felfogni, hogy pont Doncasterben történhetnek meg ilyen félelmetes dolgok. Annyira naiv volt, mikor azt hitte, a legrosszabb dolog, ami a világban történhet, az, hogy a legjobb barátaidnak titulált személyek ellened fordulnak, és iskolai bántalmazás áldozatává válsz néhány homofób ember miatt.

És mekkorát tévedett a göndör hajú fiú. Mióta Louis felbukkant a küszöbén, az elméjét olyan gondolatok árasztották el, hogy Louisnak otthon miket kell átélnie minden nap. Nem volt egy olyan biztonságos helye sem, ahová el tudna menekülni a bántalmazásoktól, nem úgy, mint Harrynek az otthona.

Harry sosem érezte magát olyan szerencsésnek, mint akkor, mivel volt egy szerető és gondoskodó anyja, aki nem ítélte el és mindig számíthatott rá. Hirtelen bűntudata támadt, amiért önző módon előtérbe helyezte az ő sulis problémáit; az ex-barátai piszkálódásai már elhanyagolhatóbbnak tűnt Louis jelenlegi problémáihoz képest. Hogy nem látta, mi folyik itt? Tényleg ennyire vak volt? Észre kellett volna vennie, hogy valami nem stimmel Louisval.

Egy hirtelen jött mocorgás kiűzte Harryt a gondolataiból.

Ujjaival el akart simítani Louis arcából egy tincset, mikor szívszorító nyöszörgés hagyta el a fiú kicserepesedett ajkait. Az ujjak nyugtató mozgása átmenetileg megállította a hangokat; a csend azonban nem tartott sokáig, amikor egy könyörgő hang szólalt fel.

- … kérlek, állj. Ne bánts…

Harry szomorúan hunyta le a szemeit, és egy könnycsepp gurult le az arcán. Alsó ajka megremegett, ahogy próbálta nem elsírni magát.

- Semmi baj, Louis, itt vagyok – búgta Harry, közelebb hajolva a szomorú fiúhoz.

Louis egy kicsit megremegett álmában, de hamar megnyugodott, mikor Harry tovább kezdte cirógatni a másikat.

- Nem hagylak el – suttogta nyugtatóan a fiú fülébe.

-------------------------------

Anne hangtalanul, óvatosan nyitotta ki fia hálószoba ajtaját, és a kis résen bedugta a fejét, ránézve a fiára, akinek karjai közt a sérült fiú feküdt.

Harry szomorúan figyelte az alvó fiút. A könnycsíkok az arcára voltak száradva, ami azt mutatta, hogy nemrég sírt.

- Harry, édesem – egy lágy hang szakította ki Harryt a gondolataiból.

A fiatal fiú az anyjára nézett – Igen?

- Ki kéne jönnöd kicsit enni is.

- Nem – felelte Harry a fejét rázva – Nem hagyom itt – nézett vissza az alvó fiúra, és egy kicsit közelebb húzódott hozzá.

- Csak egy rövid időre – magyarázta – Valamint néhány dolgot el kellene magyaráznod nekem és Niallnek.

- Niall még itt van? – kérdezte, és enyhe bűntudatot érzett, amiért elfelejtette a barátját. Tudta, hogy Niall össze van zavarodva, és hogy nem érti, mi folyik itt. Azt is tudta, hogy megrázták az események, amik néhány órával ezelőtt történtek. Harry azonban kissé mérges is volt a legjobb barátjára. Kirángatta Louist az ágyból, amivel még több fájdalmat, valamint pánikrohamot okozott a fiúnak.

- Igen, és a kölyök alig evett egy falatot – mondta Anne homlokráncolva. Niall mindig is képes volt enni, ezért is volt olyan nyilvánvaló, hogy ideges – Beszélned kellene veled.

- Nem akarom most látni.

Anne belépett a fia szobájába és az ágy mellé sétált, ahol ő is volt. Óvatosan leült mellé és kezét gyengéden a lábára rakta.

- Ő a legjobb barátod – jelentette ki egyszerűen a nő.

- Dühös vagyok rá – válaszolta Harry úgy, hogy le sem vette a szemét az alvó fiúról – Bántotta Louist.

- Tudom, elmondta. És rettenetesen érzi magát, ahogy azt is elmondta, miért tette.

Harry végül elszakította a tekintetét a fiúról és felnézett az anyjára.

- Niall azt hitte, bántott téged – magyarázta – És azt kell, hogy mondjam, hogy ha én láttalak volna meg kettőtöket, valószínűleg pontosan ugyanezt tettem volna.

- Louis nem bántott engem.

- Igen, most már tudjuk. De édesem, mindketten úgy hittük, hogy Louis fenyeget téged. Valóban tudsz haragudni Niallre csak azért, mert megpróbált megvédeni?

Harry visszanézett az eszméletlen fiúra, ujjaival ismét végigfésült a hajában, sajnálta, mikor végigpásztázta az egész testét. Érezte, amint az ismerős kés újra a szívébe hatol. Az embereket Louis ellen fordította. Az ő hibája, amiért Zayn és Liam megverték a mosdóban. Az ő hibája, hogy Zayn a gyakorlat során úgy fellökte, hogy a vállára esett. Minden az ő hibája volt, és a tetejében dühös volt Niallre, amiért megpróbálta megvédeni őt.

- Oké, beszélek vele – suttogta Harry – Vele maradsz, amíg távol leszek?

- Természetesen – felelte Anne, miközben felállt, és helyet cseréltek Harryvel az ágyon.

Harry mielőtt kisétált a szobájából, még visszanézett édesanyjára, aki Louis mellett feküdt, majd bement a konyhába, hogy beszéljen Niallel. Mielőtt belépett volna, megállt, és a barátját figyelte, aki a villájával turkálta az ételt. Harry összevonta a szemöldökét. Az anyjának igaza volt, Niall tiszta ideg.

- Hali – mondta végül, mikor az asztalhoz sétált és leült.

Niall felnézett a tányérjáról – Hogy van?

- Azóta, hogy lerakta a fejét a párnára, alszik – felelte Harry, és beleharapott egy szendvicsbe, amit az anyja készített neki. A másik fiú tányérja felé bökött – Nem vagy éhes?

Niall leereszkedett a székében – A gyomrom görcsben áll. Nem hiszem, hogy tudnék enni anélkül, hogy ne legyek beteg.

Harry felsóhajtott – Nézd, Niall, bocsánatot kell kérnem tőled.

Niall zavartan fordította a fejét oldalra, miközben a homlokát ráncolta – Miért kérsz bocsánatot? Én vagyok az oka, hogy Louisnak pánikrohama lett. Nem kellett volna kirántanom az ágyból…

- Nem, haver – szakította félbe Harry – Te csak megpróbáltál megvédeni engem. Először, elismerem, dühös voltam, de aztán anya rávezetett, hogy csak azért csináltad, mert elhitettem veletek, hogy Louis is bánt engem.

- Szóval… sosem bántott?

Harry megrázta a fejét.

- Akkor miért mondtad nekünk, hogy mégis bánt?

- Őszintén szólva, - kezdte Harry – mert bízom a megérzéseimben, és mert nem értettem, miért akar a barátom lenni.

- Olyan bűntudatom van, amiért kiabáltam vele a focipályán aznap – vallotta be Niall.

- Rosszul érzem magam, amiatt, hogy hagytam neked.

- Mi változtatta meg a fiúhoz való hozzáállásodat?

És Harry elmesélt mindent, visszaemlékezve a teázásra, egészen a mosdóban történtekig. Emlékezett, hogy a kínzói a falhoz nyomták. Elmondta Niallnek, hogy majdnem megverték, de aztán jött Louis, és megvédte őt. Niall mindeközben figyelmesen hallgatta végig a barátja történetét. Szinte érezte azokat a fájdalmakat, amiket Louis élt át a focimeccsen.

- Nem hiszem el, hogy ezt tette vele Zayn és Liam, mikor barátok voltak – motyogta a szőke fiú, hangja tele volt undorral.

- Harry vállat vont – Így volt. De a barátság semmit sem számít nekik azután, hogy rájönnek, a baráti körükből valaki hasonló nemhez vonzódik.

- Ez borzasztó.

Harry egyetértően bólintott – Nem csak ők ketten fordultak ellene.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte Niall.

- Tom és Eric sem támogatták, miután kitudódott a titka.

Niall lehunyta a szemeit és felsóhajtott. Gyomra fájdalmasan húzódott össze, hallva a történteket. Ő is elfordult az alacsonyabb fiútól, mikor azt hitte, bántja Harryt, és eszébe sem jutott, hogy ezáltal Louis mennyire egyedül érezhette magát, főleg, mikor a csapattársai és feltételezett barátai is ellene fordultak. Függetlenül attól, hogy a fiú rendkívül fájdalmas fizikai sérüléseket szerzett, el sem tudta képzelni, amit a szívében érezhetett.

Tudta, hogy Louis gyógyulása időbe fog telni, de reménykedett benne, hogy az ő, Harry és Anne támogatásával valamennyivel könnyebben fogja tudni átvészelni ezt a borzalmas időszakot.